Bűntett, terrorista támadás vagy más erőszakos cselekmény következtében idén huszonkét egyházi személy vesztette életét. Tizenegyet Afrikában regisztráltak, hármat Ázsiában és egyet Európában – jelentette az MTI a Fides katolikus hírügynökség összegzését. Dél-Szudán, Mianmar és Mexikó a listavezető az országok között.
A Fides ügynökség felmérésében „misszionáriusok” címszóval szerepelnek, mivel hazájuktól távolabbi országban teljesítették szolgálatukat: tizenhárom papról, egy szerzetesről, két szerzetesnőről és a katolikus egyház hat világi tagjáról van szó.
Az 1927-ben alapított Fides részletes jelentése szerint az egyházi személyek elleni erőszakos támadások nem minden esetben hitük miatt következtek be, ezért nem számítanak mártíroknak, mégis hitük tanúsítása közben veszítették életüket. A példák között szerepel a Haitin egy rablógyilkosságban meghalt pap, a Dél-Szudánban fegyveresekkel üldözött és legyilkolt szerzetesnők, a Mianmarban humanitárius segítséget nyújtó pap, akit egy lövöldözésben eltalált egy golyó.
Az egyetlen európai áldozat a francia Olivier Maire atya, akit augusztusban a temploma mellett működő menhelyre befogadott, zavart elmeállapotú ruandai férfi ölt meg.
A Fides ügynökség Ferenc pápának a szeptemberben Budapesten, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) záró miséjén mondott beszédét idézte, melyben a pápa azt mondta, hogy az egyház tagjainak nincs más választásuk, mint hitüket tanúsítják még akkor is, ha azzal veszélynek teszik ki magukat.
Tavaly húsz egyházi személy vált erőszak áldozatává, számuk 2000 óta elérte az 558-at.
Eight people killed, 19 wounded at a shooting at the Perm State University in the Urals. An 18-year-old attacker, first year student of the same Uni, ID'ed as Timur Bekmansurov is reported to be fatally wounded by police. 10 ambulances are at the site, 13 more are rushing there pic.twitter.com/rwJvXpWAVG
#BREAKING In the news from the Norwegian city of Kongsberg, it was reported that many people were killed and injured as a result of the attack of someone using a bow and arrow.
Norwegian police announced that many people died in the town of Kongsberg, 80KM west of Oslo! pic.twitter.com/P2HbOVCb6o
Eight people killed, 19 wounded at a shooting at the Perm State University in the Urals. An 18-year-old attacker, first year student of the same Uni, ID'ed as Timur Bekmansurov is reported to be fatally wounded by police. 10 ambulances are at the site, 13 more are rushing there pic.twitter.com/rwJvXpWAVG
#BREAKING In the news from the Norwegian city of Kongsberg, it was reported that many people were killed and injured as a result of the attack of someone using a bow and arrow.
Norwegian police announced that many people died in the town of Kongsberg, 80KM west of Oslo! pic.twitter.com/P2HbOVCb6o
Néhány hónapos működése alatt mintegy 84 panaszt nyújtott be a pedofília eseteit vizsgáló lengyel állami különbizottság. Hat egyházi személy esetében is ügyészségi eljárást kezdeményeztek – számolt be a lengyel sajtó nyomán az MTI. A hat egyházi személyre vonatkozó két kereset dokumentumai szerint „elegendő ismerettel rendelkeztek” bizonyos, korábbi években elkövetett pedofil esetekről, amelyet azonban nem osztottak meg a büntetőjogi szervekkel.
Az onet.pl azt írta, többek között Stanisław Dziwisz nyugalmazott krakkói érsek is érintett ebben, a gyanúsítottak nevét azonban a hatóságok nem erősítették meg. A bizottság szerint mindenesetre nincs formális akadálya, hogy az érintettek ellen bűnvádi eljárás induljon.
A krakkói kerületi ügyészség a PAP hírügynökség megkeresésére közölte: hozzájuk irányították az állami ügyészségtől a különbizottság kereseteit.
A 15 év alatti gyermekekkel szembeni szexuális visszaélések eseteit, illetve ezek eltussolását is vizsgáló állami különbizottság tavaly júliusban alakult meg. A különféle társadalmi közegekben előforduló pedofil esetek vizsgálatára hivatott héttagú testületben az államfő, a kormányfő és a gyermekjogi szóvivő egy-egy képviselője kapott helyet, három tagját a parlamenti alsóház, egyet pedig a felsőház választotta meg hétéves időszakra.
A bizottság büntetőeljárások kezdeményezése mellett arra is jogosult, hogy a pedofil tettekért jogerősen elítéltek nevét és foglalkozását egy nyilvánosan elérhető listán közzétegye.
