Nagy tűz ütött ki egy nyugat-londoni raktárban kedden. A helyszínre a legutóbbi hírek szerint legalább 150 tűzoltó vonult ki, a tűzoltóság súlyos incidensnek nyilvánította az esetet.
A tűzoltóság közleményében azt írták, hogy a tűz „egy raktárból és üzlethelyiségekből álló kétszintes épületben keletkezett”.
A tűz okáról egyelőre nincs biztos és hivatalos információ.
„Az épület körülbelül háromnegyede jelenleg lángokban áll” – tette hozzá az LFB a Sky News beszámolója szerint.
A warehouse has burst into flames in Southall, West London, and around 150 firefighters and 25 fire engines are tackling it. They declared it a major incident.
Később Pat Goulbourne londoni tűzoltó parancsnok közölte, hogy a helyszínen súlyos incidensnek minősítették az esetet.
„Ezt a döntést azért hoztuk meg, mert gyanítjuk, hogy a szerkezeten belül tűzijátékok és palackok vannak tárolva” – tette hozzá a parancsnok, aki szerint ennek tükrében „minden tűzoltó biztonságos távolságba vonult vissza, és most nagyobb távolságból oltják a tüzet” azért, hogy garantálják a személyzet biztonságát.
BREAKING: London Fire Brigade says 25 fire engines and 150 firefighters are responding to a blaze at a warehouse in Southall, West London.https://t.co/m0zM0N5kcf
A londoni tűzoltóság emellett közölte: a környék lakóinak azt tanácsolták, hogy tartsák zárva ajtókat és ablakokat a nagy mennyiségű füst miatt. Emellett azt írták, hogy az első jelentések a tűzről helyi idő szerint reggel 8.55-kor érkeztek be hozzájuk (ez utóbbi abból a szempontból érdekes, hogy a brit lapok már csak délután számoltak be a tűzről, és akkor nyilvánították súlyos incidensnek a tüzet is).
„Ez egy elhúzódó esemény lesz, a tűzoltók egész nap oltási műveleteket fognak végrehajtani” – közölte a tűzoltóság egy közösségi médiás bejegyzésben.
[type] => post
[excerpt] => Nagy tűz ütött ki egy nyugat-londoni raktárban kedden. A helyszínre a legutóbbi hírek szerint legalább 150 tűzoltó vonult ki, a tűzoltóság súlyos incidensnek nyilvánította az esetet.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1764145800
[modified] => 1764108873
)
[title] => Hatalmas tűz volt Londonban: legalább 150 tűzoltót küldtek ki a helyszínre
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=226060&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 226060
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 226061
[image] => Array
(
[id] => 226061
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/tuz.png
[original_lng] => 664084
[original_w] => 1320
[original_h] => 824
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/tuz-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/tuz-300x187.png
[width] => 300
[height] => 187
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/tuz-768x479.png
[width] => 768
[height] => 479
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/tuz-1024x639.png
[width] => 1024
[height] => 639
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/tuz.png
[width] => 1320
[height] => 824
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/tuz.png
[width] => 1320
[height] => 824
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/tuz.png
[width] => 1320
[height] => 824
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1764101674:12
[_oembed_c84639656e834a627b80093cff0ca688] =>
A warehouse has burst into flames in Southall, West London, and around 150 firefighters and 25 fire engines are tackling it. They declared it a major incident.
BREAKING: London Fire Brigade says 25 fire engines and 150 firefighters are responding to a blaze at a warehouse in Southall, West London.https://t.co/m0zM0N5kcf
Incendio devora varios rascacielos residenciales en Hong Kong
Según informes, 4 personas, incluido un bombero, han muerto y al menos otras tres resultaron heridas. Un feroz incendio arrasó este miércoles varios edificios de un complejo residencial del distrito de Tai Po. pic.twitter.com/6DEKpQ8LaB
Incendio devora varios rascacielos residenciales en Hong Kong
Según informes, 4 personas, incluido un bombero, han muerto y al menos otras tres resultaron heridas. Un feroz incendio arrasó este miércoles varios edificios de un complejo residencial del distrito de Tai Po. pic.twitter.com/b22m8l0jIb
Csütörtök reggel súlyos baleset rázta meg Londont. Egy emeletes busz egy üzletnek ütközött. A járművön mintegy húsz utas tartózkodott a baleset idején.
