Október 26-án vált ismertté, hogy a múlt héten a belorusz vámosok 595 külföldit nem engedtek be az országba, mivel nem határozták meg egyértelműen, hogy milyen céllal szeretnének beutazni. A Belarusz Állami Határőrségi Bizottság hivatalos képviselője, Anton Bicskovszki szerint elsősorban „erős testalkatú fiatalok” próbáltak beutazni az ország területére Ukrajna, Lengyelország és Litvánia felől.
„A múlt héten 595 külfölditől megtagadták az országba való belépést a belorusz határon. Túlnyomó többségük – sportos testalkatú fiatalemberek, akik nem tudták egyértelműen meghatározni, mi az úti céljuk” – idézte Anton Bicskovszkit a kormánypárti BELTA hírügynökség. Anton Bicskovszki hozzátette, hogy Fehéroroszország megerősítette határőrizetét, minden külföldinél alaposan megvizsgálják a köztársaságba való belépés okait.
Elmondása szerint „azok az emberek, akiknél megtagadták a belépést, zavarba jöttek, és nem tudták egyértelműen megválaszolni, miért mennek oda, hol fognak lakni és miből fognak élni”. Az Állami Határőrségi Bizottság hivatalos képviselője kihangsúlyozta, hogy ilyen esetekben a határőröknek joguk van arra, hogy ne engedjék be a külföldit az országba.
Emlékeztetünk arra, hogy a fehérorosz KGB már korábban jelezte „a tüntetők szélsőséges fellépéseit”. „Az ilyen akciókat olyan szervezett csoportok tervezik és hajtják végre, amelyek az ország társadalmi-politikai helyzetének destabilizálásához vezetnek” – közölte a KGB sajtószolgálata.
Október 26-án Fehéroroszország fővárosában – Minszkben a diákok vonultak ki az utcákra, később pedig nyugdíjas-menetre került sor. A külföldi sajtó tudósítói arról számoltak be, hogy a helyi rendfenntartók Minszk központjában elkezdték őrizetbe venni a diákokat. A médiában arról is beszámoltak, hogy az előző napi tüntetések során 523 embert vettek őrizetbe Fehéroroszországban. Ugyanakkor a fővárosi rendőrség vízágyúkat, fény-hang gránátokat és egyéb különleges eszközöket használt a tüntetők megállítására.
BREAKING! The regime landed @Ryanair plane, which was flying from Athens to Vilnius,in order to arrest the famous Belarusian journalist Roman Protasevich. In Belarus, he faces the death penalty. Belarus has seized a plane,put passengers in danger, in order to repress an opponent pic.twitter.com/TEv22to5XM
The regime forced the landing @Ryanair plane in Minsk to arrest journalist and activist Raman Pratasevich. He faces the death penalty in Belarus. We demand immediate release of Raman, @ICAO investigation, and sanctions against Belarus. pic.twitter.com/ondPBd0kU9
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) May 23, 2021
Степан Латыпов был активистом так называемой Площади перемен— дворе на севере Минска, ставшего точкой сбора протестующих против результатов президентских выборов в стране летом 2020 года. На суде он сказал отцу, что ему угрожают взяться за родственников и соседей, если он не сознается в уголовном преступлении.
Belarusian activist, political prisoner Stsiapan Latypau cut his throat in the courtroom today. He was threatened with the persecution of his family if he didn't admit himself guilty. This is the result of state terror, repressions,torture in Belarus. We must stop it immediately! pic.twitter.com/oNWn06TjOI
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) June 1, 2021
Heroes! Belarusian railway workers disrupted the railway connection with Ukraine so that trains with Russian equipment could not be transferred to Ukraine.
This was confirmed by the head of the Ukrainian Railways, he thanked Belarusian heroes. pic.twitter.com/B59c72xGHN
After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024
187 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 25, szombaton 71, vasárnap 81 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron az egyenruhások. A román és horvát határszakaszon tíz migránst fogtak el, embercsempészés miatt kettő gyanúsított ellen indult eljárás.
Az elmúlt héten az ország területén összesen 454 migránst tartóztattak föl, és kísértek vissza az egyenruhások. A megelőző héten – január 20-tól 26-ig – ez a szám 373 volt. A román és horvát határszakaszon 41 migránst fogtak el az elmúlt héten – derül ki a rendőrségi összesítésből.
27 травня мною було надано доручення правоохоронним органам, прокуратурі, СБУ, щоби посилити контроль за переміщенням так званих бусиків, автоперевізників, які через пункт пропуску Захонь-Чоп прибувають на територію України.Біля митного поста була виставлена мобільна група, яка контролювала законність декларування або виїзду з відповідним декларуванням і митним оформленням. Звичайно це створювало певні ризики для для представників митних органів, які призупинили пропуск без митного оформлення, через що створився громадський супротив, зокрема тих осіб, які не хочуть за жодних обставин декларувати товарну групу, яку вони перевозять і не хочуть сплачувати у передбачений законом спосіб митні платежі до державного бюджету.Ситуація, яку ми зараз спостерігаємо на території міжнародного пункту пропуску Тиса почалася з необхідності декларування товарних груп, які перевозилися так званими італійськими бусами. Це товари, які придбали наші співвітчизники в Італії і направляють в Україну під виглядом так званих приватних посилок.Як мені доповідали керівники правоохоронних органів, схема запрацювала зі зняттям карантинного обмеження. Той масштаб і той обсяг ухилення від сплати митних платежів дійсно вражає. І, відповідно до пріоритетів, які були надані мені президентом України Володимиром Зеленським під час мого призначення, це якраз одна із топових проблем, яку я маю вирішити спільно з правоохоронцями – це сплата митних платежів під час перетину кордону.Я отримав дані щодо величезних обсягів: продукція так званих італійських бусиків – це до 12.000 тон рік, через пункт пропуску Тиса проходить в середньому на рік 4000 тон. Це якраз ті обсяги, які мають бути розмитненні і платежі мають поступати в бюджет. Платежі, які нам сьогодні потрібні для виконання ініціатив президента щодо Великого будівництва шкіл доріг, дитячих садочків.Зараз, за моєю інформацією, досягнута домовленість з перевізниками, прийнята позиція, відповідно до внутрішніх правових актів визначена сума, яка зобов’язує власників вантажу пройти оформлення і заплатити в бюджет відповідні митні платежі.
