Pokrovszk az orosz megszállók fő célpontja, Oroszország oda telepítette csapásmérő erőinek nagy részét, és a városban harcok folynak – közölte hétfőn Volodimir Zelenszkij elnök a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij jelezte, hogy megvitatta a Pokrovszkban és a szomszédos területeken uralkodó helyzetet a hadvezetéssel. „Itt van most a megszállók csapásmérő erőinek legnagyobb része, és jelentős rohamtevékenység folyik. A harcok folytatódnak a városban. Ez a fő célpontjuk, nevezetesen Pokrovszk” – hangsúlyozta Zelenszkij.
Az elnök hozzátette, hogy az ukrán hadsereg minden eredménye ebben az irányban egész Ukrajna és az állam védelmének eredménye.
New. Hearing Ukraine's military intelligence is conducting a daring counter-offensive near Pokrovsk to reopen key logistics lines. Videos shared with me purport to show a heli drop in areas Russia claims to hold. *Have not been able to verify vids independently. pic.twitter.com/ZGyYfjUD2S
Lakosok tízezrei maradtak a Donyeck megyei Pokrovszkban, miközben az orosz csapatok 11 kilométerre közelítették meg a várost – közölte vasárnap Szerhij Dobrjak, a Pokrovszki Városi Katonai Adminisztráció vezetője az ukrán televízió adásában, számot be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Dobrjak arról számolt be, hogy jelenleg több mint 59 000 lakos van Pokrovszkban. A teljes körű invázió előtt körülbelül 86 000 ember élt a városban. „Körülbelül 11 kilométerre vannak a város szélétől. A város Donyeck megye többi részéhez hasonlóan készül. Van egy beosztott egységünk, egy harci dandárunk, mint Donyeck megye minden városában. A város védelmére vonatkozó tervek megvannak” – tette hozzá.
A város katonai vezetője azt is megjegyezte, hogy Pokrovszkban folytatódik az erődítések építése. Mint kiemelte, ez egy állandó folyamat. „Más régiók is csatlakoznak az építkezéshez. A megszállók a logisztikájuk javítása érdekében vehették célba Pokrovszkot” – vélekedett Szerhij Dobrjak.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Lakosok tízezrei maradtak a Donyeck megyei Pokrovszkban, miközben az orosz csapatok 11 kilométerre közelítették meg a várost – közölte vasárnap Szerhij Dobrjak. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1724000400 [modified] => 1723996338 ) [title] => A megszállók már csak 11 kilométerre vannak Pokrovszktól, de a városban még mindig 59 ezer lakos maradt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=175893&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 175893 [uk] => 175877 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 175895 [image] => Array ( [id] => 175895 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/katona-elorenyomulas.jpg [original_lng] => 40063 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/katona-elorenyomulas-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/katona-elorenyomulas-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/katona-elorenyomulas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/katona-elorenyomulas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/katona-elorenyomulas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/katona-elorenyomulas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/katona-elorenyomulas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1723985539:12 [_thumbnail_id] => 175895 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2543 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 1202968667001 [_oembed_da2a9646e35517b4a11ddecec1bece88] =>
New. Hearing Ukraine's military intelligence is conducting a daring counter-offensive near Pokrovsk to reopen key logistics lines. Videos shared with me purport to show a heli drop in areas Russia claims to hold. *Have not been able to verify vids independently. pic.twitter.com/ZGyYfjUD2S
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) őrizetbe vette Kijevben egy mezőgazdasági üzem tulajdonosát, amely élelmiszerekkel látja el a Herszon régiót megszállt orosz katonákat – írja az Interfax.
Az Oroszországi Föderáció fegyveres agressziójának finanszírozása miatt vette őrizetbe az SZBU Ukrajna egyik legnagyobb mezőgazdasági üzemének alapítóját.
Az SZBU alkalmazottai kijevi lakásában vették őrizetbe az érintettet, aki ott bujkált az elfogás idején, és Oroszországba tervezett szökni. A nyomozás szerint az érintett személy által irányított élelmiszeripari cég a sziget ideiglenesen megszállt bal partján található Herszon régióban, és az Oroszországi Föderáció érdekében munkálkodik – közölte az SZBU.
A különleges szolgálat információi szerint az őrizetbe vett személy cége a Dél-Ukrajnában állomásozó orosz csapatok egyik fő élelmiszeripari beszállítója.
A baromfitenyésztéssel foglalkozó cég 2022 májusában újraregisztrálta a céget az Oroszországi Föderáció Szövetségi Adószolgálatának Herszon régióbeli osztályán. Azóta az érintett cég több mint 100 ezer rubelt fizetett ki adóként az Oroszországi Föderáció helyi igazgatásának költségvetésébe havonta – tájékoztattak.
Az SZBU arról is információkat közölt, hogy az üzletember átadta az orosz csapatoknak a cég termelőkomplexumának raktárait is a Herszoni régió ideiglenesen elfoglalt Kahov kerületében, hogy az oroszok a logisztikai hangárokat saját fegyvereik, lőszereik és katonai felszereléseik tárolására használhassák.
Az orosz megszállók folytatják a Zaporizzsjai Atomerőmű és a létesítmény területén lévő objektumok aláaknázását – közölte szombaton a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztálya a Telegram-csatornáján, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A katonai hírszerzési hivatal információi szerint az ellenség még több aknát és robbanóanyagot szállít az atomerőmű területére. „A műszaki helyiségekben és a géptermekben aknaakadályokat helyeztek el, amelyek távirányítású és nem irányított hatású gyalogsági aknákból állnak” – írta a katonai titkosszolgálat.
Az ellenség elsősorban szovjet típusú irányított aknákat használ, nevezetesen: MON-50, MON-90, MON-100, MON-200 robbanószerkezeteket.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Volodimir Zelenszkij elnök úgy nyilatkozott, hogy szerinte az orosz megszállók terrortámadást terveznek a Zaporizzsjai Atomerőmű sugárzó anyagok környezetbe bocsátásával. Ezt az információt Kirilo Budanov tábornok, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának a vezetője is megerősítette. Szerinte az ellenség az erőműben lévő hűtőtavat is elaknásította.
Enerhodar. We have recorded from Nikopol that the Russian occupiers have started a fire on the territory of the Zaporizhzhia Nuclear Power Plant.
Currently, radiation levels are within norm. However, as long as the Russian terrorists maintain control over the nuclear plant, the… pic.twitter.com/TQUi3BJg4J
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 11, 2024
IAEA team at ZNPP today heard several rounds of incoming and outgoing shelling from near site. ZNPP said two rounds struck 1.25km from site perimeter. Shelling adds to nuclear safety risks at ZNPP, which has had no off-site power for nearly two weeks, DG @rafaelmgrossi said. pic.twitter.com/e60cWkPu0K
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) October 6, 2025
Egy újabb rakás katonai felszerelést, fegyvert és robbanóanyagot helyeztek el az orosz megszállók a Zaporizzsjai Atomerőmű 4. blokkjának turbinatermében – írja az erőmű ukrán Telegram-csatornája az Enerhoatom nyomán.
Korábban az oroszok ilyen felszereléseket helyeztek el az erőmű első, majd második erőművi blokkjának géptermeiben.
Jelentések szerint lőszereket, fegyvereket és robbanóanyagokat tartalmazó katonai felszereléseket tárolnak az erőmű más gyártási területein is.
A drone hit and severely damaged an official vehicle of the IAEA on the road to Ukraine's Zaporizhzhya Nuclear Power Plant today, in what @RafaelMGrossi condemned as an "unacceptable" attack on Agency staff working to prevent a nuclear accident during the military conflict. pic.twitter.com/XsqImDjISF
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) December 10, 2024
A lakosság jelentős része elhagyta Herszont. A városban maradt orosz megszállók civilbe öltöztek.
A hírt az ukrán fegyveres erők Vezérkara közölte a Facebookon.
