A thaiföldi Lopburi város helyi hatóságai úgy döntöttek, hogy nagyszabású kampányt folytatnak a lakosokat és turistákat „terrorizáló” vadmajmok kitoloncolására.
A kiadvány közölte, a kóbor majmok már régóta a város szimbólumává váltak, amely 140 kilométerre északra található Bangkoktól. Az állatok azonban egyre agresszívebbek. Többek között olyan videók keringenek az interneten, amelyeken majmok élelmet lopnak a város lakóitól, sőt embereket is megsebesítenek.
Egyes üzletek drótkerítés mögül kénytelenek kereskedni, nehogy a főemlősök hozzájussanak az árukhoz.
„Amikor sok majom van a környéken, a vásárlók félnek vásárolni az üzletben. Csak a rendszeres látogatóink nem ijednek meg”, – mondta Supaporn Thantivong eladó.
A város polgármestere, Chamroen Salachip egyetértett abban, hogy a majmok, amelyek korábban turista látványosságnak számítottak, most kárt okoznak a kereskedelemnek, mivel az üzletekben és a bevásárlóközpontokban csökkentek a bevételek.
A közelmúltban a majom-ember konfliktusok több visszhangot kiváltó esete meggyőzte a lopburi hatóságokat arról, hogy csökkenteni kell az állatok számát. Várhatóan a többséget elfogják és a várostól távoli helyekre telepítik.
„A művelet befejezése után nagytakarítást végzünk el az egész városban, és minden épületet lefestünk, hogy visszaadjuk az emberek hitét” – biztosított a polgármester.
A terv első lépéseként csapda-ketreceket állítanak fel a város körül, és ebbe helyezik el a majmok kedvenc csemegéit. Amint a majmok hozzászoktak az új objektumokhoz, természetes óvatosságukat legyőzi az éhség.
Megjegyzendő, hogy a terv már működik, több majmot elkaptak már. De ez még csak a kezdet, hiszen a becslések szerint 2500 majom kóborol a város utcáin.
Ugyanakkor a hatóságok azt tervezik, hogy bizonyos számú majmot meghagynak a városban, hogy megőrizzék Lopburi Thaiföld majomvárosának imázsát.
„A majmok intelligenciájának köszönhetően, ha néhányan bejutnak a ketrecbe és elkapják, a többiek nem fognak bemenni a ketrecbe élelemért, mert már tudják, mi történt a barátaikkal” – mondta Patarapol Maneeorn, a Nemzeti Parkok igazgatóságának képviselője.
Herszon megy Védelmi Tanácsa húsvétkor korlátozza az istentiszteleteket, a pászkaszentelést és a temetők látogatását.
A hírt a Herszon Megyei Katonai Adminisztráció közölte. Herszon régióban a húsvéti ünnepek és az emléknapok idején tilos a kijárási tilalom idején istentiszteleteket tartani, pászkát szentelni és a temetőket látogatni.
A temetési szertartásokra a korlátozás nem vonatkozik.
A critical infrastructure facility was hit in occupied Kherson
According to the leader of the local OVA, Alexander Prokudin, gas networks in the city were damaged as a result of the shelling . pic.twitter.com/jcGWwpIeH3
— S p r i n t e r F a c t o r y (@Sprinterfactory) December 23, 2023
Last night, during shelling of #Kherson, the warehouse of the Kherson regional organization of the @RedCrossUkraine was destroyed. The fire, resulting from the direct impact, wiped out the #humanitarianAid stocks designated for the Kherson region's residents stored. pic.twitter.com/8QVlFceskT
Michiganben, Kalifornia déli részén, a floridai Miamiban és környékén is tüntetések kezdődtek pénteken azért, hogy enyhítsenek a koronavírus-járvány miatti korlátozásokon. A lakosság hasonló enyhítéseket követelt llinois-ban és Texasban is, utóbbi esetében a korlátozások után hirtelen megugrott a diagnosztizált fertőzések száma.
Michigan fővárosában, Lansingben, az állam törvényhozásának épülete előtt fegyveres tüntetők követelték a koronavírus miatti szigorítások teljes feloldását, és közülük több álarcos behatolt a kongresszus épületébe. A több száz tüntető – köztük Szabadítsuk fel Michigant! táblákkal megjelent jó néhány protestáló – azt követelte a helyi törvényhozóktól, hogy vonják meg Gretchen Whitmer kormányzó jogkörét a kijárási szigorítások és a rendkívüli járványhelyzet miatti intézkedések meghozatalára.
Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) helyszíni riportjában egy férfi úgy nyilatkozott: „rendben, itt a vírus, de ez inkább politikai probléma most. Egyszerűen nincs ok arra, hogy bezárjanak bennünket. A kormányzó tönkreteszi államunkat”. „Nem engedhetjük meg tovább, hogy egyetlen ember döntsön tízmillió michigani sorsáról” – mondta Mike Shirkey, a helyi szenátus republikánus többségének vezetője.
