Array
(
[count_posts] => 2
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aTowO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6MjA5MTk1O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 143980
[content] =>
Az elmúlt két évtizedben az összes nagyobb brit múzeum hiányt jelentett: több ezer műtárgynak kélt lába, sokat elloptak, de legalább ugyanannyi elkavarodott. Az ügyben a londoni British Museum is érintett, ahonnan tavaly nyáron az egyik dolgozó tulajdonított el tárgyakat, amiket aztán el is adott a neten. Az intézmény emiatt most új igazgatót keres, méghozzá olyat, aki képes helyreállítani a rendet a kínos botrányt követően. A pályázóknak két hetük van jelentkezni, a fizetés évi 215 ezer font.

Miután az intézmény bejelentette, hogy az egyik kurátora mintegy 1500 tárgyat lopott el a raktárakból – és ezek közül néhányat az eBayen értékesített –, az akkori igazgató, Hartwig Fischer 2023 augusztusában lemondott posztjáról. Szeptemberben ideiglenesen Mark Jonest, a Victoria és Albert Múzeum korábbi vezetőjét nevezték ki a British Museum élére.
A The New York Times beszámolója szerint az álláshirdetésben az áll: a pályázóknak „vízióval kell rendelkezniük a British Museum jövőjéről és a XXI. században betöltött nemzeti és globális szerepéről”. Ugyanakkor a jelentkezőknek képesnek kell lenniük arra is, hogy a világ harmadik leglátogatottabb múzeumának számító, nagy múltú intézményt érintő számos problémával megbirkózzanak.
[type] => post
[excerpt] => Az elmúlt két évtizedben az összes nagyobb brit múzeum hiányt jelentett: több ezer műtárgynak kélt lába, sokat elloptak, de legalább ugyanannyi elkavarodott.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1705263420
[modified] => 1705236071
)
[title] => Lopott tárgyakat árult a neten a kurátor, most új igazgatót keresnek
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=143980&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 143980
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 143981
[image] => Array
(
[id] => 143981
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/54339873-cd4ba6330f9414a21d0bb86c9296afce-wm.jpg
[original_lng] => 433225
[original_w] => 1108
[original_h] => 624
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/54339873-cd4ba6330f9414a21d0bb86c9296afce-wm-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/54339873-cd4ba6330f9414a21d0bb86c9296afce-wm-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/54339873-cd4ba6330f9414a21d0bb86c9296afce-wm-768x433.jpg
[width] => 768
[height] => 433
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/54339873-cd4ba6330f9414a21d0bb86c9296afce-wm-1024x577.jpg
[width] => 1024
[height] => 577
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/54339873-cd4ba6330f9414a21d0bb86c9296afce-wm.jpg
[width] => 1108
[height] => 624
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/54339873-cd4ba6330f9414a21d0bb86c9296afce-wm.jpg
[width] => 1108
[height] => 624
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/54339873-cd4ba6330f9414a21d0bb86c9296afce-wm.jpg
[width] => 1108
[height] => 624
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1705228993:12
[_thumbnail_id] => 143981
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2643
[_oembed_1d866dbc4cc0edc5ddcc23fc82f23c72] => Giant Vincent van Gogh statue mysteriously disappears in Assen https://t.co/Me0WnkR3Zw
— NL Times (@NL_Times) December 12, 2023
[_oembed_time_1d866dbc4cc0edc5ddcc23fc82f23c72] => 1705228999
[_oembed_fed18e694c5e0e39aa10e71976cc348c] => Pranksters make off with 4 metre statue of Vincent van Gogh https://t.co/FqPPW7SRAk pic.twitter.com/Jh4S8CvZwk
— Hollanda Bülteni (@bultenhollanda) December 12, 2023
[_oembed_time_fed18e694c5e0e39aa10e71976cc348c] => 1705228999
[_oembed_23aaed17b7204aed2eae2cb413296f76] => Spanish police have recovered gold jewelry worth €60 million illegally taken from Ukraine in 2016. Police arrested three Spaniards and two Ukrainians, including the "main suspect," an Orthodox Church priest who was attempting to sell the jewelry.https://t.co/F1wlfULq9y
— DW News (@dwnews) October 23, 2023
[_oembed_time_23aaed17b7204aed2eae2cb413296f76] => 1705228999
[_oembed_62462521fac1925236470fa13bcbdc2f] =>
[_oembed_time_62462521fac1925236470fa13bcbdc2f] => 1705228999
[_oembed_060abc5b97ff534a7782666977711ef4] => Food truck worker threatened to kill woman he accused of theft before lighting her on fire, Niagara Falls police say https://t.co/zWZFoZjr8Q pic.twitter.com/XBBh3SjQY7
— TheBlaze (@theblaze) August 8, 2024
[_oembed_time_060abc5b97ff534a7782666977711ef4] => 1723203796
[_oembed_06cafc65751daf38ff33afedcdac3f98] =>
[_oembed_time_06cafc65751daf38ff33afedcdac3f98] => 1739088119
[_oembed_5ec2d25d6a4c26b631921bfeae5bb268] =>
[_oembed_time_5ec2d25d6a4c26b631921bfeae5bb268] => 1739088119
[_algolia_sync] => 508335496000
[_oembed_b350af30e1b482a7d15b682192cc1bbd] =>
[_oembed_time_b350af30e1b482a7d15b682192cc1bbd] => 1764925600
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 272695
[1] => 914
[2] => 209195
)
[tags_name] => Array
(
[0] => British Museum
[1] => lopás
[2] => műtárgyak
)
)
[1] => Array
(
[id] => 105921
[content] =>
Összesítették az ukránok a múzeum kárait, miután visszafoglalták Herszont: az orosz katonák a műtárgyak nagyjából négyötödét vitték magukkal.
