Több emberrel végeztek az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető fegyveresek a Mozambik északi részén lévő Mocimboa de Praia kikötővárosban hétfőn, egy földgázmező közelében – derült ki a körzet katonai vezetésének tájékoztatásából.
A szemtanúk által is megerősített beszámoló szerint a dzsihadisták hajnalban ütöttek rajta a városon, egy névtelenséget kérő tisztségviselő pedig arról számolt be, hogy házról házra járva rángatták ki a lakosokat otthonaikból, és több embert lefejeztek, míg egy környéken élő, a lakosság védelmére siető vadász három terroristával végzett.
Egy szemtanú szerint a terroristák egy várandós nőt is agyonlőttek, többeket pedig elraboltak.
A támadás egy, a TotalEnergies francia energetikai vállalat érdekeltségébe tartozó gázmezőtől mintegy 80 kilométerre történt.
Mocimboa da Praiát 2021 augusztusában foglalták vissza a mozambiki és a ruandai katonák összehangolt művelete során az azt csaknem egy éven át ellenőrzésük alatt tartó iszlamista fegyveresektől, akik a legutóbb a hónap elején ütöttek rajta a városon, és négy emberrel végeztek.
A kelet-afrikai ország rubinbányákban és földgázban gazdag, túlnyomórészt muszlimok lakta Cabo Delgado nevű tartományában – ahol Mocimboa da Praia is található – 2017 óta dúlnak a harcok a kormányerők és a dzsihadisták között, az összecsapásokban az ACLED konfliktusfigyelő szervezet szerint már legkevesebb 6200-an haltak meg.
2021-ben Ruanda és a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (SADC) több ezer katonát vezényelt a térségbe, hogy segítsen a mozambiki hadseregnek visszaszerezni a terület feletti ellenőrzést. A konfliktus komoly gazdasági károkat is okozott, így a TotalEnergies húszmilliárd dolláros gázkitermelési projektjét is le kellett állítani.
Ugyanebben a térségben az amerikai ExxonMobil is be kíván fektetni, a két nagyvállalat beruházásai pedig a Deloitte könyvvizsgáló cég 2024-es értékelése szerint a világ tíz legnagyobb gázkitermelő országai közé emelheti Mozambikot.
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
18-jähriger Vorzeigeschüler mit ägyptischen Wurzeln soll Hang zu Bombenbau gehabt haben. Ermittler verhafteten den Burschen in einem türkischen Buchladen ... https://t.co/rXK2fNq2Sjpic.twitter.com/JXEtX9QWcp
Egy börtönlázadás során 33-an életüket vesztették Mozambikban és több mint 1500 rab megszökött – közölte szerdán Bernardino Rafael, a délkelet-afrikai ország rendőrfőnöke.
A főváros egyik börtönében történt incidensben további 15 ember megsérült. Rafael szerint az elszökött fegyencek közül 150-et időközben elfogtak.
A rendőrfőnök a fegyintézet előtt tüntetőket vádolta azzal, hogy feltüzelték a rabokat, míg Helena Kida igazságügyi miniszter a helyi Miramar kereskedelmi televíziónak azt mondta, a börtönlázadásnak nem volt köze a kinti eseményekhez.
Mozambikban zavargásokba forduló kormányellenes tüntetések zajlanak, mióta az ország alkotmánytanácsa hétfőn megerősítette Daniel Chapo, a 49 éve hatalmon lévő Frelimo párt jelöltjének győzelmét az elnökválasztáson. A hivatalos adatok alapján Chapo a voksok 65 százalékát szerezte meg, ám az ellenzék szerint választási csalás történt.
A tiltakozások különösen a fővárost, Maputót, valamint Beirát és Nampulát érintik. Az utóbbi két napban a Plataforme Decide civilszervezet szerint 56 ember vesztette életét és 380-an sebesültek meg a megmozdulásokon. A mozambiki belügyminiszter kedden este 21 halottról és 25 sebesültről beszélt.
Maputóban és más nagyvárosokban a tiltakozók úttorlaszokat emeltek, villanypóznákat rongáltak meg, fosztogattak, járműveket és épületeket gyújtottak fel; a többi között rendőrőrsök és a Frelimo párt irodái váltak lángok martalékává.
A tüntetők börtönöket is megrohamoztak. A kormány a rendőrség mellett a hadsereg és a határőrség különleges alakulataival igyekszik fenntartani a rendet.
Venancio Mondlane ellenzéki vezető, aki az alkotmánytanács szerint a voksok 24 százalékát kapta, választási csalásra hivatkozva visszautasította az eredményt. A Facebookon közvetített beszédében bejelentette, hogy január 15-én magát nyilvánítja az ország új elnökének. Mondlane az októberi választást követő zavargások kezdete óta külföldön tartózkodik.
