Meghalt a börtönben Ihar Lednyik fehérorosz ellenzéki aktivista – közölte kedden egykori pártja és egy politikai foglyokkal foglalkozó civil szervezet. Az aktivistát Aljakszandr Lukasenka elnök rágalmazása címén ítélték elzárásra.
„Ihar Lednyik, a fehérorosz Szociáldemokrata Párt (Hramada) egykori tagja, aktivista és újságíró elhunyt a börtönben. Hatvannégy éves volt” – közölte a több mint ezer politikai foglyot számon tartó civil szervezet a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. A hírt a Vjaszna jogvédő szervezet is megerősítette.
Az aktivistát 2022 decemberében vették őrizetbe, és háromévi börtönre ítélték az elnök rágalmazása címén, miután megjelentetett egy cikket a Szociáldemokrata Párt lapjában. Pártja szerint a börtönben „jelentősen romlott” az állapota.
A civil szervezet, amely szerint a férfi bélpanaszok miatt műtéten esett át, és szívpanaszai is voltak, nem közölte sem a halál okát, sem pontos időpontját.
A Vjaszna honlapján a szociáldemokrata pártlapra hivatkozva az írta, hogy az aktivista halálát szívleállás okozta. Az orvosok megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel. A férfi egy minszki kórházban halt meg, ahová a babrujszki fegyenctelepről szállították, ahol a büntetését töltötte.
Az emberi jogi szervezet szerint 2021 óta Ihar Lednyik az ötödik politikai fogoly, aki börtönben halt meg. A Vjaszna szerint jelenleg több mint 1400 politikai fogoly van Fehéroroszországban. Fehéroroszországban a 2020. évi, vitatott tisztaságú elnökválasztás óta aktivisták, újságírók, emberi jogvédők és közönséges állampolgárok százait ítélték súlyos börtönbüntetésre vagy kényszerítették száműzetésbe.
A száműzetésben élő ellenzéki vezető, Szvjatlana Cihanouszkaja „igazságtalanságnak és hihetetlen tragédiának” nevezte az aktivista halálát.
„A rezsim a börtönben öli meg a fehéroroszokat, akik jobbra akarják fordítani az ország sorsát” – írta a politikus Telegram csatornáján.
Cihanouszkaja azzal vádolta a hatóságokat, hogy „szándékosan ölték meg” Lednyiket, aki szerepelt a „túl idős, illetve beteg” fogvatartottakról készült humanitárius listán. Az ellenzéki politikus közölte: mintegy tíz, egészségi gondokkal küzdő politikai fogolynak van szüksége azonnali segítségre, és a mielőbbi szabadlábra helyezésüket követelte.
Telegram blocked six channels covering the protests in Bashkortostan for two days. The channels "Kushtau Bayram", RusNews, "The One from Bashkort", "Nuclear Ant", "As it is about Bashkortostan" and "Irandyk Sabantuy" disappeared from open access yesterday and today.
Vladimir Mikhailovich Podolyak, retired Russian Colonel and older brother of Mykhailo Podolyak, advisor to the Ukrainian President, died on 19 May 2024 at the age of 59. The circumstances of his death are unknown. The Russians have not publicly reported this. 🧵 pic.twitter.com/o1XQ48GcUk
— KIU ✪ Russian Officers killed in Ukraine 🇨🇿🇺🇦 (@KilledInUkraine) July 6, 2024
It’s weird to believe that if you have a relative living in Russia, you will necessarily be recruited. Why don’t they think that I can recruit someone?https://t.co/RNinHUvL3Dpic.twitter.com/iZQ9ULQB4M
— KIU ✪ Russian Officers killed in Ukraine 🇨🇿🇺🇦 (@KilledInUkraine) July 6, 2024
After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024
Ismeretlen helyre helyezhették át az Oroszországban bebörtönzött Vlagyimir Kara-Murza orosz ellenzéki politikust abból a szibériai fegyházból, ahol szeptember óta raboskodott – közölte hétfőn felesége és ügyvédjei az MTI beszámolója szerint.
Jevgenyija Kara-Murza az X-en azt írta, hogy férje, aki két mérgezéses támadást is túlélt és emiatt idegrendszeri betegsége alakult ki, az utóbbi négy hónapot magánzárkában töltötte az omszki fegyházban.
Mindazonáltal azoknak a foglyoknak, akiket vasúti úton vagy rabszállítóval helyeznek át Oroszország egymástól távoli büntetés-végrehajtási intézetei között, sokáig „nyomuk veszhet”. Decemberben hasonló dolog esett meg Alekszej Navalnij elítélt orosz ellenzéki politikussal, akinek hollétéről hetekig nem voltak értesülések.
Az orosz büntetés-végrehajtási hivatal egyelőre nem reagált megkeresésre az orosz mellett brit állampolgársággal is rendelkező Kara-Murza hollétének ügyében, akit tavaly áprilisban huszonöt évi fegyházbüntetésre ítéltek hazaárulás és az orosz hadseregről szóló hamis állítások vádjával.
