Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében – közölték a holland hatóságok.
Az NlTimes hírportál tudósítása szerint több tucat házának lakóit szombat délután elővigyázatosságból kitelepítették, amíg a rendőrség és egy veszélyes anyagok kezelésére szakosodott vállalat elszállította az épületben talált vegyi anyagokat. Az érintetteket ideiglenesen egy közeli kerületi központban helyezték el.
A városvezetés vasárnap közölte, hogy a közvetlen veszély megszűnt, a kitelepítésre kizárólag a veszélyes anyagok eltávolítása idején fennálló esetleges egészségügyi kockázat miatt volt szükség.
A lakókat ugyanakkor arra kérték, hogy a még érezhető vegyszerszag miatt tartsák zárva ablakaikat.
A rendőrséget péntek kora délután riasztották egy szokatlan szag miatt. A helyszínre érkező járőrök egy még működő droglabort találtak, amelynek működését a vegyi anyagok kiszivattyúzásával állították le.
Az ügyben négy férfit vettek őrizetbe. Egy 39 éves hágai férfit, aki érintkezésbe került a laborban használt folyadékokkal, kórházba szállították, majd letartóztatták. Őrizetbe vettek továbbá egy 34 éves voorburgi, egy 44 éves hágai és egy 71 éves leideni férfit is.
A rendőrség továbbra is vizsgálja, milyen típusú kábítószert állítottak elő a laborban, és tanúkat, valamint kamerafelvételeket keres az ügy felderítéséhez.
A NOS holland közszolgálati műsorszolgáltató értesülése szerint az ingatlanban több ezer liter vegyi anyagot tároltak hordókban, amelyekből pénteken 500-750 litert már elszállítottak. A regionális biztonsági szolgálat szóvivője szerint ilyen méretű illegális laboratóriumot rendkívül szokatlan lakóövezetben működtetni.
A holland rendőrség hétfőn közzétett adataiból kiderült, hogy mintegy 9 százalékkal emelkedett a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények száma Hollandiában 2026 első felében az előző év azonos időszakához képest.
Az év első hat hónapjában csaknem 7900 droggal összefüggő bűncselekményt regisztráltak, míg 2025 első felében valamivel több mint 7200-at. A statisztikák a tiltott kábítószerek birtoklásával, kereskedelmével és előállításával kapcsolatos ügyeket foglalják magukban.
Tartományi bontásban Zuid-Hollandban regisztrálták a legtöbb ilyen bűncselekményt, mintegy 1750 esetet, ezt Noord-Brabant követte közel 1550 regisztrált üggyel. A legnagyobb növekedést Flevoland tartományban mérték, ahol több mint 50 százalékkal emelkedett a drogbűncselekmények száma. Jelentős növekedést regisztráltak Noord-Brabantban és Frieslandban is.
Ezzel szemben Limburgban csaknem 12 százalékkal, 861-re csökkent a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények száma. Ennek ellenére továbbra is ebben a tartományban volt a legmagasabb az ilyen esetek aránya a lakossághoz viszonyítva: 100 ezer lakosra csaknem 76 bűncselekmény jutott.
A húsz legnagyobb holland város közül Almere mutatta a legnagyobb növekedést: ott több mint kétszeresére emelkedett a regisztrált drogbűncselekmények száma egy év alatt. A legjelentősebb visszaesést Zoetermeerben mérték, ahol közel 44 százalékkal csökkent az ilyen esetek száma.
Late on July 11, Typhoon Bavi made landfall in eastern China’s Zhejiang Province, bringing powerful winds, torrential rain and flooding across the region. Nearly two million people were evacuated before the storm, while roads were submerged, trees toppled and transport services were disrupted in parts of Zhejiang, Shanghai and Fujian. Bavi is the second typhoon to strike China in just 10 days. It comes as the country is still recovering from Typhoon Maysak, which triggered devastating floods across southern China. Now, the focus of the severe weather has shifted east, with emergency crews responding to a new wave of flooding and storm damage. #typhoon#china#breakingnews#severeweather#anotherone
Az ukrán rendőrség egy nagyszabású akció során 400, kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatba hozott személyt leplezett le, valamint több tízmillió hrivnya értékű tiltott anyagot foglalt le.
A Rubikon fedőnevű művelet második szakaszában a hatóságok négy kábítószer-laboratóriumot számoltak fel: egyet alfa-PVP, hármat pedig amfetamin előállítása miatt. Egy bukovinai laborból csaknem 44 millió hrivnya értékű készítményt és alapanyagot foglaltak le.
A nyomozás során mintegy 90 kilogramm kábítószert találtak, köztük 67 kilogramm alfa-PVP-t, több kilogramm kannabiszt, amfetamint és más pszichoaktív anyagokat. Emellett több mint 570 liter, kábítószer előállítására alkalmas vegyi anyagot is lefoglaltak.
A 400 érintett személy közül 146 ellen már hivatalosan is gyanút közöltek. A rendőrség szerint a lefoglalt tiltott áruk feketepiaci értéke eléri a 70 millió hrivnyát.
A hatóságok korábban egy nagy bűnszervezetet is felszámoltak, amely szintetikus drogok gyártásával és terjesztésével, valamint más bűncselekményekkel foglalkozott. Az ügyben több személy ellen indult büntetőeljárás.
Egy fiatal vinnicjai férfi, aki korábban kémiaversenyek győztese volt, a megszerzett tudását nem tudományos célokra, hanem kábítószer-gyártásra használta – írja a megyei rendőrség kommunikációs osztálya.
A férfi egy házat bérelt a város kertvárosi részén, ahol komplett droglabort rendezett be, pszichotróp anyagokat gyártott, csomagolt és tárolt.
A helyi sajtó szerint az elkövető iskolásként országos kémiaversenyeket nyert, majd az egyetemen a vegyi anyagokkal való munka ismereteit is elsajátította.
A labor működéséből származó bevétel havonta mintegy félmillió hrivnyát tett ki. A kábítószereket „dead drop” elhelyezésekkel és postai küldeményként értékesítette.
A rendőrség és a KORD különleges egység márciusban razziát tartott a házban. A helyszínen több száz kilogramm tiltott anyagot és mintegy 20 millió hrivnya értékű laborfelszerelést találtak. A férfit azonnal őrizetbe vették.
A tettest kilenc év szabadságvesztésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték.
Az Odesszai Határőregység operatív munkatársai a Nemzeti Rendőrséggel közösen felszámoltak egy bűnszervezetet, amely pszichotróp anyagot – alfa-PVP-t – gyártott, csomagolt és értékesített Ukrajnában, valamint külföldön.
A bűnözők a drogot az interneten, Telegram-botokon, úgynevezett „rejtekhelyeken” és nemzetközi postai küldeményeken keresztüli terjesztését.
A pszichotrópot legális termékként próbálták álcázni – például vízipisztolyokba és játékautókba rejtve. Két ilyen csomagot menetrend szerinti buszjáratokon fedeztek fel Románia és Moldova felé.
A házkutatások során a hatóságok lefoglaltak több mint 16 kg alfa-PVP-t, több mint 3 kg egyéb kábítószert, 250 liter prekurzort, laborfelszerelést, mobiltelefonokat, kézzel írt feljegyzéseket és készpénzt.
A lefoglalt anyagok feketepiaci értéke megközelíti a 23 millió hrivnyát. Az ügyben folyik a nyomozás.
Russia bombarded the city with drones for most of the night. Damage to infrastructure has been reported, according to the local military administration.
An air raid alert is currently in effect in the city, and residents are being asked to…
...night, Odesa once again came under a massive russian attack, resulting in widespread destruction and large-scale fires across various districts of the city. The residential sector sustained the most significant damage; russian drone strikes sparked fires in apartments within… pic.twitter.com/MrV7Iy9Ox1
Egy nagyszabású különleges akció eredményeként a rendőrség felszámolt egy nagyszabású drogkartelt, amelynek a tagjai pszichotróp anyagok gyártásával és üzenetküldő csatornákon keresztüli értékesítésével foglalkoztak – jelentette be csütörtökön Ihor Klimenko belügyminiszter a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a belügyminiszter közölte, hogy az akció keretében több mint 230 házkutatást végeztek az ország 20 megyéjében. Ennek eredményeként több mint 60 embert vettek őrizetbe, és 19 kábítószer-laboratóriumot számoltak fel, amelyek havonta csaknem egy tonna amfetamint és Alfa-PVP-t állítottak elő.
A bűnözői csoport bevétele elérte a havi 350 millió hrivnyát. „Az illegális kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemnek ilyennek kell lennie: rendszerszintűnek, és elsősorban az ellátást biztosítók ellen irányulóknak” – mutatott rá Ihor Klimenko.
Szintetikus drogok nagy laboratóriumát fedezték fel Lettországban. A nyolc vádlott közül ötről kiderült, hogy ukrán állampolgár.
A rendőrség a múlt héten egyszerre több városban hajtott végre akciót. Néhány részlet, köztük az ukránok érintettsége azonban titokban maradt.
Az akciót a lett állami rendőrség hajtotta végre az Európai Rendőrségi Iroda (Europol) munkatársaival együtt. Használt autókat, quadokat és drónokat foglaltak le.
A rendfenntartók újságíróknak elárulták, hogy több mint egy tonna kész szintetikus kábítószert fedeztek fel legalább 400 millió euró értékben, ami az elmúlt évek rekordja. Emellett lefoglaltak kábítószer-gyártó berendezéseket és 38 ezer liter különböző, a gyártás során felhasznált felszerelést.
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
Csernyihiv megyében felfedeztek egy narkólabort, amelyben ipari mennyiségben termeltek pszichotróp szereket. Letartóztatták a dílert is, aki havonta 30 kilogramm kábítószert termelt. A hírt a Nemzeti Rendőrség közölte.
A házkutatás során jelentős mennyiségű kész terméket és felszerelést foglaltak le, a tulajra 12 év börtönbüntetés várhat. A lefoglalt Alfa-PVP drog súlya közel 9 kilogramm, a szakértők szerint a feketepiaci értéke meghaladja a 4,5 millió hrivnyát.
Az Europol pénteken bejelentette, hogy a lengyel és ukrán hatóságok felszámolták Lengyelország eddigi legnagyobb droglaborját.
Lengyelország eddigi legnagyobb droglaboratóriumára csaptak le a lengyel és az ukrán hatóságok egy nagyszabású kábítószer-ellenes razziasorozattal. Az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete, az akcióban támogatást nyújtó Europol pénteken közölte, hogy hét embert őrizetbe vettek, és minden eddiginél nagyobb mennyiségű kábítószert foglaltak le.
A tájékoztatás szerint a hatóságok összesen 38 helyen tartottak házkutatást, és Lengyelországban illetve Ukrajnában összesen nyolc droglaborra bukkantak.
A razziákon jelentős mennyiségű kábítószer-alapanyagot, valamint 195 kilogramm, kristály formában előállított metadont, illetve 153 kilogramm, flakkának (Alpha-PVP) nevezett dizájnerdrogot is lefoglaltak.
Az akciót az Europol felszereléssel is segítette – olvasható a közleményben.
[type] => post [excerpt] => Az Europol pénteken bejelentette, hogy a lengyel és ukrán hatóságok felszámolták Lengyelország eddigi legnagyobb droglaborját. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1725102540 [modified] => 1725064702 ) [title] => A lengyel és az ukrán rendőrség hatalmas drogkartellt számolt fel [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=177473&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 177473 [uk] => 177430 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 177431 [image] => Array ( [id] => 177431 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/4099143.jpeg [original_lng] => 129304 [original_w] => 610 [original_h] => 457 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/4099143-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/4099143-300x225.jpeg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/4099143.jpeg [width] => 610 [height] => 457 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/4099143.jpeg [width] => 610 [height] => 457 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/4099143.jpeg [width] => 610 [height] => 457 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/4099143.jpeg [width] => 610 [height] => 457 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/4099143.jpeg [width] => 610 [height] => 457 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1725053903:5 [_thumbnail_id] => 177431 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3596 [_oembed_fae6bfbe8b941bd7314095dab7bfd60c] =>
❗️ A UAV probably crashed into Polish territory during the Russian attack on Ukraine
During the massive Russian attack on Ukraine, which took place on the morning of August 26, a yet unidentified object entered Polish airspace and apparently landed on Polish territory. This was… pic.twitter.com/74F820ArAo
BREAKING - Huge Fire at Żabki housing complex #Poland oczywiste podpalenie! straż pożarna nieprzygotowana do takich akcji! - takie pożary gasi się od środka - polewanie dachu metalowego! nic nie daje, usuńcie gapiów, sprawdźcie poddasza okolicznych budynków i odłączcie gaz… pic.twitter.com/aRei3UaAnY
In case you needed a reminder why border security is important and why we shouldn’t allow 10 million people to come across the border unvetted, this is Mexico right now: pic.twitter.com/rggfvJ72dX
A megyei ügyészség vezetésével négy munkácsi járási lakost értesítettek az ellenük indult eljárásról. A férfiakat pszichotróp szerek gyártásával, tárolásával és eladásával vádolják.
Az információk szerint a „cég” a Munkácsi járás területén működött, a kész árut Ukrajna számos megyéjébe adták el. A szervező egy 22 éves fiatalember, aki egyben az ügyfelekért is felelt. Egyes esetekben egy kilogrammnyi kábítószert is vásároltak tőlük, az elmúlt egy évben egymillió hrivnyát kerestek.