A szomszédos Dél-afrikai Köztársaság politikai párbeszédre sürgette a feleket és ehhez közbenjárását ajánlotta fel közvetítőként.
Fire in a nightclub Pulse in Kočani, North Macedonia Local news are reporting more than 1500 people were at the club when the fire started, atleast 50 casualities and many injured. #fire#pozarpic.twitter.com/MO2mR9uCYu
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
Apr 29: twenty-two people were killed and three injured in a fire at 厨娘饭店 (Chuniang Restaurant) in Baita District (白塔区), Liaoyang (辽阳), Liaoning province…
Four people are dead, including children, after a car crashed through an after-school camp in Chatham, Illinois, authorities say https://t.co/pH4gvIFRK4
🚨 Four people are dead, including children, and several others are injured after a car crashed through an after-school camp in #Chatham, #Illinois, authorities said. pic.twitter.com/iKeqydzWwT
Tragédie dans le village de Tiaha. Plus d'une dizaine d'enfants sont portés disparus suite à un tragique accident survenu ce lundi 21 avril 2025, lors du retour de la fête Galilée. La pirogue à moteur a chaviré. ☹️ pic.twitter.com/ZsWSqyl3aa
Sri Muktsar Sahib, Punjab: A blast at a firecracker factory on Singhewala-Faridkot Kotli Road in Muktsar Sahib’s Lambi area caused the death of five workers and injured more than twenty. The collapse of a two-story building trapped several workers under rubble. Rescue operations… pic.twitter.com/BFWnwvq3Li
🇧🇷 : Un tragique accident s'est produit dans l'État de Santa Catarina, au Brésil : une montgolfière transportant 22 personnes a pris feu avant de s'écraser au sol. pic.twitter.com/tFJvFHASlR
Siete reos murieron y once personas resultaron heridas tras un motín en el penal de Tuxpan, Veracruz.
El incidente se originó por denuncias de algunos reclusos ante abusos y extorsiones cometidos por el grupo criminal Sombra dentro de la… pic.twitter.com/CZzKwFA3Ob
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
Tennessee explosion UPDATES: At least 19 missing and one feared dead after blast A massive blast has ripped through a building at Accurate Energetic Systems in Tennessee with reports that one person has died, 19 people are missing and many others are in hospital.… pic.twitter.com/3mptLR8wx4
TAKE A LOOK AT THIS: Helicopter video shows what's left of Accurate Energetic Systems in Hickman County, Tennessee that experienced an explosion Friday morning. At least 19 people are unaccounted for. (Video: WTVF Nashville) https://t.co/xEHAeTFXLBpic.twitter.com/OxhaLceMZO
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
BREAKING: Explosion near Red Fort area in Old Delhi. Explosion near metro station. Blasts on a day when there has been a major crackdown on terror modules plotting a strike on Delhi.
In Chornomorsk (Odesa Oblast), Russians attacked a local market with attack drones: two people were killed and seven injured, according to local authorities.
Legkevesebb 90 ember – köztük számos gyermek – vesztette életét, amikor egy túlzsúfolt komp elsüllyedt Mozambik északi részén – közölték a hatóságok vasárnap.
Jaime Neto, Nampula tartomány titkárára hivatkozva a BBC brit közszolgálati média hírportálja közölte, hogy öt embert sikerült kimenteni a fedélzeten tartózkodó csaknem 130 ember közül, akik a tavaly január óta több dél- és kelet-afrikai országban is terjedő kolerajárvány elől menekültek. A komp Lungából indult és a közeli Mozambik szigetére tartott, amikor felborult.
„Mivel a hajó túlterhelt volt és eleve alkalmatlan az utasok szállítására, végül elsüllyedt” – mondta Neto.
Сar flew into a crowd during a rally in Sri Lanka: 7 people were killed, and more than 20 injured
According to the local portal Daily Mirror, the driver failed to control the car. Whether he was injured, is not reported. The injured were hospitalized, some of them in critical… pic.twitter.com/pyp42eRNPj
UPDATE: The crash happened when a 2001 Ford pickup truck side-swiped the bus carrying farm workers in Marion County Florida. The bus then went off the road, crashed into a fence, and overturned in a field. 8 people were killed and up to 50 injured, several in critical condition. pic.twitter.com/XCxKbStw1D
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
A fire broke out in a building housing workers in the city of Mangaf in southern Kuwait early on Wednesday, killing at least 41 people including 5 Indians, senior police officers told state media.#Kuwait#Mangafpic.twitter.com/XLcbZpRUWm
A powerful storm rumbled through Moscow on Thursday afternoon, carrying heavy rains and winds that ripped scores of trees from the ground and killed at least one person, local authorities said.