David Cameron brit külügyminiszter hétfőn felszólította Oroszországot, hogy haladéktalanul tájékoztassa az ellenzéki politikus jogi képviselőit Kara-Murza hollétéről.
„Mélyen aggódom Kara-Murzáért, egy brit állampolgárért, akit azért börtönöztek be Oroszországban, mert szót emelt az ukrajnai invázió ellen” – írta Cameron az X-en.
A former #Sevenoaks resident who subjected a child to a campaign of sexual abuse during the 1990s has been sentenced to 18 years in prison. Stefan Farbrother was convicted of a string of offences, including multiple rapes, over a period spanning 5 years.https://t.co/qb06eteVQOpic.twitter.com/7OZ2AXYgSo
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
Telegram blocked six channels covering the protests in Bashkortostan for two days. The channels "Kushtau Bayram", RusNews, "The One from Bashkort", "Nuclear Ant", "As it is about Bashkortostan" and "Irandyk Sabantuy" disappeared from open access yesterday and today.
RUSSIAN MEDIA: Prominent Russian economist Valentina Bondarenko was found dead today in front of her Moscow-area apartment building after "falling out of the window accidentally." pic.twitter.com/Wr0NraCUxu
A court in Yekaterinburg has convicted Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich of espionage and sentenced him to 16 years in a high security penal colony. The trial has been dismissed as a ‘sham’ by US officials & the WSJ. pic.twitter.com/1tSodId4pR
Mikhail Rogachev, the former vice-president of Yukos, a now-defunct oil and gas company, fell from a window in Moscow, according to Russian media https://t.co/nJKqBrUSRV
A retired senior Russian official close to both Vladimir Putin and the Kremlin's secret services has reportedly died after falling down the stairs of his country house and breaking his neck.
Former director of the Federal Migration Service, Konstantin Romodanovsky, 67, died… pic.twitter.com/lxwpzooXBk
Otro más que se añade a la lista. Konstantin Romodanovsky, espía considerado los "ojos y oídos" de Putin, muere después d "caerse por las escaleras y romperse el cuello" en la más reciente de las ya no tan misteriosas muertes del denominado “Death State”https://t.co/MqeVyVI629pic.twitter.com/8pKcXHeGDZ
Maksim Yeremin, a former colonel and head of the counterterrorism unit in Russia's Federal Security Service, died at 50 after choking on a piece of meat while dining at a Moscow restaurant on the 25th. pic.twitter.com/Nnt4YYnrfW
Footage claimed to show Hundreds of North Korean Soldiers training at a Russian Military Base near the City of Sergeyevka in the Primorsky Krai Region of Eastern Russia, which is roughly 100 Miles from Russia’s Small Land-Border with North Korea. pic.twitter.com/AxZ0Um48V8
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
Összecsapott az orosz rendőrség a tüntetőkkel szerdán az uráli Baskírföldön, miután egy helyi bíróság négy év börtönbüntetésre ítélt egy helyi ellenzéki aktivistát .
A közösségi oldalakon közzétett videókon több száz ember látható, amint hógolyókkal dobálják a rohamrendőröket a mintegy 17 ezer lakosú Bajmak városában.
Telegram blocked six channels covering the protests in Bashkortostan for two days. The channels "Kushtau Bayram", RusNews, "The One from Bashkort", "Nuclear Ant", "As it is about Bashkortostan" and "Irandyk Sabantuy" disappeared from open access yesterday and today.
Az OVD-Info nevű civil szervezet szerint hatezer ember vett részt a megmozduláson, és a rendőrség mintegy húsz embert vettek őrizetbe.
Fail Alszinov aktivistát, aki a baskíriai energiaforrások kiaknázása ellen harcol, és elítélte Moszkva Ukrajna elleni támadását, a nap folyamán korábban büntetés-végrehajtási intézetben letöltendő négy év szabadságvesztésre ítélte gyűlöletkeltés miatt a bajmaki bíróság, amely zárt ajtók mögött hozta meg ítéletét.
The situation in Bashkortostan continues to escalate, Russian media report.
Alszinov tavaly egy önkormányzati gyűlésen az aranybányászat ellen mondott beszédében két szót használt a helyi baskír nyelven, amit a hatóságok rasszistának minősítettek.
Az aktivista azt állítja, hogy szavait rosszul fordították le oroszra. „Nem ismerem el a bűnösségemet. Mindig az igazságért, a népemért, a köztársaságomért harcoltam” – védekezett az ítélethirdetés után. „Fellebbezni fogunk” – tette hozzá.
A bajmaki bíróság döntésében úgy ítélte meg, hogy Alszinov megjegyzései gyűlöletkeltésre és egy embercsoport méltóságának megalázására irányultak faji, nemzetiségi, nyelvi vagy származási alapon.
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI
Telegram blocked six channels covering the protests in Bashkortostan for two days. The channels "Kushtau Bayram", RusNews, "The One from Bashkort", "Nuclear Ant", "As it is about Bashkortostan" and "Irandyk Sabantuy" disappeared from open access yesterday and today.
Départ du cortège des jeunes de parc de Belleville et leurs soutiens en direction de la manifestation du #1erMai à Paris après un rassemblement festif à la maison des métallos ! pic.twitter.com/EhHwkJXHum
— Révolution Permanente (@RevPermanente) May 1, 2024
Telegram blocked six channels covering the protests in Bashkortostan for two days. The channels "Kushtau Bayram", RusNews, "The One from Bashkort", "Nuclear Ant", "As it is about Bashkortostan" and "Irandyk Sabantuy" disappeared from open access yesterday and today.
#Swedish environmental activist Greta Thunberg was detained again🤡
This time, the girl, together with other activists, blocked a key street in Brussels, calling on the European Union to cancel subsidies for oil and gas productionhttps://t.co/B6za6Gmrwppic.twitter.com/fJiJpm2a0Q
— Lew Anno Suport#Israel #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) October 5, 2024
The individual who ran into a crowd with a car at a Christmas market in Magdeburg, Germany has been identified as Talib Al-Abdulmohsen… an atheist and well know activists and Zionist.
BREAKING: Thousands of Germans are currently protesting in Magdeburg against Mass Immigration after the Christmas market attack by a Saudi Arabian immigrant yesterday.
The people of Germany are NOT going to play nice anymore. They’ve had enough. pic.twitter.com/i6Baj8QNgW
Earlier today, armed extremists set fire to a Christmas tree in Suqaylabiyah in Hama, Syria. Local channels say they were Uzbek militants.
HTS apologized for the incident and promised to deal with any future threats, but many Christians do not believe this will happen. pic.twitter.com/1Op98CUmTB
Grupa građana koja je u četvrtak ujutro okupljena ispred ulaza u zgradu Skupštine grada Beograda došla je do fizičkog obračuna s obezbjeđenjem. Do sukoba je došlo kada su građani pokušali ukloniti zaštitnu ogradu ispred zgrade. pic.twitter.com/NP8f3ZbdI6
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
Megkísérelte elvágni a saját torkát egy tavalyi tüntetésen őrizetbe vett ellenzéki aktivista kedden egy minszki bíróságon, miután azt mondták neki, hogy üldözni fogják a családját és a szomszédait, ha nem vallja magát bűnösnek – jelentette a fehérorosz média.
A Radio Szvaboda (Szabad Európa Rádió) honlapjára olyan videofelvétel került fel, amelyen a vádlott, Szcjapan Latipau egy padon fekszik a tárgyalóteremben a vádlottak számára fenntartott elkerített részben, rendőrök veszik körül, és az emberek sikoltoznak.
Egy másik videó azt mutatta, amint Latipaut kivitték a kívül várakozó mentőhöz, az ingén feltehetően vérfoltok voltak.
„Szcjapan Latipau fehérorosz aktivista, politikai fogoly ma elvágta a torkát a tárgyalóteremben” – közölte Twitter-oldalán Szvjatlana Cihanouszkaja, a fehérorosz ellenzék száműzetésben élő volt elnökjelöltje.
Ez a fehéroroszországi állami terror, megtorlások, kínzások eredménye. Azonnal be kell ezeket szüntetni” – írta az ellenzéki vezető.
A közelben álló őrök nem tudták azonnal kinyitni a ketrec ajtaját, mert nem volt náluk a kulcs – írta a Nasa Niva független fehérorosz hírportál. „Mire a cellát kinyitották, Szcjapan elvesztette az eszméletét”.
A Reuters hírügynökség nem érte el a minszki belügyminisztérium szóvivőjét, hogy reagálást kérhessen a hírekre.
Latipaut tavaly szeptemberben vették őrizetbe, amikor a fehérorosz hatóságok megtorlásokkal válaszoltak a vitatott körülmények között hatodjára is elnökké választott Aljakszandr Lukasenka lemondását követelő tüntetésekre.
Egy minszki udvarban állították elő, amelyet helyi lakosok és a média csak „Változás tere” néven emlegettek.
Latipau őrizetbe vételekor egy fal előtt állt, és meg akarta akadályozni, hogy a rendőrök kísérte munkások átfessék az ellenzék graffitijét.
Lázadások szervezése, rendőri intézkedéssel való szembeszállás és csalás címén indult ellene eljárás, és az állami televízióban azzal is megvádolták, hogy rendőröket akart megmérgezni. Latipau tagadta a vádakat.
Lukasenka kormánya ismételten kiváltotta a nyugati országok bírálatát, amikor május 23-án Minszkben leszállásra kényszerítette a Ryanair ír légitársaság Athén-Vilnius járatát, hogy őrizetbe vegye a gépen utazó 26 éves ellenzéki aktivistát és bloggert, Raman Prataszevicset és orosz barátnőjét.
Степан Латыпов был активистом так называемой Площади перемен— дворе на севере Минска, ставшего точкой сбора протестующих против результатов президентских выборов в стране летом 2020 года. На суде он сказал отцу, что ему угрожают взяться за родственников и соседей, если он не сознается в уголовном преступлении.
