Elloptak egy hatástalanított AK–47-est egy budapesti hotelből. A filmforgatásra használt kelléket a hotel egyik vendége emelte el. A tolvajt elkapták, a fegyver pedig visszakerült a stábhoz.
Klipforgatásra készülő stábtól loptak el november 11-én egy hatástalanított AK–47-es gépkarabélyt egy budapesti hotelből. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közösségi oldalán osztotta meg a lopásról készült felvételeket.
Közleményük szerint a tolvaj egy „új jelenetet iktatott be”, amikor elemelte a felszerelések közül a fegyvert, míg azt néhány percre magára hagyták. Mire a stábtagok visszaértek, a kellékfegyvernek nyoma veszett. A munkások azonnal rohantak a recepcióra, a kiérkező rendőrök pedig felvételek alapján megtalálták, hogy a tolvaj melyik szobából lépett ki, illetve hogyan rejtette kabátja alá a fegyvert.
A nyomozók gyorsan összerakták a sztori képkockáit, majd rövid időn belül beazonosították és tartózkodási helyén elfogták a 46 éves férfit. T. Ferenc gyanúsított a kihallgatáson meglepően egyszerű magyarázatot adott tettére: „A szándékom az volt, hogy hazaviszem és kiakasztom a falra.” A hatástalanított AK-t lefoglalták és visszajuttatták a stábnak.
Húsvét vasárnap gépkarabélyból nyitott tüzet egy lakóház udvarán egy részeg férfi Kamjanszkéban, a rendőrség röviddel utána őrizetbe vette – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál a Dnyipropetrovszk megyei rendőrség közlésre hivatkozva.
A jelentés szerint az eset április 20-án 14:30 óra körül történt Kamjanszke bal parti városrészében, az egyik lakóház udvarán. „A rendőrség bejelentést kapott, hogy egy ismeretlen férfi lövéseket adott le egy automata fegyvernek tűnő tárgyból” – áll a jelentésben.
A helyszínre érkezett nyomozó- és műveleti csoport az elkövetőt őrizetbe vette. „A házkutatás során fegyvert foglaltak le nála, amivel lövöldözött egy Kalasnyikov gépkarabély volt. A férfi alkoholos befolyásoltság állapotában volt” – közölte a rendőrség.
A gyanúsított ellen garázdaság címén indult eljárás. Az ügyben folyik a nyomozás. A törvénycikkely szankciója hét évig terjedő szabadságvesztést ír elő.
Korábban egy videó jelent meg az interneten, amin egy férfi gépfegyverből tüzet nyit. Ezután két férfi ártalmatlanította. A felvételen egy gyerek is látható. Csodával határos módon senki nem sérült meg a lövöldözés során.
VIDEO | Visuals from Sree Lairai Devi temple in Shirgao village where a stampede broke out during a temple festival in North Goa in the wee hours of Saturday.
Dos personas resultaron heridas en un tiroteo cerca de una mezquita en Orebro, Suecia, informaron las autoridades. La policía pidió a la población que se mantenga alejada del lugar mientras se busca al autor del ataque. Según los medios locales, una de las víctimas fue alcanzada… pic.twitter.com/XApjBVsKmP
Three people have been shot in the heart of Times Square. Bodies are on the ground, bullet holes pierce car windows. The chaos unfolded near a major tourist area. One suspect is in custody.
As we remain in close contact with law enforcement on the ground, Marty, the girls, and I are saddened by today’s tragedy at Ft. Stewart. We are keeping the victims, their families, and all those who answer the call to serve in our hearts and prayers, and we ask that Georgians…
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
Suasana di sebuah kawasan sibuk di Inner West, Sydney, gempar apabila seorang lelaki melepaskan sehingga 100 das tembakan secara rawak. https://t.co/ssi0W9CqXn
Rivne megyében vasárnap egy fiatal tüzet nyitott gépkarabélyból egy társaságra, amelynek következtében négyen megsebesültek – számolt be az rbc.ua hírportál a Rivne megyei rendőrség sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a bűncselekmény vasárnap hajnali egy óra körül történt Veliki Szeliscsa községben. A rendőrség szerint konfliktus alakult ki két társaság között. Az egyik társaság fiatal férfi tagja lövöldözésbe kezdett. Több lövést adott le gépkarabélyból a tömegbe.
A lövöldözés következtében négy fiatal megsebesült. Mindannyiukat lőtt sebekkel szállították kórházba, de nincsenek életveszélyben. Az elkövető elmenekült a helyszínről, de néhány órán belül megtalálták. A férfi őrizetben tartásának kérdése megoldás alatt áll. A nyomozók több ember elleni emberölési kísérlet miatt indítottak ellen büntetőeljárást.
#BREAKING#Montenegro JUST IN: Mass Shooting in Cetinje, Montenegro: 7 Dead, Including Children
An armed attacker opened fire in Cetinje, Montenegro, leaving seven people dead, including children. Authorities report that the suspect is still at large.
🚨‼️🇧🇪 #BELGIUM: Manhunt Underway in Brussels Following Shooting Near Clémenceau Metro Station:
➡️ Following a shooting, one person has died tonight (Saturday) at around 9.30 p.m. local time near to the Clemenceau metro station, in Anderlecht, Brussels. The perpetrators are… pic.twitter.com/cKuWYfk2XA
🚩 Il n'y a pas de problème de sécurité à Bruxelles et l'on peut continuer à bloquer toute réforme, y compris celle de la police. L'essentiel est que @AhmedLaaouej obtienne par le bloquage institutionnel tout ce qu'il n'a pas pris par les élections. Métro Clemenceau ce matin ⬇️ pic.twitter.com/oJJPbYnkjJ
#BREAKING Last night in Murmansk: An armed shooter on a rooftop injured multiple people while security forces faced access challenges. pic.twitter.com/CofOF39PnB
Two Shot by Stonewall Inn after Pride Parade in NYC(Usa) 2906025 Manhattan, NY: Two people were shot on Sheridan Square near the historic Stonewall Inn as NYC Pride Parade celebrations ended Sunday night. One victim was shot in the head and is in critical condition. pic.twitter.com/z1rNDbvLWn
As we remain in close contact with law enforcement on the ground, Marty, the girls, and I are saddened by today’s tragedy at Ft. Stewart. We are keeping the victims, their families, and all those who answer the call to serve in our hearts and prayers, and we ask that Georgians…
Three people have been shot in the heart of Times Square. Bodies are on the ground, bullet holes pierce car windows. The chaos unfolded near a major tourist area. One suspect is in custody.
Dos personas resultaron heridas en un tiroteo cerca de una mezquita en Orebro, Suecia, informaron las autoridades. La policía pidió a la población que se mantenga alejada del lugar mientras se busca al autor del ataque. Según los medios locales, una de las víctimas fue alcanzada… pic.twitter.com/XApjBVsKmP
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
Suasana di sebuah kawasan sibuk di Inner West, Sydney, gempar apabila seorang lelaki melepaskan sehingga 100 das tembakan secara rawak. https://t.co/ssi0W9CqXn
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL