A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet az izraeli vaskupola légvédelmi rendszer hatástalanításán dolgozott a lerombolt gázai médiaközpont épületében – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál kedden.
Gilad Erdan, Izrael Washingtonba delegált nagykövete kedden az AP hírügynökség székházában katonai források alapján újabb részleteket tett közzé a Gázai övezetbeli toronyépület elleni izraeli légicsapásról, amelyet a májusi, 11 napos Falak őrzői hadművelet idején hajtottak végre. Erdan egyrészt segítséget ajánlott a hírügynökségi székház újjáépítéséhez, másrészt elmondta, hogy a Hamász a felrobbantott épületet egy olyan rendszer kifejlesztésére használta, amely elektronikus úton távolról megzavarta volna Izrael vaskupola védelmi rendszerét.
Erdan az AP New York-i irodájában találkozott Gary Pruittal, a hírügynökség elnökével és Ian Phillips nemzetközi hírekért felelős alelnökkel. Elmagyarázta nekik az al-Dzsala torony lerombolásáról meghozott döntés hátterét. Az épületben működött az AP mellett az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió gázai irodája is.
Az újságírókat szolgáló épület felrobbantása nemzetközi felháborodáshoz vezetett. A légicsapás előtt az izraeli hadsereg figyelmeztette az ott dolgozókat, akik egy órát kaptak a távozásra, és nem sérültek meg.
Gilad Erdan elmondta, hogy noha a Hamász elektronikus rendszere még nem működött az épület felrobbantásának idején, de mégis közvetlen fenyegetést jelentett az izraeli civilek számára, és ennek felszámolása elsőbbséget élvezett az izraeli hadseregben. Az izraeli nagykövet megismételte a korábban bejelentett okot is, miszerint a toronyépületben a Hamász katonai hírszerzéssel foglalkozó, valamint kutatási és fejlesztési osztálya és egy technológiai egysége is működött.
A nagykövet az AP-t a világ egyik legfontosabb hírügynökségének nevezte, és hangsúlyozta, hogy Izrael nem gyanakodott arra, hogy alkalmazottai tudtak a Hamász titkos egységének jelenlétéről. Ezzel a megjegyzésével Erdan enyhíteni próbálta az izraeli hadsereg vezérkari főnökének, Aviv Kochavinak a múlt hónapban tett kijelentését, miszerint az AP újságírói az épület bejáratánál lévő kávézóban a Hamász embereivel itták reggeli kávéjukat akár tudták ezt, akár nem.
Az AP nyilvánvalóan hamisnak nevezte ezt az állítást, s megjegyezték, hogy nem volt kávézó az épületben. Beni Ganz izraeli védelmi miniszter később azt mondta külföldi újságíróknak, hogy Kochavi csak a légkör bemutatására, képletesen beszélt a nemzetközi médiumoknak otthont adó helyről.
Erdan hangsúlyozta, hogy Izrael továbbra is fontosnak tekinti a sajtószabadságot, és az újságírók biztonságának megőrzésére törekszik, bárhonnan is tudósítanak.
Steinwerfer auf der Flucht von der Polizei. Die meisten scheinen minderjährig. Die Polizei bettelt fast via Lautsprecher: „Unterlassen sie den Bewurf, machen sie die Fahrbahn frei, wir haben Verletzte und Rettungswagen, die nicht durchkommen.“ #b1505pic.twitter.com/uX1qscohrF
AP President and CEO Gary Pruitt says he's "shocked and horrified that the Israeli military would target and destroy the building housing AP’s bureau and other news organizations in Gaza." Pruitt says AP is seeking information from the Israeli government. https://t.co/0s22koImto
⚡️The Russian Air Force has reportedly struck at the fuel depot in #Voronezh, where #Wagner PMC troops were reported, to deprive them of access to fuel, local media reported. pic.twitter.com/IfXch2ncty
Meanwhile, a malfunctioned (?) Russian missile wipes out an entire street in the town of Petropavlovka in Russia’s Voronezh Region. Why would anyone want and need this endless idiocy, I’ll never know. pic.twitter.com/PbgtFZsUBP
Russians dropped a heavy aircraft bomb on Russian territory for the eighth time since the beginning of the year
Another FAB-250 high-explosive aerial bomb dropped by a Russian bomber has been found in the Belgorod region, sources of the Astra telegram channel report. According… pic.twitter.com/RmYfgUd78I
🚨🚨 #Lebanon: video making the rounds on Lebanese WhatsApp presumably from Haret Hreik, a neighborhood within Beirut’s suburbs, shows aftermath of a possible strike. pic.twitter.com/hFG7cJYBnA
— Bachar EL-Halabi | بشار الحلبي (@Bacharelhalabi) July 30, 2024
Israel bombed the tents of the displaced in Khan Yunis. They are back to killing kids and families in tents again, after Trump sent 3 F-35 to Israel. pic.twitter.com/770CFP0XFg
— Bassem Youssef Commentary (@bassem_youssef9) March 18, 2025
Large protests against Hamas's fascism in Gaza today, with thousands demanding dignity, an end to the war & destruction, and calling on the terror group to "get out." Listen to Palestinians in Gaza; cover these demonstrations; be their voice; amplify their cries. Down with Hamas! pic.twitter.com/c9iHyqvAO5