Németországban kedden jogerőre emelték egy egykori náci koncentrációs tábor volt titkárnőjének kétéves felfüggesztett börtönbüntetését.
A 99 éves nő előzőleg fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, amelyet gyilkosságban való bűnrészesség címén szabtak ki rá. A bűncselekményeket fiatalkorúként követte el, ezért büntetését a fiatalkorúak büntetőjoga alapján szabták ki. „A fellebbezést elutasítottuk […], az ítélet jogerős” – jelentette be a lipcsei szövetségi bíróság bírája, Gabriele Cirener. A több mint tízezer ember sérelmére elkövetett emberölésben való bűnrészességgel vádolt Irmgard Furchner ellen 2022. december 20-án emeltek vádat. Ő volt az első polgári alkalmazott, akit egy náci koncentrációs táborban elkövetett bűncselekmények miatt ítéltek el.
A tények elkövetése idején, 1943 és 1945 között, 18-19 éves korában Irmgard Furchner Paul-Werner Hoppénak, a stutthofi tábor parancsnokának volt a gépírónője. Az ítéletben a bíróság „elképzelhetetlennek” mondta, hogy „a vádlott semmit sem vett észre” abból, ami a táborban történt. A Danzig (ma Gdansk) közelében fekvő stutthofi táborban mintegy 65 ezer ember halt meg. Németországban az elmúlt években folytatták az egykori háborús bűnösök utáni kutatást. Legutóbb, 2022 júniusában a Berlintől északra fekvő Sachsenhausen koncentrációs táborának 101 éves őrét ítélték el ötévi börtönre.
Climate activists breach security at four German airports, temporarily suspended flights on Thursday morning.
The Last Generation campaign group said in a statement that eight activists had stopped or reduced traffic at the Berlin, Cologne-Bonn, Nuremberg and Stuttgart airports… pic.twitter.com/YTrTXwSMo1
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) August 15, 2024
Der Anschlag in Solingen ist ein schreckliches Ereignis, das mich sehr bestürzt. Ein Attentäter hat mehrere Menschen brutal getötet. Gerade habe ich mit Solingens Oberbürgermeister Tim Kurzbach telefoniert. Wir trauern um die Opfer und stehen an der Seite der Angehörigen. (1/2)
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) August 24, 2024
Der brutale Anschlag auf das Stadtfest in Solingen erschüttert uns zutiefst. Wir trauern um die Menschen, die auf furchtbare Weise aus dem Leben gerissen wurden. Meine Gedanken sind bei den Familien der Getöteten und bei den Schwerverletzten. (1/2)
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
Az emlékhelyet működtető alapítvány „visszataszító támadásként” utalt a történtekre, amely az áldozatok méltóságát és az ő munkájukat is sérti.
A német hatóságok pénteken indítottak vizsgálatot, miután az elkövetők horogkereszteket és más náci szimbólumokat festettek az egykori buchenwaldi koncentrációs tábor helyén működő emlékhely tábláira.
Az incidens csütörtök este történt, a rongálásban pedig két közlekedési tábla és az emlékhely térképét tartalmazó tábla érintett, amelyeket ismeretlen elkövetők festettek le, a rendőrség pedig nem sokkal az incidens után eltávolította a helyszínről a táblákat.
Last night swastikas and other Nazi symbols have been spray-painted on boards and signs at the #Buchenwald concentration camp memorial. We are appelled by this despicable attack on the dignity of Nazi victims. Police are investigating. pic.twitter.com/xsfkCNR2DO
— Stiftg. Gedenkstätten Buchenwald u. Mittelbau-Dora (@Buchenwald_Dora) October 28, 2022
Az emlékhelyet működtető Buchenwald és Mittelbau-Dora Emlékhely Alapítvány megdöbbentőnek nevezte az esetet, s egy „visszataszító támadásként” utalt a történtekre, amely az áldozatok méltóságát és az ő munkájukat is mélyen sérti – számolt be a DW.
A buchenwaldi koncentrációs tábort és a hozzá tartozó szatellit-táborokat 1937-ben hozták létre, ahol 280 ezer embert tartottak fogva, köztük zsidókat, hadifoglyokat és politikai foglyokat, akiket elsősorban kényszermunkásként dolgoztattak a közeli hadiüzemekben.
A rabok közül több mint 56 ezer ártatlant gyilkoltak meg, mielőtt a tábort 1945-ben felszabadították volna. Ma múzeum és emlékhely található az egykori koncentrációs tábor helyén.
Last night swastikas and other Nazi symbols have been spray-painted on boards and signs at the #Buchenwald concentration camp memorial. We are appelled by this despicable attack on the dignity of Nazi victims. Police are investigating. pic.twitter.com/xsfkCNR2DO
— Stiftg. Gedenkstätten Buchenwald u. Mittelbau-Dora (@Buchenwald_Dora) October 28, 2022
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT