A gazdák kártérítést követelnek, azután, hogy több mint 400 000 állat pusztult el bárányhimlő miatt.
Görögország minden részéből összegyűlt több száz gazdálkodó és állattenyésztő tüntetett az athéni Vidékfejlesztési Minisztérium előtt. A gazdák kártérítést követelnek, mert több mint 400 000 állat pusztult el bárányhimlő miatt; azzal érvelnek, hogy nincsenek juhaik, nem tudnak dolgozni, és nem tudják eltartani a családjukat.
„Azért vagyunk itt, hogy kártérítést kapjunk az állatállományunkért, hogy jószágot kapjunk, és hogy megmentsük a jövedelmünket. Levágták az állatállományunkat és Isten kegyelmére bíztak minket. Mi a „kicsik” fizetjük meg az árat, mi, akik egész nap izzadunk és dolgozunk, mi, akik nem vagyunk tolvajok és csalók” – mondta egy nő.
A gazdákat felháborítja az a mezőgazdasági támogatási csalás is, mely ügyében vizsgálat folyik, miután az uniós Közös Agrárpolitika görög kifizetési hatósága több mint ezer (1036) adófizetőt részesített illegális támogatásban, közel 23 millió (22,7 millió) euró értékben.
A gazdák szerint a becsületes gazdákat büntetik, akik nem kaptak támogatást, a görög társadalom mégis csalóknak tartja őket. Felszólítják az Európai Uniót, hogy ellenőrizze a pénzáramlást, és ne fossza meg a keményen dolgozó gazdákat értékes forrásoktól.
Nikolaosz Paliamakszidisz gazdálkodó azt mondta, „az Európai Unió és a görög minisztérium nem tett semmilyen intézkedést, hogy előbb az európai, majd a harmadik országok termékeit adják el”.
„Ha az EU nem tudja ellenőrizni a kormányt, akkor küldje a pénzt közvetlenül a gazdáknak. Ismétlem: ha úgy gondolják, hogy a pénz nem jut el a gazdákhoz, akkor küldjék el közvetlenül nekünk. Kérjenek el minden bizonyítékot, és küldjék nekünk a pénzt!” – mondta még a férfi.
Egy másik gazdálkodó, Dimitrisz Balukasz azt kéri az EU-tól, hogy a görög kormánnyal és a minisztériummal együtt találják meg a módját, hogy megszabaduljanak az „élősködőktől, mindazoktól, akik eltulajdonították a görög gazdáknak járó pénzt”.
Az Euronews helyszíni tudósítója, Apostolosz Sztaikosz úgy összegez, hogy a gazdák és állattartók szerint az ágazat a teljes katasztrófa felé tart. A bárányhimlő rossz kezeléséről is beszélnek, ami csak Thesszália régióban 200 000 állat levágásához vezetett.
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Számos európai országból több ezer gazda gyűlt össze kedden Brüsszelben, hogy az Európai Unió környezetvédelmi politikája ellen tüntessen, amely a tiltakozás szervezői szerint aláássa az európai mezőgazdaság versenyképességét, és veszélyezteti a gazdálkodók érdekeit.
A demonstráció fő szervezője egy hollandiai szervezet, a Farmers Defence Force (FDF), amely 2022 óta a tiltakozik a holland kormány zöldpolitikája, különösen a nitrogénkibocsátás csökkentésére irányuló terv ellen.
A hatósági számadatok szerint az egész napos tiltakozáson mintegy 1200 tüntető vett részt, akik 500 traktorral a város északi részén fekvő turistalátványossághoz, az Atomiumhoz vonultak. A rendőrség megakadályozta, hogy a tüntetők megközelítsék az uniós intézmények épületeit Brüsszel központjában.
A fő belgiumi mezőgazdasági szakszervezetek nem csatlakoztak a tüntetéshez.
A Vallóniai Mezőgazdasági Szövetség szóvivője a The Brussels Times hírportálnak nyilatkozva elmondta, hogy a szervezet szerint a tiltakozás nem időszerű a belga szövetségi választások közelsége miatt.
