Lembergben (Lviv) az ukrán Védelmi Minisztérium egyik fő katonai képviseletének helyettes vezetőjét a katonai szolgálat iránti gondatlansággal vádolják, amivel több mint 2 millió hrivnya veszteséget okozott.
Az Állami Nyomozó Iroda Lembergi Területi Osztályának nyomozói arról számoltak be, hogy az ukrán Védelmi Minisztérium egyik fő katonai képviseletének helyettes vezetője egy speciális időszakban gondatlanul viszonyult a katonai szolgálathoz, aminek komoly következményei lettek (az ukrán büntető törvénykönyv 425. cikkelye). Az előzetes nyomozás megállapította, hogy a katonai képviselet vezetőjeként 2018 novemberében gondatlanul felügyelte a Nemzeti Gárda közbeszerzési folyamatát, amelyeket az állami védelmi szerződések keretében bonyolítottak. Ennek eredményeként az államot több mint 2 millió hrivnya veszteség érte. Az előzetes nyomozás során az államnak okozott kárt teljes mértékben visszatérítették, az előzetes vizsgálat jelenleg is folyamatban van. Ha a vád bizonyosodik, a gyanúsított 7 év börtönbüntetést is kaphat. A büntetőeljárás előzetes nyomozását Ukrajna Nyugati régiója katonai ügyészsége végzi, az operatív támogatást a Nemzetbiztonsági Szolgálat Lembergi főosztálya nyújtja.
Three members of the Idaho National Guard were killed in a helicopter crash Tuesday night outside Boise during a "routine training flight," the Guard said in a statement.https://t.co/a4KmEq0Eyl
This was in my town of Harvest, AL. (it's near Huntsville) It was a black hawk helicopter and there were no survivors. The helicopter was pretty of Tennessee National Guard. My question is what was the Tennessee national guard doing in Alabama....??? pic.twitter.com/uAV8AlZHca
A Black Hawk helicopter belonging to the Tennessee National Guard crashed during a training flight Wednesday near Huntsville, killing its two crew members, military and police officials said. https://t.co/aqLNvAAcCa
This was in my town of Harvest, AL. (it's near Huntsville) It was a black hawk helicopter and there were no survivors. The helicopter was pretty of Tennessee National Guard. My question is what was the Tennessee national guard doing in Alabama....??? pic.twitter.com/uAV8AlZHca
A Black Hawk helicopter belonging to the Tennessee National Guard crashed during a training flight Wednesday near Huntsville, killing its two crew members, military and police officials said. https://t.co/aqLNvAAcCa
Az Ungvári Városi Tanács főosztályának igazgatóját tájékoztatták a Posta tér felújítására kiutalt 470 ezer UAH hűtlen kezelésének gyanújáról.
A kárpátaljai megyei ügyészség jóváhagyásával a rendőrség nyomozói tájékoztatták a városgazdasági főosztály igazgatóját a hűtlen kezelés gyanújáról, miszerint közel 470 ezer UAH-át különített el az ungvári Posta tér rekonstrukciójának költségvetési forrásából. A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a gyanúsított, korábban megegyezett az ügy két másik vádlottjával, akik túlbecsülték a Posta tér felújításának költségvetését csaknem 470 ezer UAH-val. Az elvégzett munkáról szóló jegyzőkönyvek nagyságrendileg nagyobb munkálatokról szólnak, mint ami a valóságban megtörtént.
A gyanúsítottak által jóváhagyott és aláírt dokumentáció szerint „225 méter hosszúságban helyeztek el útszéli betonköveket” a téren, míg a valóságban csak 94,2 méter van. A 225 darab, 225 méter hosszan kirakott fekete útszegélykő helyett valójában csak 94,2 méternyi van. A dokumentációban a 27,5 UAH/méter (ÁFA nélkül) helyett 430 UAH/darab (ÁFA nélkül) van feltüntetve.
Az elkövetett bűncselekményeket összesítve a városgazdasági főosztály igazgatójának cselekedetei az ukrán büntető törvénykönyv 191. cikkelye 4. részének alapján – nagy mértékű idegen vagyon tisztviselő általi eltulajdonítása, előzetes csoportos összeesküvés révén, valamint a 28. cikkely 1. bekezdésének 2. része, 366.cikkely 1. része – hamis adatok közlése hivatalos dokumentumokban, egyéb hamisítás, előzetes csoportos megállapodása alapján – minősülnek. A bűntársak tájékoztatásának kérdése a felmerült gyanúról folyamatban van. Az előzetes nyomozás folyamatban van, az operatív felügyeletet Ukrajna Nemzetbiztonsági Szolgálatának kárpátaljai főosztálya biztosítja, közölte a kárpátaljai ügyészség sajtószolgálata.
