Ez már a hatodik tömegtüntetés volt Albániában az elmúlt hónapokban, és az ellenzék azt ígéri, hogy addig szervezi a megmozdulásokat, amíg le nem mond a kormányfő és az egész kabinet. Súlyos korrupcióval gyanúsítják őket.
Erőszakba torkollt egy kormányellenes tüntetés az albán fővárosban, Tiranában, miután ezrek vonultak át a városon vasárnap is a kormány lemondását követelve. A tüntetők petárdákkal és Molotov-koktélokkal dobálták meg a kormánypárt székházát.
A rendőrség nagy erőkkel vonult ki, vízágyúkkal, könnygázzal oszlatta a tömeget, és számos utcát lezárt a zavargás miatt. A rendőrség azt közölte, hogy 30 tüntető került őrizetbe, a szervező Demokrata párt viszont azt állítja, hogy legalább 40 szimpatizánsát elvitték a rendőrök.
A demonstrálók azt követelik, hogy mondjon le a kormányfő és az egész kabinet, amelynek több tagját is súlyos korrupciós vádak érték. A miniszterelnök-helyettest, Belinda Ballukut, aki a kormányfő, Edi Rama közeli szövetségese, fel is függesztették hivatalából decemberben, és vizsgálat indult ellene.
A vasárnapi tüntetést a legnagyobb ellenzéki párt, a Demokrata párt szervezte. Ez már a hatodik kormányellenes megmozdulás volt Albániában az elmúlt hónapokban.
A tiltakozók előrehozott választásokat követelnek, az ellenzék pedig azt ígéri, hogy kitartóan szervezi a tömegtüntetéseket egészen addig, amíg Edi Rama és kormánya le nem mond.
Nem lesz egyszerű
Az Albániában kormányzó Szocialista Pártnak kényelmes parlamenti többsége van, miután tavaly megnyerte sorozatban negyedik ciklusát is.
A politikai élet, amelynek fókuszában az uniós csatlakozás áll, régóta tartó és elkeseredett rivalizálás színtere. A baloldali és jobboldali pártok is rendszeresen vádolják egymást korrupcióval, illetve azzal, hogy ellenfelük szoros kapcsolatban van a szervezett bűnözéssel.
[type] => post [excerpt] => Ez már a hatodik tömegtüntetés volt Albániában az elmúlt hónapokban, és az ellenzék azt ígéri, hogy addig szervezi a megmozdulásokat, amíg le nem mond a kormányfő és az egész kabinet. Súlyos korrupcióval gyanúsítják őket. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1774279380 [modified] => 1774261356 ) [title] => Zavargás lett egy újabb kormányellenes tüntetésből Tiranában [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=238195&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 238195 [uk] => 238375 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 238196 [image] => Array ( [id] => 238196 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tirana.webp [original_lng] => 91974 [original_w] => 1536 [original_h] => 864 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tirana-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tirana-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tirana-768x432.webp [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tirana-1024x576.webp [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tirana.webp [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tirana.webp [width] => 1536 [height] => 864 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tirana.webp [width] => 1536 [height] => 864 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1774361323:3 [_oembed_10bd89680e80f29ecbec4da8a1dd509d] => [_oembed_time_10bd89680e80f29ecbec4da8a1dd509d] => 1774254036 [_thumbnail_id] => 238196 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 905 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 781597970002 [_oembed_c873e500c59ddd10878a71269c3cbaa9] =>
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
Quanto accaduto oggi a Torino, durante il corteo degli antagonisti contro lo sgombero dello stabile Askatasuna, è grave e inaccettabile.
Uno sgombero legittimo di un immobile occupato illegalmente è stato usato come pretesto per scatenare violenze, incendi, lanci di bombe carta… pic.twitter.com/AtVLzMVxfD
Belgian “Annadatas” are blocking highways, lighting bonfires and setting up roadblocks in protest.
Why isn’t this news from Europe grabbing the attention of farmers Mia Khalifa & Rihanna, the way it did during Farm protests in India? pic.twitter.com/48xYGZbwax
Tüntetők és rendőrök csaptak össze Milánó Corvetto negyedében a 2026-os Milánó–Cortina téli olimpiai játékok elleni tüntetés végén. Összecsapások törtek ki a tüntetők és a rendőrség között Milánó Corvetto negyedében pénteken, a 2026-os Milánó–Cortina téli olimpiai játékok elleni tüntetést követően.
A rövid összetűzésre egy több ezer résztvevőből álló békés tüntetés végén került sor, amely a játékok környezeti hatásai és az amerikai ügynökök olaszországi jelenléte ellen tiltakozott.
Néhány tüntető tárgyakat és petárdákat dobált a rendőrök felé, akik vízágyúkkal és könnygázzal válaszoltak a tömeg feloszlatására.
Korábban egy csoport maszkos tüntető füstbombákat és petárdákat robbantott fel egy hídon, amely egy építkezésre néz, mintegy 800 méterre az olimpiai falutól, ahol körülbelül 1500 sportoló tartózkodik.
A feszültség fokozódása miatt a rendőri egységek többször is előrenyomultak és visszavonultak, mielőtt a helyzetet sikerült uralni.
On the night of Tuesday, the 11th day of #COP30 — hundreds of Indigenous people rose in defiance, taking over the Blue Zone where world leaders negotiate. Their message is clear: no more empty promises — our lands, our rights, our future are not for negotiation! ✊🏾… pic.twitter.com/X42rAQK7AK
Csernyivci megyében könnygáz sprayvel fújták le a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) munkatársait behívók kézbesítése közben, amelynek következtében az egyik katona olyan sérüléseket szenvedett, hogy kórházba kellett szállítani – számolt be az rbc.ua hírportál a Csernyivci megyei TCK közlésére hivatkozva.
