Az Amerikai Egyesült Államokban elfogtak egy hírhedt perui bandavezért, akit két tucat gyilkosság miatt köröztek – jelentették be csütörtökön az amerikai hatóságok.
A Los Killers nevű bűnszövetkezet 38 éves vezére, Gianfranco Torres-Navarro még májusban lépte át illegálisan az amerikai határt a texasi Roma településnél, ahol előállították és kötelezték, hogy jelentkezzen a bevándorlási és vámhatóságnál (ICE).
A férfit szerdán tartóztatták le a New York állambeli Endicottban, a bevándorlási hivatal helyi irodájában.
„Torres-Navarro jelentős veszélyt jelent közösségeinkre, és nem fogjuk hagyni, hogy New York állam veszélyes idegenek menedéke legyen” – mondta a hatóság képviselője.
Pennsylvania államban letartóztatták a bandavezér barátnőjét, Mishelle Sol Ivanna Ortíz Ubillúst is, aki a perui hatóságok szerint egyszerre volt Torres-Navarro „kedvese, helyettese és pénztárosa”.
A Los Killers de Ventanilla y Callao bűnbanda vezéreként Torres-Navarro kíméletlen erőszakot alkalmazott olyan rivális bandák ellen, akik maguk is hasznot akartak húzni fő üzletágából, az építőipari vállalatok megzsarolásából.
A férfi azután menekült el Peruból, hogy márciusban lelőtt egy nyugdíjas rendőrt és megsebesített egy önkormányzati alkalmazottat egy étteremben San Miguelben.
Torres-Navarro korábban a Los Malditos de Angamos (Az angamosi elátkozottak) tagja volt. Gianfranco 23 becenéven is emlegetik, utalva az által megölt emberek számára.
A hatóságok szerint a Los Killers üzelmeiben befolyásos „üzlettársa” volt Ortiz Ubillús is, aki a TikTokon népes követőtábora előtt szívesen dicsekedett fényűző életmódjukkal.
Schon als Jugendlicher ist Mursal M. ein kranker Drogenjunkie. Dennoch fliegt die Bundesregierung den Somalier extra ein. Er begeht eine Straftat nach der anderen und macht auch vor Kindern keinen Halt. Die JF zeichnet seinen kriminellen Lebensweg nach. https://t.co/SgBsSzVqea
Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
School Bus Shooting in Pakistan Claims Lives of Two Girls.
A school bus in the town of Attock, located in Pakistan’s central Punjab province, came under attack by gunmen on Thursday, resulting in the deaths of two young girls and injuries to five other children. The incident… pic.twitter.com/hrHJowzzE7
Latalia Anjolie Margalli, 22, is now charged with 2nd degree murder and five counts of 2nd degree assault with a dangerous weapon in the weekend downtown Minneapolis car assault that left a teen dead, five injured. Charges indicate that Margalli started the fight with a male she… pic.twitter.com/0m7XSnGFkH
Franz Hofer, the mayor of Kirchberg ob der Donau, a village with around 1,000 residents in Upper Austria, was shot dead this morning. The suspect is currently on the run; the motive remains unclear. https://t.co/A8bpLdIRrK
Ein Ehepaar aus Hockenheim, nahe Heidelberg, wollte eine Tochter und tötete dafür die Mutter und Großmutter eines damals fünf Wochen alten Babys. Jetzt steht das Urteil. https://t.co/Jdl4CBuz26
Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Zunilda Hoyos Méndez, la fisicoculturista colombiana conocida popularmente como la “Mujer Hulk“, fue hallada muerta en su residencia de la Costa del Sol, en España.
Según los reportes policiales, Méndez habría sido asesinada a martillazos probablemente… pic.twitter.com/CQPVfIvRP9
Kolumbiában iktatták ki a több börtönlázadásért felelős Los Choneros ecuadori bűnszervezet egyik vezetőjét.
Fején lőtt sebbel, holtan találták Kolumbiában Roldán Júnior ecuadori bandavezért, a szomszédos latin amerikai ország közelmúltbeli véres börtönlázadásainak kirobbantásáért felelős hírhedt bűnszervezet, a Los Choneros egyik magas rangú vezetőjét – adta hírül a BBC hírportálja kedden.
