A török védelmi minisztérium közölte, a fegyveres erők szállító repülőgépe Georgiában lezuhant, számolt be az Anadolu hírügynökség.
A jelentés szerint a gép Azerbajdzsánból Törökországba tartott.
„Egy Azerbajdzsánból hazánkba tartó C130-as katonai szállító repülőgép zuhant le a grúz-azerbajdzsáni határon. Az azerbajdzsáni és a grúz hatóságokkal összehangoltan folynak a kutató-mentő műveleteket” – közölte a védelmi minisztérium közleményében.
A hírügynökség nem közölt részleteket arról, hogy hányan tartózkodtak a fedélzeten.
Szombat délelőtt tragikus repülőgép-baleset történt Ausztráliában, Új-Dél-Wales államban: egy kisrepülőgép a felszállást követően röviddel lezuhant a Shellharbour repülőtéren, Sydneytől mintegy 85 kilométerre délre. A hatóságok megerősítették, hogy a fedélzeten tartózkodó három ember életét vesztette.
A rendőrség közleményében így fogalmazott: „A földet éréskor a repülőgép kigyulladt, a tüzet az Új-Dél-Walesi Tűzoltóság és Mentőszolgálat eloltotta. Három ember halálát megerősítettük.” A baleset helyszínéről készült légi felvételeken a gép kiégett roncsai láthatók a kifutópályán – adta hírül a Reuters.
A hatóságok közölték, a repülőgép szombaton, helyi idő szerint délelőtt 10 óra körül emelkedett a levegőbe, ám röviddel a felszállás után lezuhant. A rendőrség bűnügyi helyszínt állított fel, és értesítette az Ausztrál Közlekedésbiztonsági Hivatalt (ATSB), ,mely megkezdi a baleset körülményeinek kivizsgálását.
A tragédia súlyosságát mutatja, hogy a környéken élők is érzékelték a becsapódást, a repülőtér területén pedig hosszú órákig tartott a mentés és a helyszín biztosítása. Bár a tűzoltóknak sikerült megfékezniük a lángokat, a gép teljesen kiégett, így a vizsgálatot nehezíti a roncsok állapota.
A baleset okát egyelőre nem közölték, de a hatóságok hangsúlyozták, hogy minden lehetséges tényezőt – a műszaki hibától a pilótahibáig – megvizsgálnak. Az ATSB szakértői a következő napokban részletes helyszíni vizsgálatot végeznek, majd előzetes jelentést adnak ki.
A 16-year-old boy who was standing on a dock was killed after he was struck by a small plane that crashed into a lake northeast of Toronto, police say.
Durham Regional Police said they responded to the plane crash on Lake Scugog near Williams Point at about 12:30 p.m. on Friday.… pic.twitter.com/uAQdrQ8LSP
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) July 19, 2025

‘Idiot’ tourists strike again: The moment a man sits on the 'Van Gogh chair' and breaks it. In an Instagram post, Palazzo Maffei in Verona, Italy, said it was “Every museum's nightmare come true”.https://t.co/DeMBEYIb34#museums#Italypic.twitter.com/8Nr0ZnZaQb
Nyugat-Németországban lezuhant egy kisrepülőgép, a balesetben két ember életét vesztette – számolt be az MTI hétfőn a helyi rendőrség közleménye nyomán.
A rendőrségi jelentés szerint az ultrakönnyű repülőgép vasárnap este nem szállt le a tervezett időben a bitburgi repülőtéren, és elvesztette a kapcsolatot a földi radarokkal is.
A rendőrség és a tűzoltóság hétfő reggel találta meg a lezuhant repülőgép roncsait és a két utas holttestét egy mezőn, körülbelül hat kilométerre Bitburgól északra, a luxemburgi határ közelében. Az áldozatok személyazonosságát és a baleset okát még vizsgálják.
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
Heavy rain from Super Typhoon Ragasa burst a lake on the east coast of Taiwan, with the deluge breaking a bridge and causing flooding in surrounding villages pic.twitter.com/uOpJFPETi8
Egy 16 éves fiú életét vesztette, amikor egy kisrepülőgép a part menti stégre zuhant Lake Scugog térségében, Torontótól északkeletre – közölte a helyi rendőrség.
A Durham Regionális Rendőrség közlése szerint a balesetről péntek dél körül érkezett bejelentés. A kisrepülő a Lake Scugog nevű tó Williams Point nevű partszakaszán zuhant le, Caesarea település közelében, Torontótól északkeletre – számol be róla a CBC.
A hatóságok szerint a 16 éves fiú épp a stégen tartózkodott, amikor a kisrepülő a vízre leszállás közben irányíthatatlanná vált, és nekiütközött a part közeli szerkezetnek.
A fiatal olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset pontos körülményeit a kanadai Közlekedésbiztonsági Tanács (TSB) és a rendőrség közösen vizsgálja. A Durham rendőrség szóvivője, Gill Lock felügyelő közölte: jelenlegi információk szerint az alkohol nem játszott szerepet a balesetben, a pilóta együttműködik a hatóságokkal.
A gépen tartózkodó két személy – a pilóta és egy utas – könnyebb sérülésekkel megúszta az incidenst. A pilótát kórházba szállították, míg utasát a helyszínen látták el.
A 16-year-old boy who was standing on a dock was killed after he was struck by a small plane that crashed into a lake northeast of Toronto, police say.
Durham Regional Police said they responded to the plane crash on Lake Scugog near Williams Point at about 12:30 p.m. on Friday.… pic.twitter.com/uAQdrQ8LSP
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) July 19, 2025
A hatóságok a család kérésére nem tették közzé az elhunyt fiú nevét. A TSB vizsgálatvezetője, Peter Rowntree elmondta: a testület célja a baleset okainak feltárása és a hasonló tragédiák megelőzése, nem pedig a felelősség megállapítása.
Mint mondta, a vízi leszállás mindig nagyobb kihívásokat jelenthet a pilóták számára. A balesetet szenvedett gép egy Ultravia Pelican Sport 600 típusú, házilag épített, úszótalpakkal felszerelt könnyű repülőgép volt, amely alkalmas mind vízi, mind szárazföldi leszállásra.
A repülőgép roncsait várhatóan szombaton távolítják el a helyszínről.
A 16-year-old boy who was standing on a dock was killed after he was struck by a small plane that crashed into a lake northeast of Toronto, police say.
Durham Regional Police said they responded to the plane crash on Lake Scugog near Williams Point at about 12:30 p.m. on Friday.… pic.twitter.com/uAQdrQ8LSP
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) July 19, 2025
O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu#romania#timisoara#news#gandul
🛣️ 🇳🇴 Norway - Person missing after landslide at motorway in Norway
A person is missing after a landslide struck near Nestvatnet in Levanger, north of Trondheim, Norway. The landslide has damaged both the new and old E6 mo… in Nestvatnet, Levangerhttps://t.co/1cKTJBUH7Jpic.twitter.com/2uA1NakgQM
⚫️ Almenys una persona ha mort ofegada a Sant Pere de Riudebitlles, al Penedès.
❗️Els @bomberscat buscaven un pare i un fill menor després que l’aigua de la riera de Sant Quintí arrosegués el seu cotxe. Han trobat el vehicle buit i més avall, un cos.
😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm
Atenção aos Avisos Meteorológicos para Portugal Continental: Agitação Marítima - Amarelo [ 14 Nov 09:33 - 15 Nov 18:00 ] Ondas de oeste/sudoeste com 4 a 4,5 metros. Precipitação - Laranja [ 14 Nov 09:33 - 14 Nov 12:00 ]#avisosipmahttps://t.co/wgLnekhnrMpic.twitter.com/CjY8Z92OhG
Egyre több részlet derül ki a júniusi, 260 halálos áldozatot követelő tragédiáról. A legfrissebb vizsgálati jelentés szerint az Air India szerencsétlenséget emberi hiba okozhatta – méghozzá a pilóták vitája, amely közvetlenül a felszállás után zajlott a fülkében.