Michiganben a kormányzó, Gretchen Whitmer demokrata párti politikus, a kongresszusban azonban többségük van a republikánusoknak. Donald Trump amerikai elnök pénteken a Twitteren ismét arra sürgette a kormányzót, hogy engedjen a tüntetők követeléseinek. Whitmer azonban a tüntetések ellenére pénteken május végéig meghosszabbította az egyébként május 15-ig érvényben lévő szigorításokat. Tüntettek a szigor ellen a dél-kaliforniai vidékeken is, elsősorban a tengerparti strandok újranyitásáért. Gavin Newsom, kaliforniai kormányzó azonban hajthatatlan: lovas rendőrök vigyázzák a kaliforniai strandokat. Newsom felszólította a tüntetőket, hogy hordjanak szájmaszkot és tartsák meg a javasolt távolságot egymástól.
A floridai Miamiban is a tengerparti részek megnyitásáért tüntettek. Ron DeSantis, floridai kormányzó ugyan az állam mindennapi életének fokozatos újraindításáról döntött, de ez alól kivétel Miami és környéke, mert ott a legtöbb a diagnosztizált fertőzött. Miami Beachen szintén lovas rendőrök tartatják be a szigorú intézkedéseket. Texasban csütörtökön újraindították az életet, és csütörtök estére – egyetlen nap alatt – 1033 fővel emelkedett a diagnosztizált fertőzöttek száma.
Pénteken Greg Abbott kormányzó 50 halálos áldozatról számolt be. A kormányzó szóvivője, John Wittman azonban pénteki közleményében nem az újraindításnak, hanem a megnövekedett számú vírustesztnek tulajdonította a diagnosztizált fertőzöttek számának emelkedését. Egyes tagállamokban – például az északnyugati Washingtonban meghosszabbították a kijárási korlátozásokat.
Mississippi állam kormányzója, Tate Reeves is változtatott eddigi álláspontján: a vírus változatlanul gyors terjedése miatt egyelőre mégsem döntött jövő heti enyhítésről. A marylandi Baltimore felett a rendőrség helikopterei ellenőrzik a kijárási korlátozások betartását.
Силовики в Минске задерживают женщин, которые сегодня вышли на протесты против Александра Лукашенко. Сообщается о таких цифрах: более 200 женщин задержаны, две попали в больницу. Видео из Минска pic.twitter.com/1LX8y2z8z9
??Tak zaczęliśmy 13 grudnia??Świńskie łby ? Niesprzedana kapusta ? Zmarnowane ziemniaki? Rozbite jaja ?❌Dom Jarosława Kaczyńskiego oznaczony❗️‼️‼️‼️❗️✅ ⚫️Tak zaczął się w Warszawie 13 grudnia⚫️? Tym, którzy nas nie szanują nie damy spać do południa ???Nie będziemy płakać nad własnym grobem‼️ ⛔️za 5 - tkę Kaczyńskiego, ⛔️za plucie rolnikom w twarz ⛔️ za niszczenie nas i naszych rodzin❌zamknęli gastronomię -gdzie many sprzedać?!❌odcięli od eksportu (‚skuteczna’polityka - embargo) ❌brak możliwości eksportu ziemniaków??❌zmonopolizowali rynek wewnętrzny❌pozwalają na wyzysk rolników ➡️Oszukują, nie dbają wiec mają za swoje⬅️Nasze problemy będziemy pokazywać i niech nikt już nie mówi, że myśli, że jest dobrze!Kto nas wspiera ten wie, że warto! Www.AGROunia.pl/donateProsimy też pomóc nam bronić odważnych ludzi, którzy wykonują takie akcje.https://zrzutka.pl/pp48ep
"STOP SELLING ANDY NGO'S BOOK" "HELL NO, WE WON'T NGO"
A crowd of #antifa have gathered outside @Powells bookstore in downtown Portland to demand they pull my book from their website. The store has already announced it won't stock the book on shelves. pic.twitter.com/bsX5HMGDSW
It looks like @Powells bookstore in downtown Portland has evacuated its customers after #antifa showed up to demand that my book, Unmasked, be banned. pic.twitter.com/ZIXcujVHCL
"We have to show up every day until they stop selling that f—king book"
An #antifa protester outside @Powells Books explains that stopping the release of my upcoming book would be like stopping the historical publication of Hitler's "Mein Kampf." pic.twitter.com/8NVTtQwYNz
Hundreds of thousands of people gathered on Wednesday in Yangon, Myanmar. It was the single largest rally since a mass uprising began in protest of a coup that returned the military to power on Feb. 1. https://t.co/E5JlV6JW8wpic.twitter.com/cd7dPteJSe
Біля Офісу Президента проходить перший в Україні прайд у форматі рейву РЕЙВАХ ПРАЙД — протест зокрема вимагає ухвалення законопроєкту #5488 «Про боротьбу з проявами дискримінації» та проведення реформи поліції й судової системи
Tense scenes in Paris as thousands gather to protest the expanded covid passport that comes into effect on Monday. The health pass requires vaccination status or negative tests to use flights, trains or to enter recreational venues, malls & health clinics. pic.twitter.com/QLZZgBA2Tn
Proud Boys hold rally in northeast Portland and according to witnesses on the scene a 'left-wing agitator' drove a white van into the rally and crashed. The individual was then bear maced and chased out of the parking lot, according to witnesses pic.twitter.com/lVX77qfbsB
Police in Chile detained at least three people as beekeepers protested in Santiago to draw attention to the decade-long drought conditions in the country and its effect on the bee population. https://t.co/xBKNh2q258pic.twitter.com/iYpXsGBAIc
JUST NU: Våldsamma upplopp – tre personer har skjutits av polisen i Norrköping, enligt källor till NT • Aftonbladets är på plats • Följ liverapporteringen https://t.co/cmH3Z7ZyaYpic.twitter.com/q9zqzKJDbF
Brave women & girls demonstrate in #Kabul now! Although #Taliban arrested & tortured them before, they still walk out to complain Taliban’s behavior & cruelty. https://t.co/90ZSb8Wekg
Multiple members of Congress, including @AOC, being arrested by Capitol Police for blocking traffic outside the Supreme Court in abortion rights demonstration: pic.twitter.com/fysQN1oBAw
Demonstration in Athens, as today marks 14 years since 15-year-old Alexis Grigoropoulos was killed by police, back in 2008. This protest comes one day after #Greece police shot a 16-year-old teenager in the head. #Γρηγοροπουλος#16χρονοςpic.twitter.com/Y8kIzcuIv2
מה שאתם רואים פה היום זו הפגנה בעד המדינה. אנשים שאוהבים את המדינה באו כדי להגן על הדמוקרטיה שלה, על בתי המשפט שלה, על הרעיון של חיים משותפים וטוב משותף. יש פה אוהבי ישראל שבאו להפגין למען מדינה יהודית דמוקרטית לפי ערכי מגילת העצמאות. אנחנו לא נוותר עד שננצח.
Braća u Gruziji se trenutno bore za slobodu svoje zemlje od pro-ruske vlasti koja nameće diktatorske zakone! Rusija nema šanse za još jedno ratište jer je sve svoje snage koncentrisala na Ukrajinu. Ovo je pravi geopolitički trenutak da Gruzija izađe iz ralja Rusije. #EU#Georgiapic.twitter.com/k8jKskRYee
Hagel von Pflastersteinen gegen die Polizei in #Connewitz. Antifaschisten nehmen bewusst schwere Verletzungen und Tod von Polizisten in Kauf. Und der CDU-Innenminister Schuster dachte die Aufhebung des Haftbefehls gegen #LinaE würde die Antifa beruhigen.?#le0206#Leipzigpic.twitter.com/DfRGUVOUFZ
— Dokumentation Linksextremismus (@DokumentationL) June 2, 2023
Thousands of Czechs rally in Prague to demand the government’s resignation. Canada is postponing a trade mission to India that federal Trade Minister Mary Ng had spent the past four months promoting as key to the government’s … https://t.co/TG4izLIsmvpic.twitter.com/NgJ1yYANFL
Chanting “no more weapons, no more war,” hundreds of anti-Zionism Jewish Americans and their supporters protested at New York’s Grand Central station, demanding Israel stop committing “genocide” in blockaded Gaza pic.twitter.com/wr2B8yXogh
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
#Swedish environmental activist Greta Thunberg was detained again🤡
This time, the girl, together with other activists, blocked a key street in Brussels, calling on the European Union to cancel subsidies for oil and gas productionhttps://t.co/B6za6Gmrwppic.twitter.com/fJiJpm2a0Q
— Lew Anno Suport#Israel #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) October 5, 2024
Earlier today, armed extremists set fire to a Christmas tree in Suqaylabiyah in Hama, Syria. Local channels say they were Uzbek militants.
HTS apologized for the incident and promised to deal with any future threats, but many Christians do not believe this will happen. pic.twitter.com/1Op98CUmTB
The individual who ran into a crowd with a car at a Christmas market in Magdeburg, Germany has been identified as Talib Al-Abdulmohsen… an atheist and well know activists and Zionist.
BREAKING: Thousands of Germans are currently protesting in Magdeburg against Mass Immigration after the Christmas market attack by a Saudi Arabian immigrant yesterday.
The people of Germany are NOT going to play nice anymore. They’ve had enough. pic.twitter.com/i6Baj8QNgW
Lengyelországban meghosszabbítják a koronavírus terjedését lassító mozgáskorlátozásokat, elrendelik a szájmaszk viselését, az iskolai távoktatást, elhalasztják az érettségi vizsgákat – közölte csütörtöki sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
Morawiecki leszögezte: az eddigi intézkedések hatékonynak bizonyultak, ha ezeket nem vezették volna be, jelenleg Lengyelországban akár 40 ezernél több fertőzés is lehetne, a csütörtök délelőttig kimutatott mintegy 5,3 ezer helyett.
Fotó: MTI
A márciusban elrendelt, eredetileg szombatig érvényes mozgáskorlátozásokat, valamint a nem életfontosságú cikkeket árusító boltok, bevásárló központok, kozmetikai, fodrászati szalonok, továbbá a kulturális intézmények bezárásáról szóló intézkedéseket egy héttel, április 19-ig hosszabbítják meg – mondta Morawiecki.
Április 26-ig hosszabbítják meg az iskolai távoktatást, ezzel együtt a 8 évnél fiatalabb gyermekekről gondoskodó szülőknek járó pénzügyi támogatást is. További két hétig tart a légiforgalom szüneteltetése és az egészségügyi ellenőrzés a határátkelőkön. A március közepén létesített határzár viszont legalább május 3-ig lesz érvényben.
A tömegrendezvények tilalmát határozatlan ideig tartják fenn. Az egyházi szertartásokon húsvét idején is legfeljebb öt hívő vehet részt a lelkészek mellett.
Az eredetileg májusra tervezett érettségi vizsgákat leghamarabb júniusban tartják meg, ezek időpontjáról majd legalább egy hónappal korábban értesítik a diákokat.
A járvány elleni harc döntő fázisa sajnos éppen a húsvéti időre esik – állapította meg Morawiecki, arra kérve a lengyeleket, hogy szűk családi körben töltsék az ünnepeket. Egyúttal közölte: Húsvét után tervet mutatnak be „az új gazdasági valósághoz” való fokozatos visszatérésre.
Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter a sajtóértekezleten bejelentette: több európai országhoz hasonlóan jövő csütörtöktől közterületen kötelező lesz szájmaszk viselése, illetve az orr és száj eltakarítása kendővel, sállal. Ezzel még jobban akarják korlátozni a járvány terjedését, tekintettel arra, hogy egyre többen tünetmentesen mennek át a fertőzésen – magyarázta.
A lengyel egészségügyi tárca szerint az országban csütörtök reggelig 5341-re nőtt a kimutatott fertőzések száma, eddig összesen 164 beteg hunyt el. Szerdán 357 új fertőzést, 30 halálesetet regisztráltak. A járvány növekedésének dinamikája az utóbbi napokban enyhén csökkenő tendenciát mutat. Az első lengyelországi eset kimutatása óta közel 107,6 ezer, csak szerdán több mint 8,3 ezer vírustesztet végeztek. Közel 152,9 ezer embert házi karanténba helyeztek. 284-en felgyógyultak a betegségből.
❗️ Повернення українців з-за кордону ℹ️ Державна прикордонна служба України організувала взаємодію з органами місцевої влади, ДСНС щодо забезпечення транспорту для перевезення громадян, які прибули до кордону пішки. Крім того, залучено додатковий інспекторський склад, працюють додаткові смуги, де оформлення відбувається із застосуванням мобільних комплексів прикордонного контролю. Зокрема, сьогодні до опівдня на кордоні з Польщею вже здійснено пропуск майже 7,4 тисячі таких мандрівників, це більше ніж учора за усю добу – 5,4 тис. осіб.? https://is.gd/13ys6Wℹ️ НАГОЛОШУЄМО: процедури прикордонного контролю будуть проводитися з врахуванням сучасних загроз. Ми не можемо прискорити пропуск, знижуючи якість контрольно-профілактичних заходів.