Az ügyben folynak a vizsgálatok, a bírósági tárgyalásra hamarosan sor kerül.
A holland rendőrség rekordszámú, 151 droglabort számolt fel tavaly, szemben a 2022-ben fellelt valamivel több mint százzal, ugyanakkor kevesebb marihuánaültetvényt találtak, mint a megelőző évben – jelentette rendőrségi forrásokra hivatkozva az NL Times című angol nyelvű holland hírportál kedden.
A beszámoló szerint a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is a Hágát is magában foglaló Dél-Holland nevű, valamint a Bredát és Eindhovent magában foglaló Észak-Brabant régió a legnépszerűbb a szintetikus kábítószerek előállításához.
A Dél-Holland régióban a rendőrség tavaly 40, az Észak-Brabant régióban pedig 35 olyan laboratóriumot talált, amelyek többségét kokain és heroin kereskedelmi forgalomba való előkészítésére használták, a kábítószerek Rotterdam kikötőjén keresztül érkeztek az országba – jegyzeték meg.
A kokaint feldolgozó laboratóriumok száma stabil maradt az előző évekhez képest. A rendőrség ugyanakkor 10 olyan laboratóriumot talált, ahol heroint készítettek elő értékesítésre, szemben a 2022-fel felfedezett kettővel.
A szintetikus kábítószerekkel foglalkozó laboratóriumok száma egy év alatt 50 százalékkal 125-re emelkedett Hollandiában, beleértve 32 olyan helyet, ahol MDMA (metiléndioxi-metamfetamin) nevű, kábítószernek minősülő anyagot tartalmazó tablettákat, és 29 laboratóriumot, ahol metamfetamint tartalmazó tablettákat állítottak elő. Ez utóbbiak száma 2022-ben együttesen 15 volt.
Az illetékes holland hatóságok 2023-ban a két említett régió területén 191 olyan hulladéklerakót számoltak fel, ahol a drogbandák a kábítószer előállításhoz, tisztításához vagy finomításához használt vegyszerek tárolóedényeit hagyták hátra erdőkben vagy az út szélén. Ez 25 százalékos növekedést jelent az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest – írták.
Közölték ugyanakkor, hogy a holland rendőrség tavaly kevesebb marihuánaültetvényt számolt fel, összesen 1230-at, szemben a 2022-ben fellelt 1604-gyel, vagy a 2021-ben megtalált 2285-tel. A legtöbb marihuánaültetvényt az ország délkeleti felében található Limburg régióban találták.
A hírportál Willem Woelderst, a holland rendőrség kábítószerügyekért felelős vezetőjét idézte, aki azt mondta: a marihuánaültetvények száma azért csökken, mert a helyi hatóságok eltérő döntéseket hoznak a kábítószerhasználatra vonatkozóan, általában nagyobb hangsúlyt fektetve a kokain vagy a szintetikus drogok használatának szabályozására, mint a cannabisra. Vannak arra utaló jelek is, hogy több vadkendert hoznak be az országba külföldről, ami kevésbé teszi szükségessé a hollandiai termelést a bűnözők számára – tette hozzá.
A hírportál megjegyezte, a kábítószerlaboratóriumok működése veszélyt jelent a vegyszerek nagyfokú robbanásveszélyessége miatt. Az év elején három ember halt meg egy rotterdami lakóházban bekövetkezett robbanásban, ahol kokaint állítottak elő – tették hozzá.
A strike on Kharkiv, just an ordinary apartment building. With three Shaheds. A despicable and cynical attack, when the rescuers arrived at the scene of the strike, the terrorists attacked again.
As a result of the attack, 4 people were killed. Among them were our rescuers:… pic.twitter.com/SgIKCdxG0U
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 4, 2024
All ramps of the six-storey parking garage at the St. Antonius Hospital in Nieuwegein in the Netherlands collapsed on Sunday evening. It is not yet known if there are any casualties...pic.twitter.com/bNFl4cE1DV
All ramps of the six-storey parking garage at the St. Antonius Hospital in Nieuwegein in the Netherlands collapsed on Sunday evening. It is not yet known if there are any casualties...pic.twitter.com/bNFl4cE1DV
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
"Wij willen ons Nederland terug". Zo liepen grote groepen in het zwart geklede jongens vanochtend al provocerend door #DenHaag. De sfeer was niet fijn. Dit gaat mis zeiden we. En inderdaad #demonstratie#malieveld loopt uit de klauwen. Dit Nederland wil ik helemaal niet #elsfest! pic.twitter.com/O2JheI3wxV