Őrizetbe vettek Spanyolországban egy német férfit és egy nőt, akik a koronavírus-járvány óta a külvilágtól teljesen elszigetelték három gyereküket – közölte szerdán a spanyol rendőrség.
A német házaspárt az észak-spanyolországi Oviedóban vették őrizetbe hétfőn, miután egy szomszéd, akinek feltűnt, hogy a gyerekeket soha nem látják, értesítette a hatóságokat. A gyerekeket a rendőrök menekítették ki az elhanyagolt, szeméttel teli házból, amelyben a La Nueva Espańa című spanyol lap beszámolója szerint „horrorisztikus” állapotok uralkodtak.
Kiderült, hogy a most tízéves kisfiú és nyolcéves ikertestvérei 2021 óta nem hagyhatták el a házat, még a kertbe sem mehettek ki. Évek óta semmiféle kapcsolatuk nem volt a külvilággal.
Szüleik arra kényszerítették őket, hogy folyamatosan maszkot viseljenek. Egy nyomozó azt mesélte, hogy amikor először kihozták a gyerekeket a házból, rögtön mélyeket kezdtek lélegezni, mintha még soha nem lettek volna friss levegőn.
[type] => post [excerpt] => Őrizetbe vettek Spanyolországban egy német férfit és egy nőt, akik a koronavírus-járvány óta a külvilágtól teljesen elszigetelték három gyereküket – közölte szerdán a spanyol rendőrség. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1746101640 [modified] => 1746085461 ) [title] => A Covid-járvány óta nem engedte ki a házból a gyerekeit egy német házaspár [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=202911&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 202911 [uk] => 203052 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 202912 [image] => Array ( [id] => 202912 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/spanyol-rendorseg.png [original_lng] => 552457 [original_w] => 986 [original_h] => 495 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/spanyol-rendorseg-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/spanyol-rendorseg-300x151.png [width] => 300 [height] => 151 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/spanyol-rendorseg-768x386.png [width] => 768 [height] => 386 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/spanyol-rendorseg.png [width] => 986 [height] => 495 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/spanyol-rendorseg.png [width] => 986 [height] => 495 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/spanyol-rendorseg.png [width] => 986 [height] => 495 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/spanyol-rendorseg.png [width] => 986 [height] => 495 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1746169481:8 [_thumbnail_id] => 202912 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1675 [translation_required_done] => 1 [_oembed_f8f2a11f687897b4cc95f0e8c8ae600a] =>
Bei einem Kindergeburtstag in einem Skigebiet steht eine Ausfahrt mit einem Motorschlitten an. Doch die Fahrt endet mit acht Verletzten, darunter sechs Kindern. Was ist passiert? https://t.co/GdsVxy4b4b
Esta noche es un día terrible para la historia de Talavera. Nuestro puente viejo o “romano” acaba de derrumbarse una parte. Una avenida de agua terrible para la ciudad. Gracias que lo cerramos para el paso ciudadano Hoy mi corazón como alcalde sufre por esta pérdida patrimonial pic.twitter.com/Un0t9LIRRD
🔥 Incendio en el polígono La Red de Alcalá de Guadaíra | La Agencia de Emergencias de Andalucía recomienda a quienes viven o trabajan cerca que cierren puertas y ventanas. ➡️ https://t.co/Cd3yvpAD6S ✍🏻 Fernando Pérez Ávila 📹 A.Pizarro/R. del Barrio https://t.co/Cd3yvpAD6Spic.twitter.com/CNRUidITDx
Zunilda Hoyos Méndez, la fisicoculturista colombiana conocida popularmente como la “Mujer Hulk“, fue hallada muerta en su residencia de la Costa del Sol, en España.
Según los reportes policiales, Méndez habría sido asesinada a martillazos probablemente… pic.twitter.com/CQPVfIvRP9
Tributes have been paid to the victims of a “heartbreaking and devastating” crash after a school coach trip returning from Exmoor Zoo slid down a 20ft slope in Somerset.
Mientras tanto en la Sexta dicen que los vecinos de Torre Pacheco son una banda de ultraderechistas organizados, extremistas y racistas, y que los marroquíes que la están liando solo se están defendiendo. Es increíble su manipulación y odio hacia los españoles.#XplicaCrispadospic.twitter.com/l19uByWjc2
— Capitán General de los Tercios (@capTercio) July 12, 2025
⚫️ Almenys una persona ha mort ofegada a Sant Pere de Riudebitlles, al Penedès.
❗️Els @bomberscat buscaven un pare i un fill menor després que l’aigua de la riera de Sant Quintí arrosegués el seu cotxe. Han trobat el vehicle buit i més avall, un cos.
Az új omikron-variáns soha nem látott gyorsasággal tizedeli meg az új-zélandi lakosságot, különösen az idősebb korosztályt érintik a megbetegedések.
Az egészségügyi minisztérium adatai alapján a július 16-ig tartó héten 151 haláleset történt a vírus miatt, míg az előző hullám legrosszabb hetében 115 volt a halálesetek száma. A minisztérium pénteki közleményéből kiderült, hogy az elmúlt 24 órában 26 ember halt meg koronavírusban, mindannyian 60 év felettiek voltak – számolt be a Reuters.
Az új omikron-variáns jelenleg Új-Zélandon fertőz leginkább, közel 65 ezer aktív esetet regisztráltak a múlt héten, bár a hatóságok szerint sok fertőzésről így sem érkezett hivatalos bejelentés.
A sürgősségi osztályok, a háziorvosi rendelők és az egészségügyi központok komoly nyomásnak vannak kitéve, bár az egészségügyi minisztérium adatai szerint a kórházi kezelések száma még mindig elmarad a márciusi csúcs idején tapasztaltaktól.
Az új-zélandi kormány egyelőre nem szeretne korlátozó lépésekkel védekezni a jelenlegi helyzet ellen, így sem a maszkviselés, sem pedig a nyilvános összejövetelek korlátozása nem szerepel a terveik között.
Iona Holsted, az oktatási minisztérium vezetője azt tanácsolta az iskoláknak, hogy tegyék kötelezővé a maszkok viselését a diákok számára, akik jövő héten térnek vissza az iskolapadba a nyári vakációból.
Megértjük, hogy a maszkviselési irányelvek végrehajtása problémát okozhat, de arra kérjük a pedagógusokat, tegyenek meg mindent a maszkhasználati szabályok betartásának érdekében – tette hozzá Iona Holsted.
Загальні бойові втрати противника з 24.02 по 08.09 орієнтовно склали / The total combat losses of the enemy from 24.02 to 08.09 were approximately pic.twitter.com/lAHtKMlDPZ
Загальні бойові втрати противника з 24.02 по 29.10 орієнтовно склали / The total combat losses of the enemy from 24.02 to 29.10 were approximately pic.twitter.com/HyYYWGXvbj
Загальні бойові втрати противника з 24.02 по 09.11 орієнтовно склали / The total combat losses of the enemy from 24.02 to 09.11 were approximately: pic.twitter.com/y0nhZf2Rsq
Загальні бойові втрати противника з 24.02 по 18.12 орієнтовно склали / The total combat losses of the enemy from 24.02 to 18.12 were approximately: pic.twitter.com/U5u19iXQt1
Russia has lost 10,000+ military vehicles since its illegal invasion of Ukraine began, according to tracker Oryx. It has also fired most of its modern cruise missiles- for little strategic gain.
Russia is now scrambling to mobilise its defence industry
A strike on Kharkiv, just an ordinary apartment building. With three Shaheds. A despicable and cynical attack, when the rescuers arrived at the scene of the strike, the terrorists attacked again.
