A Hmelnickij megyei Kamjanec-Pogyilszkijben csütörtök koraeste nagy tömeg támadt a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) szolgálati járművére – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a Hmelnickij megyei TCK internetes honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint az incidens csütörtökön történt. Egy körülbelül 100 fős csoport eltorlaszolta az egyik helyi TCK mobil toborzócsoportjának hivatali járművét. „A rendelkezésre álló információk szerint a jármű megrongálódott (a gumiabroncsait felvágták), és az állampolgárok ellenállást fejtettek ki az ukrán fegyveres erők katonáival szemben hivatalos feladataik ellátása közben” – áll a közleményben.
A helyszínre rendőröket és katonai rendészeket vezényeltek. Kiemelt nyomozati intézkedések vannak folyamatban, a szabálysértők személyazonosságát megállapítják, és a jogellenes magatartás minden tényét rögzítik.
Az ügyben Ukrajna fegyveres erői és más katonai alakulatok jogszerű tevékenységének akadályozása a hadiállapot jogrendje alatt, hazaárulás és Ukrajna nemzetbiztonsága alapjai elleni más súlyos bűncselekmények elkövetése címén indult eljárás.
A hatóságok az állampolgárokat felszólították, hogy azonnal hagyják abba a törvénytelen tevékenységet, tartsák be a hatályos ukrán jogszabályok normáit, és őrizzék meg a közrendet.
Három részeg katona Kamjanec-Pogyilszkijban egy embert halálra késelt, egy másikat megsebesített, további négyet megvertek – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál helyi rendőrségi forrásra hivatkozva.
A jelentés szerint kedd este a Micsurinszk élelmiszerbolt közelében részeg katonák egy 32 éves helyi lakost egy hirtelen támadt nézeteltérés során mellkason szúrtak. „Ezután az elkövetők egy közeli lakóház bejáratához mentek, ahol késsel megöltek egy 18 éves helyi lakost, majd megvertek két férfit: az ukrán fegyveres erők 38 éves katonáját és egy 36 éves helyi lakost. Az utóbbit a mentők a helyszínen ellátták, nem kellett kórházba szállítani.
A helyszínre kivonuló rendőrök megállapították, hogy az elkövetők egy embert megöltek, ötöt megsebesítettek. A három katona jelenleg őrizetben vannak.
A graduate student and three other people were injured in random stabbings on the campus of Louisiana Tech University, officials say. https://t.co/QYQ6qK0acl
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
Initial report suggests at least 3 people were stabbed on the street near the Kumamoto City Hall. A man in his 20s has been arrested on suspicion of attempted murder.
En France, tous les jours des gens massacrés, plantés, molestés, agressés, aujourd'hui deux gamines de 6 et 11 ans attaquées au couteau à #Souffelweyersheim. Jusqu'à quand allons-nous tolérer l'intolérable? pic.twitter.com/RETdwIlS5q
Several Churchgoers including Christian Bishop, Mar Mari Emmanuel have been Seriously Injured after a Stabbing Attack in Sydney, Australia which was Captured on Camera; Police have not yet stated if this is Terrorism Related or if this is similar to the Stabbing which Killed 6 at… pic.twitter.com/0fH5L9lKlM
My office and I are in touch with an impacted #Iowa family. We are working through proper channels and requesting to speak with the U.S. Embassy on appropriate matters to ensure that the victims first receive quality care for their injuries and then get out of #China in a… https://t.co/M4udbe6KS9
— Rep. Mariannette Miller-Meeks, M.D. (@RepMMM) June 10, 2024
My office and I are in touch with an impacted #Iowa family. We are working through proper channels and requesting to speak with the U.S. Embassy on appropriate matters to ensure that the victims first receive quality care for their injuries and then get out of #China in a… https://t.co/M4udbe6KS9