Az Air India AI171-es járata a nyugat-indiai Ahmedabad városából indult Londonba, ám alig néhány másodperccel a felszállás után mindkét hajtómű leállt, és a repülőgép lakóépületre zuhant – írja a német Bild.
A lezuhant Air India-gép roncsai egy egyetemi kórház területén – a vizsgálat középpontjában az üzemanyag-vezérlők állnak.
A balesetről kiadott előzetes jelentés szerint a hajtóművek üzemanyag-ellátását szabályozó kapcsolókat („Fuel Control Switch”) egyenként állították át „RUN” állásból „CUTOFF” módba – ezzel gyakorlatilag elzárták az üzemanyagot a hajtóművek elől. A repülőrögzítő szerint ez néhány másodperccel a felszállás után történt.
A hangrögzítő még döbbenetesebb képet fest: a pilóták összevesztek a fülkében. Az egyik pilóta a másikat kérdezi: „Miért kapcsoltad le?”, mire a válasz: „Nem én voltam.” A hangfelvételből nem lehet biztosan megállapítani, ki beszélt. A gépet ekkor a másodpilóta vezette, a kapitány csak felügyelt.
Az egyik hajtómű ugyan még időben újraindult, de nem tudott elegendő tolóerőt leadni, a másik pedig késve gyulladt be. A gép már nem tudta elkerülni az ütközést: egy orvosi egyetem kollégiumépületébe csapódott, megölve 241 embert a fedélzeten és további 19-et a földön.
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
BREAKING: Two fishermen at sea near the airport reportedly witnessed the crash of a LANHSA (Línea Aérea Nacional de Honduras S.A.) BAe Jetstream 31, built in 1990, which broke into two pieces upon impact.
Hırvatistan'dan Salzburg'a gitmekte olan Cirrus SR20 model küçük bir uçak, Avusturya'da kaza yaptı. Kazada 4 kişi hayatını kaybetti. pic.twitter.com/5ZYxbssuuj
A 16-year-old boy who was standing on a dock was killed after he was struck by a small plane that crashed into a lake northeast of Toronto, police say.
Durham Regional Police said they responded to the plane crash on Lake Scugog near Williams Point at about 12:30 p.m. on Friday.… pic.twitter.com/uAQdrQ8LSP
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) July 19, 2025
Egy repülőgép lezuhant az ausztráliai Avalon Nemzetközi Légibemutatón péntek délután. A pilótát súlyos sérülésekkel mentőhelikopterrel kórházba szállították. A tragikus balesetről videófelvétel is készült – számolt be az Origo.
Lezuhant egy repülőgép a bemutató közben az Avalon Nemzetközi Légi bemutatón, Ausztráliában. A baleset helyi idő szerint 17:15 körül történt. A rémes baleset a bemutató alatt, a nézők szeme láttára történt, miközben azok a repülőgép bemutatót figyelték.
Az ötvenes éveiben járó pilótát életveszélyes állapotban mentőhelikopterrel a melbourne-i kórházba szállították.
A repülőgép pilótája és egyetlen utasa súlyos sérüléseket szenvedett. Az incidens jelentős távolságra történt a nézőktől, és további sérülésekről nem érkezett jelentés – áll a helyi rendőrség közleményében.
A kétfedelű repülőgép műrepülő manővereket végzett, amikor lezuhant, a nézők legnagyobb döbbenetére. A hétvégére tervezett légi bemutató eseményt, a balesetet követően törölték. Több szemtanú is nyilatkozott a balesettel kapcsolatban. Egyikük azt mondta, hogy egyszerre négy repülőgép volt a levegőben. Ezután az egyik különvált, a másik három alakzatban maradt.
Az egyedül repülő gép egy hurkot hajtott végre, de nem tudott időben kijönni belőle, és a földbe csapódott – mondta a szemtanú.