.#TVPInfo | W Nowinach koło Kielc płonie nielegalne składowisko odpadów chemicznych. Wielka chmura dymu rozchodzi się po całej okolicy. Strażacy apelują do mieszkańców o zamykanie okien i nie wychodzenie na zewnątrz.pic.twitter.com/FmWb9B6LR1
❗️UWAGA KIEROWCY❗️ W związku ze zderzeniem autobusu z cysterną i ciężarówką na 456 km #DK1 w miejscowości #Bogusławice, ruch w k. Warszawy jest całkowicie zablokowany, policja o kieruje na Radomsko drogą #DK91, do Częstochowy zjazd w #DW483 na Mykanów i Cykarzew.#wypadekpic.twitter.com/ZjAaVpEcHl
Mass protests in #Poland against the decision to ban abortions in nearly all cases. This is outside our window in #Krakow. Someone must've heard we are locked inside due to COVID so they came to us. #strajkkobietpic.twitter.com/GD7ziT8aZG
Przypomnę Wam przykładowo, w jakich warunkach pracują po wypadku ratownicy w kopalni. Na zdjęciach #Zofiówka 2018 po wstrząsie. Po wybuchu metanu niekiedy, jak teraz na #Pniówek pracować się czasem nie da. A oni i tak zawsze idą po żywego...? https://t.co/Ad8Zpp3hFh
— Karolina Baca-Pogorzelska (@BacaPogorzelska) April 20, 2022
Jajcarz, który trzema jajkami obrzucił kolumnę Jarosława Kaczyńskiego w Gnieźnie, dostał za to 100 zł mandat od policji. Wychodzi 33 zł 33 gr za jedno jajko?! Straszna inflacja w tym Gnieźnie! pic.twitter.com/yNhUep7bG5
Meanwhile in Poland: ecological disaster on the Oder River. Thousands of dead fish, dead beavers...Allegedly, the cause is a highly poisonous solvent. Although the poisoning began a few days ago, there is no information about its source. The Gov doesn't give a damn.#Oder#Riverpic.twitter.com/LEID4D8ZFi
#Scramble, another immediate take-off for the #ItalianAirForce#Eurofighters engaged in Air Policing activities in Poland to intercept 4 Russian fighters after they had entered first Polish then Swedish airspace, before being forced to return to Kaliningrad airspace pic.twitter.com/Piy7YUIE2g
Zgorzelec, ul. Daszyńskiego - wybuch na stacji paliw. Do wybuchu doszło w trakcie prowadzonych czynności, po zakończonych działaniach konserwacyjnych, w pustym zbiorniku podziemnym na benzynę.
Zarzuty podpalenia usłyszał 35-latek, który w Radłowie (woj. małopolskie) koło Tarnowa miał podpalić karetkę, która następnego dnia rano miała jechać w konwoju humanitarnym do Ukrainy.https://t.co/XYSX1vpJ1P
W Chrcynnie doszło do katastrofy samolotu cessna. Służby informują o ofiarach śmiertelnych i rannych. O możliwych przyczynach tragedii mówił na antenie @tvn24 ekspert lotniczy Grzegorz Brychczyński.https://t.co/OFG5z1PzFh
Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
Border Guard officers, working with @CBSPolicji and @KAS_GOV_PL secured nearly 4⃣4⃣0⃣kg of cocaine with a black market value of around PLN 1⃣8⃣0⃣million in the port of Gdynia‼️
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
According to the Polish Armed Forces, a MQ-9 “Reaper” Surveillance Drone with the U.S. Air Force suffered a Total Contact Loss after launching from the 12th Unmanned Aerial Vehicles Base near the Town of Mirosławiec in Northwestern Poland on a Routine Training Mission; after… pic.twitter.com/xdO9tmg60E
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
Ze zavaleného polského dolu Rydultowy se podařilo vysvobodit 41 horníků. Ti byli po silném otřesu od ranních hodin uvěznění pod zemí. Patnáct z nich záchranáři rozvezli do přilehlých nemocnic. Se dvěma dalšími se ale stále nepodařilo navázat kontakt. pic.twitter.com/fTMzMhlqTR
❗️ A UAV probably crashed into Polish territory during the Russian attack on Ukraine
During the massive Russian attack on Ukraine, which took place on the morning of August 26, a yet unidentified object entered Polish airspace and apparently landed on Polish territory. This was… pic.twitter.com/74F820ArAo
A közeljövőben Európa több országában is megkezdik a koronavírus-járvány miatti szigor enyhítését. Hétköznapi életünk visszanyeréseként első lépésként az óvodák és az iskolák újranyitását tervezik.
Ausztria az elsők között vezetett be szigorú óvintézkedéseket a koronavírus-járvány miatt az európai országok közül, és a korlátozások feloldásában is az élen jár. A kormány bejelentette, hogy húsvét után újra kinyithatnak a kisboltok és a kertészeti üzletek, május elsejétől pedig a fodrászszalonok és a plázák is fogadhatnak vendégeket. Az osztrák kancellár szerint a következő hét kulcsfontosságú lesz.
„Ausztria gyorsabban és határozottabban reagált, mint a többi ország. Ezért tudtuk eddig elkerülni a legrosszabbat. A korlátozások korai bevezetése miatt előbb lábalhatunk ki a válságból” – magyarázta Sebastian Kurz, aki azt is hozzátette, hogy ha ismét elkezd romlani a helyzet, a hatóságok bármikor behúzhatják a vészféket.
Csehországban egyes üzletek már csütörtöktől nyitva lehetnek, a szükségállapotot viszont a hónap végéig meghosszabbította a kormány.