A tetoválásai alapján azonosított ecuadori bűnöző holttestére egy erdős területen bukkantak rá szombaton a kolumbiai Antioquia megye Fredonia nevű településén. A polgármester közlése szerint Roldánt – mivel korábban senki sem látta a környéken a helyiek közül – feltehetően máshol ölték meg, holttestét pedig csak a gyilkosság után szállították a helyszínre.
Roldán februárban szabadult a börtönből Ecuadorban, ám a hatóságok szökevénynek tekintették, miután eltávolította a házi őrizet feltételéként bokájára helyezett, nyomkövetővel ellátott lábbilincset.
Kolumbiába menekült a rivális banda elől Márciusban menekült Kolumbiába, azután, hogy a Los Lobos (Farkasok) nevű rivális banda tagjai rálőttek és megsebesítették. Roldán korábban több merényletet is túlélt: az egyik támadásban robbanóanyaggal felszerelt drónokat robbantottak fel a börtönszárny felett, ahol akkoriban a büntetését töltötte.
Hírszerzési jelentések szerint a korábbi gyilkossági kísérletek ellenére Roldán nem a bandaháborúk áldozata lett – közölte Fausto Salinas, az ecuadori rendőrség parancsnoka, arról azonban nem közölt részleteket, hogy ki és miért gyilkolhatta meg a férfit.
A hatalmi központjáról, Chone városáról elnevezett kábítószer-kereskedő bűnszervezet – miután az utóbbi években számos tagját bebörtönözték – az egyik legerősebb, a fegyintézet falain belül és azon kívül is nagy befolyással bíró börtönbandává vált Ecuadarban.
Több mint 420 halott A hatóságok szerint a Los Choneros állhatott az elmúlt hónapok legvéresebb, fegyintézetekben lezajlott összecsapásai mögött is, amelyekben több tucatnyi rabot öltek meg, sokukat lefejezték vagy felakasztották. A rabok és rabok, valamint a rabok és a börtönőrök közötti összecsapásokban csak az elmúlt két évben több mint 420-an haltak meg.
Az eddigi legtöbb, összesen 118 áldozatot követelő – lőfegyverekkel, késekkel és robbantásokkal megvívott – bandaütközetet a Los Lobos és a Los Choneros vitája robbantotta ki az ecuadori Guayaquil kikötőváros fegyintézetében 2021. szeptemberében.
A világ két legnagyobb kokaintermelő országával, Kolumbiával és Peruval határos Ecuadorban, ahol mexikói drogkartellek mossák tisztára az illegális ügyleteikből szerzett pénzüket, a Los Choneros hatalmát csak tovább növelte, hogy kiváló kapcsolatokat épített ki a mexikói Sinaloa kartellel. A rendőrség szerint azonban Roldán Júnior halála komoly csapást mért a bűnszervezetre. Április végén terroristaszervezetnek minősítették a bűnbandákat az országban, lehetővé téve ezzel, hogy szükség esetén a hadsereget is bevethessék az aktív kábítószerkartellek ellen.
?? | URGENTE: Helicóptero del Ejército de Colombia, que cumplía labores de abastecimiento, se precipitó en Quibdó. El presidente Petro ordenó a las autoridades "desplazarse a la zona para atender la emergencia e investigar las causas de lo sucedido". pic.twitter.com/LonsEGRDP6
#Galería ?Los diferentes organismos de emergencias de varios municipios, trabajan contra reloj para poder rescatar más mineros que se encuentran atrapados en las colmenas de la mina de #Sutatausa. pic.twitter.com/wOTxCjZhqs
Integrantes de mi equipo de seguridad hallaron un artefacto con más de 7 kilos de material explosivo en la vía que conduce a mi residencia familiar en la vereda de Yolombó, en Suarez, Cauca. El mismo fue destruido de manera controlada por personal anti explosivos de la SIJIN. pic.twitter.com/gUpYQVOfFD
Vecinos del Batallón Pedro Nel Ospina, en Bello se trabaron “a lo pajarito” por cuenta de la quema de 1.600 kilos de marihuana al aire libre, por parte de la @PoliciaMedellin ? pic.twitter.com/3KuxVIj4De
