Péntek reggel helyi idő szerint 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Kamcsatkát, amelyet több utórengés is követett. A hatóságok szökőárriadót adtak ki, ugyanakkor eddig nem érkezett jelentés károkról vagy áldozatokról. A rengés epicentruma mintegy 128 kilométerre a félszigettől, 10 kilométeres mélységben volt. A térséget július 30-án már sújtotta egy 8,8-as erősségű földrengés, amelyhez hasonlót 73 éve nem tapasztaltak.
Újabb, az amerikai geofizikai intézet (USGS) mérései szerint 7,8-as erősségű földrengést észleltek az Oroszország keleti részén lévő Kamcsatkán helyi idő szerint a kora reggeli órákban, a földmozgás nyomán szökőárriadót is elrendeltek – írja az MTI nyomán az Index.
Az USGS szerint a földmozgás fészke Petropavlovszk-Kamcsatszkijtól 128 kilométerre keletre volt, mintegy 10 kilométeres mélységben. Nem sokkal később egy 5,8-as és egy 5,4-es erősségű utórengést is regisztráltak.
Vlagyimir Szolodov kamcsatkai kormányzó Telegram-csatornáján közölte, hogy a helyi hatóságok a félsziget keleti partvonala mentén szökőárriadót rendeltek el. Hozzátette, hogy a mentőszolgálatokat fokozott készültségbe helyezték. Károkról és áldozatokról egyelőre nem tudni.
A térségben július 30-án 8,8-as erősségű földrengést mértek, 73 éve a legerősebbet. Az akkori rengések miatt több millió embert kellett kitelepíteni a Csendes-óceán partjainál, a többi között Japánban és Ecuadorban is. A földmozgást több kisebb, 5-ös erősségű utórengés követte.
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ
A powerful Earthquake just hit the Bangladeshi capital interrupting in this news broadcast.
No, you’re not imagining it. Earthquakes and volcanoes seem to be happening more frequently and more violently everywhere right now. pic.twitter.com/csOa8FtNZj
Újabb, az amerikai geofizikai intézet (USGS) mérései szerint 7,4-es erősségű földrengést észleltek az Oroszország keleti részén lévő Kamcsatkán szombatra virradóra, a földmozgás nyomán szökőárriadót is elrendeltek.
A tájékoztatás szerint a földrengés epicentruma Petropavlovszk-Kamcsatszkijtól 111 kilométerre keletre volt, 39,5 kilométeres mélységben. Károkról és áldozatokról egyelőre nem tudni. A térségben július 30-án 8,8-as erősségű földregés mértek, 73 éve a legerősebbet. Az akkori rengések miatt több millió embert kellett kitelepíteni a Csendes-óceán partjainál, a többi között Japánban és Ecuadorban is. A földmozgást több kisebb, 5-ös erősségű földmozgás követte.
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ
A powerful Earthquake just hit the Bangladeshi capital interrupting in this news broadcast.
No, you’re not imagining it. Earthquakes and volcanoes seem to be happening more frequently and more violently everywhere right now. pic.twitter.com/csOa8FtNZj
Péntek estétől szombat reggeli számos erős földmozgást mértek Kamcsatka keleti részén, ahol július 30-án 8,8-as erősségű földrengést mértek, 73 éve a legerősebbet – írta az MTI.
Szeizmológusok beszámolója szerint péntek késő este a félsziget keleti partjainál 6,5 fokos földrengést regisztráltak, amit szombat reggelig további 12 kisebb rengés követett, de egyik sem érte el az 5-ös erősséget.
A földrengés epicentruma Petropavlovszk-Kamcsatszkijtól 97 km-re keletre volt. Az előzetes adatok szerint a rengések intenzitása a regionális központban elérte az 5-6-os fokozatot. A lakosok közül sokan az utcára menekültek, tartva a további erős utórengésektől. Károkról nem érkezett jelentés.
