Legalább négy ember meghalt, nyolcan megsérültek azután, hogy egy fegyveres tüzet nyitott egy mormon templomban Michiganben, majd felgyújtotta azt, derült ki a helyi hatóságok sajtótájékoztatójából.
A hatóságok azonosították a férfit, aki a vasárnap délelőtti istentisztelet alatt a templomba hajtott egy kisteherautóval a főbejáraton keresztül. A 40 éves férfi ezután egy gépkarabéllyal tüzet nyitott a hívőkre, majd felgyújtotta az épületet. Az amerikai nyilvántartás szerint a férfi, Thomas Sanford 2004 és 2008 között amerikai tengerészgyalogosként szolgált, iraki háborús veterán volt.
A templomban összegyűlt mormonok a támadás idején éppen az egyházuk valaha volt legidősebb elnökét, Russell Nelsont gyászolták. Nelson előző este, 101 évesen halt meg Salt Lake City-ben.
A templom teljesen leégett, a romok eltakarítása folyamatban van, így a halálos áldozatok száma még nőhet. A lövöldöző a merénylet után, távozás közben tűzharcba került két rendőrrel, a hatóságok lelőtték a támadót. Sanford meghalt, indítéka a támadásra pedig egyelőre nem ismert. Az egyház szóvivője azt mondta, hogy első áttekintésük alapján nincs kapcsolat a támadó és a célba vett gyülekezet között.
Donald Trump elnök közösségi oldalán fejezte ki együttérzését. Az Egyesült Államokban elkövetett, keresztények elleni célzott erőszak egy újabb példájának nevezte a támadást. „Az erőszak ezen járványának véget kell vetni, azonnal” – írta.
Észak-Karolinában egy másik 40 év körüli tengerészgyalogos iraki veterán a gyanúsítottja egy másik lövöldözésnek, ami 14 órával a michigani incidens előtt történt. Az észak-karolinai Southportban a rendőrség azzal vádol egy férfit, hogy szombat este egy hajóról nyitott tüzet egy vízparti bárra. Ebben a lövöldözésben hárman meghaltak, öten megsérültek. A helyi hatóságok közölték, hogy a férfi előre kitervelte a lövöldözést, egyelőre annyit tudni róla, hogy egy ideje perelte a várost és a helyi hatóságokat is.
[type] => post [excerpt] => Legalább négy ember meghalt, nyolcan megsérültek azután, hogy egy fegyveres tüzet nyitott egy mormon templomban Michiganben, majd felgyújtotta azt, derült ki a helyi hatóságok sajtótájékoztatójából. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1759252260 [modified] => 1759247765 ) [title] => Kisteherautóval hajtott a templomba, majd tüzet nyitott Michiganben egy volt tengerészgyalogos [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=219685&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 219685 [uk] => 219734 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 219686 [image] => Array ( [id] => 219686 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/aa1nuslz.webp [original_lng] => 51090 [original_w] => 768 [original_h] => 403 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/aa1nuslz-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/aa1nuslz-300x157.webp [width] => 300 [height] => 157 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/aa1nuslz.webp [width] => 768 [height] => 403 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/aa1nuslz.webp [width] => 768 [height] => 403 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/aa1nuslz.webp [width] => 768 [height] => 403 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/aa1nuslz.webp [width] => 768 [height] => 403 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/aa1nuslz.webp [width] => 768 [height] => 403 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1759261225:3 [_thumbnail_id] => 219686 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 1103 [translation_required_done] => 1 [_oembed_a83445311ea8100fb3991cec13ab92d0] =>
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
Heavy rain from Super Typhoon Ragasa burst a lake on the east coast of Taiwan, with the deluge breaking a bridge and causing flooding in surrounding villages pic.twitter.com/uOpJFPETi8
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
11 ember megsérült egy hipermarketben elkövetett késes támadásban Michigan államban – írja a CNN. A támadást követően a hatóságok perceken belül a helyszínre érkeztek és őrizetbe vették a 42 éves elkövetőt. A hatóságok a tettes személyazonosságát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
A helyi sheriff a támadással kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy nincs olyan információ, ami arra utalna, hogy társai lennének az elkövetőnek. „Úgy tűnik, hogy ezek mind véletlenszerű cselekmények voltak” – mondta a sheriff a lehetséges indítékról.
Mind a 11 áldozatot a michigani Munson Healthcare kórházban ápolják. Három sebesültön műtét hajtottak végre, hat sebesültnek pedig kritikus az állapota a szombat éjjeli információk alapján.
A helyi hatóságok által megkezdett nyomozást a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is segíti – közölte Dan Bongino, a szövetségi rendvédelmi szervezet igazgatóhelyettese, aki közleményében elismerését fejezte ki a rendőrségnek a gyors beavatkozásért.
Egy banki alkalmazottat tartott túszként órákon át egy fegyveres június 27-én, egy michigani kisvárosban. A rendőrök végül egy drónnal kézbesített itallal csalogatták elő a férfit az épületből, majd lelőtték.
Órákon át tartott fogva egy nőt egy fegyveres férfi a michigani Saginaw Township legforgalmasabb utcáján működő Mercantile bankfiókban. A rendőrség órákra lezárta az utcát, majd végül egy drón segítségével csalogatta ki a túszejtőt – írja egy helyi hírportál.
A helyszínen összegyűlt bámészkodók látták, amint a távolban megjelenik egy drón, majd a lezárt terület fölé lebeg. A rendőrök mindenkit megkértek, hogy fejezzék be a videók készítését. A drónt arra használták a rendőrök, hogy kézbesítsenek vele egy italt, melynek leszállításában megegyeztek a túszejtővel.
Amint a fegyveres férfi előbújt, a rendőrök lelőtték. Az elkövető meghalt, a túszként tartott banki alkalmazottat könnyebb sérülésekkel szállították kórházba. A bankfiók zárva tart, amíg az ügyben indult nyomozás ezt szükségessé teszi.