Az incidens a Lemberg–Rohatin–Ivano-Frankivszk–Munkács autóúton történt. Egy VAZ-2110 sofőrje megszegte a közlekedési szabályokat, és nem állt meg a rendőrök felszólítására.
A járművet üldözni kezdték, és végül sikerült megállítani a lembergi járási Sztare Szelo faluban.
Az iratok ellenőrzése közben a sofőr – aki alkoholos befolyásoltság alatt állt – elővett egy gránátot a táskájából, azzal fenyegetőzött, hogy a rendőrökre dobja, majd hirtelen továbbhajtott.
Az egyik rendőr válaszul a kocsi kerekére lőtt, de a sofőr ennek ellenére is folytatta a menekülést. Néhány száz méter után azonban kénytelen volt megállni, majd berohant egy magánporta garázsába és bezárkózott. A házban ekkor az anya és két gyerek tartózkodott, akiket a rendőrök kimenekítettek.
A rendőrség munkatársai elfogták azt férfit és lefoglalták nála a törvénytelen fegyvereket, aki gránátot akart robbantani egy családi veszekedés közben. Az elkövetőt ideiglenes letartóztatásba helyezték.
Május 22-én éjfélkor egy 47 éves perecsenyi nő a rendőrséghez fordult, és arról számolt be, hogy férje megütötte őt, és a vita során azzal fenyegette, hogy felrobbant egy gránátot.
A bejelentésre azonnal reagált a helyi rendőrség járőrcsoportja.
A 48 éves férfi ellen büntetőeljárás indul, a nyomozás folyamatban van.
Automašīnas sprādzienā Maskavas apgabala Balašihā miris Krievijas Ģenerālštāba Galvenās operatīvās direkcijas vadītāja vietnieks ģenerālis Jaroslavs Moskaļiks. pic.twitter.com/7MiNHU7EwQ
Kézigránát robbant hétfő hajnalban Kijev Obolony kerületében egy lakásban, egy férfit sérülésekkel szállítottak kórházba – számolt be az rbc.ua hírportál a kijevi rendőrség közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint az eset a Priricsna utca egyik lakóházában történt. A bejelentés után a kerületi rendőrkapitányság nyomozó és műveleti csoportja, nyomozók, robbantástechnikusok, valamint katasztrófavédők és orvosok indultak a helyszínre.
„A helyszínen megállapították, hogy egy gránát robbant fel a lakásban. A 41 éves tulajdonost a mentősök a kórházba szállították. A robbanószerkezet eredetét jelenleg vizsgálják” – írta a rendőrség. Az esemény jogi minősítésének kérdése jelenleg megoldás alatt van.
Nemrégiben egy autó robbant fel Kijev Podol kerületében. Április elején pedig kézigránát robbant fel a Deszna kerületben a Juniszty piac egyik üzletében, két ember meghalt.
‼️‼️‼️ Just a few minutes ago, a powerful explosion occurred near an airfield in Russia's Bryansk region.
According to preliminary information, the Ukrainians struck another Iskander-M missile launcher that was intended to be used in tonight’s attack on Ukraine. pic.twitter.com/CHMA0Y2JQL
Станом на зараз відомо про 26 потерпілих, з них шестеро дітей Схоже на те, що ворог вирішив бити по Києву кожну ніч. Сьогодні в декількох районах постраждали багатоповерхівки. Це була атака шахедами. Репортаж з одного з таких будинків. В стіні дірка, є постраждалі, служби та… pic.twitter.com/qh8UMJiNdW
Gránátrobbanás történt a Munkácsi járásban található Beregrákoson, amelyben egy férfi életét vesztette, egy másik pedig megsérült – jelentette a rendőrség. A Munkácsi Járási Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított, és megkezdődött az előzetes nyomozás.
A bejelentés szerint a robbanás egy magánházban történt. A helyszínre kiérkező rendőrök megállapították, hogy a detonációt egy kézigránát okozta.