Belarusian activist, political prisoner Stsiapan Latypau cut his throat in the courtroom today. He was threatened with the persecution of his family if he didn't admit himself guilty. This is the result of state terror, repressions,torture in Belarus. We must stop it immediately! pic.twitter.com/oNWn06TjOI
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) June 1, 2021
BREAKING! The regime landed @Ryanair plane, which was flying from Athens to Vilnius,in order to arrest the famous Belarusian journalist Roman Protasevich. In Belarus, he faces the death penalty. Belarus has seized a plane,put passengers in danger, in order to repress an opponent pic.twitter.com/TEv22to5XM
The regime forced the landing @Ryanair plane in Minsk to arrest journalist and activist Raman Pratasevich. He faces the death penalty in Belarus. We demand immediate release of Raman, @ICAO investigation, and sanctions against Belarus. pic.twitter.com/ondPBd0kU9
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) May 23, 2021
Nos duele profundamente lo sucedido al interior de las instalaciones del comando de la @ArmadaColombia en la isla de San Andrés, donde 4 héroes perdieron la vida. A las familias les expresamos nuestra solidaridad y el compromiso de esclarecer rápidamente este lamentable hecho.
Heroes! Belarusian railway workers disrupted the railway connection with Ukraine so that trains with Russian equipment could not be transferred to Ukraine.
This was confirmed by the head of the Ukrainian Railways, he thanked Belarusian heroes. pic.twitter.com/B59c72xGHN
German police on Tuesday said they detained a 38-year-old man suspected of leaving a human head in front of the courthouse in #Bonn, #Germany.
A body was found a few hundred meters away on the Rhine River. Police said they believe the body belongs to the severed head. pic.twitter.com/Z5wGJwzt9H
⚡️ Vice President of Lukoil Ravil Maganov threw himself from the 6th floor of the TSKL in Moscow.
The oilman died on the spot from his injuries, his body was discovered by medical personnel. The reasons for what happened have not yet been established. pic.twitter.com/kCPewki86l
A military commissar in charge of enlistment for Putin’s chaotic mobilisation campaign, Lt-Col Roman Malyk, 49, has been found dead in suspicious circumstances prompting murder investigation. His body was discovered near the fence of his home in the Primorsky region of Russia. pic.twitter.com/MzFy54TTe7
Absolutely horrible story out of Bosnia today as a bodybuilding-cartel enforcer murdered his wife live on Instagram after beating her into confessing she'd gone to the police about him. 1/4https://t.co/ErBmWPdlIO
Climate activist Greta Thunberg is expected to stand trial in a London court charged with a public order offence over a protest outside an oil and gas conference last year https://t.co/0MoyAJLx2D
Police were notified at 9:37 a.m. on Tuesday that a man had set himself on fire on St Mark's Square in the centre of #Zagreb, #Croatia, where the government and parliament buildings are located#BreakingNewshttps://t.co/6MrM8PYDH5
Man sets himself on fire in Zagreb. Chiefs of Staff from Central European NATO countries meet in Split. Water level of the Danube River stagnating. https://t.co/MciDQDKhwO
Police were notified at 9:37 a.m. on Tuesday that a man had set himself on fire on St Mark's Square in the centre of #Zagreb, #Croatia, where the government and parliament buildings are located#BreakingNewshttps://t.co/6MrM8PYDH5
Man sets himself on fire in Zagreb. Chiefs of Staff from Central European NATO countries meet in Split. Water level of the Danube River stagnating. https://t.co/MciDQDKhwO
After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024
Mikhail Rogachev, the former vice-president of Yukos, a now-defunct oil and gas company, fell from a window in Moscow, according to Russian media https://t.co/nJKqBrUSRV
A retired senior Russian official close to both Vladimir Putin and the Kremlin's secret services has reportedly died after falling down the stairs of his country house and breaking his neck.
Former director of the Federal Migration Service, Konstantin Romodanovsky, 67, died… pic.twitter.com/lxwpzooXBk
Otro más que se añade a la lista. Konstantin Romodanovsky, espía considerado los "ojos y oídos" de Putin, muere después d "caerse por las escaleras y romperse el cuello" en la más reciente de las ya no tan misteriosas muertes del denominado “Death State”https://t.co/MqeVyVI629pic.twitter.com/8pKcXHeGDZ
Maksim Yeremin, a former colonel and head of the counterterrorism unit in Russia's Federal Security Service, died at 50 after choking on a piece of meat while dining at a Moscow restaurant on the 25th. pic.twitter.com/Nnt4YYnrfW
The driver of the Tesla Cybertruck that exploded on New Year's Day outside the Trump International Las Vegas Hotel "used ChatGPT to plan out his attack," according to authorities. https://t.co/c6r7MeVAeWpic.twitter.com/9hsnn2N364
South Korea - Man Sets Himself on Fire Near Anti-Graft Office
A man died after self-immolating near South Korea's anti-corruption office amid protests over President Yoon Suk Yeol's interrogation on insurrection charges. He was hospitalized but succumbed to his injuries. pic.twitter.com/08epLrqctt
Tizenöt nap elzárásra ítélték csütörtökön Nyikolaj Kozlovot, a fehérorosz ellenzéki Egyesült Polgári Párt (OGP) elnökét, aki egyben az ellenzéki Koordinációs Tanács tagja is – közölte az OGP a honlapján.
Az ellenzéki koordinációs tanács tájékoztatása szerint Kozlovot abban találta bűnösnek egy minszki bíróság, hogy nem engedelmeskedett egy hatósági személy szolgálati kötelezettsége teljesítése közben tett törvényes utasításának.
Kozlov ellen február végén eljárás indult tanúvallomás, előzetes nyomozás, illetve zárt bírósági tárgyalás adatainak szándékos nyilvánosságra hozatala címén. Az ellenzéki politikus ugyanis háromszor tagadta meg a titoktartási megállapodás aláírását a fehérorosz Nyomozó Bizottságban (SZK) történt meghallgatása kapcsán a fehérorosz alkotmány 27. cikkelyére hivatkozva, miszerint senki sem kötelezhető arra, hogy tanúvallomást tegyen saját maga, családja, illetve közeli hozzátartozó ellen. A politikust akkor is tizenöt nap elzárásra ítélték.
Kozlov az ellenzéki Koordinációs Tanács létrehozatala ügyében tanúként szerepel. Fehéroroszországban az augusztus 9-i elnökválasztást az országot több mint két évtizede irányító Lukasenka nyerte meg a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával. A valódi győztesnek Cihanouszkaját tartó ellenzék szerint meghamisították az eredményeket. Lukasenkát a Nyugat, ezen belül az Európai Unió sem ismeri el törvényes államfőnek. A választás óta hetente tartottak tiltakozó megmozdulásokat, amelyeket a biztonsági erők brutálisan levertek. Több mint 30 ezer tüntetőt tartóztattak le, több tiltakozó életét vesztette, további százak pedig megsérültek a megmozdulások során. A hatóságilag nem engedélyezett tüntetéseken való részvétel miatt büntetőeljárások százai indultak, és az ellenzék több vezetőjét, így a békés hatalomátadás céljából létrehozott Koordinációs Tanács számos tagját is bíróság elé állították.
BREAKING! The regime landed @Ryanair plane, which was flying from Athens to Vilnius,in order to arrest the famous Belarusian journalist Roman Protasevich. In Belarus, he faces the death penalty. Belarus has seized a plane,put passengers in danger, in order to repress an opponent pic.twitter.com/TEv22to5XM
The regime forced the landing @Ryanair plane in Minsk to arrest journalist and activist Raman Pratasevich. He faces the death penalty in Belarus. We demand immediate release of Raman, @ICAO investigation, and sanctions against Belarus. pic.twitter.com/ondPBd0kU9
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) May 23, 2021
Степан Латыпов был активистом так называемой Площади перемен— дворе на севере Минска, ставшего точкой сбора протестующих против результатов президентских выборов в стране летом 2020 года. На суде он сказал отцу, что ему угрожают взяться за родственников и соседей, если он не сознается в уголовном преступлении.
Belarusian activist, political prisoner Stsiapan Latypau cut his throat in the courtroom today. He was threatened with the persecution of his family if he didn't admit himself guilty. This is the result of state terror, repressions,torture in Belarus. We must stop it immediately! pic.twitter.com/oNWn06TjOI
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) June 1, 2021
Russian opposition leader Alexey Navalny (@Navalny) has been reportedly poisoned, he is now in intensive care in serious condition. His spokeswoman suspects the toxin was hidden in his tea.
Heroes! Belarusian railway workers disrupted the railway connection with Ukraine so that trains with Russian equipment could not be transferred to Ukraine.
This was confirmed by the head of the Ukrainian Railways, he thanked Belarusian heroes. pic.twitter.com/B59c72xGHN
Telegram blocked six channels covering the protests in Bashkortostan for two days. The channels "Kushtau Bayram", RusNews, "The One from Bashkort", "Nuclear Ant", "As it is about Bashkortostan" and "Irandyk Sabantuy" disappeared from open access yesterday and today.
After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024
Minszkben vádat emeltek Marija Kolesznyikova ellen – tudósított az RBC gazdasági lap, a Ria Novosztyi és a TASSZ. A vád a nemzetbiztonság megsértése és nyilvános felhívás puccsra.
Kolesznyikova volt a fehérorosz ellenzéki Koordinációs Tanács utolsó tagja, aki még szabadon mozoghatott. Korábban Minszk belvárosában elrabolták és megpróbálták kitoloncolni Ukrajnába, de eltépte az útlevelét, és nem volt hajlandó elhagyni a hazáját. Ezek után eltűnt, majd egy ellenzéki nyomozócsoport kiderítette, hogy előzetes letartóztatásban van Minszkben.
A nemzetbiztonságot veszélyeztető felszólalás önmagában kettőtől öt évig büntethető a belorusz törvények szerint. A másik vádpont az ügyvédek szerint nem bizonyítható.
Kolesznyikova beszédei fellelhetők a világhálón, közösségi oldalakon. Minden beszédében hangsúlyozta a törvényes, erőszakmentes tiltakozást. Nem kívánta törvényellenesen megdönteni az államhatalmat, éppen ellenkezőleg, elindult a törvényes választásokon és felszólalt a választási csalások ellen.
Russian opposition leader Alexey Navalny (@Navalny) has been reportedly poisoned, he is now in intensive care in serious condition. His spokeswoman suspects the toxin was hidden in his tea.
Силовики в Минске задерживают женщин, которые сегодня вышли на протесты против Александра Лукашенко. Сообщается о таких цифрах: более 200 женщин задержаны, две попали в больницу. Видео из Минска pic.twitter.com/1LX8y2z8z9
BREAKING! The regime landed @Ryanair plane, which was flying from Athens to Vilnius,in order to arrest the famous Belarusian journalist Roman Protasevich. In Belarus, he faces the death penalty. Belarus has seized a plane,put passengers in danger, in order to repress an opponent pic.twitter.com/TEv22to5XM
The regime forced the landing @Ryanair plane in Minsk to arrest journalist and activist Raman Pratasevich. He faces the death penalty in Belarus. We demand immediate release of Raman, @ICAO investigation, and sanctions against Belarus. pic.twitter.com/ondPBd0kU9
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) May 23, 2021
Степан Латыпов был активистом так называемой Площади перемен— дворе на севере Минска, ставшего точкой сбора протестующих против результатов президентских выборов в стране летом 2020 года. На суде он сказал отцу, что ему угрожают взяться за родственников и соседей, если он не сознается в уголовном преступлении.
Belarusian activist, political prisoner Stsiapan Latypau cut his throat in the courtroom today. He was threatened with the persecution of his family if he didn't admit himself guilty. This is the result of state terror, repressions,torture in Belarus. We must stop it immediately! pic.twitter.com/oNWn06TjOI
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) June 1, 2021
Heroes! Belarusian railway workers disrupted the railway connection with Ukraine so that trains with Russian equipment could not be transferred to Ukraine.
This was confirmed by the head of the Ukrainian Railways, he thanked Belarusian heroes. pic.twitter.com/B59c72xGHN
A United Airlines pilot has been charged in a bizarre ax attack earlier this month in which he savaged a parking arm at a Denver International Airport employee parking lot, causing an estimated $700 in damage. https://t.co/3pwiIx0x5c
Telegram blocked six channels covering the protests in Bashkortostan for two days. The channels "Kushtau Bayram", RusNews, "The One from Bashkort", "Nuclear Ant", "As it is about Bashkortostan" and "Irandyk Sabantuy" disappeared from open access yesterday and today.
After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024
Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
Eszméletlen állapotban, mérgezéssel fektették kórházba csütörtökön Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust, ahol lélegeztetőgépre kötötték.
Anatolij Kalinyicsenko, a kórház helyettes főorvosa közölte, hogy állapotát sikerült stabilizálni.
Kira Jarmis, az orosz ellenzéki politikus sajtótitkára és az omszki egészségügyi hivatal szerint kómába esett. Alekszej Venegyiktov, a független hangvételű Eho Moszkvi rádió főszerkesztője úgy értesült, hogy Navalnij már önállóan lélegzik.
A politikus csapata kihívta a rendőrséget a kórházba, ahol híradások szerint megjelentek a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) emberei is. Hivatalos diagnózist egyelőre nem közöltek.
Russian opposition leader Alexey Navalny (@Navalny) has been reportedly poisoned, he is now in intensive care in serious condition. His spokeswoman suspects the toxin was hidden in his tea.
Nincs bizonyosság afelől, hogy (a páciens) állapotának oka mérgezés. Természetesen a mérgezést az állapotromlás egyik lehetséges okaként vizsgáljuk – nyilatkozott Kalinyicsenko doktor.
Jarmis a Twitteren azt írta, hogy Navalnij reggel óta csak egy feketeteát ivott. Feltételezése szerint a vloggert megmérgezhették. A sajtótitkár emlékeztetett arra, hogy egy éve Navalnijt „megmérgezték” a fogházban, úgy vélekedett, „nyilvánvaló, hogy most is ugyanazt tették vele. A szóvivő az újabb feltételezett mérgezést a szeptember 13-án esedékes regionális és parlamenti pótválasztásokkal hozta összefüggésbe.
Jaroszlav Asihmin, aki 2013 óta a politikus kezelőorvosa, a Meduza ellenzéki hírportálnak nyilatkozva közölte, hogy tárgyalások folynak Navalnij Nyugat-Európába, Strasbourgba vagy Hannoverbe való szállításáról, ezt azonban megnehezítik a Covid-19-járványhelyzet miatt bevezetett közlekedési korlátozások. Asihmin doktor úgy vélekedett, hogy Hannoverben jobb toxikológiai kivizsgálást kaphatna, mint Moszkvában, ugyanakkor Kalinyicsenkóhoz hasonlóan azt mondta, hogy a mérgezés nem bizonyított.