A kelet-londoni Manor Park városrészben egy emeletes busz ütközött egy üzlet kirakatának, a Station Roadot mindkét irányban lezárták. A helyszínre rendőrök, mentők és tűzoltók vonultak ki.
Manor Park bus crash live as double decker with 20 passengers smashes into shophttps://t.co/0nJljfbAB8
Egy Londonban közlekedő, jellegzetes emeletes busz csütörtök reggel egy üzlet kirakatába rohant. A 474-es járat a Station Road mentén haladt, amikor a jármű irányíthatatlanná vált és belerohant az épületbe.
A buszon körülbelül húsz utas tartózkodott, közülük egy embert a helyszínen láttak el, majd kórházba szállítottak. A rendőrség, a mentők és a tűzoltók gyorsan a helyszínre érkeztek, és biztonsági okokból lezárták a környéket. A hatóságok megkezdték a baleset körülményeinek vizsgálatát, a forgalom irányítását ideiglenesen elterelték – számolt be a The Sun.
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
A warehouse has burst into flames in Southall, West London, and around 150 firefighters and 25 fire engines are tackling it. They declared it a major incident.
BREAKING: London Fire Brigade says 25 fire engines and 150 firefighters are responding to a blaze at a warehouse in Southall, West London.https://t.co/m0zM0N5kcf
Tíz ember sérült meg abban a késeléses támadásban, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.
A brit közlekedési rendőrség vasárnap hajnali tájékoztatása szerint az incidensnek nincsenek halálos áldozatai, de a kórházba szállított tíz ember közül kilencen életveszélyes sérüléseket szenvedtek.
A helyszínre fegyveres rendőri egységek vonultak ki, és két gyanúsítottat őrizetbe vettek.
Egyikükkel szemben elektromos sokkolót használtak.
Az incidens a kelet-angliai Cambridgeshire megyében, Huntingdon város közelében történt. A rendőrségi beszámoló szerint a szerelvényt a Cambridge-től nem messze lévő Huntingdon vasútállomásán megállították és a sérülteket innen szállították kórházba.
A szerelvény az észak-angliai Doncaster városából indult, és a londoni King’s Cross pályaudvarra tartott. Menetrendjében nem szerepelt a megálló Huntingdon vasútállomásán, a vonat azután állt meg itt, hogy a támadás után az utasok működésbe hozták a vészjelzőket.
Chris Casey főfelügyelő, a brit közlekedési rendőrség londoni és délkelet-angliai műveletekért felelős parancsnokságának vezetője vasárnap hajnali tájékoztatásában közölte: a két gyanúsítottat egy rendőrőrsre szállították, ahol megkezdődött kihallgatásuk.
A Scotland Yard is bekapcsolódott
Casey hozzátette: az incidens körülményeinek teljes körű feltárását és a támadás indítékainak kiderítését célzó vizsgálatot a brit közlekedési rendőrség végzi, de bekapcsolódott az incidens kivizsgálásába a Scotland Yard terrorizmusellenes ügyosztálya is.
A rendőrségi vezető hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a vizsgálat jelenlegi korai szakaszában nem lenne helyénvaló találgatásokba bocsátkozni a támadás okairól, és „beletelhet bizonyos időbe”, mire a rendőrség további értesüléseket tud közölni.
The mass stabbing in Huntingdon was a “Code Plato” which is a “marauding terror attack”.
A főfelügyelő szerint a térségben jelenleg szünetel a vasúti közlekedés, és több környékbeli utat is lezártak.
Keir Starmer brit miniszterelnök vasárnap hajnali nyilatkozatában mélységes aggodalmának adott hangot az incidens miatt, és köszönetet mondott a sürgősségi szolgálatoknak a gyors fellépésért.
Starmer kérte, hogy a térségben tartózkodók mindenben a rendőrség útmutatásait kövessék.
Palesztinpárti tüntetéseket tartottak szombaton Londonban, annak ellenére, hogy a rendőrség és a belügyminisztérium a manchesteri zsinagógánál elkövetett terrortámadás miatt a demonstrációk felfüggesztését kérte a szervezőktől. A szombati tüntetéseken jóval kevesebben vettek részt, mint az elmúlt hetek hasonló, gyakran többszázezres megmozdulásain, de a Scotland Yard több embert őrizetbe vett.
Shabana Mahmood brit belügyminiszter előző nap felszólította a rendszeres palesztinpárti tüntetések szervezőit, hogy a zsidó közösség iránti szolidaritásból függesszék fel ezeket a demonstrációkat. A palesztinpárti csoportok szombatra azonban újabb tüntetést szerveztek Londonban és más brit nagyvárosokban Izrael gázai hadműveletei ellen, valamint a brit kormány által nemrégiben terrorszervezetnek nyilvánított és betiltott Palestine Action nevű szerveződés mellett.
Az MTI tudósítása szerint a belvárosi Trafalgar téren néhány száz tüntető gyűlt össze, akik közül többen a Palestine Action támogatására felszólító transzparenseket tartottak magasba.
A Scotland Yard délutáni beszámolója szerint a helyszín biztosítására kivezényelt rendőri egységek megkezdték az ilyen plakátokat felmutató résztvevők őrizetbe vételét. A rendőrség egyelőre nem közölte, hogy hány tüntetőt vettek őrizetbe. Szombat délután hat demonstráló a londoni parlament tőszomszédságában lévő Westminster híd korlátjára erősített egy transzparenst, ugyancsak a Palestine Action támogatására felszólító felirattal. A Scotland Yard tájékoztatása szerint a rendőrök gyorsan eltávolították a transzparenst, és mind a hat embert őrizetbe vették.
A brit terrorellenes törvény alapján a betiltott terrorszervezetek támogatása bűncselekmény, amelynek elkövetőire 14 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki. A Palestine Action terrorszervezetté nyilvánításának és betiltásának közvetlen előzményeként a szervezet tagjai a nyár elején behatoltak a brit királyi légierő (RAF) legnagyobb angliai támaszpontjára, a London közelében működő Brize Norton katonai repülőtérre, ahol megrongáltak két Airbus Voyager üzemanyag-utántöltő repülőgépet. A szakértői vizsgálat szerint a két repülőgépben 7 millió font kár keletkezett.
A manchesteri rendőrség (Greater Manchester Police, GMP) szombaton jelentősen megerősített járőrözést kezdett, miután az északnyugat-angliai nagyváros legnagyobb zsinagógájánál csütörtökön, jóm-kipúr napján – a zsidó vallás legfontosabb ünnepén – egy szíriai származású brit állampolgár gázolásos és késeléses merényletet követett el. A merényletben ketten életüket vesztették, négyen súlyosan megsérültek. A támadót a perceken belül kivonuló fegyveres rendőri egységek a helyszínen agyonlőtték.
"Wij willen ons Nederland terug". Zo liepen grote groepen in het zwart geklede jongens vanochtend al provocerend door #DenHaag. De sfeer was niet fijn. Dit gaat mis zeiden we. En inderdaad #demonstratie#malieveld loopt uit de klauwen. Dit Nederland wil ik helemaal niet #elsfest! pic.twitter.com/O2JheI3wxV
A warehouse has burst into flames in Southall, West London, and around 150 firefighters and 25 fire engines are tackling it. They declared it a major incident.
BREAKING: London Fire Brigade says 25 fire engines and 150 firefighters are responding to a blaze at a warehouse in Southall, West London.https://t.co/m0zM0N5kcf
A Scotland Yard vasárnapi összesítése szerint több mint négyszáz embert vettek őrizetbe a brit kormány által nyáron betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tartott előző napi londoni tüntetésen.
A Palestine Action betiltásáról szóló határozat, amelyet a londoni parlament két háza előzőleg nagy többséggel jóváhagyott, júliusban lépett érvénybe.
A Palestine Actionnel együtt jelenleg 84 szerveződés szerepel a terrorizmushoz köthető tevékenység címén Nagy-Britanniában betiltott csoportok listáján. Köztük van mások mellett az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat, a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász, az Iránnal szövetséges Hezbollah libanoni síita milícia, az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet és az orosz Wagner zsoldoscsoport.
A brit terrorellenes törvény alapján a betiltott szervezetek támogatása bűncselekmény, amelynek elkövetőire 14 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.
A Palestine Action betiltásának közvetlen előzményeként a szervezet tagjai a nyár elején behatoltak a brit királyi légierő (RAF) legnagyobb angliai támaszpontjára, a London közelében működő Brize Norton katonai repülőtérre, és átalakított kézi tűzoltókészülékkel vörös festéket fújtak két Airbus Voyager üzemanyag-utántöltő repülőgép hajtóműveibe. A szakértői vizsgálat szerint a két repülőgépben 7 millió font kár keletkezett.
A Palestine Action az akciót azzal indokolta, hogy a Brize Norton repülőteréről felszálló katonai repülőgépek hírszerzési tevékenységet folytatnak, amerikai és izraeli harci repülőgépeket látnak el üzemanyaggal és „fegyvereket szállítanak a Gázában folyó népirtáshoz”, amelynek Nagy-Britannia a szervezet szerint így közvetlenül is részesévé vált.
Szombaton a tiltás ellenére többezren tüntettek a londoni parlamenttel szemközti téren a palesztinpárti szervezet mellett, „Ellenzem a népirtást, támogatom a Palestine Actiont” feliratú táblákat a magasba tartva.
A Scotland Yard első, szombat esti beszámolója szerint a demonstráció 150 résztvevőjét vették őrizetbe. A vasárnap ismertetett végleges összesítés megfogalmazása szerint azonban az őrizetbe vett tüntetők száma „meghaladja a 425-öt”.
Claire Smart, a londoni rendőrség főparancsnok-helyettese, a tüntetés rendőri biztosításának irányítója a tájékoztatáshoz fűzött nyilatkozatában közölte: a tüntetők közül sokan rátámadtak rendőrökre, akiket rugdostak, ököllel ütlegeltek, leköptek és megdobáltak.
A Palestine Action mellett és a csoport betiltása ellen korábban is nagyszabású demonstrációkat tartottak Londonban. A legutóbbi ilyen megmozduláson 650 résztvevőt vettek őrizetbe.
A tüntetések szervezői szerint a Palestine Action nem terrorszervezet, hanem erőszakmentes akciókat végrehajtó polgári engedetlenségi mozgalom, így a betiltásáról és terrorszervezetté minősítéséről hozott kormányhatározat hatalmi és törvényi visszaélés.
A csoportot betiltó kormányhatározat ellen a szervezet jogi képviselői fellebbezést nyújtottak be. Ennek elbírálása novemberre várható, bár a brit kormány a minap ellenkeresetet terjesztett be a fellebbezést engedélyező bírósági döntés semmissé tétele végett.
[type] => post
[excerpt] => A Scotland Yard vasárnapi összesítése szerint több mint négyszáz embert vettek őrizetbe a brit kormány által nyáron betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tartott előző napi londoni tüntetésen.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1757280060
[modified] => 1757329687
)
[title] => Ismét tüntetett az Izrael-ellenes szervezet, több száz embert tartóztattak le
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=217199&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 217199
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 217200
[image] => Array
(
[id] => 217200
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/tuntetes.jpg
[original_lng] => 180091
[original_w] => 1024
[original_h] => 682
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/tuntetes-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/tuntetes-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/tuntetes-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/tuntetes.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/tuntetes.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/tuntetes.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/tuntetes.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1757318898:12
[_thumbnail_id] => 217200
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1553
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 378862369002
[_oembed_60a43926de2a2a0f6acacee74e9b6249] =>
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Súlyos közlekedési balest történt London belvárosában. Egy emeletes busz felhajtott a járdára a Victoria Streeten, a forgalmas Victoria pályaudvar mellett. A horrorisztikus buszbaleset során többen megsérültek.
Több gyalogos és utas megsérült, valamint a sofőrt is kórházba szállították. A buszbaleset után a helyszínre nagy erőkkel vonult ki a rendőrség, a mentők, a tűzoltók és a légimentők is – írja az Independent.
Szemtanúk arról számoltak be, hogy a jármű nagy sebességgel közeledett, majd letért az útról. Egy nő a földön feküdt, miközben járókelők és edzőtermi dolgozók próbáltak segíteni rajta. A környéket lezárták, és minden forgalmat eltereltek. A baleset következtében gázolaj ömlött az útra, ezért a rendőrség ideiglenesen betiltotta a dohányzást a helyszínen.
A mentőszolgálat több egységet küldött, köztük légimentőt és gyorsreagálású orvosokat. A rendőrség megerősítette, hogy jelenleg nincsenek halálos áldozatok. Az ügyben vizsgálat indult, de egyelőre senkit sem vettek őrizetbe. A közlekedési hatóság és az üzemeltető együttműködik a hatóságokkal, és támogatást kínálnak az érintetteknek.
Néhány éve két busz ütközött össze Londonban a Victoria buszállomáson. Egy nő meghalt, többen pedig megsérültek. Tavaly pedig egy kocsmába csapódott egy emeletes busz a New Oxford Streeten. A baleste következtében két ember sérült meg.
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
A warehouse has burst into flames in Southall, West London, and around 150 firefighters and 25 fire engines are tackling it. They declared it a major incident.
BREAKING: London Fire Brigade says 25 fire engines and 150 firefighters are responding to a blaze at a warehouse in Southall, West London.https://t.co/m0zM0N5kcf
Péntek reggel riasztották a rendőröket a londoni Fishponds Parkba, ahol bedrogoztak és megerőszakoltak egy tinédzser lányt. Az esettel kapcsolatban négy férfit vettek őrizetbe, a legfiatalabb 24, a legidősebb 41 éves. A bántalmazott lány életkorát nem hozták nyilvánosságra.
Négy férfit tartóztattak le nemi erőszak gyanújával, miután egy tinédzser lányt megtámadtak egy parkban – írja a The Sun.
A rendőrséget péntek reggel riasztották a délnyugat-londoni Surbitonban található Fishponds Parkba. A helyszínt igazságügyi szakértők átkutatták és megvizsgálták, a nyomozás pedig továbbra is folyamatban van. A bántalmazott lány életkorát nem hozták nyilvánosságra.
Egy 24 éves férfit szexuális támadás és szexuális bűncselekmény elkövetésének szándékával adott anyag beadása gyanújával tartóztattak le. Egy 36 és egy 35 éves férfit pedig nemi erőszak, szexuális támadás és szexuális bűncselekmény elkövetésének szándékával adott anyag beadása miatt tartóztattak le. Egy negyedik, 41 éves férfit szintén nemi erőszak gyanújával vettek őrizetbe.
A helyiek arról számoltak be, hogy a rendőrök a hajnali óráktól jelen voltak a parkban, és a bejáratokat lezárták a nyilvánosság elől. A londoni rendőrség közölte, hogy a környéken fokozzák a járőrözést, hogy megnyugtassák a lakókat. Egy szóvivő így nyilatkozott: „Tudjuk, hogy ez a hír aggasztó a közösség számára, ezért növelni fogjuk a járőrszámot a környéken.”
Las autoridades en Londres confirmaron la identidad del hombre que mató a un niño de 14 años con una espada samurái. Se trata de Marcus Aurélio Arduini Monzo, de nacionalidad española y brasileña https://t.co/RZv30oQA3Wpic.twitter.com/Tzi5linTzx
A warehouse has burst into flames in Southall, West London, and around 150 firefighters and 25 fire engines are tackling it. They declared it a major incident.
BREAKING: London Fire Brigade says 25 fire engines and 150 firefighters are responding to a blaze at a warehouse in Southall, West London.https://t.co/m0zM0N5kcf
Több száz rajongó fogadta Liam Óg Ó hAnnaidh-t, azaz Mo Charát, a Kneecap raptrió tagját szerdán a westminsteri bíróság előtt, ahol azzal vádolják, hogy tavaly egy londoni koncertjén egy tiltott terrorszervezetet támogató zászlót mutatott be. A rapper támogatói zászlókat lengetve és transzparenseket tartva buzdították kedvencüket a bírósági meghallgatás előtt.
Több száz rajongó fogadta szerdán Liam Óg Ó hAnnaidh-t, ismertebb nevén Mo Charát, amikor a westminsteri bíróságra érkezett Londonban. A Kneecap raptrió tagját azzal vádolják, hogy tavaly novemberben egy londoni koncertjén a Hezbollahot támogató zászlót mutatott be, ezzel állítólag egy tiltott terrorszervezetet támogatott – számolt be a Sky News.
A rapper bevonulását zászlókat lengető és transzparenseket tartó támogatói éljenzéssel kísérték. Mo Charát zenekartársai, Naoise Ó Cairealláin és JJ Ó Dochartaigh is elkísérték, és több mint egy percbe telt bejutniuk a bírósági épületbe a fotósok és a biztonsági őrök között.
A rajongók „Szabadítsátok fel Mo Charát” feliratú táblákat tartottak, míg mások ír és palesztin zászlókat lengettek.
[type] => post
[excerpt] => Több száz rajongó fogadta Liam Óg Ó hAnnaidh-t, azaz Mo Charát, a Kneecap raptrió tagját szerda reggel a westminsteri bíróság előtt, ahol azzal vádolják, hogy tavaly egy londoni koncertjén egy tiltott terrorszervezetet támogató zászlót mutatott be.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1755768480
[modified] => 1755756112
)
[title] => Bíróság előtt a Kneecap rappere: több száz rajongó gyűlt össze Londonban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=215531&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 215531
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 215532
[image] => Array
(
[id] => 215532
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/tuntetes.jpg
[original_lng] => 202559
[original_w] => 727
[original_h] => 492
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/tuntetes-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/tuntetes-300x203.jpg
[width] => 300
[height] => 203
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/tuntetes.jpg
[width] => 727
[height] => 492
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/tuntetes.jpg
[width] => 727
[height] => 492
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/tuntetes.jpg
[width] => 727
[height] => 492
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/tuntetes.jpg
[width] => 727
[height] => 492
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/tuntetes.jpg
[width] => 727
[height] => 492
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1755745314:12
[_thumbnail_id] => 215532
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1638
[_algolia_sync] => 343148350002
[_oembed_8afb20e389a6edb9b9403f5b71f7987c] =>
One of the bodies handed over to Israel from the Gaza Strip was found to be unrelated to any of the Israeli hostages
"Following the completion of examinations at the National Institute of Forensic Medicine, the fourth body handed over to Israel by Hamas does not match any of the… pic.twitter.com/7qHi7UUuyG
466 embert vettek őrizetbe Londonban a Palestine Action nevű, betiltott palesztinpárti csoport támogatásáért, további ötöt pedig rendőrök elleni támadásért egy szombat esti tüntetésen – közölte a brit rendőrség.
Több százan vettek részt a szombati tüntetésen a brit parlament előtti téren.
A londoni rendőrség már korábban figyelmeztetett arra, hogy letartóztat mindenkit, aki támogatását fejezi ki a Palestine Action iránt.
A Scotland Yard az X közösségi oldalon közölte, hogy 21 óráig 466 embert tartóztattak le a csoport támogatásáért. További nyolc embert más bűncselekmények miatt tartóztattak le, köztük ötöt rendőrök elleni támadásért. A rendőrség hozzátette, hogy senki sem sérült meg súlyosan.
A rendőrség korábban azt is közölte, hogy a letartóztatott tüntetőket a Westminster környéki fogvatartási központokba szállították, és azokat, akiknek az adatait sikerült ellenőrizni, óvadék ellenében szabadon engedték, azzal a feltétellel, hogy nem vehetnek részt további, a Palestine Action csoportot támogató tüntetéseken. Azokat, akiknek az adatait nem tudták ellenőrizni vagy megerősíteni, más fogvatartási központokba szállították.
A parlament előtti téren, a füvön ülő tiltakozók egy csoportja fehér plakátokon azt hirdette: „Ellenzem a népirtást, támogatom a Palestine Actiont”, a többség csendben maradt. Más tüntetők Mahatma Gandhi és Nelson Mandela szobra körül gyűltek össze, és palesztinbarát szlogeneket skandáltak.
Több ellentüntető is megjelent, „A Palestine Action terrorizálja Nagy-Britanniát, míg a Hamász kórházakban, iskolákban és mecsetekben rejtőzik” feliratú táblát tartottak a kezükben, és rövid ideig a tömeg előtt sétáltak, majd a rendőrök elvezették őket.