A jelenlegi információk szerint két helyi lakos – egy 54 és egy 50 éves férfi – együtt italozott a házban. Eközben az egyik férfi, feltehetően gondatlanságból, kihúzta a gránát biztosítóját, mire az felrobbant. A 50 éves férfi a helyszínen életét vesztette, míg a 54 éves társa megsérült, és kórházba szállították.
A nyomozás jelenleg is folyamatban van.
[type] => post [excerpt] => Gránátrobbanás történt a Munkácsi járásban található Beregrákoson, amelyben egy férfi életét vesztette, egy másik pedig megsérült – jelentette a rendőrség. A Munkácsi Járási Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított, és megkezdődött az előzetes n... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1746435120 [modified] => 1746393029 ) [title] => Egy férfi meghalt, egy másik megsebesült egy gránátrobbanás során a Munkácsi járásban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=203389&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 203389 [uk] => 203255 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 203256 [image] => Array ( [id] => 203256 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/v9-3beb16e8e24f27501b6e067a90748154.jpg [original_lng] => 520218 [original_w] => 1280 [original_h] => 1280 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/v9-3beb16e8e24f27501b6e067a90748154-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/v9-3beb16e8e24f27501b6e067a90748154-300x300.jpg [width] => 300 [height] => 300 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/v9-3beb16e8e24f27501b6e067a90748154-768x768.jpg [width] => 768 [height] => 768 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/v9-3beb16e8e24f27501b6e067a90748154-1024x1024.jpg [width] => 1024 [height] => 1024 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/v9-3beb16e8e24f27501b6e067a90748154.jpg [width] => 1280 [height] => 1280 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/v9-3beb16e8e24f27501b6e067a90748154.jpg [width] => 1280 [height] => 1280 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/v9-3beb16e8e24f27501b6e067a90748154.jpg [width] => 1280 [height] => 1280 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1746382229:5 [_thumbnail_id] => 203256 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2138 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_cb2dd315183e72201212ec72e6dd8668] =>
🔥 Incendio en el polígono La Red de Alcalá de Guadaíra | La Agencia de Emergencias de Andalucía recomienda a quienes viven o trabajan cerca que cierren puertas y ventanas. ➡️ https://t.co/Cd3yvpAD6S ✍🏻 Fernando Pérez Ávila 📹 A.Pizarro/R. del Barrio https://t.co/Cd3yvpAD6Spic.twitter.com/CNRUidITDx
Drame du Lycée Boganda ce 25 juin 2025!! Aucune présence du Gouvernement Le ministre de l'énergie et le Directeur général de l'ENERCA doivent répondre de l'état des transformateurs électriques qui sont en cause. Jean-Pierre Mara Ancien Député pic.twitter.com/UNmLP0lELq
Syria explosion – Six killed, at least 140 injured in Idlib 'ammo depot' blast
Raed al-Saleh, Minister of Emergency and Disaster Management in the Syrian transitional government, confirmed that rescue operations are still underway.
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
BREAKING: Explosion near Red Fort area in Old Delhi. Explosion near metro station. Blasts on a day when there has been a major crackdown on terror modules plotting a strike on Delhi.
Két férfi életét vesztette egy gránátrobbanásban a munkácsi járási Beregleányfalva (Lalovo) településen. A rendőrök büntetőeljárást indítottak és előzetes vizsgálatot folytatnak.
Április 17-én egy 46 éves beregszászi lakos hívta a rendőrséget. A nő elmondta, hogy a munkácsi járási faluban férjét és testvérét holtan találta utóbbi lakásában.
A hívást követően a rendőrök a helyszínre érkeztek. Az elsődleges nyomozati cselekmények lefolytatása után megállapították, hogy a férfiak gránátrobbanás következtében haltak meg. Jelenleg úgy tudni, hogy a 45 éves beregleányfalvai és a 46 éves beregszászi lakos együtt alkoholos italokat fogyasztott. Később a lőszer gondatlan kezelése során egyikük kihúzta a biztosítékot egy F‒1-es gránátból, ami után robbanás történt.
A rendőrök a környező területeket is átvizsgálták, és kihallgatták a szomszédos házak lakóit is. Utóbbiak elmondták, hogy április 16-án éjjel hangos, robbanásszerű hangot hallottak. Ezzel az információval azonban senki nem fordult a rendőrséghez.
Tragédie dans le village de Tiaha. Plus d'une dizaine d'enfants sont portés disparus suite à un tragique accident survenu ce lundi 21 avril 2025, lors du retour de la fête Galilée. La pirogue à moteur a chaviré. ☹️ pic.twitter.com/ZsWSqyl3aa
🔥 Incendio en el polígono La Red de Alcalá de Guadaíra | La Agencia de Emergencias de Andalucía recomienda a quienes viven o trabajan cerca que cierren puertas y ventanas. ➡️ https://t.co/Cd3yvpAD6S ✍🏻 Fernando Pérez Ávila 📹 A.Pizarro/R. del Barrio https://t.co/Cd3yvpAD6Spic.twitter.com/CNRUidITDx
Sri Muktsar Sahib, Punjab: A blast at a firecracker factory on Singhewala-Faridkot Kotli Road in Muktsar Sahib’s Lambi area caused the death of five workers and injured more than twenty. The collapse of a two-story building trapped several workers under rubble. Rescue operations… pic.twitter.com/BFWnwvq3Li
🇧🇷 : Un tragique accident s'est produit dans l'État de Santa Catarina, au Brésil : une montgolfière transportant 22 personnes a pris feu avant de s'écraser au sol. pic.twitter.com/tFJvFHASlR
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
🚨 Un número indeterminado de heridos dejó el vuelco y caída a una pendiente de un bus interprovincial de la empresa de transportes Molina, de placa AOC.614, en el sector Shig Shag, a la altura del distrito de Palca, provincia de Tarma, región Junín.
It is heartbreaking to see Hong Kong experiencing a major housing estate fire affecting more than 4,600 residents. It has become global news, and even after 13 hours, it is still not under control. Sadly, 36 people have lost their lives, including a firefighter. Please keep them… pic.twitter.com/nY4SmkzJ67
Az eset Ungváron történt, a Zanykovecka utcában. A rendőrök járőrszolgálatot teljesítettek, amikor észrevettek egy férfit, aki, miután meglátta őket, gyanúsan kezdett viselkedni.
A járőrök azonnal úgy döntöttek, hogy átvizsgálják az autót. Felfedeztek egy csomagot az utasülésen, amelyben egy gránát volt gyújtószerkezettel.
Kiderült, hogy a férfit korábban már felelősségre vonták tiltott anyagok birtoklása miatt.
Mivel a férfi bűncselekményt követett el, a helyszínre nyomozókat hívtak.
A hírt a megyei rendőrség kommunikációs osztálya közölte.
Szerda éjjel egy fegyveres támadó gránátot robbantott egy franciaországi bárban, aminek következtében legalább tizenkét ember megsérült, közülük többen súlyos állapotban vannak. A hatóságok kizárták a terrortámadás lehetőségét, azonban az elkövető indítékát egyelőre nem sikerült megállapítani – számolt be az Index.
Legalább tizenkét ember megsebesült, amikor gránátot dobtak egy bárba a délkelet-franciaországi Grenoble városában – közölték csütörtökre virradó éjszaka a hatóságok a The Guardian beszámolója szerint.
Francois Touret-de-Courcy francia ügyész elmondta, hogy éjszaka a támadó bement a vendégekkel teli bárba, és egy gránátot dobott a tömegbe, majd szó nélkül elmenekült. A nyomozók még nem azonosították az indítékot, de egyelőre úgy látják, nem terrortámadásról lehet szó.
Christophe Barret bíró felhívta a figyelmet arra, hogy a támadónál láthatóan egy Kalasnyikov típusú támadófegyver is volt, de az elkövető a fegyvert nem használta.
A rendőrség megerősítette, hogy a robbanást egy eldobott gránát okozta. Touret-de-Courcy ügyész korábban arról adott tájékoztatást, hogy a sebesültek között két ember kritikus állapotban van, ezt a számot azonban Catherine Séguin, Isère helyi tisztviselője később hatra emelte.
A helyi polgármester, Eric Piolle megköszönte a mentőszolgálatok munkáját, és úgy fogalmazott, hogy „a lehető leghatározottabban elítélem ezt a rendkívüli erőszakos bűncselekményt”. Az incidens az olimpiai falu szomszédságában történt, amelyet akkor építettek, amikor a város 1968-ban téli olimpiának adott otthont.
[type] => post [excerpt] => Szerda éjjel egy fegyveres támadó gránátot robbantott egy franciaországi bárban, aminek következtében legalább tizenkét ember megsérült, közülük többen súlyos állapotban vannak. A hatóságok kizárták a terrortámadás lehetőségét, azonban az elkövető... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1739484000 [modified] => 1739470286 ) [title] => Gránátot robbantottak egy francia bárban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=195817&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 195817 [uk] => 195755 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 195757 [image] => Array ( [id] => 195757 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/gjpietvxcaa7yf0.jpeg [original_lng] => 20350 [original_w] => 360 [original_h] => 270 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/gjpietvxcaa7yf0-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/gjpietvxcaa7yf0-300x225.jpeg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/gjpietvxcaa7yf0.jpeg [width] => 360 [height] => 270 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/gjpietvxcaa7yf0.jpeg [width] => 360 [height] => 270 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/gjpietvxcaa7yf0.jpeg [width] => 360 [height] => 270 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/gjpietvxcaa7yf0.jpeg [width] => 360 [height] => 270 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/gjpietvxcaa7yf0.jpeg [width] => 360 [height] => 270 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1739463090:5 [_thumbnail_id] => 195757 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1796 [_oembed_96dc38e2ef196e5514fdf8e271f238a0] => {{unknown}} [_oembed_c7167a738d029b41f04e4a4dd28b323d] => {{unknown}} [_oembed_af562a6ca234d5cef5a3abf338765868] =>
🚨 BREAKING 🚨According to the information in the security establishment's possession, the bombs were supposed to explode this morning. The bombs were planted by a terrorist infrastructure from Judea and Samaria. This is the third bus. 👇 https://t.co/wl0nabt2Wgpic.twitter.com/w5D8t5EIsi
A bomb exploded near the Athens office of Greece’s Hellenic Railway company after a warning call claimed it would detonate in 40 minutes. No injuries reported. Investigation ongoing — AP. pic.twitter.com/4eqCgaZref
Automašīnas sprādzienā Maskavas apgabala Balašihā miris Krievijas Ģenerālštāba Galvenās operatīvās direkcijas vadītāja vietnieks ģenerālis Jaroslavs Moskaļiks. pic.twitter.com/7MiNHU7EwQ
18-jähriger Vorzeigeschüler mit ägyptischen Wurzeln soll Hang zu Bombenbau gehabt haben. Ermittler verhafteten den Burschen in einem türkischen Buchladen ... https://t.co/rXK2fNq2Sjpic.twitter.com/JXEtX9QWcp
🔴 ALERTE INFO | Face à l'insécurité, de nombreuses villes installent un COUVRE-FEU pour les mineurs : Nîmes, Béziers, Limoges, Saint-Ouen, Triel-sur-Seine, Dourdan, Viry-Châtillon... ➡️⚖️ Pour la Ligue des Droits de l'Homme, c'est "pénalisant et inquiétant" pic.twitter.com/AQ9J4i8l7o
A Técsői Járási Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának munkatársai őrizetbe vettek egy 37 éves férfit, aki a Técsői járásban található Kökényes településen él, és akit illegális lőszer- és robbanóanyag-tárolás gyanújával tartóztattak le.
A házkutatás során a nyomozók harci F–1-es gránátot és annak gyújtószerkezetét találták a férfi birtokán. Az összes bizonyítékot lefoglalták, és szakértőkhöz küldik további vizsgálatokra.
A nyomozók megállapítják a gránát eredetét és a tárolás célját, az ügyben folytatódnak a vizsgálatok.
Kijev megyében, Brovary városában robbanás történt az egyik lakásban, amelynek következtében egy nő megsérült. A hírt a Nemzeti Rendőrség közölte.
Az előzetes adatok szerint a rendfenntartók megállapították, hogy a lakásban gránát robbant. Ennek következtében egy 52 éves nő megsérült. A hölgyet kórházba szállították.
A rendőrség, Kijev megye robbanóanyag-szakértői, mentők és orvosok dolgoztak a helyszínen” – áll a jelentésben.
Mint elhangzott, jelenleg is folynak a nyomozások, amelyek befejezése után jogi minősítést kap az esemény.
🇯🇵 | During the testing of the Epsilon S rocket engine in Japan, a major fire broke out. No reports of casualties have been received. According to media sources, the fire ignited 30 seconds after the test began.
❗️🇮🇹 - An explosion occurred on Monday morning at the Eni plant in Calenzano, in the province of Florence.
The column of smoke was visible in neighboring towns, while firefighters, security forces and regional emergency medical teams rushed to the scene. The explosion, felt as… pic.twitter.com/20FkFxaRFe
An explosion occurred at a military plant of the German company Rheinmetall in Spain
As a result of the explosion at the warehouse of the defense enterprise, six workers were injured and taken to the hospital with burns. The fire covered an area of approximately 2,000 square… pic.twitter.com/DWNGsaOgHa
#Update: Fuel tanker truck blast kills at least 60 in Nigeria
At least 60 people were killed and others injured in northern #Nigeria on Saturday when a petrol tanker truck overturned, spilling petrol that exploded, the Federal Road Safety Corps (#FRSC) said.
🚨🇺🇸MASSIVE VEHICLE EXPLOSION NEAR TEXAS AIRPORT—FIREBALL ENGULFS BUILDING, 5 HOSPITALIZED
Firefighters are battling a massive inferno near El Paso International Airport after a reported vehicle explosion at the Sun Metro Transit Operations Center.
🚨 DEVELOPING: On March 12, 2025, 9:40 PM CDT, Texas Tech University in Lubbock’s reeling—an explosion at a power substation around 7:30 PM CDT rocked the campus, igniting multiple fires and… pic.twitter.com/OZd8jN2tgn
DEVELOPING: Parts of Texas Tech campus evacuated after the University says an explosion at a substation has caused fires & power outages pic.twitter.com/Gccfgchzcz
🚨 🇷🇺 Russie : L'une des limousines de Vladimir Poutine a explosé et pris feu à Moscou
Une limousine Aurus, appartenant au « parc automobile officiel » de Poutine, a explosé dans une violente explosion dans une rue située juste au nord du quartier général des services secrets du… pic.twitter.com/OSmyKYYjuz
Drame du Lycée Boganda ce 25 juin 2025!! Aucune présence du Gouvernement Le ministre de l'énergie et le Directeur général de l'ENERCA doivent répondre de l'état des transformateurs électriques qui sont en cause. Jean-Pierre Mara Ancien Député pic.twitter.com/UNmLP0lELq
Syria explosion – Six killed, at least 140 injured in Idlib 'ammo depot' blast
Raed al-Saleh, Minister of Emergency and Disaster Management in the Syrian transitional government, confirmed that rescue operations are still underway.
Tennessee explosion UPDATES: At least 19 missing and one feared dead after blast A massive blast has ripped through a building at Accurate Energetic Systems in Tennessee with reports that one person has died, 19 people are missing and many others are in hospital.… pic.twitter.com/3mptLR8wx4
TAKE A LOOK AT THIS: Helicopter video shows what's left of Accurate Energetic Systems in Hickman County, Tennessee that experienced an explosion Friday morning. At least 19 people are unaccounted for. (Video: WTVF Nashville) https://t.co/xEHAeTFXLBpic.twitter.com/OxhaLceMZO
IAEA team at ZNPP today heard several rounds of incoming and outgoing shelling from near site. ZNPP said two rounds struck 1.25km from site perimeter. Shelling adds to nuclear safety risks at ZNPP, which has had no off-site power for nearly two weeks, DG @rafaelmgrossi said. pic.twitter.com/e60cWkPu0K
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) October 6, 2025
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
BREAKING: Explosion near Red Fort area in Old Delhi. Explosion near metro station. Blasts on a day when there has been a major crackdown on terror modules plotting a strike on Delhi.