Dmitrij Peszkov, elnöki szóvivő közölte, hogy a Kreml, ha ilyen kéréssel fordulnak hozzá, kész lesz segíteni abban, hogy Navalnijt külföldi gyógykezelésre evakuálják. Mint mondta, ha a laboratóriumi vizsgálat megállapítja a mérgezés tényét, az ügyben nyomozás indul.
Sajtójelentések szerint Navalnij az elmúlt napokban Novoszibirszkben tartózkodott, ahol a szeptemberi választásokon indulni szándékozó ellenzéki jelöltekkel találkozott. Innen a politikus Tomszkba indult tovább, ahonnan éppen Moszkvába tartott, amikor a repülőgépen rosszul lett.
A politikus reggel a tomszki reptér bécsi kávézójában ivott teát. Az Interfax szerint a vendéglátó egység biztonsági kamerájának videofelvételét vizsgálják.
Russian opposition leader Alexey Navalny (@Navalny) has been reportedly poisoned, he is now in intensive care in serious condition. His spokeswoman suspects the toxin was hidden in his tea.
В комментариях к предыдущей фотографии спрашивали «а где Юля?» Все окей, Юля рядом. Она шла за мной и тащила рюкзак. (Здесь она его сняла, ведь романтичная фотография получит больше лайков). ? #girlpower
Туристов завалило льдом на Камчатке. На них обрушился Вилючинский водопад. Один человек погиб, трое пострадали, среди них есть ребёнок, он в тяжёлом состоянии pic.twitter.com/6DctTHRzzD
Степан Латыпов был активистом так называемой Площади перемен— дворе на севере Минска, ставшего точкой сбора протестующих против результатов президентских выборов в стране летом 2020 года. На суде он сказал отцу, что ему угрожают взяться за родственников и соседей, если он не сознается в уголовном преступлении.
Belarusian activist, political prisoner Stsiapan Latypau cut his throat in the courtroom today. He was threatened with the persecution of his family if he didn't admit himself guilty. This is the result of state terror, repressions,torture in Belarus. We must stop it immediately! pic.twitter.com/oNWn06TjOI
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) June 1, 2021
В центре Москвы, на Тверской, абсолютно голый мужчина выпал из окна. Он лежит на проезжей части напротив ресторана "Армения" без признаков жизни. pic.twitter.com/HFXDKAKqL7
JUST IN: The hacking collective #Anonymous today hacked into the Russian streaming services Wink and Ivi (like Netflix) and live TV channels Russia 24, Channel One, Moscow 24 to broadcast war footage from #Ukraine. #TangoDown#OpRussiapic.twitter.com/2V8opv7Dg9
A Weapons Depot is on fire as a result of Explosions in the Western Russian city of Belgorod, Russian Air Defenses were reported to have been Active over the City earlier. @spook_infopic.twitter.com/OIBcBmRqEZ
?Russian Airforce IL-76 cargo plane has crashed near Ryazan, ~200km away from the Kremlin. Out of 9 soldiers onboard the plane, 3 dead and 6 heavily injured. pic.twitter.com/PaN8gbfz7O
⚡️ Vice President of Lukoil Ravil Maganov threw himself from the 6th floor of the TSKL in Moscow.
The oilman died on the spot from his injuries, his body was discovered by medical personnel. The reasons for what happened have not yet been established. pic.twitter.com/kCPewki86l
Breaking: Russia’s main security agency said it had detained Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich, a U.S. citizen, for what it described as espionage https://t.co/5mr3h7uroZ
One of the worst days ever for the Russian Air Force: Today, at least 4 aircraft- an Su-34 strike jet, an Su-35 fighter and two Mi-8 helicopters, were shot down by anti-air missiles over Bryansk Oblast within Russia.
A Slovak man in a wetsuit and with a swim ring was detained at the border of Estonia and the Russian Federation. He was trying to get to Russia by the Narva River. pic.twitter.com/1lU7bSfTDf
An Air India plane flying from New Delhi to San Francisco landed in Russia after it developed an engine problem, officials said. The airline is expected to send a replacement aircraft so the passengers could continue their travel to the U.S. https://t.co/DdoNRGu2ui
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
Russian General Gennady Zsidko and Lieutenant General Gennady Lopirev have been killed. The cause of their deaths are unclea. pic.twitter.com/Z1IvnSeuQF
Russian state media reporting a huge fire at Novorossiysk’ oil terminal, which is Russia’s main oil export hub in the area as well as the route by which the majority of Kazakh oil hits world markets. Unclear if drone strikes involved https://t.co/BJwwwdv2GBpic.twitter.com/YvTmEQcrMS
Telegram blocked six channels covering the protests in Bashkortostan for two days. The channels "Kushtau Bayram", RusNews, "The One from Bashkort", "Nuclear Ant", "As it is about Bashkortostan" and "Irandyk Sabantuy" disappeared from open access yesterday and today.