Aristegui Noticias - Extraditan a Estados Unidos a 'El Nini', ex jefe de seguridad de 'Los Chapitos' https://t.co/7NgJZkztM8 se actua contra la mafia de la drog creada por los gobiernos noliberales anteriores
— Eva Guzman Guzman (@EvaGuzmanGuzman) May 25, 2024
🔥 Russia: Platan Electronic Research Institute in the Moscow suburb is on fire. The facility was developing radar jamming technology for the Russian military. At least 8 people dead. pic.twitter.com/cOV72roqms
#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
An air strike by the Sudanese army on civilian areas in south Khartoum has left at least 23 dead and more than 40 injured. The attack, which took place on Saturday, targeted a bustling market area and residential buildings, causing significant destruction.pic.twitter.com/qVWLliLPVP
🤡Atmospheric River collided with Bomb Cyclone to create Triple Bombogenesis. Can the climate crisis folks get any more dramatic? ABC News reported that a woman was killed on Tuesday when a tree fell into a home in Bellevue, Wash., while she was in the shower. Another woman was… pic.twitter.com/0YwXtG60we
Optimal calibration for a landing without gear and flaps, but touchdown at the end of the runway – and with an impassable concrete wall just behind it … ☹️ At least a sudden death for most of the 180 people on board. Still, terrible. Rest in peace.🥺pic.twitter.com/Wt6dNRu6OO
Fire in a nightclub Pulse in Kočani, North Macedonia Local news are reporting more than 1500 people were at the club when the fire started, atleast 50 casualities and many injured. #fire#pozarpic.twitter.com/MO2mR9uCYu
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
🔥 Massacre🔥 In the holy month of Ramadan , 12 innocent Muslim Pashtuns including women and children were mercilessly killed by a drone strike of Pakistan Military in Mardan, Khyber, Pakistan
Lamentamos profundamente la tragedia ocurrida en la discoteca Jet Set. Hemos seguido el caso minuto a minuto desde que ocurrió. Todos los organismos de socorro han brindado la asistencia necesaria y están trabajando incansablemente en las labores de rescate. Nuestras oraciones…
Bus carrying about 70 Buddhist pilgrims in Sri Lanka veers off a cliffside road, killing 21 people and injuring at least 30, with an investigation into the cause ongoing 🔗 https://t.co/lvjQFPiePupic.twitter.com/j1gUrV254I
NEW VIDEO: London, KY as the sun rises this morning - just a wasteland of rubble after a tornado roared through the Southeastern Kentucky community.#KYwxpic.twitter.com/7yz4OgfImQ
Wow! ❄️ Parts of South Africa woke up to a stunning snowy landscape today as a powerful cold front rolls through. From snow-covered cars to frosted rooftops, nature's putting on a show! Stay warm, SA! #SouthAfrica#Snow#ColdFrontpic.twitter.com/8deyQStIOS
#BREAKING: AIR INDIA FLIGHT #AI171 CRASHES IN AHMEDABAD SHORTLY AFTER TAKEOFF Following reports of a crash involving Air India flight #AI171 from Ahmedabad to London Gatwick. The Boeing 787-8 Dreamliner (reg: VT-ANB) lost signal at 08:08:51 UTC, just seconds after takeoff.… pic.twitter.com/RKFhipU1ll
— Turbine Traveller (@Turbinetraveler) June 12, 2025
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
Heavy rain from Super Typhoon Ragasa burst a lake on the east coast of Taiwan, with the deluge breaking a bridge and causing flooding in surrounding villages pic.twitter.com/uOpJFPETi8
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
Amelka miała siedem lat. Siedem. Polskie dziecko. Zginęła w Tarnopolu w czasie bestialskiego rosyjskiego ataku rakietowego. Nie spełni już żadnych swoich marzeń. Ta okrutna wojna musi się zakończyć, a Rosja nie może jej wygrać. Bo to jest wojna także o przyszłość naszych dzieci.
Az Iszlám Államhoz köthető szélsőségesek ebben a hónapban legalább 11 keresztényt öltek meg Mozambik északi részén. Az erőszak egyre súlyosbodik a környéken, ahol az elmúlt években már 1 millió embernek kellett elhagyni a lakhelyét – írja a Christian Post.
A falut, ahol a gyilkosságok történtek, 2017 óta támadják az iszlamisták. A beszámolók szerint pénteken kora délután érkeztek a helyszínre, ahol összegyűjtötték a lakosságot, majd nevek és etnikai hovatartozás alapján elválasztották a keresztényeket a muszlimoktól, és tüzet nyitottak rájuk.
A halottak számát az Iszlám Államhoz tartozó helyi terrorista csoport erősítette meg közleményben, azonban feltételezhető, hogy többen is megsérültek.
Nem sokkal korábban olyan jelentések láttak napvilágot, miszerint Mozambikban iszlamista dzsihadisták erőszakkal térítik át az elrabolt keresztény nőket az iszlám hitre, és miközben rabszolgaként tartják fogva őket, szexuális cselekményekre is kényszerítik.
A szervezet kiszivárgott belső körlevele azt tanácsolja a mozambiki harcosoknak, hogy a nem szűzként rabszolgasorban tartott nőkön végezzenek orvosi vizsgálatokat, mielőtt szétosztják őket a harcosok között.
[type] => post [excerpt] => Az Iszlám Államhoz köthető szélsőségesek ebben a hónapban legalább 11 keresztényt öltek meg Mozambik északi részén. Az erőszak egyre súlyosbodik a környéken, ahol az elmúlt években már 1 millió embernek kellett elhagyni a lakhelyét – írja a Christ... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1695829560 [modified] => 1695821441 ) [title] => 11 keresztényt mészároltak le az Iszlám Állam terroristái Mozambikban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=131510&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 131510 [uk] => 131587 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 131511 [image] => Array ( [id] => 131511 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/shutterstock-159042737.jpg [original_lng] => 901578 [original_w] => 1000 [original_h] => 667 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/shutterstock-159042737-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/shutterstock-159042737-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/shutterstock-159042737-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/shutterstock-159042737.jpg [width] => 1000 [height] => 667 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/shutterstock-159042737.jpg [width] => 1000 [height] => 667 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/shutterstock-159042737.jpg [width] => 1000 [height] => 667 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/shutterstock-159042737.jpg [width] => 1000 [height] => 667 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1695884749:8 [_thumbnail_id] => 131511 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 2740 [translation_required_done] => 1 [_oembed_7bef843b5fea9c217bac586daa1f9838] =>
Am heutigen Sonntag gibt die Polizei Wien überraschend eine Pressekonferenz. Laut Verfassungsschutz konnte ein Terroranschlag auf die Regenbogenparade in Wien verhindert werden. https://t.co/UKBuhW6lVM
18-jähriger Vorzeigeschüler mit ägyptischen Wurzeln soll Hang zu Bombenbau gehabt haben. Ermittler verhafteten den Burschen in einem türkischen Buchladen ... https://t.co/rXK2fNq2Sjpic.twitter.com/JXEtX9QWcp
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
Legalább 70 ember halálát okozta az Afrika déli részét jelenleg sújtó Freddy ciklon Malawiban és Mozambikban, miután szombat óta másodszor is csapást mért a kontinensre – erősítették meg a két ország hatóságai.
Malawiban legalább 66 ember meghalt, többen pedig eltűntek vagy megsérültek a mentésben segítő Vöröskereszt hétfői Twitter-üzenete szerint. A mozambiki hatóságok arról számoltak be, hogy négy ember vált a katasztrófa áldozatává az országban szombat óta.
A ciklon Ausztrália északi partvidékének közelében keletkezett. Először végighaladt az Indiai-óceán déli része felett, majd február 21-én elérte Madagaszkárt. Áthaladt a szigeten, és február 24-én elérte Mozambikot, majd Zimbabwét.
A heves esőzések mindkét országban áradásokat okoztak; több mint 171 ezer embernek kellett elhagynia otthonát, és nagy kiterjedésű termőföldek kerültek víz alá. Mozambikban 10, Madagaszkáron pedig 17 ember vesztette életét akkor.
[type] => post [excerpt] => Legalább 70 ember halálát okozta az Afrika déli részét jelenleg sújtó Freddy ciklon Malawiban és Mozambikban, miután szombat óta másodszor is csapást mért a kontinensre – erősítették meg a két ország hatóságai. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1678744440 [modified] => 1678742967 ) [title] => Több tucat áldozata van a Freddy-ciklonnak Mozambikban és Malawiban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=111453&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 111453 [uk] => 111449 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 111450 [image] => Array ( [id] => 111450 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/e14b5f5f3b286b852340cb2dbc420f342f44902d.jpg [original_lng] => 45022 [original_w] => 587 [original_h] => 330 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/e14b5f5f3b286b852340cb2dbc420f342f44902d-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/e14b5f5f3b286b852340cb2dbc420f342f44902d-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/e14b5f5f3b286b852340cb2dbc420f342f44902d.jpg [width] => 587 [height] => 330 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/e14b5f5f3b286b852340cb2dbc420f342f44902d.jpg [width] => 587 [height] => 330 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/e14b5f5f3b286b852340cb2dbc420f342f44902d.jpg [width] => 587 [height] => 330 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/e14b5f5f3b286b852340cb2dbc420f342f44902d.jpg [width] => 587 [height] => 330 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/e14b5f5f3b286b852340cb2dbc420f342f44902d.jpg [width] => 587 [height] => 330 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1678735767:12 [_oembed_fee6f0d1a2917c044189aaf0da40f520] => [_oembed_time_fee6f0d1a2917c044189aaf0da40f520] => 1678735682 [_thumbnail_id] => 111450 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2820 [_oembed_c2a477bad3807a669aec621d91b70409] =>
At least 190 people are now confirmed dead in Malawi after Tropical Storm Freddy ripped through southern Africa for the second time in a month. #CycloneFreddypic.twitter.com/3Zdt1HYbwa
Tropical Storm Freddy has ripped through Sub-Saharan Africa, killing over 190 in Malawi and Mozambique. The World Meteorological Organization estimates Freddy could be the longest-lasting tropical cyclone ever recorded. Take a look:pic.twitter.com/2auLmKnZyx
At least 190 people are now confirmed dead in Malawi after Tropical Storm Freddy ripped through southern Africa for the second time in a month. #CycloneFreddypic.twitter.com/3Zdt1HYbwa
Tropical Storm Freddy has ripped through Sub-Saharan Africa, killing over 190 in Malawi and Mozambique. The World Meteorological Organization estimates Freddy could be the longest-lasting tropical cyclone ever recorded. Take a look:pic.twitter.com/2auLmKnZyx
Mozambikban a súlyos áradások miatt katasztrófahelyzetet hirdettek kedden.