The plane — a Cessna 206 — was carrying seven people on a route between Araracuara, in Amazonas province, and San Jose del Guaviare, a city in Guaviare province, when it issued a mayday alert due to engine failure in the early hours of May 1 3/5 pic.twitter.com/ZtWLBMYK4Q
Se accidentaron dos aviones de entrenamiento T-27 Tucano de la Fuerza Aérea a las 5:30pm en Apiay. El Teniente Coronel Mario Andrés Espinoza falleció. Todo nuestro apoyo a la familia. pic.twitter.com/CKhejJSOoE
— Steph Bates Prensa (@StephBatesPress) July 2, 2023
Con nuestras unidades de PONALSAR hacemos presencia en el kilómetro 17 en la vía que conduce de Quibdo a Medellín, se realiza el traslado de heridos a centros asistenciales más cercanos y se continúa con la búsquedad de víctimas y recuperación de cuerpos pic.twitter.com/9bISciCC9P
— Departamento de Policía Chocó (@PoliciaChoco) January 13, 2024
Con nuestras unidades de PONALSAR hacemos presencia en el kilómetro 17 en la vía que conduce de Quibdo a Medellín, se realiza el traslado de heridos a centros asistenciales más cercanos y se continúa con la búsquedad de víctimas y recuperación de cuerpos pic.twitter.com/9bISciCC9P
— Departamento de Policía Chocó (@PoliciaChoco) January 13, 2024
La policía nacional incauta 8,2 toneladas de cocaína en el puerto de Buenaventura.
Es una de las mayores incautaciones de cocaína en la historia de Colombia. En lo que va del mes la policía nacional ha incautado 24 toneladas. pic.twitter.com/d2w1FvaAyS
Krímibe illő körülmények között került rendőrkézre Zolyómban egy lengyel kábítószerkereskedő banda 32 éves női vezetője – közölték lengyel média források. A 2018 óta körözés alatt álló Magdalena K. letartóztatásáról a police.hu is beszámolt.
A TVN24 információ szerint a nő feltételezhetően februárban még Magyarországon bujkált, mert, ahogy a nyomozók megállapították, bérelt kocsival szöktették ki a magyar határon, mielőtt 28-án lebukott Szlovákiában.
Magdalena K. ellen 2018-ban adtak ki elfogatási parancsot. A hatóságok azzal gyanúsítják, hogy ő vezette azt a lengyel bűnszervezetet, amely 120 kilogramm kokaint és 5,5 tonna marihuánát csempészett Lengyelországba.
A banda korábbi vezetőjét, akit szoros szálak fűztek a 32 éves nőhöz 2017 decemberében letartóztatták a terrorelhárítók krakkói lakásán. Ugyanezen razzia során a férfi egyik testvérét agyonlőtték.
Magdalena K. ezután szervezete újra a bűnszervezetet a Cracovia focicsapat ultra-szurkolóiból. A futballhuligánok a meccsek szervezése mellett folytatták a nemzeteken átívelő kábítószer-kereskedelmet.
A Daily Mail információi szerint a banda elsősorban Spanyolországból szerezte a drogot. A bűnszervezet rovásán még zsarolás és a rivális bandák elleni támadások szerepelnek.
A nőt 2018 novemberében egy autó csomagtartójában szöktették ki Lengyelországból azután, hogy a bűnözői csoport több tagját gyilkosság és emberrablás miatt letartóztatták a hatóságok. Azóta körözés alatt állt.
A police.hu közleménye szerint a lengyel szervek február 27-én csütörtök este értesítették a magyar hatóságokat, hogy vélhetően Magyarországra érkezik egy bandatag.
Ennek alapján a magyar fejvadászok a társszervek közreműködésével beazonosították Magdalena K. budapesti tartózkodási helyét, de a rendkívül jól konspiráló maffiafőnök a rendőri művelet elől megszökve – ismét egy autó csomagterében elrejtőzve – átjutott Szlovákiába írta a police.hu.
A Célkörözési Egységek Európai Hálózatán (ENFAST) keresztül a lengyel, a magyar és a szlovák rendőrök közel 20 órás nemzetközi műveletben folyamatosan kapcsolatban voltak egymással, amelynek eredményeként a szlovák hatóságok péntek délutáni órákban menekülés közben a felvidéki Zólyomon elfogták a nőt.
A szlovák rendőrök által készített felvételen látható, hogy a szőkeként ismert Magdalena K. haját addigra barnára festette.