Harkiv megyében a rendőrség őrizetbe vett egy részidős iskolai gondnokként dolgozó 83 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy gyereklányokat zaklatott szexuálisan a turisztikai szakkör vezetőjeként – közölte szerdán az Ukrajinszka Pravda hírportál Szerhij Bolvinovra, a Nemzeti Rendőrség Harkiv megyei nyomozati főosztályának vezetőjére hivatkozva.
A jelentés szerint Bolvinov elmondta: „Kiderült, hogy a gyanúsított 11 éves lányokat molesztált a tornateremben a tanórákon a 2021–2022-es tanév elején. Ezután a gyerekek nem voltak hajlandók a szakkörre menni. De a félelem és szégyenérzet miatt nem mondták el szüleiknek a valódi okokat. A történtekre csak akkor derült fény, amikor az egyik lány el merte mondani az anyjának.”
A kislány elmondta a rendőröknek, hogy az órákon a turisztikai szakkört vezető gondnok a kezével simogatta az intim testrészét. Mint jelezte, próbált ellenállni, kiszabadulni, de a gyanúsított mindig ezt tette, amikor túrafelszerelésbe öltöztette a gyerekeket, és segítségnek álcázta a szexuális molesztálást.
A lány osztálytársai is vallomást tettek. A turisztikai szakkör minden tagja állította, hogy a szakkörvezető szándékosan cselekedett. A gyerekek levették magukról a kezét, nyíltan jelezték, hogy ez kellemetlen számukra. A férfi azonban nem egyszer követett el ilyen szexuális molesztálást a hatodik osztályos lányokkal szemben, és kihasználta azt a tényt, hogy nincs más felnőtt a teremben – közölte Bolvinov.
„A legszörnyűbb az, hogy a líceum munkatársai, a szakkörvezetők, a tanárok kiálltak kollégájuk mellett, és a legjobb jellemzést adták róla. A nyomozók sokáig dolgoztak azon, hogy a gyerekszakkör vezetőjére bizonyítékokat gyűjtsenek. De végül sikerült elegendő bizonyítékot összegyűjtenünk, kiskorúak elleni szexuális erőszak gyanúja miatt már feljelentést is tettünk” – tette hozzá a főnyomozó.
A gyanúsítottra 15 év vagy életfogytig tartó szabadságvesztés vár, ha bűnössége bebizonyosodik. Jelenleg a nyomozási bíró döntése alapján 24 órás házi őrizetben van.
A young man has been found living under the hidden stairs of a shopping mall in #Shanghai for over half a year without anyone knowing. A ergonomic chair, a tent, a table and a computer - he cleaned up the small place and even used an inverter to generate electricity. pic.twitter.com/WF6ZX7SEGe
A former #Sevenoaks resident who subjected a child to a campaign of sexual abuse during the 1990s has been sentenced to 18 years in prison. Stefan Farbrother was convicted of a string of offences, including multiple rapes, over a period spanning 5 years.https://t.co/qb06eteVQOpic.twitter.com/7OZ2AXYgSo
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDK
Jail for neo Nazi Piotr Kucharski, who pretended to be Wagner Group mercenary. He was arrested drunkenly brandishing a dagger at a Viking war reinactment in Suffolk https://t.co/Q4JFUhgWj9pic.twitter.com/dMMH7ddpfN
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025