„A rendelkezésre álló információk szerint a lakosság nagy része elhagyta Herszon városát. A városban maradt orosz megszállók civilbe öltöznek és beköltöznek az elhagyott házakba. Az ellenség utcai csatákra készíti Herszont” – olvashatjuk a bejegyzésben.
Corpses of civilians were found in the recently liberated territories of #Kharkiv region. In one of the villages, 4 corpses with signs of torture were already found. Do you remember #BuchaMassacre? So, this is happening throughout the occupied territory.#KharkhivMassacrepic.twitter.com/ODEnsvyqW7
NEW: Suedi Murekezi, an American crypto investor who moved to Kherson prior to the war, was detained by pro-Russian separatists last month. He told his brother that he is now kept in the same Donetsk jail as the two American volunteer fightershttps://t.co/4srz0uAaI7
This afternoon, the building hosting the @RedCrossUkraine in Kherson was severely damaged during a shelling. . The ICRC condemns the effects of the hostilities on the Ukrainian Red Cross Society's office. pic.twitter.com/zEeBlQxHMD
A school in Molodizhne, Kherson region, after the overnight shelling.
Schools, hospitals, apartment buildings, cafes… these are the primary targets of Russian terrorists in Ukraine. This evil must be stopped.#SupportUkraine
A critical infrastructure facility was hit in occupied Kherson
According to the leader of the local OVA, Alexander Prokudin, gas networks in the city were damaged as a result of the shelling . pic.twitter.com/jcGWwpIeH3
Last night, during shelling of #Kherson, the warehouse of the Kherson regional organization of the @RedCrossUkraine was destroyed. The fire, resulting from the direct impact, wiped out the #humanitarianAid stocks designated for the Kherson region's residents stored. pic.twitter.com/8QVlFceskT
Az Ukrán Nemzeti Rendőrség illetékes szakemberei Ukrajna kilenc megyéjében – köztük Kijev, Csernyihiv, Szumi, Harkiv, Mikolajiv, Donyeck megyében – végeznek humanitárius aknamentesítést – tájékoztatott Dmitro Karakurkcsi, az Ukrán Nemzeti Rendőrség robbanószerekkel foglalkozó főosztályának helyettes vezetője tájékoztatóján, számolt be az Ukrinform.
Elmondása szerint a szolgálat egységei jelenleg többféle munkát végeznek, ezek között szerepel a rakéta és bombatámadások, valamint a tüzérségi lövedékek becsapódási területeinek helyszíni szemléje, többek között a frontvonal közelében, valamint azokon a területeken, ahol nagy hatótávolságú rendszerekkel mérnek csapásokat.
„Egy másik típusú feladat a felszabadított területek aknamentesítése, amely Kijev, Csernyihiv, Szumi, Harkiv, Mikolajiv, Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Dnyipropetrovszk megyékben folyik” – tájékoztatott a tisztviselő.
Dmitro Karakurkcsi egyebek mellett közölte, hogy az Oroszországi Föderáció teljes körű inváziójának kezdete óta az Ukrán Nemzeti Rendőrség robbanóanyagokkal foglalkozó szakemberei mintegy 10 ezer hektáron ellenőrizték a robbanótárgyak meglétét, és összesen mintegy 15 ezerszer hívták ki őket terepre.
„Szervezett, tervszerű munka folyik ezzel kapcsolatban, és az a háború kezdete óta folyik” – mondta a főosztály helyettes vezetője.
Többek között emlékeztetett arra is, hogy Ukrajnában jelenleg is folynak a mezőgazdasági munkálatok, az Ukrán Nemzeti Rendőrség lőszerártalmatlanítási munkákat végez ezeken a helyszíneken, valamint az erdőkben.
„Jelenleg a gomba, bogyós gyümölcsök és egyéb mezőgazdasági termékek begyűjtésének szezonja van. Arra figyelmeztetünk, hogy ne járjanak az erdőben és mezőkön, hacsak nincsenek egyértelműen megbizonyosodva vagy hivatalos értesítés van arról, hogy ez az erdőterület aknamentesített vagy biztonságos. Ezért ne hagyják figyelmen kívül az aknaveszélyre figyelmeztető táblákat” – magyarázta Karakurkcsi.