A TCK tájékoztatása szerint pénteken Cserepkivci községben a TCK munkatársait egy hadköteles civil könnygáz sprayvel támadta meg, miután ellenállt a behívó kézbesítése során. Az illetőt még a rendőrök kiérkezése előtt lefogták.
A támadás következtében a TCK egyik katona szeme és légutai vegyi égési sérüléseket szenvedtek. A helyszíni ellátása után kórházba szállították. A sérült katonát egy harci dandárban szerzett súlyos sebesülése után vezényelték át a TCK-ba.
„Emlékeztetünk mindenkit, hogy a hadkötelesek értesítésében részt vevő vagy azt szervező TCK-k munkatársai a hatályos jogszabályoknak megfelelően járnak el. Ezért a sértegetésük, ellenállás tanúsítása velük szemben vagy tevékenységük akadályozása következményekkel jár, a törvénysértők közigazgatási vagy büntetőjogi felelősséget viselnek” – hangsúlyozta a Csernyivci megyei TCK.
Pakisztánban könnygázzal oszlattak fel egy nők által szervezett fővárosi tüntetést, amellyel a szervezők a délnyugati országrészben nyom nélkül eltűnt férfiakra kívánták felhívni a figyelmet. A rendőrség legalább kétszáz nőt, köztük gyerekeket tartóztatott le a demonstráción – közölték a helyi hatóságok és a tüntetés résztvevői csütörtökön.
Mahrang Baloch, a tüntetés vezetőjének elmondása szerint több ezren indultak útnak Pakisztán-szerte, hogy részt vegyenek a demonstráción, amellyel Beludzsisztánban eltűnt személyekre és az önbíráskodás miatt meggyilkolt férfiakra hívták fel a figyelmet.
A tüntetők többsége csütörtök hajnalban érte el a fővárost.
A tüntetők a pakisztáni hírszerző szervezeteket és a hadsereget okolják a gyilkosságok elkövetésével és hozzátartozóik eltűnésével.
A Turbatból Iszlámábádba vezető, mintegy kétezer kilométeres út megtétele közben a tüntetők valamennyi nagy városban gyűléseket tartottak.
A délnyugati Beludzsisztánt évtizedek óta szakadár lázadás sújtja, a tartományban több ezer férfinek veszett nyoma, illetve már csak a megcsonkított holttestükre találtak rá.
A legújabb tüntetések december 6-án kezdődtek, hetekkel azután, hogy a pakisztáni terrorelhárítás megölt egy fiatal férfit a tartománybeli Turbat városban.
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
Telegram blocked six channels covering the protests in Bashkortostan for two days. The channels "Kushtau Bayram", RusNews, "The One from Bashkort", "Nuclear Ant", "As it is about Bashkortostan" and "Irandyk Sabantuy" disappeared from open access yesterday and today.
#Pakistan: At least 29 killed as buildings collapse, #landslides block roads during #heavyrains. This year, the country is witnessing an unusual delay in winter rains, starting in February instead of November. https://t.co/RTa0blQbqj
School Bus Shooting in Pakistan Claims Lives of Two Girls.
A school bus in the town of Attock, located in Pakistan’s central Punjab province, came under attack by gunmen on Thursday, resulting in the deaths of two young girls and injuries to five other children. The incident… pic.twitter.com/hrHJowzzE7
8 Days 4 Terror attack. Our 3 Soldiers Martyred & 2 Porters Killed. Now Gulmarg. Mother of Terrorists Pakistan again started terror launch in our Indian soil. It's killing people from all Religions. Soon Kashmiris understand this better for the Nation.#gulmarg#terrorattackpic.twitter.com/exoxnVZC8J
🔥 Massacre🔥 In the holy month of Ramadan , 12 innocent Muslim Pashtuns including women and children were mercilessly killed by a drone strike of Pakistan Military in Mardan, Khyber, Pakistan
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
Quanto accaduto oggi a Torino, durante il corteo degli antagonisti contro lo sgombero dello stabile Askatasuna, è grave e inaccettabile.
Uno sgombero legittimo di un immobile occupato illegalmente è stato usato come pretesto per scatenare violenze, incendi, lanci di bombe carta… pic.twitter.com/AtVLzMVxfD
Kijevtől nem messze egy diáklány könnygázt fújt szét az egyik oktatási intézmény területén. Öt tanuló sérült meg az eset során.
Mint kiderült, a könnygázt egy 14 éves fiú hozta az iskolába, s szünet alatt odaadta a 13 éves lánynak, aki a folyosón használta. A mentőszolgálat öt 11-12 éves gyereket szállított kórházba.
Az ügyben folyik az eljárás, az elkövetőkre és szüleikre protokollt állítottak ki.
Police in Shreveport, Louisiana say 8 children were killed in a domestic shooting. The suspect was also killed by responding officers. The children were from ages 1 to 14. pic.twitter.com/lKs3KNxosN
A school principal in Oklahoma is being hailed a hero after single-handedly stopping a mass shooting attempt and surviving a gunshot wound in the process.
Praise God.
At Pauls Valley High School, Principal Kirk Moore confronted a 20-year-old former student who allegedly… pic.twitter.com/S4AEB3wHv7
At least three students are confirmed dead and five others were injured in a #shooting incident at San Jose National High School in Tacloban City, the #Philippines on Monday. Two suspects, both minors, have been arrested.