A 13 tiszt és tábornok mellett több mint 80 orosz katonát azonosítottak hivatalosan a civilek meggyilkolásában való részvétellel.
Felfedte a The Sunday Times azt a 13 orosz parancsnokot, akiket háborús bűnökkel vádolnak a 2022-es bucsai eseményekkel kapcsolatban.
A tisztviselőket ügyvédek és nyomozók azonosították hírszerzési adatok segítségével, az ukrán hatóságok valamennyi nevet megerősítettek. Közülük nyolcat a Kijev által kiadott körözés, ötöt pedig a beosztottjaik alapján. Az intézkedés segíthet a Nemzetközi Büntetőbíróságnak az esetleges vádemelésben.
A lap szerint a közös parancsnokság alatt álló több mint 80 katonát már gyanúsítottként tartják nyilván. Az érintett parancsnokokkal az Ukrajinszka Pravda foglalkozott bővebben.
Német nyomozók közel három év után azonosították az Északi Áramlat gázvezeték 2022-es szabotázsát végrehajtó csapat összes tagját – írja a ZEIT. Nemzetközi elfogatóparancsokat adtak ki ellenük, a múlt héten pedig Olaszországban letartóztatták a feltételezett vezetőt, a 49 éves Szerhij K.-t.
A hatóságok szerint a művelet az Andromeda nevű vitorlásról indult, ahol robbanóanyag-maradványokat, DNS-nyomokat és ujjlenyomatokat találtak. A gyanúsítottak között búvárok, egy robbanóanyag-szakértő, egy kapitány és katonák voltak, köztük olyanok is, akik korábban német kiképzésben részesültek. Egy részük diplomaták segítségével menekült el, másokat még keresnek.
Továbbra is kérdés, ki rendelte el az akciót. Nyugati hírszerzés szerint az akkori ukrán főparancsnok, Valerij Zaluzsnij állhatott mögötte, és Volodimir Zelenszkij elnök is tudhatott róla. A német kormány nem kommentálta a fejleményeket, de a politikai nyomás erősödik, hogy az ügyben jogállami eljárás induljon.
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársai őrizetbe vettek három ellenséges orosz ügynököt, akik pokolgépet robbantottak a pavlohradi területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) épületének közelében, és megsebesítettek egy ukrán katonát – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál az SZBU Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a TCK épületének közelében történt robbantással Oroszország megpróbálta hitelteleníteni a TCK tevékenységét, és megzavarni a mozgósítást a térségben, bizalmatlanságot szítva ezzel az állampolgárok körében a katonai állománnyal szemben.
A Dnyipro és Odessza megyékben végrehajtott átfogó intézkedések részeként a hatóságok 24 órán belül őrizetbe vették az összes gyanúsítottat. Kiderült, hogy három 21 és 22 éves férfiról van szó, akik könnyű pénzkereseti lehetőséget kerestek a Telegramon.
„A kurátor utasítására az egyik gyanúsított – egy pavlohradi lakos – önállóan készített egy robbanószerkezetet, és azt a saját otthona közelében elrejtette egy rejtekhelyen. Megállapítást nyert, hogy a robbanószerkezetet szögekkel és anyacsavarokkal töltötték meg, hogy növeljék a detonáció során fellépő károsító hatást” – írta az SZBU.
A másik két ügynök, Donyeck megyei lakosok Pavlohradba utaztak, ahol megkapták a rejtekhely koordinátáit. Miután elvitték a robbanóanyagot tartalmazó csomagot, a szerkezetet a TCK épülete mellett helyezték el. A helyszínen a robbanás következményeit rögzítő kamerákat szereltek fel. A robbanószerkezetet mobiltelefon-hívással aktiválták.
A terrortámadás után az ellenséges ügynökök „alámerültek” és várták a pénzt az ellenségtől. Az elkövetők 12 évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak vagyonelkobzással.