A péntek esti nagyerejű földmozgással egy időben fölerősödtek a Kljucsevszkaja vulkán kitörései. A vulkán 6-6,5 kilométer magasra lövell ki hamut, ami már befolyásolhatja a repülés biztonságát, ezért a térségben narancssárga légi közlekedési figyelmeztetést adtak ki.
Due to a massive earthquake that occurred in the Pacific Ocean, a Tsunami Warning is in effect for those living in Hawaii. A Tsunami Watch is in effect for Alaska and the Pacific Coast of the United States. Japan is also in the way. Please visit https://t.co/wdFzeu1I0h for the…
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ
Kamcsatka félszigetén Oroszországban kitört a Krasenyinnyikov. A két sztratovulkánból álló tűzhányó körülbelül hat évszázadig aludt korábban, mostani kitörése talán összefügg a térséget szerdán megrázó 8,8-as magnitúdójú földrengéssel.
Újabb vulkán tört ki Kamcsatkán a földrengés nyomán. A fotó a térség legaktívabb tűzhányója, a Kljucsevszkoj egy korábbi kitörése során készült.
A legutóbbi kitörésre 1463 körül került sor, a pontos évet nem tudni.
A 8,8-as földrengés a legsúlyosabb volt a térségben 1952 óta, Ázsiában és az amerikai kontinensen is cunamiriadókat adtak ki miatta. A tűzhányó kitöréséről, amely valamikor a héten kezdődött, orosz vulkanológusok tájékoztattak.
A vulkán 1863 méter magas. A kitörés hatezer méter magasságba vetett fel hamuoszlopot.
Közben újabb földrengésről is jelentés érkezett.
Olga Girina, a kitörés vizsgálatával megbízott csapat vezetője arról beszélt az orosz Ria hírügynökségnek, hogy az újabb kitörés is kapcsolatban állhat a földrengéssel, amely után a félsziget legaktívabb vulkánja, a Kljucsevszkoj kitört.
Az új kitörés hamufelhője keleti irányba, a Csendes-óceán felé sodródik, az útjában nincsenek lakott területek. A repülésben azonban narancssárga riasztást kellett kiadni miatta.
Due to a massive earthquake that occurred in the Pacific Ocean, a Tsunami Warning is in effect for those living in Hawaii. A Tsunami Watch is in effect for Alaska and the Pacific Coast of the United States. Japan is also in the way. Please visit https://t.co/wdFzeu1I0h for the…
Az orosz Csendes-óceáni Flotta kamcsatkai bázisa, ahol az orosz atomtengeralattjárók nagy része állomásozik, sérüléseket szenvedett a nemrégiben bekövetkezett földrengés és cunami következtében. Ezt a The Telegraph közölte, hivatkozva műholdfelvételekre.
A képek alapján a bázis egyik mólójának egy része elmozdult eredeti helyzetéből, ami azt jelenti, hogy elszakadt a kikötési pontjaitól, és ez megnehezítheti a hajók kikötését és elindulását.
Ugyanakkor a műholdképeken nem találtak sérüléseket magukon a tengeralattjárókon, mivel azokat nem kötötték ki a sérült mólónál.
Ismert, hogy ezen a helyen állomásoznak a modern Borej típusú atomtengeralattjárók, valamint a szovjet Delta osztályúak is.
Due to a massive earthquake that occurred in the Pacific Ocean, a Tsunami Warning is in effect for those living in Hawaii. A Tsunami Watch is in effect for Alaska and the Pacific Coast of the United States. Japan is also in the way. Please visit https://t.co/wdFzeu1I0h for the…
Смердюча кровожадна рашня намагається перетворити чудову Одесу в таке саме болото,як і свої гнилі єбеня.Черговий обсріл міста.Історичний центр Приморський бульвар,Привоз,житлові будинки і АЗС.Уйобки фашистські🤬 pic.twitter.com/QXN3sJwwov
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ
A powerful Earthquake just hit the Bangladeshi capital interrupting in this news broadcast.
No, you’re not imagining it. Earthquakes and volcanoes seem to be happening more frequently and more violently everywhere right now. pic.twitter.com/csOa8FtNZj
Közép-európai idő szerint szerdán, hajnali egy óra előtt 8,8-es erősségű földrengés rázta meg a Kamcsatka félsziget orosz partvidékét, három-négy méter magas tengeri hullámoktól kísérve. Szökőárriadót rendeltek el a Csendes-óceán nyugati részén, beleértve Hawaiit, Alaszkát és Japánt is. A valaha feljegyzett hat legerősebb földrengés által kiváltott cunami Mexikót és az Egyesült Államok nyugati partvidékét is eléri.
Az elmúlt 73 év legerősebb földrengését észlelték a Csendes-óceánon, Kamcsatka partjainál. A 8,8-es magnitudójú rengések helyi idő szerint július 30-án, körülbelül 11:30-kor (moszkvai idő szerint 2:30-kor; az Amerikai Geofizikai Intézet (USGS) szerint greenwichi középidő szerint (GMT – újabban: UTC – a szerk.) július 29-én, 23:25 körül, közép-európai idő szerint tehát szerdán, 00:25-kor) történtek.
Sírtak és imádkoztak az utcán
Kamcsatka közelében 1952 óta, sőt a műszeres mérések kezdete óta is ez volt a legerősebb földrengés – derült ki a Gazeta.ru által idézett Vlagyimir Szolodov kormányzó szavaiból. A földrengés epicentruma az óceánban volt, a rengés a kamcsatkai partoktól 19,3 kilométerre, Petropavlovszk-Kamcsatszkijtól, Kamcsatka régió fővárosától körülbelül 136 kilométerre történt.
Az orosz hatóságok azonnal cunamiveszélyt jelentettek. A Szahalini régióban is érezni lehetett a földrengéseket. Szevero-Kurilszkban a helyi lakosokat a potenciálisan veszélyes zónából magasabb helyekre vitték, emellett magas hullámok érték a város part menti részét.
A földrengés után 3-4 méter magas szökőárakat regisztráltak Kamcsatka Jelizovszkij járásában.
Petropavlovszk-Kamcsatszkij egyes területein a földrengés 7,8-es erősségű volt – jelentette az oroszországi rendkívüli helyzetek minisztériuma. A hivatal hangsúlyozta, hogy az épületek nagy része állva maradt. Áldozatokról nem érkezett jelentés.
Galina, egy helyi lakos a Gazeta.ru-nak elmondta, hogy a földrengés pillanatában azonnal kiszaladt az utcára: „Ijesztő volt, hihetetlenül ijesztő. Minden remegett körülöttem, beleértve az aszfaltot is a lábam alatt. Néhányan a közelemben pánikba esve sikoltoztak, mások még sírtak és imádkoztak is. Ez körülbelül 15 percig tartott.” Galina hangsúlyozta, hogy sokan még mindig félnek hazamenni, megpróbálnak inkább dácsáikba (nyaralóikba) átköltözni. A földrengés után közlekedési dugót okoztak a menekülni próbáló emberek. Szerencsére a házak „túlélték”, és szinte semmilyen kár nem esett. Ám 6,5-es erejű rengéseket várnak – számolt be a helyi lakos.
A regionális fővárosban leomlott egy óvoda fala is, de sérültekről, áldozatokról ez esetben sem érkezett jelentés.
„Három-négy méter magas szökőár volt Kamcsatka egyes részein” – közölte Szergej Lebegyev, a régió vészhelyzeti minisztere, aki arra szólította fel az embereket, hogy távolodjanak el a félsziget partjaitól.
Riadók a Csendes-óceáni partvidékeken
Az amerikai szökőárfigyelő központ szerint több mint három méter magas hullámok érhetik el Ecuador, Hawaii északnyugati szigetei és Oroszország egyes partjait. Egy-három méter magas hullámok érhetik el Chile, Costa Rica, Hawaii, Japán és a Csendes-óceán szigeteinek egyes partjait – adta hírül a BBC az amerikai jelzések alapján. A brit közmédium szerint egy méter magas hullámok érhetnek el más területeket is, többek között Ausztráliát, Kolumbiát, Mexikót, Új-Zélandot, Tongát és Tajvant is.