— Rep. Mariannette Miller-Meeks, M.D. (@RepMMM) June 10, 2024
AIRPORT STABBING: Cleanup underway inside @iflymia Terminal J Int’l Arrivals hall after woman was stabbed multiple times overnight. Suspect also tried to throw her over an upper level railing. Victim in critical condition, suspect under arrest. Live updates on @WPLGLocal10. pic.twitter.com/ZakI5zY0ub
Der Anschlag in Solingen ist ein schreckliches Ereignis, das mich sehr bestürzt. Ein Attentäter hat mehrere Menschen brutal getötet. Gerade habe ich mit Solingens Oberbürgermeister Tim Kurzbach telefoniert. Wir trauern um die Opfer und stehen an der Seite der Angehörigen. (1/2)
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) August 24, 2024
Der brutale Anschlag auf das Stadtfest in Solingen erschüttert uns zutiefst. Wir trauern um die Menschen, die auf furchtbare Weise aus dem Leben gerissen wurden. Meine Gedanken sind bei den Familien der Getöteten und bei den Schwerverletzten. (1/2)
A train conductor in Italy was seriously injured after being stabbed by two young men of North African origin on a regional train in Genoa Rivarolo, sparking a nationwide strike by railway staff unions in response to the escalating violence faced by their workers.… pic.twitter.com/gkSgmUi8BM
Syrian stabs a little girl in Nieuwegein, Netherlands. The victim was 11 years old. We have to free ourselves from this scum, we can't go on like this. pic.twitter.com/lvXFBRvcwl
A series of gruesome knife attacks on Austrians in Vienna’s Favoriten district continues to cause outrage among locals. The latest incident, involving a police officer, was captured in disturbing footage once again, highlighting the… pic.twitter.com/H3qtH1s3P3
Suisse : Un homme a attaqué et blessé plusieurs personnes à l'aide d'une arme blanche à la gare de Winterthur. Selon des témoins, l'agresseur a crié « Allahu Akbar » pic.twitter.com/ZIvYz8aSH7
— Fdesouche.com est une revue de presse (@F_Desouche) May 28, 2026
Utasokkal együtt lezuhant egy kosaras léggömb szombaton a Hmelnickij megyei Kamjanec-Pogyilszkijban, ahol léggömbfesztivált tartottak, a balesetben egy ember meghalt, öten megsérültek – adta hírül az rbc.ua hírportál szombaton a megyei rendőrség sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a szerencsétlenség este 20:45 órakor történt Kamjanec-Pogyilszkij határában. A léggömb kosarában a kezelőn kívül öt kiránduló volt, két férfi Hemlnickijből, egy házaspár Prilukiból és egy Kamjanec-Pogyilszkij-i járási lakos.
A léggömb földbe csapódásakor egy 53 éves priluki lakos életét vesztette, a felesége és a többi utas, valamint a 28 éves kijevi léggömbkezelő különböző súlyosságú sérüléseket szenvedtek. Valamennyiüket kórházba szállították.
A rendőrség a baleset ügyében a légi közlekedés szabályainak megsértése címén indított büntetőeljárást.
דיווח ראשוני והעניין בבדיקה בהמשך לאירוע הנפילה מכדור הפורח כנראה מדובר במפעיל של הכדור הפורח הוא זה שנפל אל מותו והכדור הפורח בשמיים עם עשרה 10 נוסעים או מטיילים שאין להם מידע איך להנחית אותו הרבה כוחות באזור עפולה כוננות גבוהה pic.twitter.com/p3ZTO94IQb
Incredible passenger-shot vision of this morning's hot air balloon crash in Melbourne has been released, showing the shocking moment the balloon came down over Elwood. #9Newspic.twitter.com/wG1Ft5n2Ov
Incredible passenger-shot vision of this morning's hot air balloon crash in Melbourne has been released, showing the shocking moment the balloon came down over Elwood. #9Newspic.twitter.com/wG1Ft5n2Ov
דיווח ראשוני והעניין בבדיקה בהמשך לאירוע הנפילה מכדור הפורח כנראה מדובר במפעיל של הכדור הפורח הוא זה שנפל אל מותו והכדור הפורח בשמיים עם עשרה 10 נוסעים או מטיילים שאין להם מידע איך להנחית אותו הרבה כוחות באזור עפולה כוננות גבוהה pic.twitter.com/p3ZTO94IQb