A Herszoni Művészeti Múzeum gyűjteményének nagyjából 80 százalékát, 10 ezer műtárgyat loptak el az orosz katonák – adta hírül a Ukraine World. A lap úgy tudja, hogy a szobrokat és festményeket valószínűleg a Krímbe szállították.
Herszont 2022 márciusának első napjaiban foglalták el az oroszok – a háború elején ez volt az első nagyobb város, amely orosz kézre került, és az első olyan hely, ahol látszott már a háború első hetében, hogy az orosz hadsereg nem fog tudni akadálytalanul átmenni Ukrajnán, nagyon komoly ellenállással kellett megküzdeniük a saját logisztikai problémáik mellett. Ukrajna novemberben szabadította fel, ez után kezdődhetett meg a károk összesítése. A művészet még a kisebb bajok közé tartozik, ukrán összesítés szerint négyszáznál is több háborús bűncselekményt tártak fel.
[type] => post
[excerpt] => Összesítették az ukránok a múzeum kárait, miután visszafoglalták Herszont: az orosz katonák a műtárgyak nagyjából négyötödét vitték magukkal.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1672869000
[modified] => 1672852910
)
[title] => Tízezer műtárgyat vittek el az oroszok a herszoni múzeumból
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=105921&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 105921
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 105923
[image] => Array
(
[id] => 105923
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/herszon.jpg
[original_lng] => 56634
[original_w] => 800
[original_h] => 370
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/herszon-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/herszon-300x139.jpg
[width] => 300
[height] => 139
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/herszon-768x355.jpg
[width] => 768
[height] => 355
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/herszon.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/herszon.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/herszon.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/herszon.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1672845710:12
[_oembed_e6b8a186260509eddc548ab12307ccf1] => In Kherson art museum. Russians have stolen 80% of its collection - over 10,000 works of art. The collection is now in the occupied Crimea. Russians are not only killers, but also robbers#RuWarCrimes_UW#ISAREdnannia pic.twitter.com/90TmsCtnsb
— UkraineWorld (@ukraine_world) January 3, 2023
[_oembed_time_e6b8a186260509eddc548ab12307ccf1] => 1672845634
[_thumbnail_id] => 105923
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2269
[_oembed_e07359c863d0e11c4c7862303d48d6fb] =>
[_oembed_time_e07359c863d0e11c4c7862303d48d6fb] => 1672845711
[_oembed_7755921a5a86cb75b546336c47ddf094] =>
[_oembed_time_7755921a5a86cb75b546336c47ddf094] => 1672845712
[_oembed_e932f8747a31b8e1a12c25b6212e4cb9] => Russian mobiks are demanding the "promised" one-off payment of 300,00 roubles, which the military rep says was never actually promised to them ? They yell that the deputies should go fight themselves in this case. pic.twitter.com/df96pfvUfM
— Dmitri (@wartranslated) November 2, 2022
[_oembed_time_e932f8747a31b8e1a12c25b6212e4cb9] => 1672845712
[_oembed_a83d649d8d076223179ca1194faa93b3] =>
[_oembed_time_a83d649d8d076223179ca1194faa93b3] => 1672845712
[_oembed_0c4e3f7014e73ad18e4a9ca45972f9b0] => ?? почали на Херсонщині грабувати банки. Ну чого ще варто було очікувати від цього ущєрбного народу pic.twitter.com/vKXKcisyRO
— Мілітарний (@mil_in_ua) February 27, 2022
[_oembed_time_0c4e3f7014e73ad18e4a9ca45972f9b0] => 1672845712
[translation_required_done] => 1
[_oembed_ff4122e7963a6314b23e134dbf24619d] => Понад сотню російських окупантів ліквідовано в районі Соледару.
Це сталося завдяки злагодженій роботі воїнів Сил спеціальних операцій, артилеристів та ракетників. pic.twitter.com/8t4SQMtn3P
— Генеральний штаб ЗСУ (@GeneralStaffUA) January 12, 2023
[_oembed_time_ff4122e7963a6314b23e134dbf24619d] => 1674221664
[_oembed_31b9b2c549dcf512aae8b4bd60f4fe31] => Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine - 02 April 2023.
Find out more about Defence Intelligence's use of language: https://t.co/98MyQNQKmJ
?? #StandWithUkraine ?? pic.twitter.com/XBel6Fvgf0
— Ministry of Defence ?? (@DefenceHQ) April 2, 2023
[_oembed_time_31b9b2c549dcf512aae8b4bd60f4fe31] => 1681454169
[_oembed_7a400af7a732000902e870d3f5cb85e4] => ⚡️Exiled mayor: Ukrainian resistance in occupied Melitopol detonates car with looters.
Ukrainian partisans in occupied Melitopol blew up a car with Russian occupiers, who regularly robbed empty apartments in the city, Melitopol's exiled Mayor Ivan Fedorov said on Oct. 20.
?… pic.twitter.com/nxtaZlqCF0
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) October 20, 2023
[_oembed_time_7a400af7a732000902e870d3f5cb85e4] => 1698666052
[_oembed_59fc2d6a94237c8c9e8e7d34c37d4b64] => Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine – 4 December 2023.
Find out more about Defence Intelligence's use of language: https://t.co/YagSaiekzW
🇺🇦 #StandWithUkraine 🇺🇦 pic.twitter.com/AkQ44Nj5Yj
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 4, 2023
[_oembed_time_59fc2d6a94237c8c9e8e7d34c37d4b64] => 1704389484
[_oembed_63de12a342c0b1165921488b2e207f8a] => In Kherson art museum. Russians have stolen 80% of its collection - over 10,000 works of art. The collection is now in the occupied Crimea. Russians are not only killers, but also robbers#RuWarCrimes_UW#ISAREdnannia pic.twitter.com/90TmsCtnsb
— UkraineWorld (@ukraine_world) January 3, 2023
[_oembed_time_63de12a342c0b1165921488b2e207f8a] => 1719725926
[_oembed_d7fce03408ada68878342639ef7d7d69] => Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine – 4 December 2023.
Find out more about Defence Intelligence's use of language: https://t.co/YagSaiekzW
🇺🇦 #StandWithUkraine 🇺🇦 pic.twitter.com/AkQ44Nj5Yj
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 4, 2023
[_oembed_time_d7fce03408ada68878342639ef7d7d69] => 1719725926
[_oembed_46b404348f8b66c42ea534699df5a3b6] => "Perfect numbers like perfect men are very rare."
Rene Descartes
The combat losses of the enemy from February 24, 2022 to November 4, 2024. pic.twitter.com/Q3Dlxd4u7R
— Defense of Ukraine (@DefenceU) November 4, 2024
[_oembed_time_46b404348f8b66c42ea534699df5a3b6] => 1732300607
[_oembed_94b20905d6735ec8327735d080e3584d] => In the Novosibirsk region, Russian soldiers staged a riot in a barracks and fled to avoid dying in the war against Ukraine. pic.twitter.com/J4bY0k598C
— WarTranslated (Dmitri) (@wartranslated) November 13, 2024
[_oembed_time_94b20905d6735ec8327735d080e3584d] => 1732626333
[_algolia_sync] => 831659744002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 67169
[2] => 33
[3] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Ukrajna
[3] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 209196
[1] => 209195
[2] => 65641
)
[tags_name] => Array
(
[0] => herszoni műzeum
[1] => műtárgyak
[2] => orosz katonák
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 209195
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 209195
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[_domains] => Array
(
[podiji] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
műtárgyak (1 Oldal)