BREAKING: Two fishermen at sea near the airport reportedly witnessed the crash of a LANHSA (Línea Aérea Nacional de Honduras S.A.) BAe Jetstream 31, built in 1990, which broke into two pieces upon impact.
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
A 16-year-old boy who was standing on a dock was killed after he was struck by a small plane that crashed into a lake northeast of Toronto, police say.
Durham Regional Police said they responded to the plane crash on Lake Scugog near Williams Point at about 12:30 p.m. on Friday.… pic.twitter.com/uAQdrQ8LSP
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) July 19, 2025
Két utassal a fedélzetén lezuhant egy kisrepülőgép a nyugat-németországi Bonn közelében, az 51 éves pilóta életét vesztette, hatéves lányának azonban sikerült kimenekülnie az égő roncsok közül – jelentette be a helyi rendőrség pénteken.
A tájékoztatás szerint a súlyos sérüléseket szenvedett kislányt a kiérkező mentők azonnal ellátták, mielőtt kórházba vitték volna, állapota nem életveszélyes.
A repülőgép délután, nem sokkal a felszállás után zuhant le a város környékén lévő mezőre és azonnal kigyulladt. A tűzoltók a lángokat gyorsan eloltották, az ügyben vizsgálat indult.
[type] => post [excerpt] => Két utassal a fedélzetén lezuhant egy kisrepülőgép a nyugat-németországi Bonn közelében, az 51 éves pilóta életét vesztette, hatéves lányának azonban sikerült kimenekülnie az égő roncsok közül – jelentette be a helyi rendőrség pénteken. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1742657520 [modified] => 1742657333 ) [title] => Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban, egy hatéves kislány túlélte a zuhanást [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=199136&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 199136 [uk] => 199179 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 199137 [image] => Array ( [id] => 199137 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/e76e307841ba4a3d8f3f4c68ddd622ba.webp [original_lng] => 225438 [original_w] => 1347 [original_h] => 758 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/e76e307841ba4a3d8f3f4c68ddd622ba-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/e76e307841ba4a3d8f3f4c68ddd622ba-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/e76e307841ba4a3d8f3f4c68ddd622ba-768x432.webp [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/e76e307841ba4a3d8f3f4c68ddd622ba-1024x576.webp [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/e76e307841ba4a3d8f3f4c68ddd622ba.webp [width] => 1347 [height] => 758 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/e76e307841ba4a3d8f3f4c68ddd622ba.webp [width] => 1347 [height] => 758 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/e76e307841ba4a3d8f3f4c68ddd622ba.webp [width] => 1347 [height] => 758 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1742716820:3 [_oembed_d2c820e5ac10c13f68f9b28e0c04757c] =>
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
BREAKING: Two fishermen at sea near the airport reportedly witnessed the crash of a LANHSA (Línea Aérea Nacional de Honduras S.A.) BAe Jetstream 31, built in 1990, which broke into two pieces upon impact.
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Bei einem Kindergeburtstag in einem Skigebiet steht eine Ausfahrt mit einem Motorschlitten an. Doch die Fahrt endet mit acht Verletzten, darunter sechs Kindern. Was ist passiert? https://t.co/GdsVxy4b4b
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
🚨BREAKING | The US-Israeli backed Gaza Humanitarian Foundation opened fire on civilians after losing control over its so-called aid distribution point in west Rafah, with armed personnel responding by shooting instead of managing the crowd properly.
⚫️ Almenys una persona ha mort ofegada a Sant Pere de Riudebitlles, al Penedès.
❗️Els @bomberscat buscaven un pare i un fill menor després que l’aigua de la riera de Sant Quintí arrosegués el seu cotxe. Han trobat el vehicle buit i més avall, un cos.