Filipe Nyusi mozambiki elnök a helyi televízióban közvetített beszédében elmondta, hogy már mintegy negyvenezer embert érint az ítéletidő, amely eddig nyolc ember életét követelte.
A múlt hét szerda óta tartó esőzések miatt számos lakóház került víz alá és iskolák százait sodorta el az ár. Az államfő szerint emberek ezreit mentették ki az árvíz sújtotta területekről, és szükségszállásokon helyezték el őket.
Afrika déli részén március-áprilisig tart a nagy csapadékmennyiségekkel és viharokkal kísért nyári esős időszak. Dél-Afrika kormánya hétfőn rendelt el katasztrófahelyzetet az ország kilenc tartományából hétben. Egyelőre nem ismert, hogy Dél-Afrikában voltak-e áldozatai az áradásoknak.
At least 15 died in the Democratic Republic of Congo capital Kinshasa after heavy rain yesterday caused a landslide this Tuesday morning. A major road has also sunk from both ends. pic.twitter.com/Gnfk5z5WGy
Russia’s deliberate and long-planned destruction of the Kakhovka dam results in regional ecocide. Entire ecosystems are being irreversibly harmed. We urge states and international organisations to condemn Russia and join @ZelenskyyUa’s Peace Formula item “Prevention of ecocide”.
The bodies of six people trapped in a tunnel submerged by heavy rains in central South Korea were retrieved on Sunday, firefighting authorities said, taking the death toll from days of… pic.twitter.com/tJ7hPPGbbI
VIDEO | Several cars were damaged in Delhi's Kalkaji area after a portion of wall of Deshbandhu college collapsed amid heavy rains in the city. pic.twitter.com/fmBEwJdL3e
PICTURES:Burst riverbanks are causing turmoil in DR Congo's capital Kinshasa, with dark and foul-smelling water pouring into homes across working-class neighborhoods in the central African city.#NTVNewspic.twitter.com/y9X56peh7q
PICTURES:Burst riverbanks are causing turmoil in DR Congo's capital Kinshasa, with dark and foul-smelling water pouring into homes across working-class neighborhoods in the central African city.#NTVNewspic.twitter.com/y9X56peh7q
Scenes of #flooding in Modigliana in the Emilia-Romagna region of NE Italy this evening. Was only in May last year the town saw severe flooding. This, along with the central European floods earlier in the week, surely ringing alarm bells? pic.twitter.com/LN01dqiS2W
🔴 EN DIRECTO | Alerta en Madrid: gran crecida del río Manzanares por las fuertes lluvias
☔ La borrasca Martinho alcanza su punto fuerte en la comunidad. Te informamos de las carreteras cortadas hoy y del desembalse de pantanos: https://t.co/slesycn5OZhttps://t.co/Ka2nW3kFug
Wow! ❄️ Parts of South Africa woke up to a stunning snowy landscape today as a powerful cold front rolls through. From snow-covered cars to frosted rooftops, nature's putting on a show! Stay warm, SA! #SouthAfrica#Snow#ColdFrontpic.twitter.com/8deyQStIOS
Heves esőzések okoztak a hétvégén kiterjedt áradásokat a mozambiki főváros, Maputo térségében.
Az országos katasztrófavédelmi hatóság (INGD) vasárnapi közleménye szerint mintegy 37 ezer embert érint az eddig négy halálos áldozatot követelő ítéletidő.
Luisa Meque, az INGD vezetője a mozambiki rádiónak elmondta, hogy 18 ezer embert helyeztek el szükségszállásokon és ezreket kellett kimenteni az árvíz sújtotta területekről. Hozzátette, hogy a szerda óta tartó esőzés miatt számos lakóház került víz alá.
