Korábban Oroszország ellen harcoló katonaszökevény ukrán állampolgár volt, aki idén márciusban Amszterdamban késsel támadt járókelőkre és öt embert megsebesített – derült ki holland újságírók oknyomozásából, amelyről a NOS holland műsorszolgáltató Nieuwsuur című műsorában számoltak be, tájékoztatott kedden az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint a Roman D. nevű ukrán férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt embert késelt meg Amszterdamban idén márciusban, egy 30 éves katona, aki az ukrán fegyveres erőkben szolgált és a szabadsága alatt dezertált. Már Ukrajna elhagyása előtt többször is kifejezte azt a vágyát, hogy egy európai börtönbe kerüljön, amint azt Nieuwsuur Roman D. volt bajtársaival folytatott beszélgetései feltárták. Az ügyészség gyilkossági kísérlettel vagy terrorista indíttatású gyilkossági kísérlettel gyanúsítja az ukrán férfit.
Januárban a hadsereg rövid szabadságot adott a katonának, mert azt mondta, meg akarja látogatni édesanyját Csehországban. De soha nem érkezett meg az édesanyjához, aki azt állította, hogy az orosz invázió óta nem beszélt a fiával. Kint közölte, a holland rendőrség azt mondta neki, hogy a fia közvetlenül Ukrajnából érkezett Hollandiába.
„Gyakran mondogatta, hogy meg akar ölni valakit Norvégiában, hogy ott börtönbe kerülhessen, és ott élhesse le élete hátralévő részét” – mondta el a férfi korábbi parancsnoka, Jurij Maljuta, ugyanis Norvégia a humánus börtönrendszeréről ismert. „Tanulmányozta a különböző országok törvényeit, hogy megtudja, hogyan kaphat életfogytiglani börtönbüntetést. Régóta jeleit mutatta annak, hogy valami nincs rendben a mentális állapotával” – tette hozzá. Maljuta utoljára februárban beszélt Roman D.-vel. Akkor D. azt közölte vele, hogy Lengyelországban van, és nem tér vissza Ukrajnába.
A támadás után a rendőrség nem tudta azonnal azonosítani D.-t, mivel különböző okmányokat vitt magával. A Nieuwsuur nyomozása szerint ezek öt kollégájuktól származó hamisított dokumentumok voltak. A rendőrök már bizonyítékokat szolgáltattak az ukrán Igazságügyi Minisztériumnak.
Roman D. a Donyeck megyében található Szartanából származik, amelyet ma Oroszország ellenőriz. Ez a háttér arra a találgatásra vezetett, hogy a késes támadás egy orosz művelet része lehet. Az európai hírszerző ügynökségek arra figyelmeztetnek, hogy Oroszország destabilizálni akarja a nyugati társadalmakat.
D. korábbi bajtársai szkeptikusak ezzel az elmélettel kapcsolatban. „Roman évekig harcolt az oroszok ellen, nehéz elképzelni, hogy nekik dolgozhatott” – mondta egyikük. De teljesen nem zárható ki a lehetőség: „Talán felvette vele a kapcsolatot valaki a szülővárosából, aki most az oroszoknak dolgozik.” A holland ügyészség újságírói érdeklődésre azt válaszolta, hogy még mindig mérlegeli az összes verziót.
Roman D. még a 2022-es mozgósítás lépett be az ukrán hadsereg soraiba. 2019-ben az 503. zászlóalj tüzérségi egységéhez osztották be, amely a többi között részt vett Vuhledar védelmében, ahol heves harcok voltak, valamint Herszon környékén harcolt. 2023-ban Roman súlyos fejsérülést szenvedett egy gránátrobbanás következtében. „Azt mondta, súlyos ütés érte, gyakran szédült” – mondta el egyik bajtársa. Ezután adminisztratív feladatot bíztak rá, amikor a hadsereg szerint egyre inkább elszigetelődött. Kollégái visszahúzódónak, provokatívnak és ingatagnak írták le. Az egyik visszahúzódónak nevezi, a másik szerint folyamatosan változtatta a véleményét, „és mindig vitatkozni akart”.
Egy katona szerint Elon Musk és a Bitcoin lenyűgözte. Egy másik szerint D. a radikális iszlám iránt kezdett érdeklődni: „Olvasta a Koránt, és sokat beszélt Allahról. De gyorsan elragadtatta magát.” Roman D. először július elején áll bíróság elé.
A támadás március 27-én történt az amszterdami Dam tér közelében. Egy késes férfi járókelőkre támadt, és öt embert megsebesített. A támadót egy brit turista állította meg, akinek sikerült a fölre tepernie és a rendőrség kiérkezéséig fogva tartania. Amszterdam polgármestere kitüntette a britet bátor cselekedetéért, aki jelezte, hogy nem kívánja nyilvánosan felfedni a nevét.
A series of gruesome knife attacks on Austrians in Vienna’s Favoriten district continues to cause outrage among locals. The latest incident, involving a police officer, was captured in disturbing footage once again, highlighting the… pic.twitter.com/H3qtH1s3P3
A német rendőrség kedden délután agyonlőtt egy késekkel felfegyverzett férfit az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban lévő Moers városában.
A helyi hatóságok beszámolója szerint a rendőrséget azért riasztották, mert a férfi járókelőket fenyegetett. Két késsel a kezében rátámadt a rendőrökre is, akik lelőtték. A támadó egy 26 éves német állampolgár volt.
Senki más nem sérült meg az incidensben. A klevei ügyészség elrendelte egy gyilkossági nyomozócsoport felállítását az ügyben a duisburgi rendőrségnél. A vádhatóság közleménye szerint a tett indítékait még vizsgálják.
Der Anschlag in Solingen ist ein schreckliches Ereignis, das mich sehr bestürzt. Ein Attentäter hat mehrere Menschen brutal getötet. Gerade habe ich mit Solingens Oberbürgermeister Tim Kurzbach telefoniert. Wir trauern um die Opfer und stehen an der Seite der Angehörigen. (1/2)
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) August 24, 2024
Der brutale Anschlag auf das Stadtfest in Solingen erschüttert uns zutiefst. Wir trauern um die Menschen, die auf furchtbare Weise aus dem Leben gerissen wurden. Meine Gedanken sind bei den Familien der Getöteten und bei den Schwerverletzten. (1/2)
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Bei einem Kindergeburtstag in einem Skigebiet steht eine Ausfahrt mit einem Motorschlitten an. Doch die Fahrt endet mit acht Verletzten, darunter sechs Kindern. Was ist passiert? https://t.co/GdsVxy4b4b
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
BREAKING: Chaos in Stuttgart! A Mercedes G-Class plows into a crowd near Olgaeck tram stop, injuring 3—some fighting for their lives! Is this a freak accident or a deadly trend? Share your thoughts—what’s next for public safety? pic.twitter.com/JsaVImSCln
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
A német rendőrség lelőtt egy férfit, aki egy Nürnberg közelében lévő vasútállomáson késsel támadt három járőröző rendőrre – közölte hétfőn a helyi rendőrség szóvivője.
A halálos kimenetelű támadás vasárnap történt a bajorországi Lauf an der Pegnitz vasútállomásán. A rendőrségi közlemény szerint a férfi először egy járőröző rendőrautót vett célba, s mikor a rendőrök kiszálltak, ellenük fordult.
A szóvivő elmondta, hogy a férfinél kés volt, de a rendőrök nem sérültek meg. A lelőtt férfi az azonnali elsősegély ellenére a helyszínen elhunyt. A rendőrségi közlemény szerint a támadó egy iráni állampolgárságú 34 éves férfi volt. A támadás feltételezett indítékáról nem közöltek semmit.
Der Zustand eines Landes wie #Deutschland wird auch daran deutlich, wie sich demokratische Prozesse - Wahlen, Parteitage usw. - ausgestalten lassen. Da ist das, was in #Essen#NRW#e2906 geschieht, ein Warnsignal.
Climate activists breach security at four German airports, temporarily suspended flights on Thursday morning.
The Last Generation campaign group said in a statement that eight activists had stopped or reduced traffic at the Berlin, Cologne-Bonn, Nuremberg and Stuttgart airports… pic.twitter.com/YTrTXwSMo1
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) August 15, 2024
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Bei einem Kindergeburtstag in einem Skigebiet steht eine Ausfahrt mit einem Motorschlitten an. Doch die Fahrt endet mit acht Verletzten, darunter sechs Kindern. Was ist passiert? https://t.co/GdsVxy4b4b
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
BREAKING: Chaos in Stuttgart! A Mercedes G-Class plows into a crowd near Olgaeck tram stop, injuring 3—some fighting for their lives! Is this a freak accident or a deadly trend? Share your thoughts—what’s next for public safety? pic.twitter.com/JsaVImSCln
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
Wuppertal egyik iskolájában egy maszkot viselő ismeretlent láttak egy késsel a kezében, ezért a kommandósok megszállták az épületet, a környéket lezárták. Az eddigi információk szerint nem találták meg a késes fenyegetőt, a gyerekeket már elkezdték kimenekíteni az épületből.
Az egyik wuppertali iskolát lezárták és körülvették a kommandósok, miután egy bejelentés szerint egy maszkos, késes embert láttak az épületben.
A Bild információi szerint a diákok bezárkóztak a tantermekbe, elbarikádozták magukat.
A kommandósok jelenleg átfésülik a hatalmas iskolát, ami több épületből áll, hogy megtalálják a késes fenyegetőt.
A város központjának egy részét is lezárták.
Aktuell laufen immer mehr SEK und auch BFE-Beamte in das Schulgebäude, sie wollen den großen und verwinkelten Komplex möglichst schnell absuchen, falls sich wirklich noch ein bewaffneter Täter im Gebäude befindet #wuppertal#amok#gymnasium#polizeipic.twitter.com/NwrUw0niuP
Arról egyelőre nincs információ, hogy megsérült valaki, azonban több diák zavarodottan, sírva ül a középiskola előtt. Később a mentők és az aggódó szülők is megérkeztek az iskolához.
A rendőrség szóvivője lemondta a Bildnek, hogy 10 óra után kaptak arról bejelentést egy gyanús személyről az iskolában. Twitteren arra kérték az embereket, hogy kerüljék el a környéket. Délben még nem sikerült megtalálniuk a gyanús embert, de tovább folytatták a keresést.
Valamivel 13 óra előtt az első gyerekek elhagyták az épületet.
A legffrissebb információk szerint a rendőrök nem találtak semmi gyanúsat az épületben, nem sérült meg senki.
Aktuell laufen immer mehr SEK und auch BFE-Beamte in das Schulgebäude, sie wollen den großen und verwinkelten Komplex möglichst schnell absuchen, falls sich wirklich noch ein bewaffneter Täter im Gebäude befindet #wuppertal#amok#gymnasium#polizeipic.twitter.com/NwrUw0niuP
Sie stürzten beim Spielen sieben Meter in die Tiefe: In der Region Stuttgart sind vier Kinder durch das Dach einer Sporthalle gefallen und schwer verletzt worden. Sie wurden mit Rettungshubschraubern ins Krankenhaus gebracht. https://t.co/zdzlNzPcDF
Aktuell laufen immer mehr SEK und auch BFE-Beamte in das Schulgebäude, sie wollen den großen und verwinkelten Komplex möglichst schnell absuchen, falls sich wirklich noch ein bewaffneter Täter im Gebäude befindet #wuppertal#amok#gymnasium#polizeipic.twitter.com/NwrUw0niuP
Der Zustand eines Landes wie #Deutschland wird auch daran deutlich, wie sich demokratische Prozesse - Wahlen, Parteitage usw. - ausgestalten lassen. Da ist das, was in #Essen#NRW#e2906 geschieht, ein Warnsignal.
Climate activists breach security at four German airports, temporarily suspended flights on Thursday morning.
The Last Generation campaign group said in a statement that eight activists had stopped or reduced traffic at the Berlin, Cologne-Bonn, Nuremberg and Stuttgart airports… pic.twitter.com/YTrTXwSMo1
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) August 15, 2024
Der Anschlag in Solingen ist ein schreckliches Ereignis, das mich sehr bestürzt. Ein Attentäter hat mehrere Menschen brutal getötet. Gerade habe ich mit Solingens Oberbürgermeister Tim Kurzbach telefoniert. Wir trauern um die Opfer und stehen an der Seite der Angehörigen. (1/2)
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) August 24, 2024
Der brutale Anschlag auf das Stadtfest in Solingen erschüttert uns zutiefst. Wir trauern um die Menschen, die auf furchtbare Weise aus dem Leben gerissen wurden. Meine Gedanken sind bei den Familien der Getöteten und bei den Schwerverletzten. (1/2)
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
Bei einem Kindergeburtstag in einem Skigebiet steht eine Ausfahrt mit einem Motorschlitten an. Doch die Fahrt endet mit acht Verletzten, darunter sechs Kindern. Was ist passiert? https://t.co/GdsVxy4b4b
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
BREAKING: Chaos in Stuttgart! A Mercedes G-Class plows into a crowd near Olgaeck tram stop, injuring 3—some fighting for their lives! Is this a freak accident or a deadly trend? Share your thoughts—what’s next for public safety? pic.twitter.com/JsaVImSCln
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
Az AFP egy rendőrségi szakszervezeti vezetőre hivatkozva azt írta, a férfi 1990-ben született és Párizs külvárosában élt, a rendőrség pedig már ismerte különböző csempész- és drogbűncselekmények miatt.