Téglánként kellett szétbontaniuk a tűzoltóknak egy ház nappalijának falát, hogy a kiszabadíthassanak egy félúton beszorult férfit a kéményből Amerikában.
Egészen komikusra sikeredett egy rablás a marylandi Silver Springben, az elkövető valószínűleg a betörések történetének valaha volt egyik legemlékezetesebb hibáját követte el.
Egy férfi január 8-án hajnalban furcsa hangokat hallott a nappalija felől. Betörőre gyanakodott, ennek rendje és módja szerint értesítette is a rendőrséget. A kiérkező járőrök azonban a helyszínen nem találtak betörésre utaló nyomokat, ezért elmentek. Egy óra múlva azonban a tulajdonos visszahívta őket, mert továbbra is hallotta a különös zajokat – számolt be róla a New York Post.
Néhány perccel a gyilkossági kísérlet előtt küldött videót Snapchat-fiókjáról a barátainak az a 19 éves férfi, aki számszeríjjal felszerelkezve megpróbált betörni a windsori kastélyba, hogy kioltsa a Erzsébet királynő életét. Az előre rögzített, karácsony reggelén közzétett felvételen az elkövető azt állítja, hogy egy több mint száz évvel ezelőtti esemény miatt akart bosszút állni az uralkodón.
Amikor a rendőrök másodszor is a helyszínre értek, felkeltette a figyelmüket, hogy a ház kéményének tetejéből hiányzik egy kis darab. Elindultak hát a nyomon, nem sokkal később pedig a járatban a magatehetetlenül vergődő behatolót is megtalálták.
A helyszínre nem sokkal később a tűzoltók is megérkeztek, akiknek másfél óra alatt sikerült kiszabadítaniuk a kéménybe szorult férfit, aki kisebb sérüléseket szenvedett, ezért kórházba szállították. Ehhez azonban a nappali falát is meg kellett bontaniuk. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit, egyelőre nem történt vádemelés az ügyben.
Avec la #sécheresse marquée s'accentuant sur la région, le risque d'#incendie se montre très marqué pour la période sur le Sud-Est de la #France. Un feu a parcouru 10Ha cet après-midi près de #Grasse dans les #AlpesMaritimes, menaçant des habitations. Photos via Riviera Meteo pic.twitter.com/9PYVVos2Ks
Les sapeurs-pompiers du @sdis_06 à pied d’œuvre sur les hauteurs de #Grasse, entre #Spéracèdes et #Cabris, pour venir à bout d’un violent feu de forêt qui menace une centaine d’hectares de végétation après en avoir détruit au moins une dizaine. ? Frantz Bouton pic.twitter.com/4lCrgFxB0X
Egy budapesti családi házból akart lopni, de elaludt a tetthelyen egy betörő, akit a rendőrök ébresztettek fel – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap.
A 47 éves férfi még hétfőn a konyhaablakot betörve mászott be egy XIII. kerületi családi házba, ahol egy táskába különféle műszaki cikkeket – számítógépeket, kábeleket és monitort – pakolt össze, mellé pedig odakészített egy okostévét is. Azonban elfáradt, és a hálószobában lefeküdt aludni – ismertette a rendőrség.
Az ágyban fekvő betörőt a hazatérő tulajdonos vette észre, és rendőrt hívott, akik felébresztették a férfit. A férfit lopás kísérlete miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették. A gyanúsított elmondta, hogy a betörés előtt nyugtatókat vett be, ezért aludhatott el.
Bejelentéssel fordult az ungvári rendőrséghez egy 28 éves helyi hölgy, aki elmondta, hogy házából ellopták a konyhai felszereléseket.
A helyszínre kiérkezett az operatív csoport, akiknek a bejelentő elmesélte, hogy amikor hazaért, nyitva találta a bejárati ajtót. A közelben lévő térfigyelő kamerák segítségével a rendőrség kiderítette, hogy az elkövető egy 40 éves ungvári lakos, aki ellen jelenleg is büntetőeljárások folynak.
Néhány órán belül sikerült letartóztatni a tettest. Az ügyben megkezdődtek a vizsgálatok.
[type] => post [excerpt] => Bejelentéssel fordult az ungvári rendőrséghez egy 28 éves helyi hölgy, aki elmondta, hogy házából ellopták a konyhai felszereléseket. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1629498600 [modified] => 1629494433 ) [title] => Betörőt tartóztattak le Ungváron [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=58297&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 58297 [uk] => 58246 ) [trid] => vik3255 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1629483580:10 [_edit_last] => 10 [views_count] => 4929 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_1a0759a356e87cf0bfba6b666538204e] => [_oembed_time_1a0759a356e87cf0bfba6b666538204e] => 1629473142 [_oembed_d74cd959fb7cc3d5ee19c92bbc4f4528] => [_oembed_time_d74cd959fb7cc3d5ee19c92bbc4f4528] => 1630593797 [_oembed_5dbff80623a6e328e78133f86a481d8f] => [_oembed_time_5dbff80623a6e328e78133f86a481d8f] => 1637261615 [_oembed_9dad724ab7a3aa73325ed79dfae68412] => [_oembed_time_9dad724ab7a3aa73325ed79dfae68412] => 1641256715 [_oembed_19c245470b37de3cc814d309a462aa34] =>