Dalmácia és Isztria szerte megemelkedett a tengerszint a Ciarán szélvihar nyomán, és több várost is elöntött a víz – írta a Jutarnji List című horvát napilap szombaton.
Sibenik történelmi központjának egy része víz alá került, a heves széllökések villanyoszlopokat és fákat csavartak ki pénteken. Splitben sem volt sokkal jobb a helyzet, ahol a város egy részét szintén elöntötte a tenger, és több ház is megrongálódott. A magas tengerszint a környező szigeteken, Hvaron, Bracon, Visen és Korculán is problémákat okozott. Mivel Split térségben száz kilométeres sebességgel fújt a Dalmáciában jugo néven ismert, a Földközi-tengerről induló kelet-délkeleti irányból fújó meleg páradús szél, felfüggesztették a hajóforgalmat. A Kvarner-öbölben a vihar nagy károkat okozott Abbáziában (Opatija). A helyi média jelentése szerint a viharos hullámok elmosták a tengerparti sétány, a Lungomare egy szakaszát, és megrongálták a kerítést. Biztonsági okokból ezt a részt lezárták a járókelők elől. A viharos széllökések a közlekedésben is fennakadásokat okoztak. Az ország egy részén korlátozásokat vezettek be, így többek között az emeletes buszokra. Pénteken egy kamiont is felborított a szél. A horvát hidrometeorológiai intézet a legmagasabb fokozatú, vörös riasztási szintről, közepes fokozatú, narancssárga szintre mérsékelte a szombatra vonatkozó előrejelzését.
MTI.hu
[type] => post [excerpt] => Dalmácia és Isztria szerte megemelkedett a tengerszint a Ciarán szélvihar nyomán, és több várost is elöntött a víz - írta a Jutarnji List című horvát napilap szombaton. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1699120020 [modified] => 1699099658 ) [title] => A horvát tengerpart több városát is elöntötte a tenger a Ciarán szélvihar nyomán [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=135976&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 135976 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 135977 [image] => Array ( [id] => 135977 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/storm-ciar-n-climate-resilience-20231103162734.webp [original_lng] => 39076 [original_w] => 976 [original_h] => 549 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/storm-ciar-n-climate-resilience-20231103162734-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/storm-ciar-n-climate-resilience-20231103162734-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/storm-ciar-n-climate-resilience-20231103162734-768x432.webp [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/storm-ciar-n-climate-resilience-20231103162734.webp [width] => 976 [height] => 549 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/storm-ciar-n-climate-resilience-20231103162734.webp [width] => 976 [height] => 549 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/storm-ciar-n-climate-resilience-20231103162734.webp [width] => 976 [height] => 549 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/storm-ciar-n-climate-resilience-20231103162734.webp [width] => 976 [height] => 549 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1699092857:4 [_thumbnail_id] => 135977 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 3948 [translation_required_done] => 1 [_oembed_9c51fb48d3f644cee15cf2fdf8e44003] =>
U pogonu osječke tvrtke "Drava international" kod prigradskog naselja Brijest u srijedu poslije ponoći došlo je do požara uskladištene plastike na otvorenom prostoru, koji pokušavaju lokalizirati profesionalne i dobrovoljne vatrogasne postrojbe.https://t.co/erDA4QW2Xr
The recent floods in Baghlan province have caused widespread devastation. According to reports, it has taken numerous lives and destroyed hundreds of homes resulting in displacement. Kindly help the victims by donating 👇🏼https://t.co/vcB5AbI0DF#Baghlan#Afghanistanpic.twitter.com/4kR8nMusDn
— Bashir Gharwal غروال (@bashir_gharwall) May 10, 2024