Lengyelországban 2019-ben szigorítottak a kiskorúakkal szembeni visszaélésekért kiszabható büntetéseken. Az ilyen bűncselekmény öttől harminc évig terjedő, rendkívüli esetekben akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is sújtható, csakis letöltendő szabadságvesztés szabható ki érte, és nem évül el.
Przypomnę Wam przykładowo, w jakich warunkach pracują po wypadku ratownicy w kopalni. Na zdjęciach #Zofiówka 2018 po wstrząsie. Po wybuchu metanu niekiedy, jak teraz na #Pniówek pracować się czasem nie da. A oni i tak zawsze idą po żywego...? https://t.co/Ad8Zpp3hFh
— Karolina Baca-Pogorzelska (@BacaPogorzelska) April 20, 2022
Meanwhile in Poland: ecological disaster on the Oder River. Thousands of dead fish, dead beavers...Allegedly, the cause is a highly poisonous solvent. Although the poisoning began a few days ago, there is no information about its source. The Gov doesn't give a damn.#Oder#Riverpic.twitter.com/LEID4D8ZFi
Jajcarz, który trzema jajkami obrzucił kolumnę Jarosława Kaczyńskiego w Gnieźnie, dostał za to 100 zł mandat od policji. Wychodzi 33 zł 33 gr za jedno jajko?! Straszna inflacja w tym Gnieźnie! pic.twitter.com/yNhUep7bG5
#Scramble, another immediate take-off for the #ItalianAirForce#Eurofighters engaged in Air Policing activities in Poland to intercept 4 Russian fighters after they had entered first Polish then Swedish airspace, before being forced to return to Kaliningrad airspace pic.twitter.com/Piy7YUIE2g
Zgorzelec, ul. Daszyńskiego - wybuch na stacji paliw. Do wybuchu doszło w trakcie prowadzonych czynności, po zakończonych działaniach konserwacyjnych, w pustym zbiorniku podziemnym na benzynę.
Zarzuty podpalenia usłyszał 35-latek, który w Radłowie (woj. małopolskie) koło Tarnowa miał podpalić karetkę, która następnego dnia rano miała jechać w konwoju humanitarnym do Ukrainy.https://t.co/XYSX1vpJ1P
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
W Chrcynnie doszło do katastrofy samolotu cessna. Służby informują o ofiarach śmiertelnych i rannych. O możliwych przyczynach tragedii mówił na antenie @tvn24 ekspert lotniczy Grzegorz Brychczyński.https://t.co/OFG5z1PzFh
Border Guard officers, working with @CBSPolicji and @KAS_GOV_PL secured nearly 4⃣4⃣0⃣kg of cocaine with a black market value of around PLN 1⃣8⃣0⃣million in the port of Gdynia‼️
According to the Polish Armed Forces, a MQ-9 “Reaper” Surveillance Drone with the U.S. Air Force suffered a Total Contact Loss after launching from the 12th Unmanned Aerial Vehicles Base near the Town of Mirosławiec in Northwestern Poland on a Routine Training Mission; after… pic.twitter.com/xdO9tmg60E
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
Ze zavaleného polského dolu Rydultowy se podařilo vysvobodit 41 horníků. Ti byli po silném otřesu od ranních hodin uvěznění pod zemí. Patnáct z nich záchranáři rozvezli do přilehlých nemocnic. Se dvěma dalšími se ale stále nepodařilo navázat kontakt. pic.twitter.com/fTMzMhlqTR
❗️Uwaga, w związku z kolejnym atakiem Federacji Rosyjskiej wykonującej uderzenia z użyciem rakiet manewrujących, pocisków balistycznych i bezzałogowych statków powietrznych na obiekty znajdujące się między innymi na zachodzie Ukrainy, rozpoczęło się operowanie wojskowego… pic.twitter.com/OEvUjNCNhC
BREAKING - Huge Fire at Żabki housing complex #Poland oczywiste podpalenie! straż pożarna nieprzygotowana do takich akcji! - takie pożary gasi się od środka - polewanie dachu metalowego! nic nie daje, usuńcie gapiów, sprawdźcie poddasza okolicznych budynków i odłączcie gaz… pic.twitter.com/aRei3UaAnY
Fala antyukraińskiego hejtu w mediach społecznościowych przekłada się już kolejny raz w zerwanie flagi Ukraińskiej z Konsulatu Honorowego Ukrainy w Przemyślu. W tym roku to co najmniej piąty akt publicznego znieważania flagi 🇺🇦 w tym samym miejscu. pic.twitter.com/9dmhv7hJZm
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025