„A demonstráció időzítése nem túl megfelelő: túl késő ahhoz, hogy meggyőzzük a jelenlegi kormányt, hogy változtasson a politikáján, és túl korai ahhoz, hogy a következő kormánynak elmagyarázzuk érveinket” – mondta.
A Boerenbond, Flandria és Kelet-Belgium legnagyobb gazdaszövetsége sem képviseltette magát a tüntetésen, szóvivőjük szerint a szervezet inkább „a párbeszédet választja a gazdák hangjának felerősítése érdekében”, de támogat mindenkit, aki „tisztelettudó és méltóságteljes módon képviseli a termelőket.”
A Copa-Cogeca, az európai mezőgazdasági termelők legerősebb érdekvédelmi szervezete szintén arra kérte tagjait, hogy ne vegyenek részt az akcióban.
A Coordination rurale, egy jobboldali francia mezőgazdasági szakszervezet csatlakozott a demonstrációhoz, és sajtóközleményében elítélte „az EU liberális túlkapásait, az uniós zöld megállapodás őrületét, az egyre több és költségesebb szabályozásokat, amely fokozza a verseny torzulását.”
A Farmers Defence Force belga tagozatának elnöke Bart Dickens úgy nyilatkozott, hogy a tüntetésen részt vevő gazdák azt akarják, hogy az EU tegye félre a zöld megállapodás megvalósítását, mivel az „nem kivitelezhető”.
A szervezet honlapján közzétett program szerint Romániából, Spanyolországból, Lengyelországból és Olaszországból érkezett politikusok és közéleti személyiségek szólalnak fel a tüntetésen.
Brüsszel az elmúlt hónapokban több nagyszabású mezőgazdasági tüntetés helyszíne volt. A több uniós országában is zajló megmozdulások, az EU-t az uniós agrárforrások kifizetéséhez kapcsolódó környezetvédelmi feltételek egy részének feloldására késztették.
#Swedish environmental activist Greta Thunberg was detained again🤡
This time, the girl, together with other activists, blocked a key street in Brussels, calling on the European Union to cancel subsidies for oil and gas productionhttps://t.co/B6za6Gmrwppic.twitter.com/fJiJpm2a0Q
— Lew Anno Suport#Israel #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) October 5, 2024
The individual who ran into a crowd with a car at a Christmas market in Magdeburg, Germany has been identified as Talib Al-Abdulmohsen… an atheist and well know activists and Zionist.
BREAKING: Thousands of Germans are currently protesting in Magdeburg against Mass Immigration after the Christmas market attack by a Saudi Arabian immigrant yesterday.
The people of Germany are NOT going to play nice anymore. They’ve had enough. pic.twitter.com/i6Baj8QNgW
Citizens of this country wished the police a Happy New Year 2025, sending them a little warmth on this chilly European night.🔥 pic.twitter.com/zuBmzkqFHe
Due to a technical problem at air traffic control, air traffic in Belgium is currently disrupted. We unfortunately have no idea yet how long this will last. Further updates will follow as soon as more information is available > All information… pic.twitter.com/PUPmcGG6yL
🚨‼️🇧🇪 #BELGIUM: Manhunt Underway in Brussels Following Shooting Near Clémenceau Metro Station:
➡️ Following a shooting, one person has died tonight (Saturday) at around 9.30 p.m. local time near to the Clemenceau metro station, in Anderlecht, Brussels. The perpetrators are… pic.twitter.com/cKuWYfk2XA
🚩 Il n'y a pas de problème de sécurité à Bruxelles et l'on peut continuer à bloquer toute réforme, y compris celle de la police. L'essentiel est que @AhmedLaaouej obtienne par le bloquage institutionnel tout ce qu'il n'a pas pris par les élections. Métro Clemenceau ce matin ⬇️ pic.twitter.com/oJJPbYnkjJ
Grupa građana koja je u četvrtak ujutro okupljena ispred ulaza u zgradu Skupštine grada Beograda došla je do fizičkog obračuna s obezbjeđenjem. Do sukoba je došlo kada su građani pokušali ukloniti zaštitnu ogradu ispred zgrade. pic.twitter.com/NP8f3ZbdI6
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3