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm
Atenção aos Avisos Meteorológicos para Portugal Continental: Agitação Marítima - Amarelo [ 14 Nov 09:33 - 15 Nov 18:00 ] Ondas de oeste/sudoeste com 4 a 4,5 metros. Precipitação - Laranja [ 14 Nov 09:33 - 14 Nov 12:00 ]#avisosipmahttps://t.co/wgLnekhnrMpic.twitter.com/CjY8Z92OhG
Hondurasban, Roatán közelében hétfőn egy repülőgép 17 emberrel a fedélzetén a tengerbe zuhant a helyi tisztviselők szerint.
A hondurasi polgári légiközlekedési hatóság (Honduras Civil Aviation) megerősítette, hogy a baleset éjjel történt a Juan Manuel Gálvez Nemzetközi Repülőtéren. A fedélzeten 15 utas és a kétfős személyzet tartózkodott, akik közül hatan biztosan meghaltak, a többiek után még folyik a kutatás – számolt be róla a BBC.
Six killed after LANHSA Jetstream 31 plunges into the sea on departure from Juan Manuel Galvez Airport in Roatán, Honduras.
The aircraft, operated by the Honduran carrier Lanhsa, was carrying 17 passengers, including three crew members.
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) March 18, 2025
A Jetstream 32 típusú repülőgép Roatánból indult La Ceiba felé, amely Honduras északi partvidékén található.
Az előzetes jelentések szerint a repülőgép másodpercekkel a felszállás után lezuhant.
A hondurasi rendőrség közölte, hogy jelen voltak a helyszínen, és próbálták kimenteni a baleset érintettjeit.
BREAKING: Two fishermen at sea near the airport reportedly witnessed the crash of a LANHSA (Línea Aérea Nacional de Honduras S.A.) BAe Jetstream 31, built in 1990, which broke into two pieces upon impact.
Xiomara Castro, Honduras elnöke közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy aktiválta a vészhelyzeti műveleti egységet.
„Azonnal megérkeztek a repülőgép-baleset helyszínére, amely 1 km-re történt a roatáni nemzetközi repülőtértől, és fáradhatatlanul dolgoznak a szerencsétlen eset következményeinek kezelésén”
– áll a közleményben.
„San Pedro Sula és La Ceiba állami kórházai készen állnak a sérült utasok ellátására” – tette hozzá Castro.
BREAKING: Two fishermen at sea near the airport reportedly witnessed the crash of a LANHSA (Línea Aérea Nacional de Honduras S.A.) BAe Jetstream 31, built in 1990, which broke into two pieces upon impact.
#25Feb | El helicóptero en el que viajaba la presidenta de Honduras, Xiomara Castro, junto a su equipo, realizó un aterrizaje de emergencia en Santa Cruz de Yojoa.
“Todos estamos bien. Gracias a Dios se consiguió un buen lugar para aterrizar”, expresó la mandataria para los… pic.twitter.com/Ozp0LGI71Y
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
Possible plane crash right outside my office today. Shook the whole building. Unfortunately I'm certain lives were lost here today. Thoughts and prayers to anyone who survived and the families of those who didn't.
A 16-year-old boy who was standing on a dock was killed after he was struck by a small plane that crashed into a lake northeast of Toronto, police say.
Durham Regional Police said they responded to the plane crash on Lake Scugog near Williams Point at about 12:30 p.m. on Friday.… pic.twitter.com/uAQdrQ8LSP
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) July 19, 2025
Rövid időn belül több légi-katasztrófa is történt, legutóbb Kolumbiában zuhant le egy gép, ami sok halálos áldozatot követelt.
Legalább 10 holttestről tudni, akik abban a repülőben utaztak, ami Kolumbiában zuhant le. Az ország északnyugatra fekvő Urraóban történt a szerencsétlenség, melynek körülményei egyelőre nem teljesen tisztázottak, de már vizsgálódnak a hatóságok.
A gép a panamai határhoz közeli Choco tartományból indult útnak, ahonnan Medellinbe tartott. Az incidens még szerdán történt, amikor megszakadt a kapcsolat a géppel, melynek következtében mindenki elhunyt a fedélzeten. Ezt Andres Julian Redon, Antioquia kormányzója erősítette meg.