Afrika déli része jelenleg a március-áprilisig tartó, nagy csapadékmennyiségekkel és viharokkal kísért nyári esős időszakban van.
The recent floods in Baghlan province have caused widespread devastation. According to reports, it has taken numerous lives and destroyed hundreds of homes resulting in displacement. Kindly help the victims by donating 👇🏼https://t.co/vcB5AbI0DF#Baghlan#Afghanistanpic.twitter.com/4kR8nMusDn
— Bashir Gharwal غروال (@bashir_gharwall) May 10, 2024
The recent floods in Baghlan province have caused widespread devastation. According to reports, it has taken numerous lives and destroyed hundreds of homes resulting in displacement. Kindly help the victims by donating 👇🏼https://t.co/vcB5AbI0DF#Baghlan#Afghanistanpic.twitter.com/4kR8nMusDn
— Bashir Gharwal غروال (@bashir_gharwall) May 10, 2024
Austrian Airlines A320 severely damaged by a hailstorm while on approach to Vienna Airport in Austria. Despite the damage to the aircraft's nose and windscreen the pilots landed safely. pic.twitter.com/AIa7aL9HEQ
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) June 9, 2024
At least 14 people died, and others are missing in Bosnia and Herzegovina after heavy rain and landslides destroyed homes, roads, and bridges. The municipality of Jablanica, southwest of Sarajevo, was completely cut off.pic.twitter.com/8aBwt4cqRn
⚫️ Almenys una persona ha mort ofegada a Sant Pere de Riudebitlles, al Penedès.
❗️Els @bomberscat buscaven un pare i un fill menor després que l’aigua de la riera de Sant Quintí arrosegués el seu cotxe. Han trobat el vehicle buit i més avall, un cos.
A Save the Children (Mentsük meg a Gyermekeket) nevű nemzetközi segélyszervezet szerdán jelentette be, hogy Mozambikban tavaly legalább 51 gyereket, nagyrészt lányokat raboltak el dzsihadisták, ám az elhurcolt gyermekek valós száma feltehetően az említettnél is magasabb.
A sajtóközleményben a szervezet felhívja a figyelmet arra, hogy az afrikai ország konfliktus sújtotta részén a gyermekrablás vált a fegyveres csoportok új taktikájává.
A fegyveres csoportok – köztük az al-Shabaab dzsihadista szervezet – az utóbbi időben fokozták támadásaikat Mozambik északi, zömében muszlimok lakta Cabo Delgado tartományában. A terroristák nem ritkán egész falvakat gyújtanak fel, a férfiakat lefejezik, a nőket elrabolják.
Március végén az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető fegyveresek lerohanták a tartományban található Palma városát, és több tucat emberrel, köztük külföldi állampolgárokkal is végeztek.
A nemzetközi szervezet részéről rámutatnak arra, hogy 2020 előtt nem érkeztek jelentések gyilkosságokról és gyermekrablásokról. Nem tudni, hány gyermeknek sikerült elszöknie fogvatartóitól.
Civil szervezetek és az ENSZ adatai szerint a dzsihadisták terrorja a térségben már 2800 halálos áldozatot követelt, és az erőszak elől 700 ezer ember, köztük 364 ezer kiskorú kényszerült elmenekülni.
Az Iszlám Állam terrorszervezettel kapcsolatban álló fegyveresek március végén elkövetett mészárlása után közel 30 ezren menekültek el Mozambik északkeleti részéből – derül ki a pénteken közzétett ENSZ-adatokból.
Babar Baloch, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) a szóvivője genfi sajtótájékoztatóján mélységes aggodalmának adott hangot a Palma városában végrehajtott mészárlás miatt. Elmondta, hogy az emberek egy része az ország biztonságosabb részébe menekült, mások pedig a határok felé indultak, ám sokukat – elsősorban nőket és gyermekeket – bántalmaztak az úton.
Kitért továbbá arra, hogy sok család szétszakadt, több száz gyerekre felnőtt kíséret nélkül, rossz állapotban találtak rá. Hozzátette: folytatódik a menekültáradat Palma felől, de a városból kivezető utak nagy részét lezárták. Az UNHCR aggódik a városban ragadtak biztonságáért is.
Az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető szélsőségesek március 24-én elfoglalták és napokig ellenőrzésük alatt tartották a tanzániai határ menti Cabo Delgadóban található Palmát. A helyi rendőrség közlése szerint a szélsőségesek 12 lefejezett embert – feltehetőleg külföldieket – hagytak maguk után. A kormány szerint többtucatnyian vesztették életüket a szélsőségesek támadásában.