A Kárpátaljai Rendőrség Nyomozói főosztályának munkatársai folytatják a nyomozást a közel 17 hektárnyi földterület magántulajdonba való átadásának ügyében az Ökörmezői (Mizshirjai) járásban. Az eljárás során bizonyítást nyert, hogy a jogellenes ügyletben 3 köztisztviselő is érintett.
Az előzetes nyomozás során a jogvédők megállapították: a mizshirjai járási közigazgatási hivatal 3 munkatársa, visszaélve munkaköri helyzetével, 16,6 hektár földterületet adták át a járás egyik településének állományába.
A bűncselekmény lehetővé tette a továbbiakban a földterület magántulajdonba történő átruházását valamint rendeltetésének megváltoztatását.
Ennek eredményeként az államot több 9,5 millió UAH összegű kár érte. Az eset előzetes nyomozása valamint az óvintézkedések módjának meghatározása folyamatban van, tájékoztat a Kárpátaljai Rendőrség Kommunikációs Osztálya.
International Law Enforcement Operation Targeting Opioid Traffickers on the Darknet Results in over 170 Arrests Worldwide & the Seizure of Weapons, Drugs & over $6.5 Millionhttps://t.co/D2AZzLijAkpic.twitter.com/SNLkEhvgEA
"Full House" star Lori Loughlin is released from prison after serving two months for her role in the college admissions scandal https://t.co/FwJZtmHos5
#Rwanda: Paul Rusesabagina has been slammed a 25-year jail term. "Court hereby convicts Rusesabagina to crimes of creating and committing acts of terrorism, and thereby sentences him to 25 years in prison,” the judge ruled. pic.twitter.com/6bsHlETuza
En medio de fuertes medidas de seguridad, trasladamos a Bogotá a alias ‘Otoniel’, el narcotraficante asesino de policías, soldados, líderes sociales y reclutador de menores. Con su captura se marca el final del Clan del Golfo. #ElQueLaHaceLaPagapic.twitter.com/hhda3b5Zgz
Multiple members of Congress, including @AOC, being arrested by Capitol Police for blocking traffic outside the Supreme Court in abortion rights demonstration: pic.twitter.com/fysQN1oBAw
#Russian journalist Daria Aslamova was detained in #Kosovo on charges of espionage, reports the head of the Ministry of Internal Affairs of Kosovo Xhelal Sveçla. pic.twitter.com/NKATz07mop
(Pakistan) - A Mob Have Smashed Their Way Into Warburton Police Station, In Nankana Sahib, Dragged A Man To His Death For Blasphemy, Before Burning His Body#shuttletvnewspic.twitter.com/QDbaFrLLmd
Greta Thunberg was briefly detained by Norway police during a demonstration in Oslo, removing her and other activists from the finance ministry. The campaigners are demanding the removal of wind turbines from reindeer pastures on Sami Indigenous land https://t.co/Rpk2xVmS2Ypic.twitter.com/xt0MFI6Vbq
Indigenous and environmental activists, including Greta Thunberg, blocked access to several Norwegian ministries, expanding a protest to demand the removal of wind turbines from reindeer pastures https://t.co/1T2XKXy1YApic.twitter.com/wwDn7dUP2f
Breaking: Russia’s main security agency said it had detained Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich, a U.S. citizen, for what it described as espionage https://t.co/5mr3h7uroZ
Rangers abducted PTI Chairman Imran Khan, these are the visuals. Pakistan’s brave people must come out and defend their country. pic.twitter.com/hJwG42hsE4
During the searches of the brothers’ residences, German authorities discovered bomb-making chemicals, including a package of urea fertilizer and hydrogen peroxide. https://t.co/qKgqsHPc3H
— Strutting & fretting ????????? (@fimetic) May 26, 2023
A young man has been found living under the hidden stairs of a shopping mall in #Shanghai for over half a year without anyone knowing. A ergonomic chair, a tent, a table and a computer - he cleaned up the small place and even used an inverter to generate electricity. pic.twitter.com/WF6ZX7SEGe
V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDK
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
Jail for neo Nazi Piotr Kucharski, who pretended to be Wagner Group mercenary. He was arrested drunkenly brandishing a dagger at a Viking war reinactment in Suffolk https://t.co/Q4JFUhgWj9pic.twitter.com/dMMH7ddpfN
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s