A szexuális zaklatással ügyében hozott ítéletet csütörtökön hirdették ki egy spanyol bíróságon.
A tavaly január óta előzetes letartóztatásban lévő, 40 éves Alves tagadta bűnösségét és még fellebbezhet a döntés ellen.
A spanyol sajtó korábbi beszámolója szerint az ügyészség kilenc év börtönt kért a vádlottra.
A vád szerint a labdarúgó 2022. december 31-én egy barcelonai szórakozóhelyen ittasan zaklatott egy nőt, akinek feljelentése nyomán vették őrizetbe.
A 126-szoros válogatott Dani Alves Brazília után több európai együttesben, így a Juventusban, a Paris Saint-Germainben, a Sevillában és az FC Barcelonában játszott, 2022 júliusa óta pedig a mexikóvárosi Pumas UNAM légiósa volt. Utóbbi klub a spanyolországi letartóztatása után szerződést bontott a játékossal.
Dani Alves a futballtörténelem egyik legeredményesebb futballistája, 43 trófea fűződik a nevéhez.
Klubcsapataival többek között hatszoros spanyol, kétszeres francia és egyszeres olasz bajnok, háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját, kétszer az UEFA Kupát és négyszer az európai szuperkupát. Kétszeres Konföderációs Kupa-győztes a brazil válogatottal, amellyel a Copa Americát is kétszer nyerte meg, emellett olimpiai bajnoknak is vallhatja magát.
A former #Sevenoaks resident who subjected a child to a campaign of sexual abuse during the 1990s has been sentenced to 18 years in prison. Stefan Farbrother was convicted of a string of offences, including multiple rapes, over a period spanning 5 years.https://t.co/qb06eteVQOpic.twitter.com/7OZ2AXYgSo
A former #Sevenoaks resident who subjected a child to a campaign of sexual abuse during the 1990s has been sentenced to 18 years in prison. Stefan Farbrother was convicted of a string of offences, including multiple rapes, over a period spanning 5 years.https://t.co/qb06eteVQOpic.twitter.com/7OZ2AXYgSo
Dublinban az ír rendőrség, illetve a vám- és pénzügyőrség akciójában a hatóságok 22 kilogramm, utcai értékén mintegy 3 millió eurónyi (kb. 1 milliárd forint, 98 millió hrivnya) heroint foglaltak le egy korábbi profi futballistánál.
A szigetországban magánszemélyt, azaz nem bűnszervezetet még soha korábban nem kaptak el ennyi kábítószerrel, írja a nyomozásról beszámoló Independent.ie oldal. Az ügy felderítésében nemzetközi szervezetek is részt vettek, és az akció egy az egész országra kiterjedő összevont nyomozás eredményéből született.
A két gyanúsított személyazonossága egyelőre nem nyilvános, annyit azonban már tudni lehet, hogy egyikük, a majdani fővádlott egy 31 éves korábbi profi futballista, aki ír klubok mellett megfordult Angliában is. Segítőjét, egy 41 éves férfit szintén a labdarúgáshoz köt a munkája. Most mindketten előzetes letartóztatásban vannak, ahol az ír törvények szerint legfeljebb hét napot tölthetnek.
PROJECT GREEN SWEEP - More than $150 million of illicit cannabis has been seized in York Region. Organized crime continue to exploit the outdated medical licensing system to grow their profits, resulting in violence and funding other criminal activity. https://t.co/K9RpQYvu5qpic.twitter.com/1nxZlV91F9
This video shared on Snapchat shows rotation which supports the reports of a Tornado in Leitrim Village today. Hoping everyone is OK after this shocking event. pic.twitter.com/iYShm8PW15
The inside of a car that was badly damaged after a tornado tore threw Leitrim Village yesterday. A few planks of wood from a nearby roof went straight through the windscreen.
Didn't expect to be in the middle of a tornado today! 😳 The couple in the car in front of us are so lucky to be alive. Thanks to everyone in Leitrim village who looked after us. pic.twitter.com/EcEQMSzf9m