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDK
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
❗К 25 годам колонии приговорили новосибирского айтишника, обвиняемого в поджоге военкомата, в результате которого никто не пострадал
Восточный окружной военный суд Новосибирска признал новосибирца Илью Бабурина выиновным в терроризме, в покушении на организацию содействию… pic.twitter.com/aJvUagtyA8
Russian opposition leader Alexey Navalny (@Navalny) has been reportedly poisoned, he is now in intensive care in serious condition. His spokeswoman suspects the toxin was hidden in his tea.
RUSSIAN MEDIA: Prominent Russian economist Valentina Bondarenko was found dead today in front of her Moscow-area apartment building after "falling out of the window accidentally." pic.twitter.com/Wr0NraCUxu
A court in Yekaterinburg has convicted Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich of espionage and sentenced him to 16 years in a high security penal colony. The trial has been dismissed as a ‘sham’ by US officials & the WSJ. pic.twitter.com/1tSodId4pR
In the Perm region of Russia an oil storage facility is burning, according to Shot 10 thousand square meters is on fire. No news of why 🤷 I think Ukrainian moped drones did it. pic.twitter.com/4IRL6FOx5E
Mikhail Rogachev, the former vice-president of Yukos, a now-defunct oil and gas company, fell from a window in Moscow, according to Russian media https://t.co/nJKqBrUSRV
A retired senior Russian official close to both Vladimir Putin and the Kremlin's secret services has reportedly died after falling down the stairs of his country house and breaking his neck.
Former director of the Federal Migration Service, Konstantin Romodanovsky, 67, died… pic.twitter.com/lxwpzooXBk
Otro más que se añade a la lista. Konstantin Romodanovsky, espía considerado los "ojos y oídos" de Putin, muere después d "caerse por las escaleras y romperse el cuello" en la más reciente de las ya no tan misteriosas muertes del denominado “Death State”https://t.co/MqeVyVI629pic.twitter.com/8pKcXHeGDZ
Maksim Yeremin, a former colonel and head of the counterterrorism unit in Russia's Federal Security Service, died at 50 after choking on a piece of meat while dining at a Moscow restaurant on the 25th. pic.twitter.com/Nnt4YYnrfW
"Balya, seulement ils ont fait exploser une balle" - un habitant indigène à propos des événements de Vladikavkaz Les médias parlent d'un mort et de 13 katsaps blessés.🔥 https://t.co/q2OQ0smmFmpic.twitter.com/3bWnhwwlSV
And another Russian oil depot area was targeted tonight. The one which is located near Dedilovo station in the Tula region of Russia. 335km from the frontline. (54.0238075, 38.0436448) https://t.co/K0JvcUxPQ4pic.twitter.com/u5AFNtvWSs
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
‼️🇷🇺💥Explosion in the Central Children's Store in Moscow: a gas cylinder depressurized
▪️ According to preliminary data, one person died, three were injured. Two of them were hospitalized. ▪️ The Central Children's Store building was completely cordoned off, people were… pic.twitter.com/hCnxPyPR2n
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
Mérgezéssel vitték kórházba Alekszej Navalnijt, miután az őt szállító repülőgép rendkívüli leszállást hajtott végre Omszkban – közölte Kira Jarmis, az orosz ellenzéki politikus sajtótitkára csütörtökön a Twitteren.
Jarmis azt írta, hogy Navalnij reggel óta csak teát ivott. Feltételezése szerint a vloggert megmérgezhették.
„Az orvosok azt mondták, hogy a meleg folyadék felgyorsította a toxin felszívódását” – idézte a TASZSZ Jarmist.
A sajtótitkár emlékeztetett arra, egy éve Navalnijt „megmérgezték” a fogházban, úgy vélekedett, „nyilvánvaló, hogy most is ugyanazt tették vele”.
Sajtójelentések szerint Navalnij az elmúlt napokban Novoszibirszkben tartózkodott, ahol feltehetően anyagot gyűjtött egy újabb leleplezéshez. Innen a politikus Tomszkba indult tovább.
Russian opposition leader Alexey Navalny (@Navalny) has been reportedly poisoned, he is now in intensive care in serious condition. His spokeswoman suspects the toxin was hidden in his tea.
В комментариях к предыдущей фотографии спрашивали «а где Юля?» Все окей, Юля рядом. Она шла за мной и тащила рюкзак. (Здесь она его сняла, ведь романтичная фотография получит больше лайков). ? #girlpower
Степан Латыпов был активистом так называемой Площади перемен— дворе на севере Минска, ставшего точкой сбора протестующих против результатов президентских выборов в стране летом 2020 года. На суде он сказал отцу, что ему угрожают взяться за родственников и соседей, если он не сознается в уголовном преступлении.
Belarusian activist, political prisoner Stsiapan Latypau cut his throat in the courtroom today. He was threatened with the persecution of his family if he didn't admit himself guilty. This is the result of state terror, repressions,torture in Belarus. We must stop it immediately! pic.twitter.com/oNWn06TjOI
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) June 1, 2021
1/8 I am a genius of the underworld. Professor Moriarty is no match for me. You all thought I had been isolated in prison for two years, but it turns out I was actively committing crimes. Luckily, the Investigative Committee was vigilant and didn't miss a thing.