Újabb kísérleteket jegyeztek fel a vámszabályok kijátszására a Kárpátaljai Vámhivatal munkatársai a szlovák és magyar határon.
Egy 31 éves kárpátaljai férfi a „zöld folyosót” választva próbált belépni Ukrajnába a Kisberezna – Ublja határátkelőhelyen. Azt állította, hogy csak személyes tárgyakat visz magával. Azonban az autó átvizsgálása során két kartondobozban vadonatúj férfi öltönyöket találtak – összesen 69 darabot. A különböző típusú és híres márkájú (többek között: Giotelli, Emilio Massimo, Patrick Figaro, Antoni Zeemen, Amonce és Ferrano) férfi ruházat becsült értéke majdnem félmillió hrivnya. A nem bejelentett, külföldről származó árut a vámhatóság lefoglalta a végleges döntés meghozataláig.
Ezzel egy időben, az asztélyi határátkelőhelyen egy 54 éves csernyivci sofőr mikrobuszában a vámosok 15 pár női cipőt találtak, amelyet az illető „elfelejtett” bejelenteni, miközben a „zöld folyosót” választotta. A Premiata, Barca és Golden Goose márkájú sportcipőket előzetesen mintegy 100 ezer hrivnyára becsülték, és azokat is lefoglalták.
Mindkét esetben a vámszabályok megsértése miatt jegyzőkönyvet vettek fel az Ukrajna Vámtörvénykönyve 471. cikkének 2. része alapján, amely 30%-os bírságot ír elő a jogsértéssel érintett áruk értéke után.
A hírt a Kárpátaljai Vámhivatal sajtószolgálata közölte.
Elég gyakran előfordul, hogy az állampolgárok szándékosan nem deklarálják az importált árut, amelyet a határon keresztül hoznak, és amelynek összértéke meghaladja az 500 eurót személyenként, hogy így adót takarítsanak meg. Ez azonban általában büntetésekkel végződik.
A legutóbbi eset az ungvári határátkelőn történt.
Egy 37 éves kárpátaljai férfi, aki Szlovákiából tért vissza, a vámellenőrzés során a „zöld folyosót” választotta. Amikor a vámosok átvizsgálták a jármű csomagtartóját, több mint húsz pár Nike sportcipőt találtak a sofőr személyes holmijai között.
Egy másik esetben a szabálysértő egy nemzetközi buszjárat sofőrje volt, a járműben több mint negyven pár új Nike, Air Max, Gel-Venture, New Balance sportcipőt és körülbelül tíz Nike sporttáskát találtak.
Az árucikket lefoglalták, az ügyben vizsgálatok folynak.
[type] => post [excerpt] => Elég gyakran előfordul, hogy az állampolgárok szándékosan nem deklarálják az importált árut, amelyet a határon keresztül hoznak, és amelynek összértéke meghaladja az 500 eurót személyenként, hogy így adót takarítsanak meg. Ez azonban általában bün... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1740765600 [modified] => 1740748481 ) [title] => A szlovák határnál a kárpátaljai vámosok ismert márkás árucikket foglaltak le [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=197118&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 197118 [uk] => 197032 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 197028 [image] => Array ( [id] => 197028 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/270220251740655827.jpeg [original_lng] => 226808 [original_w] => 1113 [original_h] => 1014 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/270220251740655827-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/270220251740655827-300x273.jpeg [width] => 300 [height] => 273 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/270220251740655827-768x700.jpeg [width] => 768 [height] => 700 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/270220251740655827-1024x933.jpeg [width] => 1024 [height] => 933 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/270220251740655827.jpeg [width] => 1113 [height] => 1014 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/270220251740655827.jpeg [width] => 1113 [height] => 1014 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/270220251740655827.jpeg [width] => 1113 [height] => 1014 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1740741281:5 [_thumbnail_id] => 197028 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2835 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 831888646002 [_oembed_b556eaa9182b49433209cc9ea3dfc78f] =>
Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025
A vámosok és a határőrök márkás kozmetikai szerekre és parfümökre bukkantak egy férfi táskájában az ukrán–szlovák határon, melyeket adózás nélkül akartak becsempészni az országba.
A 41 éves férfi Csehországból tért haza, s azt állította 500 eurónál drágább árucikk nincs nála. Azonban a Mercedes-Benz átvizsgálása során a vámosok jelentős számú kozmetikai szert és parfümöt találtak nála.
Történt egy hasonló eset szintén az ukrán–szlovák határátkelőn. Egy 28 éves fiatalember kamionnal tért vissza Ukrajnába, személyes holmija között 12 parfümöt és 44 kozmetikai cikket találtak.
Az árucikkeket lefoglalták, az ügyben folyik az eljárás.
Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025
Március 11-én az Ungvár–Kisnémeti határátkelőn márkás árucikkekre bukkantak egy menetrend szerinti buszban.
A rejtett árucikkeket a Prága–Ökörmező járaton találták. A sofőr tagadta, hogy bármilyen elvámolnivalója lenne, azonban a határőrség munkatársai alaposabb ellenőrzést tartottak a buszban, ekkor bukkantak rá a ledeklarálatlan Louis Vutton, Dolce Gabbana, Burberry táskákra, a Prada, Jimmy Choo, Versace, Louis Vutton cipőkre, a Louis Vutton és Dolce Gabbana kiegészítőkre, a Rituals és Louis Vutton kozmetikai cikkekre, a Boss, Loro Piana, Buberry, Louis Vutton ruhákra; a Bunny Tales porcelánokra és a Dyson háztartási cikkekre, melyek összértéke körülbelül 10 ezer dollár.
Az árucikkeket lefoglalták, az ügyben eljárás indult.
A munkácsi határőregység dolgozói újabb csempészakciót akadályoztak meg, egy ukrán állampolgárságú nő 13 új iPadet akart behozni az országba.
A 42 éves nő játékdobozok és mosószerek között rejtette el a technikai eszközöket. A hatóságok lefoglalták a csempészszállítmányt, pontos értékét még vizsgálják.
Az ügyben eljárást indítottak, a vizsgálatok folynak.
Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025
Újabb csempészakciót akadályoztak meg a vámosok a magyar–ukrán határátkelőn, ezúttal 46 pár vezeték nélküli fülhallgatót foglaltak le.
Az eset Asztélynál történt, a csempészárut egy 33 éves kárpátaljai nő próbálta behozni késő éjjel. Az átkeléshez a zöld folyosót választotta, s kijelentette, hogy nem szállít vámköteles árucikket. A jármű alaposabb ellenőrzése során 46 darab Airpods Pro vezeték nélküli fülhallgatóra bukkantak a hölgy személyes holmija között.
A csempészárut lefoglalták, az ügyben eljárás indult – közölte a megyei vámszolgálat.
Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025
Az ungvári határátkelőn jelentős mennyiségű modern technikai eszközt foglaltak le, melyeket egy buszban akartak becsempészni az országba.
Az információk szerint az Iphone-okat egy menetrend szerinti buszban rejtették el, a sofőr azt állította, hogy semmilyen árucikket nem szállít, amiért vámilletéket kellene fizetnie. Az alapos ellenőrzés során azonban 400 mobiltelefont, köztük 169 Iphone-t találtak. A lefoglalt csempészáru értéke közel 10 millió hrivnya.
Az ügyben folyik a nyomozás, a hatóságok mind a technikai eszközöket, mind pedig a buszt is lefoglalták.
Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025
A csapi Tisza határátkelőn a vámszolgálat dolgozói jelentős mennyiségű technikai eszközt foglaltak le, melyeket illegálisan akartak behozni Ukrajnába.
A sofőr egy 42 éves ivano-frankivszki férfi volt, aki Olaszországból tért haza. Az átkeléshez a zöld folyosót választotta, szóban tagadta, hogy bármilyen vámköteles árucikket szállítana, azonban a gépkocsi ellenőrzésekor több GP76 Leopard, Macbook Pro és MacBook Air laptopot, Ipad táblagépet, illetve Iphone 15 Pro Max, Iphone 12, Iphone 11 mobiltelefonokat és Airpods vezeték nélküli fülhallgatókat találtak.
Az árucikkeket lefoglalták, az ügyben eljárás indult – közölte a megyei vámszolgálat.
Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025
A kárpátaljai vámszolgálat nemrég közölte a hírt, miszerint egy tehergépjárműben jelentős mennyiségű márkás kozmetikumot találtak, melyeket illegálisan akartak behozni az országba.
Az eset a csapi Tisza határátkelőn történt. A felmutatott okmányok szerint a szállító a spanyol Erayba Cosmetics, a kamion egy odesszai cégnek szállította volna. Az ellenőrzés során azonban kiderült, hogy eltérések vannak a feltüntetett termékek és a rakomány között, illetve a rendelő sem a papírokon szereplő odesszai cég.
A határátkelő dolgozói több mint 3,8 ezer darab hajápolási terméket foglaltak le, az üggyel a továbbiakban a bíróság foglalkozik majd.
A külföldön tartózkodó ukrán állampolgárok többször próbálnak illegális úton pénzt keresni és személyszállítókkal küldenek Ukrajnába világmárkás árucikkeket, figyelmen kívül hagyva a kötelező vámilletékek befizetését.
A Tisza határátkelő dolgozói március 20-án többszázezer hrivnya értékben foglaltak le márkás árucikkeket. A sofőr egy 49 éves Ternopil megyei lakos, aki Spanyolországból tért haza, s tagadta, hogy bármilyen tiltott árut szállítana.
A jármű ellenőrzésekor azonban Massimo Dutti, Tom Ford, Gucci, Sandaro, Scotch Soda Amsterdam, Le Silla, Bally, Puma, Hermes, Emporio Armani, Zara, Sandro és Massimo Dutti márkájú cipőkre, kosztümükre és farmernadrágokra bukkantak.
Az ügyben eljárást indítottak, az árucikkeket lefoglalták – közölte a kárpátaljai vámhivatal sajtószolgálata.