Elmondása szerint már történtek olyan esetek, amikor mezőgazdasági gépek vagy személyek aknaszerkezeteken robbantak fel, többek között a felszabadított területeken.
„Ne legyenek könnyelműek, mert egy kosár gomba akár egy életbe is kerülhet” – mondta Dmitro Karakurkcsi.
At least 21 people were killed in two separate bombings in Jalalaqsi & Bulobarde districts in Hiiraan region on Wednesday. A powerful car bomb exploded in Jalalaqsi when soldiers operating a security checkpoint intercepted a vehicle. While motorcycle struck the Bulobarde bridge. pic.twitter.com/Rz00tb8Aew
Une nouvelle explosion d'une bombe a été signalée la journée de dimanche 15 janvier 2023 dans une Eglise Protestante dans la cité frontalière de Kasindi, en territoire de Beni, au Nord-Kivu (RDC). Selon le capitaine Antony Mualushay Porte-Parole deshttps://t.co/CXEkxuX1iXpic.twitter.com/rBYL7UijCA
Russia’s deliberate and long-planned destruction of the Kakhovka dam results in regional ecocide. Entire ecosystems are being irreversibly harmed. We urge states and international organisations to condemn Russia and join @ZelenskyyUa’s Peace Formula item “Prevention of ecocide”.
New satellite imagery of the Khakovka dam from June 5 shows evidence that a section of the roadway and sluice gates had been recently damaged or destroyed.
Am heutigen Sonntag gibt die Polizei Wien überraschend eine Pressekonferenz. Laut Verfassungsschutz konnte ein Terroranschlag auf die Regenbogenparade in Wien verhindert werden. https://t.co/UKBuhW6lVM
#Polska#Poland#Russia#Warszawa ❗⚡? ?? An unidentified man standing at the monument to the victims of the #Smoleńsk* tragedy, in central #Warsaw, is claiming he has a bomb. The police cordoned off the area. He is holding an unidentified object in his left hand.
Multiple Dead And Injured In Blast At Mosque In Pol-e-Khomri, Afghanistan - Director Of Baghlan Information and Culture Department, Afghanistan.#Afghanistanpic.twitter.com/mLwpTGAq2p
Ankara kızılay da içisleri bakanlığı önünde alçak saldırı da 2 terörist gebertildi, Masum insanların canına kast eden bu Lanet İnsanları Allah Kahhar ismiyle Kahretsin.#patlama#bombapic.twitter.com/6gXLEnRvwv
La Grande-Motte , Incendie devant la synagogue, deux véhicules ont pris feu, dont l'un contenait une bouteille de gaz. Je condamne fermement ces actes, dis non à l'antisémitisme, et apporte mon soutien au policier municipal blessé lors de l'explosion. https://t.co/EQGwJqGh5k
A drone hit and severely damaged an official vehicle of the IAEA on the road to Ukraine's Zaporizhzhya Nuclear Power Plant today, in what @RafaelMGrossi condemned as an "unacceptable" attack on Agency staff working to prevent a nuclear accident during the military conflict. pic.twitter.com/XsqImDjISF
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) December 10, 2024
#BREAKING: Massive Explosion Rocks Kabul's Ministry of Urban Development and Housing
A su.icide attack has occurred inside the Ministry of Urban Development and Housing in Kabul, Afghanistan. The Interior Ministry of Afghanistan has confirmed the incident. The powerful explosion… pic.twitter.com/eWVt71WCyK
A bomb blast has killed at least five people and wounded seven in northeastern #Afghanistan, local police report. The blast took place at 8:35am on Tuesday near a #Kabul Bank branch in Kunduz province. No group has claimed responsibility for the blast yet.#PoliticalUprisingpic.twitter.com/wnXTXEM0OL
🚨 BREAKING 🚨According to the information in the security establishment's possession, the bombs were supposed to explode this morning. The bombs were planted by a terrorist infrastructure from Judea and Samaria. This is the third bus. 👇 https://t.co/wl0nabt2Wgpic.twitter.com/w5D8t5EIsi
A bomb exploded near the Athens office of Greece’s Hellenic Railway company after a warning call claimed it would detonate in 40 minutes. No injuries reported. Investigation ongoing — AP. pic.twitter.com/4eqCgaZref
18-jähriger Vorzeigeschüler mit ägyptischen Wurzeln soll Hang zu Bombenbau gehabt haben. Ermittler verhafteten den Burschen in einem türkischen Buchladen ... https://t.co/rXK2fNq2Sjpic.twitter.com/JXEtX9QWcp
Automašīnas sprādzienā Maskavas apgabala Balašihā miris Krievijas Ģenerālštāba Galvenās operatīvās direkcijas vadītāja vietnieks ģenerālis Jaroslavs Moskaļiks. pic.twitter.com/7MiNHU7EwQ
Petro Andrjuscsenko, Mariupol polgármesterének tanácsadója Telegram-csatornáján közölte, hogy az orosz megszállók közel 10 ezer mariupoli lakost tartanak fogva az úgynevezett „szűrőbörtönökben” – számolt be az Ukrinform.
Petro Andrjuscsenko emlékeztetett arra, hogy Mariupol lakosai voltak az elsők, akik megtapasztalhatták a szűrőtáborokat. A világsajtó eleinte nagy bizalmatlansággal kezelte a tényt, mert ekkora embertelenség elképzelhetetlen a 21. században.
A polgármester tanácsadója megjegyezte, hogy a New York Times 18, az ukránok számára előkészített „szűrőtáborról” számolt be Courtney Ostrianra, az Egyesült Államok EBESZ-misszióbeli helyettes vezetőjére hivatkozva.
Petro Andrjuscsenko az amerikai sajtót idézte: „Oroszország előzetesen összeállította azon ukrán állampolgárok listáját, akik veszélyt jelentettek számukra és ukránbarát nézeteket vallanak”.
Two journalists on assignment with UNHCR and Afghan nationals working with them have been detained in Kabul. We are doing our utmost to resolve the situation, in coordination with others.
We will make no further comment given the nature of the situation.
Due to no media, no reporting by citizens & a suffocating atmosphere corruption, crime & atrocities aren't well exposed. As an example 9 citizens of western countries hv been kidnapped amongst them Andrew North of BBC & Peter Juvenal owner of Gandomak Restaurant. Talibs r liars.
Abdallah Aljamal, Palestine Chronicle contributor from Gaza, was one of the 210 Palestinians killed in the Nuseirat massacre on Saturday. pic.twitter.com/kkD3Y4fbY3
— The Palestine Chronicle (@PalestineChron) June 9, 2024
Abdallah Aljamal, Palestine Chronicle contributor from Gaza, was one of the 210 Palestinians killed in the Nuseirat massacre on Saturday. pic.twitter.com/kkD3Y4fbY3
— The Palestine Chronicle (@PalestineChron) June 9, 2024
A harcok szüneteltetése ellenére a megszállók a mariupoli lakónegyedekben rejtik el haditechnikájukat – számolt be Petro Andrjuscsenko, Mariupol polgármesterének tanácsadója.
„A megszállók a mariupoli lakónegyedekben rejtik el haditechnikájukat: Livoberezsnij kerület, Volodimirszka utca 13. Jelenleg is, amikor a város közelében nem folynak harcok” – áll a közleményben.
Ezenkívül Andrjuscsenko azt is elmondta, hogy Oroszországban a bloggerek a hadseregbe való bevonulásra szólítanak fel.
„Az összes orosz katonai blogger egy időben osztott meg bejegyzéseket, amelyekben a megszálló hadseregbe való bevonulást sürgetik. 200 ezer rubel a halál öröméért ukrán földön. A végtelenségig lehet tagadni a veszteségeket és lehet dicsekedni a »győzelmekkel«, de abban a pillanatban, amikor szükség van utánpótlásra, kiderül az igazság” – tette hozzá a mariupoli polgármester tanácsadója.