As a result of the attack, 4 people were killed. Among them were our rescuers:… pic.twitter.com/SgIKCdxG0U
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 4, 2024
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
A francia kormány bejelentette, az ország belépett a koronavírus-járvány hetedik hullámába, miután a napi fertőzéses esetek száma hosszú idő óta először haladta meg a 200 ezret – számolt be a Jevropejszka Pravda.
Az előző 24 órában több mint 206 500 új beteget regisztráltak az országban.
„Most a koronavírus-járvány hetedik hullámában vagyunk. Az Omicron BA.4 és BA.5 törzs altípusai országszerte fokozzák a járványt” – mondta François Bron egészségügyi miniszter az Országgyűlésben megtartott beszédében.
A kormány egyelőre nem nyilatkozott a kötelező érvényű szabályok bevezetéséről, csupán zsúfolt helyeken a maszk viselésére vonatkozó ajánlásra szorítkozott.
Ugyanakkor az orvostársadalom úgy véli, kötelező szabályként újra be kell vezetni a maszkos rezsimet, legalábbis a tömegközlekedési eszközökön.
Christian Estrozi, Nizza polgármestere a maga részéről elmondta, hogy jövő héttől helyi szinten kötelezővé teszi a maszkviselést a buszokon és a villamosokon.
[type] => post [excerpt] => A francia kormány bejelentette, az ország belépett a koronavírus-járvány hetedik hullámába, miután a napi fertőzéses esetek száma hosszú idő óta először haladta meg a 200 ezret – számolt be a Jevropejszka Pravda. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1657317000 [modified] => 1657309190 ) [title] => A Covid–19 hetedik hulláma: Franciaországban naponta több mint 200 000 új esetet regisztráltak [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=88492&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 88492 [uk] => 88371 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 88372 [image] => Array ( [id] => 88372 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/efe049f-gettyimages-1236954611.jpg [original_lng] => 75252 [original_w] => 690 [original_h] => 387 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/efe049f-gettyimages-1236954611-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/efe049f-gettyimages-1236954611-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/efe049f-gettyimages-1236954611.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/efe049f-gettyimages-1236954611.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/efe049f-gettyimages-1236954611.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/efe049f-gettyimages-1236954611.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/efe049f-gettyimages-1236954611.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1657298391:12 [_thumbnail_id] => 88372 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2985 [_oembed_a254731f9664290240c47615f9456929] =>
Grève inédite des diplomates français et manifestation sur l'esplanade des Invalides à Paris contre la suppression du corps diplomatique voulue par Emmanuel #Macron. C'est la deuxième grève de l'histoire du Quai d'Orsay #diplo2metier
1/??Like most colleagues of the ?? Diplomatic service across the ?, I am on #strike ? today in defense of a professional diplomacy with its specific skills (including but not limited to languages #huelga#greve).
Ecœurement : 1 an de travail des agriculteurs réduit à néant Cette pseudo-rébellion totalement hors-sol se rend-elle seulement compte que l' #agriculture lui permet de vivre préservée des famines qui menacent le monde actuellement ? Les responsables doivent rendre des comptes ! https://t.co/qLsA0qJlVu
Honteux ! Alors que la #guerreRussieUkraine démontre les tensions sur les livraisons #blé &que l’ @ONU_fr «redoute un ouragan de famines», des activistes aux ventres pleins détruisent votre alimentation en toute impunité &visage découvert!#justice rapide&ferme pr ces délinquants https://t.co/ICmBx2SkfO
? Depuis hier soir, de virulents incendies touchent Landiras et la Teste-de-Buch en Gironde. Près de 1.400 hectares sont partis en fumée et 6.500 personnes ont été évacuées. (via SDIS 33) pic.twitter.com/jdm9AfZhzc
Les dégâts sont nombreux et particulièrement importants sur la commune de #Bihucourt dans le #PasdeCalais suite au passage de la #tornade. Des dizaines de maisons sont touchées, certaines voyant leur toit complètement arrachés. Photos : Anthony Choquet pic.twitter.com/7yjK3wuvTJ
?TORNADE confirmée ! Première vidéo du phénomène impactant la commune de Buhicourt dans le Pas-De-Calais. D’importants dégâts sont signalés. #France#orages#Tornade
Huge explosion on island - Jersey, Channel Islands, UK. Huge gas explosion, went off at about 4am, about 12 people are missing, few injured and one dead. It’s still burning as we speak. pic.twitter.com/P0NGwoe4GE
— Stefanie Kammerman/The Stock Whisperer (@VolumePrintcess) December 10, 2022
#Update: Just in - Reports says that the driver who hit the 11 pedestrians in #Berck, #France was an elderly person who had some medical emergency at the time of the accident. pic.twitter.com/qEmbZmGj8k
« Nous aussi, on passera en force ». A l’avant un groupe important de manifestants vêtus de bois et hostile à la police a déployé des parapluies pour se cacher du premier drone qui bourdonne dans le ciel lyonnais. pic.twitter.com/mPMSEJDyAu
? Vidéo impressionnante du #seisme qui a secoué l'ouest de la France ce vendredi en fin de journée. L'épicentre était situé entre Niort et La Rochelle.
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT
En France, tous les jours des gens massacrés, plantés, molestés, agressés, aujourd'hui deux gamines de 6 et 11 ans attaquées au couteau à #Souffelweyersheim. Jusqu'à quand allons-nous tolérer l'intolérable? pic.twitter.com/RETdwIlS5q
🔴⚡️Alerte - Le château de #Versailles a été évacué. De la fumée se dégage du toit de l’édifice selon des témoins. Les pompiers sont sur place. - témoins pic.twitter.com/YIpp4QqfEq
Tempête #Caetano 💨❄️ Depuis plus de 24h, sur le terrain et dans les centres opérationnels, les acteurs de la @SecCivileFrance sont mobilisés au profit des populations impactées. 🚒 Plus de 1 200 interventions réalisées
🔴 ALERTE INFO | Face à l'insécurité, de nombreuses villes installent un COUVRE-FEU pour les mineurs : Nîmes, Béziers, Limoges, Saint-Ouen, Triel-sur-Seine, Dourdan, Viry-Châtillon... ➡️⚖️ Pour la Ligue des Droits de l'Homme, c'est "pénalisant et inquiétant" pic.twitter.com/AQ9J4i8l7o
A Közegészségügyi Központ február 17-i adatai szerint az országban 4 637 260 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig. A betegségben 103 824-en vesztették életüket és 3 866 755-en gyógyultak fel a kórból. Az elmúlt nap során 33 330 új esetet regisztráltak. Az országban eddig 19 235 891 PCR-tesztet végeztek el.
Az új fertőzöttek száma megyékre bontva:
Kijev – 4261 eset;
Vinnicja megye –659 eset;
Voliny megye – 1062 eset;
Dnyipropetrovszk megye – 2489 eset;
Donyeck megye – 1707 eset;
Zsitomir megye – 1497 eset;
Kárpátalja – 532 eset;
Zaporizsja megye – 1401 eset;
Ivano-Frankivszk megye – 757 eset;
Kijev megye – 1466 eset;
Kirovohrad megye – 456 eset;
Luhanszk megye – 826 eset;
Lemberg megye – 1665 eset;
Mikolajiv megye – 1127 eset;
Odessza megye – 1970 eset;
Poltava megye – 1469 eset;
Rivne megye – 764 eset;
Szumi megye – 1408 eset;
Ternopil megye – 750 eset;
Harkiv megye – 1781 eset;
Herszon megye – 891 eset;
Hmelnickij megye – 1817 eset;
Cserkaszi megye – 1186 eset;
Csernyivci megye –420 eset;
Csernyihiv megye – 969 eset.
Az adatok nem tartalmazzák a Donyeck és Luhanszk megye megszállt részein, a Krím-félszigeten és a Szevasztopolban regisztrált betegeket.