In the last 24 hours, Belarus has smuggled another 150 migrants into Lithuania – an all-time daily record. That’s more than in 2019 and 2020 combined. Also yesterday, Lukashenko introduced a visa-free regime up to 5 days for citizens of 73 countries. So this is just the beginning pic.twitter.com/KvK55Xy2QF
Dziś w nocy doszło do inspirowanej przez Białorusinów próby nielegalnego przekroczenia granicy w Dubiczach Cerkiewnych. Grupa około 100 migrantów została zatrzymana przez polskie służby. pic.twitter.com/U5euWpufiL
Türkiye's behaviour towards 92 migrants whom we rescued at the borders today,is a shame for civilisation. We expect Ankara to investigate the incident and protect at last, its borders with the EU. pic.twitter.com/JYtUG1RnzC
— Νότης Μηταράκης - Notis Mitarachi (@nmitarakis) October 15, 2022
According to phone conversation with the people on the boat carrying 160 Rohingya and a Rohingya, the boat is still Floating and urgently needs to be rescued. Datuk Seri @anwaribrahim, please be requested for a coordinated rescue efforts. pic.twitter.com/0GnKXUH68h
Figyelmeztető lövésekkel állítottak meg a román határrendészek két határsértőt szombaton késő este a román–magyar zöld határon a Szatmár megyei Óvári (Oar) térségében.
Az esetről a román határrendészet számolt be honlapján vasárnap. A határrendészek szombaton 23 óra tájt figyeltek fel két férfire, akik gyalog haladtak Magyarország felé. A két határsértő nem állt meg a határrendészek felszólítására, és ötven méterre közelítette meg az államhatár vonalát. A határrendészek két levegőbe leadott lövéssel késztették megállásra a férfiakat.
Az előzetes vizsgálat során kiderült, a 29, illetve 38 éves férfi Tunéziából származik. Tiltott határátlépési kísérlet miatt indult ellenük hatósági eljárás Romániában.
At least four people were killed in an explosion on a boat carrying migrants in the Mediterranean near the Italian coast. After the accident east of Calabria, two people are also missing, as the Ansa news agency reported. pic.twitter.com/wLlogrFF8D
Ich verstehe nicht warum in Deutschland nicht über den #Gardasee berichtet wird. Jetzt lassen wir also Italien im Stich??♂️??♂️. Die Bilder sind (italienisches Tv) verstörend. Ich hoffe, keiner von euch ist da im Urlaub ??????
Una vergogna, uno schifo. Mi aspetto un intervento efficace del ministro Lamorgese e una dura condanna da parte di sinistre e femministe. Secondo voi aspetterò a lungo??? pic.twitter.com/fPkrvMW21Y
▶️ Una mujer finge estar de parto y provoca un aterrizaje de emergencia en Barcelona. Al tocar tierra, 28 personas saltan a la pista e intentan huir. El avión cubría la ruta Casablanca - Estambul. https://t.co/vOSNvcX0Gupic.twitter.com/JHXKDUHNrf
Brussels, Belgium: - A resident had to hide the French flag after Moroccan fans cursed her and threw objects on the balcony of her apartment. pic.twitter.com/6vlaaMdvFo
Mexican authorities found 103 unaccompanied minors in a trailer in Veracruz state along with 212 adults from Guatemala, Honduras, El Salvador and Ecuador. Another 28 migrants traveling as families from Guatemala and El Salvador were also in the trailer https://t.co/LDzuS7zD3lpic.twitter.com/4gQHtAPEVd
"I dirottatori della nave sono stati catturati. Tutto è finito bene". Lo scrive su Twitter il ministro della Difesa, Guido Crosetto, riguardo al tentativo di dirottamento di una nave turca da parte di un gruppo di migranti. Intervenuti gli uomini della Brigata San Marco. #ANSA… pic.twitter.com/A3VCLrqF8V
Kaçakların alınması için Napoli’ye yönlendirilen Galata Seaways gemisine İtalyan güvenlik güçleri müdahale etmiş, mürettebatın güvenliği sağlanmıştır. Arama faaliyetleri devam ederken süreç Bakanımız Sn. @A_Uraloglu'nun koordinasyonunda AAKKM tarafından takip edilmektedir. pic.twitter.com/lEEwJDEf7M
— DENİZCİLİK GENEL MÜDÜRLÜĞÜ (@denizcilikgm) June 9, 2023
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn