Iránban felháborodást váltott ki, hogy a hatóságok megkorbácsoltak egy nőt, mert nem viselt fejkendőt – jelentették szombaton emberi jogi aktivisták. Az iráni igazságszolgáltatás 74 korbácsütésre ítélte Roja Hesmati kurd aktivistát. Az érintett a büntetés végrehajtásáról Facebook-bejegyzésben számolt be. A büntetést a törvénynek megfelelően hajtották végre – írta a Mizan Online, az igazságügyi hatóság honlapja.
Az irániak a közösségi médiában nagyfokú felháborodással reagáltak a történtekre – írta a dpa német hírügynökség.
Hesmatit áprilisban vették őrizetbe, miután közzétett egy fotót magáról, amelyen nem viseli a nők számára kötelező fejkendőt – jelentette a Sarg című iráni napilap.
A nő ezt követően számos jogi váddal szembesült. Sikeresen fellebbezett a több mint 13 éves börtönbüntetés ellen – mondta az újságnak ügyvédje, Masziar Tatati. Az erkölcsi vétségek miatt kiszabott korbácsütés azonban érvényben maradt.
Hesmati októberben számolt be az ítéletről Facebook-oldalán, amely már nem nyilvános. Január 3-án Hesmati azt írta, hogy egy idézést követően ügyvédjével együtt megjelent a hatóságok előtt. Azt a helyet, ahol megkorbácsolták, „középkori kínzókamraként” jellemezte.
Több mint egy évvel ezelőtt, 2022 szeptember 16-án a hatóságok a kendőviselési szabályok megsértése címén őrizetbe vették a kurd származású Mahsza Aminit, aki az őrizetben meghalt, miután szemtanúk szerint súlyosan bántalmazták. Halála évtizedek óta a legsúlyosabb tiltakozásokat váltotta ki a közel-keleti országban. A hatóságok erőszakkal fojtották el a megmozdulásokat. Azóta egyre több iráni nő tiltakozik a fejkendőviselési kötelezettség ellen.
At least 6 IRGC's Fateh-110 missiles hit the Mossad base in Erbil, Iraq.
The United States funds Kurdish separatist groups in this region, which engage in sabotage, terrorism and espionage against Iran. pic.twitter.com/C7AInoIfQV
The rescue operation to return the Iranian Moudge class frigate Sahand (IRIS-74), which had fallen on her side gone wrong, and the ship is now fully sunk. https://t.co/oVSchJaSzdpic.twitter.com/CIzoYPDaKP
A video released by @ensafnews shows Iran's "morality" police violently arresting and beating two teenage girls on June 21 in Tehran over hijab. The mother of one of the girls says her face and neck were bruised, her lips swollen, and her clothes torn.pic.twitter.com/E00SvTuUYG
— Iran International English (@IranIntl_En) August 6, 2024
Calls in Iran for the arrest and execution of IAEA Director General Grossi are unacceptable and should be condemned.
We support the lAEA's critical verification and monitoring efforts in Iran and commend the Director General and the lAEA for their dedication and professionalism.…
Lennart Monterlos est le jeune français de 18 ans disparu en Iran depuis le 16 juin. Dans cette vidéo il se moque des recommandations du Quai d'Orsay de ne pas se rendre en Iran. L'Iran est l'un des plus beaux pays du monde mais N'y allez pas. https://t.co/06KvXvgza2
The French nationals Cécile Kohler and Jacques Paris, held hostage in Iran for over three years, have been charged by the Islamic Republic with “espionage for Mossad,” “plotting to overthrow the regime,” and “corruption on earth. pic.twitter.com/Q0Xh3ryure
— Lioness לביאה 🎗️💙✨🦁🌺 (@Lionesssa12) July 5, 2025
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
Pro-monarchy slogans like "This is the final battle, Pahlavi will return," and "Reza Shah may God bless your soul" were heard in various parts of Tehran during Monday protests, videos obtained by Iran International show. pic.twitter.com/8h2OvscW7i
Qeshm, 29 Dec: Bazaar merchants go on strike over the collapse of the rial & rising costs.
The MEK network in Iran reports the Tehran bazaar is on strike and riot police attacked a separate protest in Mashhad with batons while protesters fought back. pic.twitter.com/WOGBqIN9pj
لحظاتی قبل پرواز بلک هاوک و هرکولس C-130 با ارتفاع بسیار پایین بر فراز آسمان ایران - مخصوص عملیات ویژه. گزارش رژیم: یک جنگنده F-15 دچار آسیب شده و اومدن دنبال خلبانش که اجکت کرده. pic.twitter.com/Ic7QgZvaDx
Iraqi 🇮🇶 Interior Ministry said American 🇺🇸 freelance journalist Shelly Kittleson was kidnapped by unidentified armed men (Iranian 🇮🇷 backed militias) in central Baghdad & that during a pursuit the vehicle belonging to the kidnappers was intercepted which overturned as they… https://t.co/cOAwUZn6hqpic.twitter.com/ciUo05iUbF