Загальні бойові втрати противника з 24.02 по 09.11 орієнтовно склали / The total combat losses of the enemy from 24.02 to 09.11 were approximately: pic.twitter.com/y0nhZf2Rsq
Загальні бойові втрати противника з 24.02 по 18.12 орієнтовно склали / The total combat losses of the enemy from 24.02 to 18.12 were approximately: pic.twitter.com/U5u19iXQt1
Russia has lost 10,000+ military vehicles since its illegal invasion of Ukraine began, according to tracker Oryx. It has also fired most of its modern cruise missiles- for little strategic gain.
Russia is now scrambling to mobilise its defence industry
A strike on Kharkiv, just an ordinary apartment building. With three Shaheds. A despicable and cynical attack, when the rescuers arrived at the scene of the strike, the terrorists attacked again.
As a result of the attack, 4 people were killed. Among them were our rescuers:… pic.twitter.com/SgIKCdxG0U
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 4, 2024
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
A Közegészségügyi Központ január 7-i adatai szerint az országban 3 696468 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig. A betegségben 97088-an vesztették életüket és 3506509-en gyógyultak fel a kórból. Az elmúlt nap során 7717 új esetet regisztráltak. Az országban eddig 16933070 PCR-tesztet végeztek el.
Az új fertőzöttek száma megyékre bontva:
Kijev – 904 eset;
Vinnicja megye –323 eset;
Voliny megye – 76 eset;
Dnyipropetrovszk megye – 276 eset;
Donyeck megye – 218 eset;
Zsitomir megye – 324 eset;
Kárpátalja – 154 eset;
Zaporizsja megye – 159 eset;
Ivano-Frankivszk megye – 505 eset;
Kijev megye – 272 eset;
Kirovohrad megye – 54 eset;
Luhanszk megye – 87 eset;
Lemberg megye – 494 eset;
Mikolajiv megye – 163 eset;
Odessza megye – 379 eset;
Poltava megye – 366 eset;
Rivne megye – 163 eset;
Szumi megye – 379 eset;
Ternopil megye – 366 eset;
Harkiv megye – 652 eset;
Herszon megye – 120 eset;
Hmelnickij megye – 300 eset;
Cserkaszi megye – 241 eset;
Csernyivci megye – 133 eset;
Csernyihiv megye – 316 eset.
Az adatok nem tartalmazzák a Donyeck és Luhanszk megye megszállt részein, a Krím-félszigeten és a Szevasztopolban regisztrált betegeket.
Fier d'accueillir à #Lviv le détachement des gendarmes techniques et scientifiques venu assister leurs camarades ?? dans les investigations des crimes de guerre commis autour de #Kiev. La ?? première à apporter une telle aide. Ils seront à pied d'œuvre dès demain. Solidarité ???? pic.twitter.com/3pX9LkPzeq
Загальні бойові втрати противника з 24.02 по 08.09 орієнтовно склали / The total combat losses of the enemy from 24.02 to 08.09 were approximately pic.twitter.com/lAHtKMlDPZ
Загальні бойові втрати противника з 24.02 по 18.12 орієнтовно склали / The total combat losses of the enemy from 24.02 to 18.12 were approximately: pic.twitter.com/U5u19iXQt1
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
Russia has lost 10,000+ military vehicles since its illegal invasion of Ukraine began, according to tracker Oryx. It has also fired most of its modern cruise missiles- for little strategic gain.
Russia is now scrambling to mobilise its defence industry
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
A strike on Kharkiv, just an ordinary apartment building. With three Shaheds. A despicable and cynical attack, when the rescuers arrived at the scene of the strike, the terrorists attacked again.
As a result of the attack, 4 people were killed. Among them were our rescuers:… pic.twitter.com/SgIKCdxG0U
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 4, 2024
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
A Közegészségügyi Központ december 13-i adatai szerint az országban 3 563165 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig. A betegségben 91 215-en vesztették életüket és 3205879-en gyógyultak fel a kórból. Az elmúlt nap során 4073 új esetet regisztráltak. Az országban eddig 16 306176 PCR-tesztet végeztek el.