Hawaii teljes cunamiriadóban van, az embereket arra kérik, hogy magasabb területekre menjenek, a hajókat pedig arra, hogy maradjanak a partok közelében. Honolulu polgármestere a lakosoknak azt mondta: „Kérem, vegyék ezt nagyon komolyan. Menjenek a lehető legmagasabb helyre”, bár a hatóságok szerint még nem látható „komoly hullám”. Az Egyesült Államok nyugati partvidékén az amerikai nemzeti meteorológiai szolgálat arra kéri az embereket, hogy kerüljék a strandokat, kikötőket és jachtkikötőket.
Peruban a hatóságok szintén cunamiriasztást adtak ki, és folyamatosan figyelemmel kísérik a helyzetet – közli a BBC.
Távol-keleti készültség
Japán kihirdette: polgárai legyenek nagyon éberek, és 1,9 millió embert kell evakuálni, számol be a Washington Post. A japán meteorológiai szolgálat szökőárhullámokra figyelmeztetett, és a kormány egyes területeken evakuálási parancsot adott ki. Fukusima térségben a cunamiriasztás mindig fokozott aggodalmat vált ki, mivel a helyi atomerőműben 2011-ben a tóhokui földrengés és az azt követő cunami súlyos nukleáris balesetet okozott. Még mindig vannak nukleáris hulladékok, amelyeket folyamatosan tonnányi vízzel hűtenek, majd a létesítmény melletti hatalmas tartályokban tárolnak.
Japánban több mint 1,9 millió embert sürgettek, hogy költözzenek magasabb területekre – közölte a szigetország tűz- és katasztrófavédelmi ügynöksége. Az evakuálások 21 prefektúrára terjednek ki, de a legnagyobbak mértékűek Wakajamában délnyugaton, Hokkaidóban északon, valamint Kanagavában Tokiótól délre történtek. Tokyo Electric Power Company (Tepco) volt az egyik első szervezet, amely szerda reggel közölte, hogy minden munkavállalóját evakuálta, és eddig nem jelentettek rendellenességeket – számol be a The Washington Post.
A Le Figaro szerint Kína szerda délelőtt visszavonta a korábban Sanghajra és Csöcsiang tartományra kiadott riasztást. Tajvan viszont továbbra is fenntratja a cunamiriadót.
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ
A powerful Earthquake just hit the Bangladeshi capital interrupting in this news broadcast.
No, you’re not imagining it. Earthquakes and volcanoes seem to be happening more frequently and more violently everywhere right now. pic.twitter.com/csOa8FtNZj
Erős, 8,7-es erősségű földrengés rázta meg szerdán Oroszország távol-keleti Kamcsatka-félszigetét. A földmozgás 3-4 méteres szökőárt okozott, evakuálásokat tett szükségessé, és épületeket rongált meg – közölték a hatóságok.
„A mai földrengés súlyos volt, és az elmúlt évtizedek legerősebbje” – mondta Vlagyimir Szolodov kamcsatkai kormányzó a Telegram üzenetküldő alkalmazáson közzétett videóban. Szergej Lebegyev, a régió vészhelyzeti minisztere elmondta, hogy három-négy méter magas szökőár volt Kamcsatka egyes részein. Egyúttal arra szólította fel az embereket, hogy távolodjanak el a félsziget partjaitól.
Az amerikai geológiai szolgálat (USGS) szerint a földrengés 19,3 kilométer mélységben következett be. Az USGS eredetileg 8,7-es erősségűnek jelentette a földrengést, majd az értékelést 8,8-as erősségűre emelte. A helyi szeizmológiai szolgálat szerint ez a magnitúdó a legerősebb, amelyet 1952 óta regisztráltak a Kamcsatkai régióban. A japán meteorológiai szolgálat szökőárhullámokra figyelmeztetett, és a kormány egyes területeken evakuálási parancsot adott ki.
Az amerikai szökőár-riadó rendszer figyelmeztetést adott ki Alaszka és Hawaii egyes partvidékein is. A japán meteorológiai szolgálat szökőárhullámokra figyelmeztetett, és a kormány egyes területeken evakuálási parancsot adott ki. A Sky News tudósításában megjegyezte, hogy az Amerikai Földrengésügyi Hivatal (USGS) adatai szerint a kamcsatkai volt minden idők hatodik legerősebb rengése. A 8,8-as rengés pedig a legerősbb a 2011-es, 9,1-es erősségű japán földrengés óta.
Donald Trump amerikai elnök az X-en arról számolt be, hogy a földrengés következtében cunamiriadó van érvényben Hawaii lakosai számára, és ugyanez a figyelmeztetés van érvényben Alaszka és az Egyesült Államok csendes-óceáni partvidéke számára. Az elnök bejegyzése végén arra kérte az embereket, hogy maradjanak erősek és vigyázzanak magukra.
Due to a massive earthquake that occurred in the Pacific Ocean, a Tsunami Warning is in effect for those living in Hawaii. A Tsunami Watch is in effect for Alaska and the Pacific Coast of the United States. Japan is also in the way. Please visit https://t.co/wdFzeu1I0h for the…
Смердюча кровожадна рашня намагається перетворити чудову Одесу в таке саме болото,як і свої гнилі єбеня.Черговий обсріл міста.Історичний центр Приморський бульвар,Привоз,житлові будинки і АЗС.Уйобки фашистські🤬 pic.twitter.com/QXN3sJwwov
In Zaporizhzhia, all emergency services are engaged at the site of a Russian strike on a five-story residential building. Tragically, as of now, one person is confirmed dead, and dozens are wounded, including children. Once again, it was a regular apartment building. Overnight,… pic.twitter.com/mYZ2C8WqZ7
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 30, 2025
Пока ВСУ уничтожают средства позволяющие агрессору вести войну, российские п#дорасы в Украине бьют по жилым домам, как этой ночью по Запорожью и Киеву. С¥ки и мр@зи -других названий для нет. pic.twitter.com/0WASPSifvw
🇺🇦 In Zaporizhzhia, Russian attacks killed one person and injured 22 others, including three children, — Regional Administration. 💥 At least 12 strikes hit the city. Private houses were destroyed, apartment buildings, cafes, auto service centers, and an industrial facility were… pic.twitter.com/DBygg0k2Wc
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ
A powerful Earthquake just hit the Bangladeshi capital interrupting in this news broadcast.
No, you’re not imagining it. Earthquakes and volcanoes seem to be happening more frequently and more violently everywhere right now. pic.twitter.com/csOa8FtNZj
Erős, 7,4-es magnitúdójú földrengés rázta meg 2025. július 20-án az oroszországi Kamcsatka-félsziget partvidékét – jelentette az Egyesült Államok Földtani Szolgálata (USGS). A földrengés a Kamcsatka földrengéssorozatának legerősebb rengése volt, amelyet több erős előrengés és utórengés is kísért.
A rengés 06:49 UTC-kor (helyi idő szerint 18:49-kor) történt, nagyjából 144 km-re Petropavlovszk-Kamcsatszkijtól és 158 km-re Vilyucsinszktól, 20 km-es mélységben (Kamcsatka). A rengést több megelőző földmozgás előzte meg, köztük egy 5,0-es és egy 6,7-es erejű rengés – írja a watchers.news.
A rengés után a Csendes-óceáni Cunami Figyelő Központ (PTWC) figyelmeztetést adott ki: a rengés epicentrumától számított 300 km-en belül cunamihullámok elérhetik a partokat. A becsült érkezési idő Petropavlovszk térségébe 07:28 UTC.
A cunami nem egyetlen hullám, hanem több, akár órákon át tartó hullámsorozat, amely a part menti topográfiától és a dagály állapotától függően eltérő hatást gyakorolhat a különböző területekre.
Több százezer ember érezhette a rengést Kamcsatkán
A USGS szerint a földrengést 1 000 ember erősen, és további 262 000-en mérsékelten érzékelték. Bár az epicentrum lakott területtől távol esett, az utórezgések és a cunami veszélye aggodalomra ad okot.
A régióban az épületek jellemzően földrengésállók, de vulnerábilis szerkezetek is előfordulnak, például sártéglából és vályogból épült házak. Az USGS „zöld riasztást” adott ki: alacsony a halálos áldozatok és a gazdasági károk valószínűsége, de a másodlagos veszélyek – például cunami – fokozott kockázatot jelentenek.
A fő rengést több utórengés is követte, köztük egy újabb 6,7-es rengés 09:07-kor, majd 09:12-kor egy 5,7-es, és 09:22-kor egy 6,6-os erősségű földmozgás. A hatóságok folyamatosan figyelik a helyzetet, és szükség esetén riasztásokat adnak ki.
Due to a massive earthquake that occurred in the Pacific Ocean, a Tsunami Warning is in effect for those living in Hawaii. A Tsunami Watch is in effect for Alaska and the Pacific Coast of the United States. Japan is also in the way. Please visit https://t.co/wdFzeu1I0h for the…
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ
A powerful Earthquake just hit the Bangladeshi capital interrupting in this news broadcast.
No, you’re not imagining it. Earthquakes and volcanoes seem to be happening more frequently and more violently everywhere right now. pic.twitter.com/csOa8FtNZj
A helikopteren 19 utas és háromfős személyzet tartózkodott. A gép valószínűleg a kedvezőtlen időjárási körülmények és látási viszonyok miatt csapódott hegyoldalnak. A mentőegység moszkvai idő szerint vasárnap reggelig 17 holttestet talált meg, és folytatja a keresést.
A Mi-8-as helikopter roncsait 980 méteres magasságban találták meg, annak a helynek a közelében, ahonnan a személyzet utoljára kommunikált.
A gép szombaton felszállt a Vacskazec hegységben lévő leszállóhelyről, de nem érkezett meg a Jelizovói járásban lévő Nyikolajevka faluba.
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) büntetőeljárást indított a légi közlekedés biztonsági szabályainak megsértése címén.
Kamchatka, Russia ❗ A magnitude 7 earthquake occurred in Kamchatka, which awakened Shiveluch, the largest volcano in the Kamchatka Range! Smoke and lightning can be seen for tens of kilometers... pic.twitter.com/vWgBVDByiX
Due to a massive earthquake that occurred in the Pacific Ocean, a Tsunami Warning is in effect for those living in Hawaii. A Tsunami Watch is in effect for Alaska and the Pacific Coast of the United States. Japan is also in the way. Please visit https://t.co/wdFzeu1I0h for the…
Augusztus 31-én, szombaton tűnt el egy orosz Mi-8-as helikopter Kamcsatkában. A TASS szerint több mint 20 ember tartózkodhatott a fedélzetén.
A helikopter a Vityaz Aero légitársaság tulajdona. Reggel felszállt a kamcsatkai Vachkazhets vulkán melletti helyszínről, és szinte azonnal eltűnt a radarról.
Az előzetes adatok szerint 22-en tartózkodhatnak a fedélzeten – három fős személyzet és 19 utas.
Az orosz sajtó szerint a személyzet nem számolt be semmilyen problémáról a repülés előtt.
Egy másik Mi-8-as felszállt a helikopter felkutatására, és egy földi mentőcsapat készült arra a területre, ahol a helikopter eltűnt.
Augusztus 15-én lezuhant egy Tu-22M3 bombázó Oroszországban . Ez az irkutszki régióban történt. Az orosz védelmi minisztérium szerint a balesetet műszaki hiba okozta.
Július végén egy Mi-28-as támadóhelikopter is lezuhant az oroszországi Kaluga régióban . Orosz hírek szerint a helikopter legénysége életét vesztette.