A földgázban gazdag Cabo Delgadóban 2017 óta egyre aktívabbak az Iszlám Állammal kapcsolatban állók. Az ENSZ szerint elmúlt években legalább 2600-an haltak meg és százezrek váltak földönfutóvá a fokozódó erőszak miatt. A térségben humanitárius válsághelyzet alakult ki.
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma márciusban terrorszervezetnek minősítette az Iszlám Állam kongói és mozambiki ágát, kiemelve, hogy ezek jelentős biztonsági kockázatot jelentenek a térségben.
Am heutigen Sonntag gibt die Polizei Wien überraschend eine Pressekonferenz. Laut Verfassungsschutz konnte ein Terroranschlag auf die Regenbogenparade in Wien verhindert werden. https://t.co/UKBuhW6lVM
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
18-jähriger Vorzeigeschüler mit ägyptischen Wurzeln soll Hang zu Bombenbau gehabt haben. Ermittler verhafteten den Burschen in einem türkischen Buchladen ... https://t.co/rXK2fNq2Sjpic.twitter.com/JXEtX9QWcp
Tizenkét lefejezett embert hagytak maguk után az Iszlám Államhoz köthető szélsőségesek a Mozambik északi részén található földgázmező közelében – jelentette az MTI. A 60 milliárd dollár értékű földgáz-kitermelési beruházáson dolgozó emberekre megkötözve találtak rá. A halottak között van egy brit és egy dél-afrikai állampolgár is.
Pedro da Silva rendőrparancsnok a TVM tévécsatornának azt mondta, nem tudtak minden áldozatot azonosítani, de valamennyien külföldi állampolgárok lehettek, mert mindegyikük fehér bőrű volt.
Mozambik északi, Cabo Delgado nevű tartományában 2017 óta egyre aktívabbak az Iszlám Államhoz köthető felkelők. A kormány szerint több tucatnyian vesztették életüket a szélsőségesek legutóbbi támadásában, amely március 24-én kezdődött. Az ENSZ úgy tudja, hogy az elmúlt években legalább 2600-an haltak meg és 670 ezren váltak földönfutóvá a fokozódó erőszak miatt. A térségben humanitárius válsághelyzet alakult ki.
Bostwana, Malawi, a Dél-afrikai Köztársaság és Tanzánia vezetői csütörtökön ülést tartottak Mozambik fővárosában azzal a céllal, hogy Maputo fogadjon el külföldi segítséget a felkelők elleni közdelemben. Az államfő azt nyilatkozta, hogy kormánya támogatást kért a szomszédos országoktól, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem akarja kockára tenni Mozambik szuverenitását.
There was a tragedy in one of the areas of Indonesia so INA teumes can’t help us in hyping the tags. Please include them in your prayers and hope for things to get better soon ?? #PrayForNTTpic.twitter.com/pAA5aXOXhT
Trois journées de deuil national seront décrétées sur toute l'étendue du territoire, en la mémoire des victimes de cette tragédie qui endeuille la nation haïtienne tout entière. 1/2
? - ?? #Madagascar Floods and landslides began after heavy rains. The country even declared a red level of danger, it is already known about 10 dead. Houses and bridges are collapsing in some areas, and agricultural land has gone under water. ? pic.twitter.com/36FVN0pzw5
?BREAKING NEWS…?DEVASTATING TORNADO DAMAGE… These are among the first pics I’m seeing coming out of Iowa after a LARGE WEDGE TORNADO (still on ground) moved over Winterset, IA. This home flattened—just off of 169 @ Carver Rd. #Tornado#Iowa#Winterset#TornadoWarningpic.twitter.com/wyPgu4RMt4
56 people were killed in Kreminna #Luhansk oblast - the occupiers shot from a tank home for the elderly. #Russians fired at it. Cynically and deliberately. They just adjusted the tank, put it in front of the house and started firing
Derivado de los hechos de violencia fuerzas de seguridad resguardan la zona, autoridades de la @PGJE_Hidalgo llevan a cabo el procesamiento del lugar para determinar el número de personas fallecidas; las personas lesionadas han sido trasladadas a clínicas para su atención.