December 12. folyamán:
1456 személyt szállítottak kórházba;
188-an vesztették életüket a kórban;
9966-an gyógyultak fel a fertőzésből;
29 677tesztvizsgálatot végeztek el
Az új fertőzöttek száma megyékre bontva:
Kijev – 570 eset;
Vinnicja megye –120 eset;
Voliny megye – 310 eset;
Dnyipropetrovszk megye – 283 eset;
Donyeck megye – 107 eset;
Zsitomir megye – 189 eset;
Kárpátalja – 111 eset;
Zaporizsja megye – 130 eset;
Ivano-Frankivszk megye – 146 eset;
Kijev megye – 160 eset;
Kirovohrad megye – 125 eset;
Luhanszk megye – 4 eset;
Lemberg megye – 186 eset;
Mikolajiv megye – 236 eset;
Odessza megye – 394 eset;
Poltava megye – 201eset;
Rivne megye – 57 eset;
Szumi megye – 76 eset;
Ternopil megye – 107 eset;
Harkiv megye – 140eset;
Herszon megye – 21 eset;
Hmelnickij megye – 86 eset;
Cserkaszi megye – 225 eset;
Csernyivci megye – 61eset;
Csernyihiv megye – 28 eset.
Az adatok nem tartalmazzák a Donyeck és Luhanszk megye megszállt részein, a Krím-félszigeten és a Szevasztopolban regisztrált betegeket.
56 people were killed in Kreminna #Luhansk oblast - the occupiers shot from a tank home for the elderly. #Russians fired at it. Cynically and deliberately. They just adjusted the tank, put it in front of the house and started firing
Fier d'accueillir à #Lviv le détachement des gendarmes techniques et scientifiques venu assister leurs camarades ?? dans les investigations des crimes de guerre commis autour de #Kiev. La ?? première à apporter une telle aide. Ils seront à pied d'œuvre dès demain. Solidarité ???? pic.twitter.com/3pX9LkPzeq
Загальні бойові втрати противника з 24.02 по 08.09 орієнтовно склали / The total combat losses of the enemy from 24.02 to 08.09 were approximately pic.twitter.com/lAHtKMlDPZ
Загальні бойові втрати противника з 24.02 по 18.12 орієнтовно склали / The total combat losses of the enemy from 24.02 to 18.12 were approximately: pic.twitter.com/U5u19iXQt1
Russia has lost 10,000+ military vehicles since its illegal invasion of Ukraine began, according to tracker Oryx. It has also fired most of its modern cruise missiles- for little strategic gain.
Russia is now scrambling to mobilise its defence industry
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
A strike on Kharkiv, just an ordinary apartment building. With three Shaheds. A despicable and cynical attack, when the rescuers arrived at the scene of the strike, the terrorists attacked again.
As a result of the attack, 4 people were killed. Among them were our rescuers:… pic.twitter.com/SgIKCdxG0U
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 4, 2024
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
A pozitív koronavírus-tesztek száma Hollandiában naponta meghaladta a 19 200-at, jelentette be Ernst Koypers, a Nemzeti Betegelosztási Koordinációs Központ vezetője, számolt be a Jevropejszka Pravda a NOS televízió- és rádiótársaságra hivatkozva.
Ezek a legmagasabb mutatók a koronavírus-járvány kezdete óta Hollandiában. A koronavírus járvány első hónapjaiban a vizsgálatok színvonala összehasonlíthatatlanul alacsonyabb volt. Koypers bejelentette, hogy jelenleg 1985 koronavírusos beteg van a holland kórházakban. Ez 122-vel több, mint tegnap. Az intenzív osztályokon 380-an vannak, 3-mal többen, mint tegnap.
„A kórházi rendszer terhei folyamatosan növekednek” – mondta Koypers, egyben megjegyezte, hogy a vakcinációnak „valamennyire enyhítő hatása van”.
A kórházra nehezedő fokozott nyomásnak következményei vannak, mondta Koypers a parlament alsóházi képviselőinek: a 71 holland kórházból jelenleg 31 nem tudja az összes tervezett ellátást biztosítani. Mindössze 15 kórház nyújt kiegészítő ellátást, amelyet a koronavírus miatt el kellett halasztani. A múlt héten 21 ilyen kórház volt.
All ramps of the six-storey parking garage at the St. Antonius Hospital in Nieuwegein in the Netherlands collapsed on Sunday evening. It is not yet known if there are any casualties...pic.twitter.com/bNFl4cE1DV

Hordes of young migrants violently rioted against Dutch police in the Dutch beach town of #Scheveningen. Throwing rocks. But no arrests were made. pic.twitter.com/X3ZwBgz6XX
"Wij willen ons Nederland terug". Zo liepen grote groepen in het zwart geklede jongens vanochtend al provocerend door #DenHaag. De sfeer was niet fijn. Dit gaat mis zeiden we. En inderdaad #demonstratie#malieveld loopt uit de klauwen. Dit Nederland wil ik helemaal niet #elsfest! pic.twitter.com/O2JheI3wxV
2021. szeptember 9-i adatok szerint Ukrajnában 3 663 új Covid-19 esetet regisztráltak, többek között 342 gyermek és 63 egészségügyi dolgozó betegedett meg.
Az elmúlt 24 órában 981 személy került kórházba, 61-en meghaltak és 1 546 személy gyógyult fel a fertőzésből, 62 730 tesztet végeztek el (27 895 PCR-teszt, 9 397 ELISA módszer), 25 438 antigén gyorsteszt vizsgálatot.
Az elmúlt 24 órában a legtöbb megerősített fertőzéses esetet Kijev városában (379), Lemberg (308), Harkiv (302), Odessza (222) és Dnyipropetrovszk (209), megyékben regisztrálták. Kárpátalján 25 koronavírus fertőzéses esetet vettek nyilvántartásba.
Sono vicino alla #Sicilia e al popolo catanese in queste ore drammatiche per la forte ondata di maltempo. Il Governo deve intervenire subito, con tutte le iniziative necessarie. #Cataniapic.twitter.com/T95ID0WUsY
Im Wild- und Freizeitpark Klotten fiel am Samstag eine Frau aus einer Achterbahn. Die 57-Jährige starb trotz Wiederbelebungsversuchen am Unfallort. https://t.co/nrRtOBb9XG
Muere una niña de 20 meses por la fuerte tormenta de granizo en la Bisbal d'Empordà. Las bolas de 10 cm de diámetro han dejado además varios heridos, como a un chico al que una piedra le rompió la clavícula. También han llegado a romper cristales de coches y tejados de casas. pic.twitter.com/aYIG2ihHGh
BREAKING: A white male teen wearing camouflage is in custody after he used a rifle to kill five people in a mass shooting in Raleigh, North Carolina, including an off-duty law enforcement officer. https://t.co/Mtz4ZFwj7x
#BREAKING: Multiple people dead including an off-duty cop, multiple others injured, in a shooting in the Hedingham neighborhood of Raleigh, North Carolina.
This Thursday evening a mass shooting occurred in Raleigh, North Carolina. 5 people have been killed, including an off-duty police officer. The suspect, a 15-year-old male, was apprehended at a barn & has been taken to a hospital after a self inflicted gunshot wound to the head. pic.twitter.com/yQ2oKJwV3V
One person was killed in a bus rollover, according to Brandeis University, which chartered the bus. The accident happened near the Brandeis campus in Waltham, Massachuetts. https://t.co/RBdFsRaWj6
Brussels, Belgium: - A resident had to hide the French flag after Moroccan fans cursed her and threw objects on the balcony of her apartment. pic.twitter.com/6vlaaMdvFo
Our friend Pete Reed was killed yesterday at Bakhmut, doing what he always did - saving lives and helping humanity. Dedicated, generous, selfless, funny, hero. Rest easy, brother. Russia will pay. #petereedpic.twitter.com/zECRxrqf6r
Russian troops hit Mykolaiv overnight with four Kalibr missiles, damaging two houses, an apartment building, and a historical building, the military said.