Az AA azt írja, a kedvezőtlen időjárási viszonyok és a nehéz terepviszonyok miatt a kutató- és mentőcsapatok kihívásokkal találták szembe magukat. Egyelőre 5 holttestet találtak, a többi áldozatot még keresik. A keresés alatt álló holttestek valahol a környéken szóródhattak szét a nagy erejű becsapódást követően.
At least 126 people killed after strong earthquake hits China’s Tibet as rescue efforts are under way, with tremors felt as far away as Nepal, India and Bhutan.
La policía nacional incauta 8,2 toneladas de cocaína en el puerto de Buenaventura.
Es una de las mayores incautaciones de cocaína en la historia de Colombia. En lo que va del mes la policía nacional ha incautado 24 toneladas. pic.twitter.com/d2w1FvaAyS
At least sixteen people have died, and ten others were injured in a landslide in Pekalongan, Central Java, Indonesia, according to an official from the country’s disaster mitigation agency on Tuesday.pic.twitter.com/7rZWwITEFc
Bolu’daki yangında ciddi ihmaller olduğu iddia ediliyor. Yangın alarmının çalmadığı, yangın söndürme sistemi ve yangın merdiveninin bulunmadığı belirtiliyor. Ayrıca Kartalkaya’da itfaiye biriminin olmaması ve ekiplerin ilçe merkezlerinden gelmesi müdahaleyi geciktirmiş.#Bolupic.twitter.com/R7AESGaD7s
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
BREAKING: Two fishermen at sea near the airport reportedly witnessed the crash of a LANHSA (Línea Aérea Nacional de Honduras S.A.) BAe Jetstream 31, built in 1990, which broke into two pieces upon impact.
Apr 29: twenty-two people were killed and three injured in a fire at 厨娘饭店 (Chuniang Restaurant) in Baita District (白塔区), Liaoyang (辽阳), Liaoning province…
Four people are dead, including children, after a car crashed through an after-school camp in Chatham, Illinois, authorities say https://t.co/pH4gvIFRK4
🚨 Four people are dead, including children, and several others are injured after a car crashed through an after-school camp in #Chatham, #Illinois, authorities said. pic.twitter.com/iKeqydzWwT
Sri Muktsar Sahib, Punjab: A blast at a firecracker factory on Singhewala-Faridkot Kotli Road in Muktsar Sahib’s Lambi area caused the death of five workers and injured more than twenty. The collapse of a two-story building trapped several workers under rubble. Rescue operations… pic.twitter.com/BFWnwvq3Li
🇧🇷 : Un tragique accident s'est produit dans l'État de Santa Catarina, au Brésil : une montgolfière transportant 22 personnes a pris feu avant de s'écraser au sol. pic.twitter.com/tFJvFHASlR
Drame du Lycée Boganda ce 25 juin 2025!! Aucune présence du Gouvernement Le ministre de l'énergie et le Directeur général de l'ENERCA doivent répondre de l'état des transformateurs électriques qui sont en cause. Jean-Pierre Mara Ancien Député pic.twitter.com/UNmLP0lELq
🇳🇬 Más de 40 desaparecidos tras el naufragio de un barco en Sokoto, #Nigeria 📍 🚤Embarcación llevaba a más de 50 personas rumbo al mercado de Goronyo; solo 10 fueron rescatadas ⚠️Autoridades investigan posible sobrecarga ⛈️Accidentes así son frecuentes en temporada de lluvias pic.twitter.com/vuL7724Ucc
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
Amelka miała siedem lat. Siedem. Polskie dziecko. Zginęła w Tarnopolu w czasie bestialskiego rosyjskiego ataku rakietowego. Nie spełni już żadnych swoich marzeń. Ta okrutna wojna musi się zakończyć, a Rosja nie może jej wygrać. Bo to jest wojna także o przyszłość naszych dzieci.