Se registró violencia en Ciudad Cooperativa Cruz Azul, pues intentaron tomar las instalaciones a la fuerza. Hasta ahora la Procuraduria General de Justicia de Hidalgo lanzó un comunicado donde determina que hay fallecidos: https://t.co/S5tHg7sW7V ? pic.twitter.com/8MgLYfiIwc
Imágenes de los destrozos por los disturbios en Ciudad Cooperativa Cruz Azul, esta madrugada, ocasionados por un grupo de choque. Las autoridades hidalguenses reportan personas muertas y lesionadas. pic.twitter.com/bAjYjHK2ni
Przypomnę Wam przykładowo, w jakich warunkach pracują po wypadku ratownicy w kopalni. Na zdjęciach #Zofiówka 2018 po wstrząsie. Po wybuchu metanu niekiedy, jak teraz na #Pniówek pracować się czasem nie da. A oni i tak zawsze idą po żywego...? https://t.co/Ad8Zpp3hFh
— Karolina Baca-Pogorzelska (@BacaPogorzelska) April 20, 2022
Surveillance video from a local business shows pandemonium after shots ring out near South & 3rd streets in Philadelphia last night just before midnight. pic.twitter.com/XLqGWEXAu1
BANGLADESH: At least 25 people have been killed and over 450 injured in a fire caused by an explosion at a container depot in Chittagong. pic.twitter.com/ZV2cz7fmos
At least 10 people dead in stabbings at multiple scenes across Canada's province of Saskatchewan. Police say they've identified two suspects. https://t.co/GWQhlkQG1S
The death toll from a boat accident in Nigeria rises to 76. Local officials say the vessel capsized on Friday after heavy flooding in the Ogbaru area of Anambra. Nigerian President Muhammadu Buhari said authorities are working to rescue any missing passengers.#Nigeria#floodspic.twitter.com/H8TMB6VgQN
#CHAD??: Early this morning of October 20, 2022, demonstrations reported in several Chadian cities with many injuries and deaths already recorded in #Ndjamena. pic.twitter.com/zgMfGBBgvK
Загальні бойові втрати противника з 24.02 по 23.10 орієнтовно склали / The total combat losses of the enemy from 24.02 to 23.10 were approximately pic.twitter.com/TPRTRwllHX
The UVA Police Department is looking for Christopher Darnell Jones regarding the shooting incident that occurred on the grounds of the University of Virginia. Call 911 if seen, do not approach. pic.twitter.com/mKcxF6ksxw
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
At least 8 dead as bus plunges into Trishuli river in Dhading
The bus, heading to Pokhara from Kathmandu, veered off the road and plunged into the river near Gajuri along the Prithvi Highway, police said.https://t.co/8uF3oXPGLZ
The 6.2-magnitude #earthquake that jolted Jishishan county in Northwest #China's Gansu province late Monday evening has killed 100 people in the province and 11 people in Qinghai province, according to official data. pic.twitter.com/QoxlVe54kb
More than 100 people died in China as a result of a powerful earthquake.
Strong tremors of magnitude 6.2 occurred late in the evening in Gansu province in the north-west of the country. As a result of the disaster, more than 200 people were injured. pic.twitter.com/Jjg2UTmiYI
Con nuestras unidades de PONALSAR hacemos presencia en el kilómetro 17 en la vía que conduce de Quibdo a Medellín, se realiza el traslado de heridos a centros asistenciales más cercanos y se continúa con la búsquedad de víctimas y recuperación de cuerpos pic.twitter.com/9bISciCC9P
— Departamento de Policía Chocó (@PoliciaChoco) January 13, 2024
Сar flew into a crowd during a rally in Sri Lanka: 7 people were killed, and more than 20 injured
According to the local portal Daily Mirror, the driver failed to control the car. Whether he was injured, is not reported. The injured were hospitalized, some of them in critical… pic.twitter.com/pyp42eRNPj
An air strike by the Sudanese army on civilian areas in south Khartoum has left at least 23 dead and more than 40 injured. The attack, which took place on Saturday, targeted a bustling market area and residential buildings, causing significant destruction.pic.twitter.com/qVWLliLPVP
After everything said in Kazan, Russian murderers have resumed their usual business. This proves once again that aggression cannot be stopped by words alone but only by decisive action in defense of the state and the people against whom this war is waged.
At least 126 people killed after strong earthquake hits China’s Tibet as rescue efforts are under way, with tremors felt as far away as Nepal, India and Bhutan.
Fire in a nightclub Pulse in Kočani, North Macedonia Local news are reporting more than 1500 people were at the club when the fire started, atleast 50 casualities and many injured. #fire#pozarpic.twitter.com/MO2mR9uCYu
Tragédie dans le village de Tiaha. Plus d'une dizaine d'enfants sont portés disparus suite à un tragique accident survenu ce lundi 21 avril 2025, lors du retour de la fête Galilée. La pirogue à moteur a chaviré. ☹️ pic.twitter.com/ZsWSqyl3aa
Siete reos murieron y once personas resultaron heridas tras un motín en el penal de Tuxpan, Veracruz.
El incidente se originó por denuncias de algunos reclusos ante abusos y extorsiones cometidos por el grupo criminal Sombra dentro de la… pic.twitter.com/CZzKwFA3Ob
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
Heavy rain from Super Typhoon Ragasa burst a lake on the east coast of Taiwan, with the deluge breaking a bridge and causing flooding in surrounding villages pic.twitter.com/uOpJFPETi8
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL