Letartóztattak egy német–lengyel állampolgárságú, a vád szerint neonáci kapcsolatokkal rendelkező férfit Németországban.
A férfit azzal vádolják, hogy a darkneten vezető politikusok megölésére buzdított, valamint adományokat gyűjtött ahhoz, hogy vérdíjat tűzhessen ki a fejükre, írja a Guardian.
A német sajtó szerint több mint 20 ember szerepelt a lehetséges célpontok listáján, köztük Angela Merkel és Olaf Scholz is. A 49 éves férfi a politikusok „halálos ítéleteiről” is posztolgatott, idén nyáron kezdte el megnevezni, kikkel szeretne végezni. Mint a rendőrségi közlemény írja: a férfi a névsorok és az ítéletek posztolása mellett „robbanószerek készítéséről szóló útmutatókat tett közzé, valamint kriptovalutában gyűjtött adományokat a vérdíjra”.
A férfi által létrehozott Assassination Politics nevű platform szélsőséges, rasszista és konteós tartalmakat is posztolt, a belföldi hírszerzőszolgálat bejelentése után kezdtek nyomozni ellene. A névsoron szereplő politikusokkal főként az volt a férfi baja, hogy a járvány idején a koronavírus megfékezését célzó állami intézkedéseket vezettek be.
A férfi korábban rendezett megemlékezést egy SS-tisztnek, a közösségi oldalain pedig általában Európa iszlamista jövőjéről is írt.
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
Gyászmenetnek nevezték azt a szélsőjobboldali rendezvényt, amelyen több mint ezerkétszázan vettek részt szombaton Drezdában. A neonáci felvonuláson magyar és cseh szélsőségesek is jelen voltak, az esemény ellen antifasiszta csoport tüntetett, akik blokádot állítottak, azonban azt a rendőrség feloszlatta, miután nem voltak hajlandóak elhagyni a területet. A hatóságok több tartományból hívtak egységeket a rendezvény biztosítására, mely a két csoport közti összecsapás nélkül zajlott le.
Neonáci felvonulók lepték el Drezda utcáit a város bombázásának 80. évfordulója alkalmából, ugyanakkor számosan tiltakoztak az esemény ellen, akik már reggel gyülekeztek az Elba partján a felvonulás tervezett útvonala mentén.
Szombaton a Szövetség a Forradalom ellen nevű csoport blokádot szervezett, Anne Harpetz, a szövetség szóvivője közölte, hogy a rendőrség beavatkozott a blokádok ellen, valamint sérültekről is beszámolt. A hatóságok többszöri felszólítása ellenére sem hagyták el területet, a tüntetők ülve és állva maradtak a helyszínen. A rendőrség ezért feloszlatta a blokádot, és eltávolította a résztvevőket.
A város központjában nagy létszámú rendőri erőket vetettek be a felvonulás alatt, vízágyúkkal és páncélozott járművekkel is készenlétben álltak, valamint egy rendőrségi helikoptert és drónt is bevetettek. A rendezvényen a vonulók és az ellentüntetők között nem történt összecsapás.
A felvonulás kora délután kezdődött, amelyen cseh és magyar résztvevőket is köszöntöttek, majd rendőri felvezetés mellett elindultak. Az eseményen több mint ezerkétszázan vettek részt, a gyászmenetként aposztrofált rendezvényt a Zwingernél bekiabálások („Nácik haza!”) zavarták meg, antifasiszták fütyülték ki a neonácikat.
A drezdai rendőrség munkáját a szász rohamrendőrség mellett a szövetségi, brémai, a schleswig-holsteini, a mecklenburg-pomerániai, a berlini, a hamburgi, a türingiai és a szász-anhalti egységek támogatták.
Drezdában 1945. február 13-án és az azt követő napokban brit és amerikai bombázások érték, melyekben akár 25 ezren is életüket vesztették a történészek kutatása szerint. A szélsőségesek ezt a szövetségesek által elkövetett háborús bűnnek tekintik.
Az Independent írta meg, hogy Egyesült Királyságban öt és fél évre ítéltek el egy tizenhét éves fiatalembert.
A bíróság szerint a Rugbyben élő Paul Dunleavy hatástalanított lőfegyvereket igyekezett működőképes fegyverekké visszaalakítani, valamint „tanácsokat és bátorítást” nyújtott másoknak ahhoz, hogy terrorcselekményeket kövessenek el.
A fiú tagja volt annak a Feuerkrieg Division nevű szervezetnek is, amelyet a hatóságok terrorszervezetnek nyilvánítottak.
Paul Dunleavy nemcsak másokat bátorítottam, hanem maga is egy terrorcselekményt elkövetését készítette elő, bár ennek még csupán a kezdeti szakaszában járt.
Early this morning we retrieved the statue of Colston from Bristol Harbour. It is being taken to a secure location before later forming part of our museums collection. pic.twitter.com/moRG8AnNYa
— Bristol City Council (@BristolCouncil) June 11, 2020
It's a simple idea: We demand the govt scrap the energy price rises and deliver affordable energy for all. We will build a million pledges and by Oct 1st if the govt and energy companies fail to act we will cancel our direct debits. Read more here: https://t.co/NPF8VQXcHDpic.twitter.com/E4gPenIXiL
Today a climate change protester appeared to accidentally set himself on fire at the Laver Cup tennis tournament at the O2 Arena in London. pic.twitter.com/C0qZRw1QrP
?BREAKING: Climbers are on the roof of Rishi Sunak’s mansion draping it in 200 metres of oily-black fabric to drive home the dangerous consequences of a new drilling frenzy.#StopRosebank#NoNewOilpic.twitter.com/oeb36Wi2QU
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
Neonácikkal és a szélsőjobboldali Arany Hajnal párt szimpatizánsaival csaptak össze rendőrök az ortodox nagypénteken, miután a szélsőségesek annak ellenére akartak húsvét előtt felvonulást tartani, hogy az országban a koronavírus miatt gyülekezési tilalom van érvényben.
A rendőrség beszámolója szerint mintegy 70 ember gyűlt össze a Szent Miklós ortodox templomnál Athén egyik külvárosában Iliász Panajotárosznak, az Arany Hajnal egykori parlamenti képviselőjének felhívására, és azt követelték, hogy az egyház tartsa meg az ilyenkor szokásos körmenetet a környék utcáin.
A rendőrök megpróbálták feloszlatni a gyűlést, de a neonácik petárdákkal dobálták meg őket. A rendőrök 18 embert őrizetbe vettek. Az ortodox húsvét hagyományosan a legjelentősebb vallási ünnep Görögországban, és ilyenkor mennek a legtöbben templomba is, de az új típusú koronavírus terjedése miatt az egyházi rendezvényeket és a hagyományos családi összejöveteleket sem lehet megtartani.
A szabályszegőkre akár 300 eurós bírság szabható ki, a rendőrség pedig külön őrjáratokat indított a gyülekezési tilalom betartatása érdekében. Görögországban eddig 108 ember halt meg az új típusú koronavírus miatt.
Wildfires raging in Fokida, central #Greece. Several #Itea villagers were evacuated to the town of Delphi, according to local media. The fire has reached Eleonas of Amfissa, the vast and “oldest attested olive grove in Greece” that spreads from #Amfissa to the Gulf of Corinth. pic.twitter.com/scmIqPliLK
Demonstration in Athens, as today marks 14 years since 15-year-old Alexis Grigoropoulos was killed by police, back in 2008. This protest comes one day after #Greece police shot a 16-year-old teenager in the head. #Γρηγοροπουλος#16χρονοςpic.twitter.com/Y8kIzcuIv2
#BREAKING: Train derailment between Greek cities of Athens and Thessaloniki kills at least 16 people and leaves 85 injured, fire officials say https://t.co/Vv39WYVgdQ
#Greece: Multiple injuries caused by train collision. The collision between a freight and passenger train occurred near Tempe, some 380 kilometers north of Athens, and resulted in the derailment of several train cars.#Τέμπηhttps://t.co/Ucf9k4fNKx
The Municipality of Volos has temporarily revoked the Blue Flag status from six beaches due to environmental concerns about the presence of dead fish in the Pagasitikos Gulf. This precautionary measure is taken to ensure the safety of swimmers and maintain environmental… pic.twitter.com/Dk1N8YJGaV
A bomb exploded near the Athens office of Greece’s Hellenic Railway company after a warning call claimed it would detonate in 40 minutes. No injuries reported. Investigation ongoing — AP. pic.twitter.com/4eqCgaZref
A tizenhárom éves fiú egy pokolgépes merényleteket tervező nemzetközi neonáci csoportot irányított egy észtországi kisvárosból – hozta nyilvánosságra szombaton a helyi sajtó.
Feuerkrieg Division néven működő csoport robbantásos merényletet tervezett a Las Vegas-i zsinagógánál és egy nagy amerikai hírcsatorna ellen is.
Harrys Puusepp, az észt elhárítás szóvivője arról adott tájékoztatást, hogy a rendőrség még január elején szállt ki egy helyszínre, mert veszélyforrásként azonosították a Feuerkrieg Division egyik résztvevőjét és „felfüggesztették részvételét” a szervezetben. Puusepp csak annyit árult el, hogy 14 év alatti gyanúsítottról van szó, így büntetőjogilag nem lehet felelősségre vonni, más eszközökkel kellett fellépniük. Kiemelte a helyi hatóságok és szülök szerepét.
Az Eesti Ekspress című észt lap azt írja, hogy a Feuerkrieg Division tagjai a Wire nevű appon keresztül kommunikáltak egymással és egy ilyen beszélgetés kiszivárgott leiratából az derül ki, hogy a magát a csoport alapítójának nevező, Commander, vagyis Parancsnok felhasználó nevet használó tag Észtország legnagyobb szigetén, Saaremaán él. Az Eesti Ekspress azt írja, hogy a Parancsnok egy 13 éves fiú, aki valójában nem tekinthető a decentralizáltan működő csoport vezetőjének, de kulcsszerepe volt a Feuerkrieg Division működésében.
A Rágalmazásellenes Liga (ADL) nevű szervezet szerint a Feuerkrieg Division rasszok közötti háború kirobbantását tartja kívánatosnak és az elképzelhető legszélsőségesebb rasszista nézeteket terjeszti. Oren Segal, az ADL extremizmuskutatója arra mutatott rá, hogy a gyerekek sokszor nemcsak célpontjai a rasszista csoportoknak, hanem működtetnek is ilyeneket, mert rabul ejti őket, hogy befogadja őket egy közösség, amelyre aztán jelentős befolyással is lehetnek.
A Feuerkrieg Division ügyében az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is nyomozott, mert a csoporttal felvette a kapcsolatot egy olyan férfi is, aki később gyújtóbombát akart dobni az ADL egyik irodájára, valamint egy zsinagógára is. Bűnösnek vallotta magát, jelenleg az ítélethirdetésre vár. Egy másik amerikai férfi, aki szintén kapcsolatban állt az észt fiú csoportjával, a CNN amerikai hírtelevízió ellen akart pokolgépes merényletet elkövetni.
A Feuerkrieg Division tagjainak üzenetváltásaiból arra lehet következtetni, hogy a többi tagnak fogalma sem volt arról, hogy a Parancsnok egy 13 éves fiú. A Parancsnokot egyébként az ADL úgy azonosította, hogy a csoportnak küldött egyik üzenetéből a fiú lakóhelye és az egyik legnagyobb internetes videójátékáruházban használt azonosítója visszakereshetővé vált.
Hundreds of protesters gathered in front of the Higher Regional Court in #Munich in solidarity with the defendants of the '#TKP/#ML trial' (Turkish Communist Party/Marxist-Leninist), as nine men and one woman from the banned Turkish communist group were jailed on Tuesday. pic.twitter.com/K5gScCoSo5
1/8 I am a genius of the underworld. Professor Moriarty is no match for me. You all thought I had been isolated in prison for two years, but it turns out I was actively committing crimes. Luckily, the Investigative Committee was vigilant and didn't miss a thing.