A skandináv országokban enyhül a szigor – már ahol volt szigor egyáltalán
Norvégiában április 20-án újra kinyitnak az óvodák, és egy héttel később az alsósok újrakezdhetik az iskolát.
Dániában az óvodákba és az általános iskolákba már a jövő héten visszatérnek a gyerekek. A kormány szerint ez még mindig kisebb terhet jelent a társadalom számára, mint otthon tartani őket.
Svédországban pedig igazából meg sem állt az élet. A többi európai országhoz képest rendkívül enyhe korlátozások vannak csak érvényben.
Az ország első számú járványügyi szakembere, Anders Tegnell úgy véli, hogy a statisztikák alapján a svéd módszer egyelőre beválik:
„Természetesen amit mi teszünk, és amit az egész társdalom tesz, az nagy hatással van a járvány terjedésére. Most a szabadban vagyunk, nem túl közel egymáshoz. Ez a vírus nem ilyen körülmények között terjed, hanem zárt térben, ahol nincs elég hely az emberek között. Úgyhogy az ilyen jelenetek nem aggasztanak annyira”.
Miközben Európa nagy része bezárkózott, a svéd emberek fociedzésre járnak, és játszanak a parkokban. Az ő életünk egyelőre nem fordult fel gyökeresen a járvány miatt.
#WATCH | An Oxygen tanker leaked while tankers were being filled at Dr Zakir Hussain Hospital in Nashik, Maharashtra. Officials are present at the spot, operation to contain the leak is underway. Details awaited. pic.twitter.com/zsxnJscmBp
Óva intette szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kormányokat attól, hogy túl hamar oldják fel a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat.
Hans Kluge, a WHO európai igazgatója egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy „Európa továbbra is a járvány gócában van, és egyrészt van okunk arra, hogy optimisták legyünk, másrészt viszont nagyon is megvan az okunk az aggodalomra.”
Megjegyezte azt is, hogy a járvány által leginkább sújtott 10 ország közül hét az európai térségben található.
Kluge kiemelte Spanyolországot, Olaszországot és Németországot a járvány terjedésének lassulásával kapcsolatban, és elmondta, hogy haladást sikerült elérni Ausztriában, Hollandiában és Svájcban.
A WHO európai igazgatója azonban aggodalmát fejezte ki a koronavírus-fertőzéses esetek növekvő számával kapcsolatban egyebek között Törökországban, Izraelben, Svédországban, Finnországban és Ukrajnában.
A WHO regionális igazgatója szerint „hosszú út áll még előttünk ezen a maratonon, és – mint mondta – nem most van itt az ideje annak, hogy elkezdjünk enyhíteni a közösségi távolságtartásra vonatkozó szigorú korlátozásokon, amelyek segítettek megfékezni a vírus terjedését.
Steinwerfer auf der Flucht von der Polizei. Die meisten scheinen minderjährig. Die Polizei bettelt fast via Lautsprecher: „Unterlassen sie den Bewurf, machen sie die Fahrbahn frei, wir haben Verletzte und Rettungswagen, die nicht durchkommen.“ #b1505pic.twitter.com/uX1qscohrF
And at the same time this awful assembly takes place in Berlin, where they scream "Scheiss Juden". I am so angry that this can take place in my country pic.twitter.com/zVuaX3e5QS
Who’s idea at Hartlepool Council was it to bring migrant hostels to town, to place them on residential street close to schools, to bring them to a town with massive crime problems, unemployment problems, are we getting massive investment to teach people how to speak English,… pic.twitter.com/KJnmGZdxZk
My colleagues and I are devastated: we have lost one of our own in #Gaza today.
Our young @WHOoPt colleague Dima Alhaj was tragically killed alongside her 6 month old baby, her husband and 2 brothers. Reportedly multiple other family members sheltering in the same house were… pic.twitter.com/vURpNFRXe6
Unmarked graves of #migrants who died in #bosnia, on the #balkanroute. The city cemetery of the village #Sapna, has about 15 graves. Many more are in other parts of the country, and nobody knows how many bodies are left in forests. Killed by #fortresseurope. (Photo by N. Suljic) pic.twitter.com/5BWVNAk5Hl

Ivano-Frankivszk városának bejáratainál április 2-tól ellenőrzőpontokat alakítanak ki, s minden belépőnek megmérik a testhőmérsékletét.
A korlátozásokat város polgármestere rendelte el, a folyamatot a rendőrök mellett a Nemzeti Gárda tagjai felügyelik majd. Mindemellett a város és a hozzá csatlakozott területi egység településein korlátozták a parkok, rekreációs zónák látogatását, betiltották az utcán történő alkoholfogyasztást és a tűzrakást.
Lengyelország a járvány miatt betiltja a szabad mozgást, az intézkedés április 11-ig érvényes.