Mint hírportálunk beszámolt róla, vasárnap este robbanás történt a Dnyipropetrovszk megyei Pavlohradban a TCK épülete közelében, egy ember megsérült.
🚨 BREAKING 🚨According to the information in the security establishment's possession, the bombs were supposed to explode this morning. The bombs were planted by a terrorist infrastructure from Judea and Samaria. This is the third bus. 👇 https://t.co/wl0nabt2Wgpic.twitter.com/w5D8t5EIsi
#BREAKING: Massive Explosion Rocks Kabul's Ministry of Urban Development and Housing
A su.icide attack has occurred inside the Ministry of Urban Development and Housing in Kabul, Afghanistan. The Interior Ministry of Afghanistan has confirmed the incident. The powerful explosion… pic.twitter.com/eWVt71WCyK
A bomb blast has killed at least five people and wounded seven in northeastern #Afghanistan, local police report. The blast took place at 8:35am on Tuesday near a #Kabul Bank branch in Kunduz province. No group has claimed responsibility for the blast yet.#PoliticalUprisingpic.twitter.com/wnXTXEM0OL
Automašīnas sprādzienā Maskavas apgabala Balašihā miris Krievijas Ģenerālštāba Galvenās operatīvās direkcijas vadītāja vietnieks ģenerālis Jaroslavs Moskaļiks. pic.twitter.com/7MiNHU7EwQ
18-jähriger Vorzeigeschüler mit ägyptischen Wurzeln soll Hang zu Bombenbau gehabt haben. Ermittler verhafteten den Burschen in einem türkischen Buchladen ... https://t.co/rXK2fNq2Sjpic.twitter.com/JXEtX9QWcp
A bomb exploded near the Athens office of Greece’s Hellenic Railway company after a warning call claimed it would detonate in 40 minutes. No injuries reported. Investigation ongoing — AP. pic.twitter.com/4eqCgaZref
Az évtizedek óta a leghalálosabb oroszországi terrortámadás elkövetésével vádolt négy férfi vasárnap este bekötözve és összeverve jelent meg egy moszkvai bíróságon. Egyikük részben levágott fülét letakarva lépett be. Egy másik egy narancssárga kerekesszékben ült, bal szeme kidülledt, kórházi köpenye szétnyílt, ölében katéter volt − írja elemzésében a The New York Times.
Bár a legdurvább felvételeket nem mutatták be az állami televízióban, a vádlottakkal szembeni brutális bánásmódot világossá tették. Elemzők szerint az orosz hatóságok döntése, hogy ezt a bíróságon ilyen nyilvánosan tették, ami korábban még szinte soha nem történt meg, figyelmeztetés volt a potenciális terroristák számára.
Oroszország közelmúltbeli történetében a kínzásokról készült videókat nem mutatták be az állami televízióban − mondta Olga Szadovszkaja, a Kínzás Elleni Bizottság, egy orosz emberi jogi szervezet munkatársa.
A videók terjesztésének két szándéka volt. Először is, hogy megmutassák azoknak az embereknek, akik újabb terrortámadást tervezhetnek, mi történhet velük, másodszor pedig, hogy megmutassák a társadalomnak, hogy bosszút állnak mindazért, amit az emberek elszenvedtek ebben a terrortámadásban − fogalmazott Szadovszkaja.
Az SZBU azonosította azokat az orosz megszállókat, akik részt vettek a dnyiprói lakóház elleni január 14-i rakétatámadásban.
A hírt a szolgálat sajtóközpontja közölte.
„Minden orosz háborús bűnnek van egy konkrét elkövetője. A biztonsági szolgálat mindenki névre szóló adatait megállapítja és nyilvánosságra hozza – hogy egyetlen gyilkos se kerülje el a büntetést” – közölte Vaszil Maljuk, az SZBU vezetője.
A terrortámadás szervezői a következők voltak:
Timosin Oleh Jevhenovics (1971.06.21, az 52. nehézbombázó repülőezred parancsnoka)
Ivanenko Olekszij Szerhijovics (1987.02.08, az 52. nehézbombázó légiezred parancsnoka)
Dmitro Holenkov (1978.09.01, a repülőszázad parancsnoka)
Hrihorjev Denisz Anatolijovics (1982.06.07, az 52. nehézbombázó repülőezred navigátora)
Nazirov Dinar (1985.07.03., az 52. nehézbombázó repülőezred navigátora)
Pocelujev Jevhen (1980. 06.16., az 52. nehézbombázó repülőezred mérnöke).
Russian troops hit Mykolaiv overnight with four Kalibr missiles, damaging two houses, an apartment building, and a historical building, the military said.
Russian strike on Kramatorsk today. Russians attacked with S-300, there are wounded among civilians, including one child, according to sources @pravda_engpic.twitter.com/YKkC1R7u7F
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
The Russian air base of Morozovsk in the Rostov Region, Russia, is under heavy UAV attack. Locals report of 60 explosions and the night sky is full of anti aircraft fire.
The place is base of the 559th Bomber Aviation Regiment, equipped with Su-34.
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K
🛑BREAKING: In a self-defense act to remove Hezbollah’s threat, the IDF is striking targets in south Lebanon, from which the Iranian-backed Lebanese terror organization was planning to launch their attacks on Israeli civilians.
Another scene from Dnipro tonight as Russians openly massacre the civilian population, striking homes, shopping areas, a large hotel, restaraunts.
Meanwhile, Europeans stand aside, enjoying fucking cafes and fucking IKEA, despite knowing Russians are coming for them next. pic.twitter.com/zuV4f0zHTM
⚡️ Russia attacked Zaporizhzhia with cruise missiles, damaging critical infrastructure, a school, and residential buildings, according to the regional administration.
❗️Video of firefighters battling a burning high-rise in Zaporizhzhia
In Kyiv, a 7-hour air-raid alert and massive drone & missile attack caused damage across the city. Key consequences by district: ▪️Darnytskyi – drone debris hit cars and a roadway. ▪️Sviatoshynskyi – debris… pic.twitter.com/6E8QnnxfQJ
Megtalálta a rendőrség azokat a vandálokat – két 18 éves helyi fiatalt – akik pénteken lefejezték Tarasz Sevcsenko nemzeti költő köztéri mellszobrát az Ivano-Frankivsz megyei Pidpecseri községben – adta hírül szombaton a korrespondent.net hírportál a megyei rendőrség sajtószolgálatára hivatkozva
A jelentés szerint a rendőrség kiderítette és megállapította annak a két 18 éves helyi fiatalnak a személyét, akik az Ivano-Frankivszk-i településtársuláshoz (kistérséghez) tartozó településen elkövették az ukrán nemzet költőjének emlékműve elleni garázda cselekményt. A fiatalok tettét a büntetőtörvénykönyv 296. cikkelye 1. részének alapján garázdaságként minősítik. A nyomozók jelenleg a cselekmény körülményeinek feltárásán és azon dolgoznak, hogy mivel gyanúsítsák meg az elkövetőket.
Mint korábban közöltük, ismeretlenek vandál módon lefejezték Tarasz Sevcsenko nemzeti költő köztéri mellszobrát az Ivano-Frankivsz megyei Pidpecseri községben, a kobzos születésnapja előtt alig néhány nappal.
Tayyaba Dua Ghazi, daughter of #Deobandi cleric Abdul Aziz Ghazi: We shall avenger our Prophet's honor. We seek the Prophet's approval, not FATF White List. France can't insult the Prophet and maintain the glory of Paris. As you sow, so shall you reap. pic.twitter.com/SZIFjDzDNF
Je suis sur place avec la @PoliceNat06 et la @pmdenice qui a interpellé l’auteur de l’attaque. Je confirme que tout laisse supposer à un attentat terroriste au sein de la basilique Notre-Dame de #Nice06. pic.twitter.com/VmpDqRwzB1