Az Ukrán Védelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatósága (HUR) bejelentette, hogy új, meggyőző bizonyítékokat szerzett az ukrán gyermekek oroszországi elhurcolásáról a megszállt területekről.
„Egy nagyszabású kiberhadművelet során hírszerzőink hozzáfértek a megszállt Krím-félsziget úgynevezett kormánya szervereihez. Ezeken az adathordozókon olyan dokumentumokat találtunk, amelyek igazolják a gyermekek erőszakos átszállítását Ukrajna ideiglenesen megszállt Herszon, Zaporizzsja, Donyeck és Luhanszk régióiból.”
Az orosz megszállók 20 ezer ukrán gyermeket deportáltak illegálisan Ukrajnából. A valós szám azonban jóval magasabb. Ukrajna mindezt dokumentumokkal tudja alátámasztani – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök, Katar emírjével, Tamim bin Hamad Al Thani sejkkel folytatott telefonbeszélgetése során, számolt be az Elnöki Hivatal.
Amit dokumentumokkal tudunk megerősíteni, az körülbelül 20 000 elrabolt gyerek. Ez egy ijesztő szám, de az valóságban ez még nagyobb. Folytatnunk kell ezt a folyamatot, készen állunk a további egyeztetésre és együttműködésre – hangsúlyozta az államfő.
A két ország vezetői megvitatták a közel-keleti helyzetet is. Volodimir Zelenszkij kiemelte, hogy a globális kihívások ellenére az ukrán békeképlet megvalósítása szempontjából nagyon fontos az Öböl-menti országok részvétele.
Emellett az ukrán elnök megköszönte Katar humanitárius támogatását és azt a 100 millió dollárt, amelyet az energiaszektor, a kórházak védelmére különítettek el.
A fire that had erupted on #Russia's nuclear-powered container ship Sevmorput was put out, authorities said. No one was injured in the incident, occurred in one of the cabins of the vessel & affected an area of some 30 square meters, the emergency department of Murmansk region pic.twitter.com/LVjsThLXMv
— Bilkul Online: Business & Lifestyle News (@bilkulonline) December 25, 2023
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
❗К 25 годам колонии приговорили новосибирского айтишника, обвиняемого в поджоге военкомата, в результате которого никто не пострадал
Восточный окружной военный суд Новосибирска признал новосибирца Илью Бабурина выиновным в терроризме, в покушении на организацию содействию… pic.twitter.com/aJvUagtyA8
RUSSIAN MEDIA: Prominent Russian economist Valentina Bondarenko was found dead today in front of her Moscow-area apartment building after "falling out of the window accidentally." pic.twitter.com/Wr0NraCUxu
A court in Yekaterinburg has convicted Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich of espionage and sentenced him to 16 years in a high security penal colony. The trial has been dismissed as a ‘sham’ by US officials & the WSJ. pic.twitter.com/1tSodId4pR
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
За прошедшую ночь в небе над Россией сбили более 100 беспилотников
Минобороны РФ отчиталось о сбитии 105 БПЛА в ночь на пятницу. В Белгородской области ликвидировали 26 дронов, в Брянской — 25, в Ростовской — 23. Также 9 беспилотников были поражены над акваторией Азовского моря.… pic.twitter.com/pmJKMqOXtI
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9