Ezt Mateusz Motawiecki lengyel kormányfő és Lukasz Szumowski egészségügyi
miniszter jelentették be egy sajtótájékoztatón.
„Az a tény, hogy nálunk alacsonyabb a
megbetegedések száma, mint amire számítottunk, nem kell, hogy elaltasson minket; további korlátozó
intézkedéseket kell bevezetni Lengyelországban a koronavírus terjedésének
korlátozására. Ezek a korlátozások mindannyiunkat érintenek, (…) ez a döntés
azért szükséges, hogy a lehető legnagyobb mértékben korlátozzuk tevékenységünket.
Kivételek: bevásárlás, gyógyszertár, kutyasétáltatás. Az időmegtakarítás és a
kórházak felkészítése érdekében hozzuk meg ezeket a döntéseket.”
A lengyel miniszterelnök hozzátette, hogy
korlátozásokat vezetnek be a tömegközlekedésre vonatkozóan az utasok közötti
távolság biztosítása érdekében.
Lengyelország szintén korlátozza az
összejöveteleket, kettőnél több ember nem gyűlhet össze.
Lengyelországban március 24-én megnőtt a koronavírus áldozatainak száma. Egy 68 éves pap, akit Pulawyban kezeltek, meghalt. Így már 9 halottja van a járványnak az országban. 774 fertőzött személyt tartanak nyilván.
Post i filmik uzytkownika strony"pożar autokaru na autostradzie A1 między węzłami Selgros i Nowosolna w kierunku Brzezin. 5 zastępów Straży Pożarnej mijałem po drodze plus jeden samochód Policji."
❗️ Повернення українців з-за кордону ℹ️ Державна прикордонна служба України організувала взаємодію з органами місцевої влади, ДСНС щодо забезпечення транспорту для перевезення громадян, які прибули до кордону пішки. Крім того, залучено додатковий інспекторський склад, працюють додаткові смуги, де оформлення відбувається із застосуванням мобільних комплексів прикордонного контролю. Зокрема, сьогодні до опівдня на кордоні з Польщею вже здійснено пропуск майже 7,4 тисячі таких мандрівників, це більше ніж учора за усю добу – 5,4 тис. осіб.? https://is.gd/13ys6Wℹ️ НАГОЛОШУЄМО: процедури прикордонного контролю будуть проводитися з врахуванням сучасних загроз. Ми не можемо прискорити пропуск, знижуючи якість контрольно-профілактичних заходів.
.#TVPInfo | W Nowinach koło Kielc płonie nielegalne składowisko odpadów chemicznych. Wielka chmura dymu rozchodzi się po całej okolicy. Strażacy apelują do mieszkańców o zamykanie okien i nie wychodzenie na zewnątrz.pic.twitter.com/FmWb9B6LR1
❗️UWAGA KIEROWCY❗️ W związku ze zderzeniem autobusu z cysterną i ciężarówką na 456 km #DK1 w miejscowości #Bogusławice, ruch w k. Warszawy jest całkowicie zablokowany, policja o kieruje na Radomsko drogą #DK91, do Częstochowy zjazd w #DW483 na Mykanów i Cykarzew.#wypadekpic.twitter.com/ZjAaVpEcHl
Mass protests in #Poland against the decision to ban abortions in nearly all cases. This is outside our window in #Krakow. Someone must've heard we are locked inside due to COVID so they came to us. #strajkkobietpic.twitter.com/GD7ziT8aZG
Przypomnę Wam przykładowo, w jakich warunkach pracują po wypadku ratownicy w kopalni. Na zdjęciach #Zofiówka 2018 po wstrząsie. Po wybuchu metanu niekiedy, jak teraz na #Pniówek pracować się czasem nie da. A oni i tak zawsze idą po żywego...? https://t.co/Ad8Zpp3hFh
— Karolina Baca-Pogorzelska (@BacaPogorzelska) April 20, 2022
Jajcarz, który trzema jajkami obrzucił kolumnę Jarosława Kaczyńskiego w Gnieźnie, dostał za to 100 zł mandat od policji. Wychodzi 33 zł 33 gr za jedno jajko?! Straszna inflacja w tym Gnieźnie! pic.twitter.com/yNhUep7bG5
Meanwhile in Poland: ecological disaster on the Oder River. Thousands of dead fish, dead beavers...Allegedly, the cause is a highly poisonous solvent. Although the poisoning began a few days ago, there is no information about its source. The Gov doesn't give a damn.#Oder#Riverpic.twitter.com/LEID4D8ZFi
#Scramble, another immediate take-off for the #ItalianAirForce#Eurofighters engaged in Air Policing activities in Poland to intercept 4 Russian fighters after they had entered first Polish then Swedish airspace, before being forced to return to Kaliningrad airspace pic.twitter.com/Piy7YUIE2g
Zarzuty podpalenia usłyszał 35-latek, który w Radłowie (woj. małopolskie) koło Tarnowa miał podpalić karetkę, która następnego dnia rano miała jechać w konwoju humanitarnym do Ukrainy.https://t.co/XYSX1vpJ1P
Zgorzelec, ul. Daszyńskiego - wybuch na stacji paliw. Do wybuchu doszło w trakcie prowadzonych czynności, po zakończonych działaniach konserwacyjnych, w pustym zbiorniku podziemnym na benzynę.
Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
W Chrcynnie doszło do katastrofy samolotu cessna. Służby informują o ofiarach śmiertelnych i rannych. O możliwych przyczynach tragedii mówił na antenie @tvn24 ekspert lotniczy Grzegorz Brychczyński.https://t.co/OFG5z1PzFh
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
Border Guard officers, working with @CBSPolicji and @KAS_GOV_PL secured nearly 4⃣4⃣0⃣kg of cocaine with a black market value of around PLN 1⃣8⃣0⃣million in the port of Gdynia‼️
This morning, unknown persons damaged Ukrainian agricultural products at the Dorohusk (Poland) railway station. Three grain trucks with rapeseed were opened. This is a transit cargo heading to Germany (Hamburg).
According to the Polish Armed Forces, a MQ-9 “Reaper” Surveillance Drone with the U.S. Air Force suffered a Total Contact Loss after launching from the 12th Unmanned Aerial Vehicles Base near the Town of Mirosławiec in Northwestern Poland on a Routine Training Mission; after… pic.twitter.com/xdO9tmg60E
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
Ze zavaleného polského dolu Rydultowy se podařilo vysvobodit 41 horníků. Ti byli po silném otřesu od ranních hodin uvěznění pod zemí. Patnáct z nich záchranáři rozvezli do přilehlých nemocnic. Se dvěma dalšími se ale stále nepodařilo navázat kontakt. pic.twitter.com/fTMzMhlqTR
❗️ A UAV probably crashed into Polish territory during the Russian attack on Ukraine
During the massive Russian attack on Ukraine, which took place on the morning of August 26, a yet unidentified object entered Polish airspace and apparently landed on Polish territory. This was… pic.twitter.com/74F820ArAo
Strażacy zgasili pożar w laboratorium wynajętym firmie zewnętrznej przez Narodowe Centrum Badań Jądrowych. Dwie osoby poszkodowane, przekazane ratownikom. Pożar w znaczonej odległości od reaktora Maria.#NCBJ@RMF24plpic.twitter.com/JDuGVDw2s6
❗️Uwaga, w związku z kolejnym atakiem Federacji Rosyjskiej wykonującej uderzenia z użyciem rakiet manewrujących, pocisków balistycznych i bezzałogowych statków powietrznych na obiekty znajdujące się między innymi na zachodzie Ukrainy, rozpoczęło się operowanie wojskowego… pic.twitter.com/OEvUjNCNhC
Március
17-től az ukrán állampolgárok kizárólag közúton térhetnek vissza Ukrajnába.
Ukrajna március 17-től teljes mértékben
korlátozza a légi forgalmat a COVID-19 koronavírus miatt. Ezt Dmitrij Razumkov,
a Parlament elnöke jelentette be az egyik tv-csatornán.
„Ami a légi személyszállítást illeti,
március 17-e 00:00 órától teljes mértékben korlátozva lesz. Az ukrán
állampolgároknak csak a szárazföldi és a tengeri útvonalon lesz lehetőségük
hazatérni” – jelentette be Razumkov.
A politikus hangsúlyozta, hogy március
17-től az ukrán állampolgárok közúton térhetnek haza.
„Úgy gondolom, a légi közlekedés nem az
egyetlen, lesznek más lehetőségeik is az állampolgáraink hazatérésére. Viszont
elhagyni az országot nem lehet. A közúti forgalom, ez az egyik módja a
hazatérésnek. A helyzet a következő: a szárazföldön való hazatérést könnyű
biztosítani. De sajnos nem tudunk kizárólag ukrán állampolgároknak járatokat
biztosítani” – tette hozzá Razumkov.
Deeply concerning incident at Africa’s largest airline — Ethiopian Airlines Boeing 737 #ET343 was still at cruising altitude of 37,000ft by the time it reached destination Addis Ababa
Deeply concerning incident at Africa’s largest airline — Ethiopian Airlines Boeing 737 #ET343 was still at cruising altitude of 37,000ft by the time it reached destination Addis Ababa
Scenes in South Korea as Seoul experiences its heaviest November snowfall since records began over a century ago, snarling traffic, knocking out power and grounding flights.#snowfall#Seoul#SouthKoreapic.twitter.com/74CUaK9Zi7