Police were notified at 9:37 a.m. on Tuesday that a man had set himself on fire on St Mark's Square in the centre of #Zagreb, #Croatia, where the government and parliament buildings are located#BreakingNewshttps://t.co/6MrM8PYDH5
Man sets himself on fire in Zagreb. Chiefs of Staff from Central European NATO countries meet in Split. Water level of the Danube River stagnating. https://t.co/MciDQDKhwO
Austrian Airlines A320 severely damaged by a hailstorm while on approach to Vienna Airport in Austria. Despite the damage to the aircraft's nose and windscreen the pilots landed safely. pic.twitter.com/AIa7aL9HEQ
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) June 9, 2024
Austrian Airlines A320 severely damaged by a hailstorm while on approach to Vienna Airport in Austria. Despite the damage to the aircraft's nose and windscreen the pilots landed safely. pic.twitter.com/AIa7aL9HEQ
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) June 9, 2024
Police were notified at 9:37 a.m. on Tuesday that a man had set himself on fire on St Mark's Square in the centre of #Zagreb, #Croatia, where the government and parliament buildings are located#BreakingNewshttps://t.co/6MrM8PYDH5
Man sets himself on fire in Zagreb. Chiefs of Staff from Central European NATO countries meet in Split. Water level of the Danube River stagnating. https://t.co/MciDQDKhwO
At least 14 people died, and others are missing in Bosnia and Herzegovina after heavy rain and landslides destroyed homes, roads, and bridges. The municipality of Jablanica, southwest of Sarajevo, was completely cut off.pic.twitter.com/8aBwt4cqRn
🚨BREAKING: HAWAII — Islands getting HAMMERED by the heaviest flooding in decades as a SECOND brutal Kona low unleashes chaos.
On Oahu, officials just ordered 5,500 people to EVACUATE, massive fear the 120-year-old Wahiawa Dam is on the verge of failure.pic.twitter.com/di2EC62MJB
Unbelievable scenes from Russia, vehicles submerged and washed away by raging floodwaters in Novyy Khushet Village in Dagestan area pic.twitter.com/66et3uWNkl
Több mint egymillió köbméternyi fát döntött ki a múlt heti vihar Hargita és Maros megye erdőiben – írta a Krónika című erdélyi magyar napilap csütörtökön közölt összeállításában.
Fotó: Gyergyószentmiklósi Erdőrendészeti Hivatal
A lapnak nyilatkozó szakemberek elmondták, folyamatban van a széldöntések pontos felmérése, de ez még hetekig is eltarthat. Az azonban máris látszik, hogy a ledöntött fa mennyisége helyenként nagyobb, mint a kitermelési kvóta akár több évre is. Szerintük fontos lenne gyorsan kitermelni a ledöntött fát, hogy ne károsítsák meg a kéreg alá betelepedő rovarok, de a bürokrácia miatt két-három hónapig is eltarthat az engedélyek beszerzése.
Izsák Árpád erdőmérnök, a Csíki Magánerdészet vezetője a lapnak elmondta: ahol nagy mennyiségű fát döntött le a vihar, az erdőtulajdonosnak kérnie kell az üzemterv módosítását, ami rendkívül bürokratikus folyamat.
András Róbert erdőmérnök, a Zetelaki Erdőrendészeti Hivatal vezetője azt kifogásolta, hogy az állam nem nyújt segítséget katasztrófahelyzetben az erdőtulajdonosoknak, ahogy azt a mezőgazdasági területek károsodása esetében teszi. A szakember szerint esetükben ez azért is indokolt lenne, mert fiatal állományokat döntött ki a szél, amelyek értékesítési ára nem fedezi az újratelepítést.
Kosza Elemér, a csíkszenttamási Terkő Közbirtokosság elnöke elmondta: próbálják hazahívni a külföldön dolgozó szakembereket, mert úgy tűnik, két-három évre is van munka a közbirtokosság erdeiben.
Fejér Károly, a gyergyószárhegyi közbirtokosság elnöke arról beszélt, hogy minél hamarabb értékesíteni kell a fát, mert az elkövetkező időszakban várhatóan túlkínálat lesz a piacon, és ez az árban is meg fog mutatkozni.
Alba. Localitatea Roșia Montană a fost evacuată sâmbătă noaptea, din cauza riscului de rupere a barajului Tăul Mare.https://t.co/UYOGmThe3t ( Shared via Biziday )
Alba. Localitatea Roșia Montană a fost evacuată sâmbătă noaptea, din cauza riscului de rupere a barajului Tăul Mare.https://t.co/UYOGmThe3t ( Shared via Biziday )