Wimbledon MP @S_Hammond says a major incident has been declared at the Study Prep School in Wimbledon Common. @MPSMerton say "We are aware of several casualties."
Officer tells our reporter the Air Ambulance is on the scene and are "still trying to get casualties out." pic.twitter.com/gSIZsHTGSB
Bulgaria and Romania experienced the impact of severe weather conditions over the weekend, resulting in two fatalities. Strong winds, heavy rain and snowfall, caused power disruptions and blocked roads in the eastern regions of both countries.https://t.co/VSEXVnoeg4pic.twitter.com/XhAdv3YinO
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
#BREAKING: A tight-knit Torres Strait community is calling for the removal of a 3.5m crocodile after the body of a missing 16-year-old boy was found on Saibai Island. Our thoughts are with the boy's family. Latest: https://t.co/QN81EpI5HApic.twitter.com/Cg4unITYHZ
Today a @UN vehicle was struck in Gaza, killing one of our colleagues & injuring another. More than 190 UN staff have been killed in Gaza. Humanitarian workers must be protected. I condemn all attacks on UN personnel and reiterate my urgent appeal for an immediate humanitarian…
— António Guterres (@antonioguterres) May 13, 2024
Zhuhai, China: A driver intentionally crashed into pedestrians near a sports center. Multiple injuries reported; medical teams responding.#Chinapic.twitter.com/E9tH8oYyqb
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
🚨BREAKING | The US-Israeli backed Gaza Humanitarian Foundation opened fire on civilians after losing control over its so-called aid distribution point in west Rafah, with armed personnel responding by shooting instead of managing the crowd properly.
Pusat Kawalan Operasi Daerah Angkatan Pertahanan Awam Hulu Perak memaklumkan keseluruhan 48 mangsa terlibat, termasuk 13 orang meninggal dunia di lokasi kejadian dan dua orang di hospital, manakala empat lagi mangsa tercedera. #BernamaNews#BernamaImagespic.twitter.com/slhm25kK9B
A 16-year-old boy who was standing on a dock was killed after he was struck by a small plane that crashed into a lake northeast of Toronto, police say.
Durham Regional Police said they responded to the plane crash on Lake Scugog near Williams Point at about 12:30 p.m. on Friday.… pic.twitter.com/uAQdrQ8LSP
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) July 19, 2025
🛣️ 🇳🇴 Norway - Person missing after landslide at motorway in Norway
A person is missing after a landslide struck near Nestvatnet in Levanger, north of Trondheim, Norway. The landslide has damaged both the new and old E6 mo… in Nestvatnet, Levangerhttps://t.co/1cKTJBUH7Jpic.twitter.com/2uA1NakgQM
⚫️ Almenys una persona ha mort ofegada a Sant Pere de Riudebitlles, al Penedès.
❗️Els @bomberscat buscaven un pare i un fill menor després que l’aigua de la riera de Sant Quintí arrosegués el seu cotxe. Han trobat el vehicle buit i més avall, un cos.
😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm
Atenção aos Avisos Meteorológicos para Portugal Continental: Agitação Marítima - Amarelo [ 14 Nov 09:33 - 15 Nov 18:00 ] Ondas de oeste/sudoeste com 4 a 4,5 metros. Precipitação - Laranja [ 14 Nov 09:33 - 14 Nov 12:00 ]#avisosipmahttps://t.co/wgLnekhnrMpic.twitter.com/CjY8Z92OhG