Az első híradások a rossz időjárást okolták, a túlélők azonban robbanásról és repeszekről számoltak be, ami felvetette, hogy légvédelmi támadás érhette az Azerbaijan Airlines 8432-es járatát.
Nyomozást indítottak az azeri hatóságok az utasszállító lezuhanása miatt, ami azt jelenti, hogy a legkevesebb 38 halálos áldozattal járó szerencsétlenség okainak felderítése egy büntetőeljárás keretei között zajlik.
A gép az azeri főárosból Csecsenföld központjába, Groznijba tartott, és Aktau mellett kísérelt meg kényszerleszállást december 25-én. Az első híradások még a rossz időjárást okolták, a túlélők beszámolói azonban ezt felülírták: felvetődött, hogy légicsapás érhette az utasszállítót.
„Egyelőre nem tudjuk, miért zuhant le a gép” – figyelmeztetett az azeri elnök, Ilham Alijev. – „Vannak elméletek, de korai még ezekről beszélni, először alapos vizsgálatra van szükség. A főügyészség büntetőügyi aktát nyitott, természetesen az azeri közvéleményt rendszeresen tájékoztatjuk majd a munkáról és a büntetőügyben felderített körülményekről” – tette hozzá.
A balesetnek 29 túlélője is van, akiket kórházban ápolnak. Az azeri légitársaság szóvivője, Farid Huszejnov, hangsúlyozta, hogy a hozzátartozók is megfelelő elbánásban részesülnek.
„Az utasok hozzátartozói számára egy zöld vonalat hoztunk létre, amiről tájékoztattuk a közvéleményt. Pszichológiai támogatást nyújtunk az elhunytak családtagjainak, illetve a sérülteknek, állampolgárságtól függetlenül” – mondta.
A vészhelyzeti minisztérium első közlése szerint a járatot a sűrű köd miatt Groznijból Mahacskalába irányították át, majd madárrajjal ütközött és robbanás történt.
Egyes orosz katonai bloggerek szerint viszont a gépen látható sérülések inkább légvédelmi találatra utalnak.
Az azeri elnök a baleset miatt december 26-ra nemzeti gyásznapot rendelt el.
A büntetést nem a színész Baldwin, hanem a producer és főgyártásvezető Baldwin kaphatja a jogi szakértők szerint.
Amint arról korábban is beszámoltunk, a Rust című film forgatása közben Alec Baldwin egy kezébe adott kellékfegyverrel halálosan megsebesítette a 42 éves Halyna Hutchinst, a film vezető operatőrét, valamint megsebesítette Joel Souzát, a film rendezőjét. Az index.hu utánajárt annak, hogy a Golden Globe díjas, 63 éves színészre akár másfél éves börtönbüntetés is várhat a tragikus eset miatt.
Mint kiderült, Baldwin nemcsak a főszereplője, hanem a vezető producere és a főgyártásvezetője a filmnek, ez pedig azt jelenti, mindenért ő felel, ami a forgatáson történt. Jogi szakértők álláspontja szerint könnyen lehet, hogy gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával perbe fogják Baldwint. És akkor még nem említettük a több millió dolláros kártérítési pert.
„Főgyártásvezetőként mindenért te felelsz, ami a forgatás közben történik. Ami most történt, az olyan, mintha ittas vezetés közben halálra gázolnál valakit. A dolog nyilván nem volt szándékos, mégis valakinek az életébe került, és ezért az elkövetőnek felelnie kell – állítja Joseph Costa Los Angeles-i ügyvéd.
Erlinda Johnson új-mexikói büntetőjogász szerint Baldwinnel szemben megállhat a gondatlan emberölés vádja. A vádnak csupán azt kell bizonyítania, hogy Baldwin, a főgyártásvezető nem járt el kellő elővigyázatossággal. Ugyanis az nem számít, hogy valaki Baldwin kezébe adta a kellékfegyvert, mert a színésznek ettől függetlenül ellenőriznie kellett volna, hogy nincs-e éles lőszer a pisztolyban.
Az izraeli legfelsőbb bíróság úgy döntött csütörtökön, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek be kell tartania a összeférhetetlenségi korlátozásokat, melyeket Aviháj Mandelblit főügyész meghatározott számára korrupciós bírósági ügye miatt, jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtökön.
A legfelsőbb izraeli jogi grémium határozata szerint a főügyész jogkörébe tartozik a korrupciós vádak miatti összeférhetetlenségi szabályok meghatározása, és a kormányfőnek követnie kell őket. A legfelsőbb bíróság a Minőségi közéletért nevű civil mozgalom petíciója nyomán döntött a kérdésben, mely szerint Netanjahut korlátozni kell bizonyos kormányfői jogai gyakorlásában, mert azok gyakorlása összeférhetetlen lenne folyamatban lévő korrupciós ügyeivel.
A legfelsőbb bíróság egy korábbi határozata szerint Netanjahu csak azzal a feltétellel léphetett hivatalba kormányfőként, ha a főügyész meghatározza számára a vádlott helyzetéből adódó jogilag összeférhetetlen kérdéseket, és ezekben nem dönthet.
Mandelblit már tavaly nyáron átadta ezen jogkörök listáját a kormányfőnek, köztük a kormány mellett tevékenykedő főügyész, az állam legfőbb ügyésze és az országos rendőr-főkapitány kinevezésének tilalmát, távolmaradást az ezekkel a feladatokkal kapcsolatos törvényhozástól és a jeruzsálemi körzeti bírók és a legfelsőbb bíróság bíróinak kinevezésétől, mert ők hatással lehetnek az ellene folyó eljárásra. Netanjahu ezzel szemben maga akarta meghatározni a rá vonatkozó korlátozásokat, és azzal védekezett a legfelsőbb bíróságon, hogy szerinte Mandelblitnek nincs joga a szabályozás megalkotására, mert ez „megmásítja a választópolgárok akaratát.”
A bíróság elutasította a miniszterelnök érvelését, illetékesnek nyilvánította a rá vonatkozó korlátozások meghatározásában a főügyészt, és elrendelte, hogy Netanjahu engedelmeskedjen a Mandelblit által meghatározott szabályoknak.
Benjámin Netanjahu ellen csalás, közhivatallal való visszaélés és korrupció miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség.
Tavaly májusban megkezdték ügyének tárgyalását a jeruzsálemi körzeti bíróságon. Április 5-én indul a per bizonyítási szakasza, amikor az ügyészség és a védelem hetente három napon át felvonultatja bizonyítékait és tanúit a vádak igazolására, illetve megcáfolására.