Egy országos akcióban 75 embert vettek őrizetbe, akiknek médiaeszközei összesen egymillió gyermekpornográf fájlt tartalmaztak.
Pedofilhálózatot göngyölített fel a lengyel rendőrség; egy országos akcióban 75 embert vettek őrizetbe. A gyanúsítottak számítógépein egymillió gyermekpornográf fájlt találtak, amelyet nem csak birtokoltak, hanem terjesztettek is.
Az elmúlt két hétben országszerte, 112 helyszínen tartottak házkutatásokat, és összesen hét és fél ezer eszközt, telefonokat, laptopokat, számítógépeket és adathordozókat foglaltak le, amelyek a pedofil fájlok tömegét tartalmazták.
A „rekorder” 430 ezer gyermekpornográf fotót tárolt, egy másik 150 ezer felvételt tartott nyilván.
A rendőrfőnök-helyettes elmondta, hogy „a 75 őrizetbe vett személyt kiskorúak szexuális kizsákmányolását ábrázoló anyagok birtoklásával és terjesztésével, de előállításával is gyanúsítjuk. Közülük 31-et előzetes letartóztatásba helyeztünk.”
Az őrizetbe vettek között van például egy anya, aki szexuálisan zaklatta a fiát, a cselekményt pedig rögzítette. Majd felvételt eladta olyanoknak, akikkel egy társkereső oldalon ismerkedett meg.
A rendőrség talált egy olyan férfit is, aki reklámügynökség képviselőjének adta ki magát és meztelen gyermekeik fotóit zsarolta ki nőktől.
A lefoglalt anyagok között voltak a közösségi médiaplatformokról letöltött, korábban a szülők és rokonok által nyílt profilokon közzétett gyermekfotók is. A szolgálat képviselői és a szakértők ezért arra figyelmeztetnek, hogy a jelenlegi technológiával az ilyen fotók gyorsan pornográf tartalommá módosíthatók.
Lengyelországban a kiskorúakat érintő pornográf tartalmak előállításáért, tárolásáért vagy bemutatásáért kiszabható maximális büntetés 15 év szabadságvesztés.
Jail for neo Nazi Piotr Kucharski, who pretended to be Wagner Group mercenary. He was arrested drunkenly brandishing a dagger at a Viking war reinactment in Suffolk https://t.co/Q4JFUhgWj9pic.twitter.com/dMMH7ddpfN
Strażacy zgasili pożar w laboratorium wynajętym firmie zewnętrznej przez Narodowe Centrum Badań Jądrowych. Dwie osoby poszkodowane, przekazane ratownikom. Pożar w znaczonej odległości od reaktora Maria.#NCBJ@RMF24plpic.twitter.com/JDuGVDw2s6
❗️Uwaga, w związku z kolejnym atakiem Federacji Rosyjskiej wykonującej uderzenia z użyciem rakiet manewrujących, pocisków balistycznych i bezzałogowych statków powietrznych na obiekty znajdujące się między innymi na zachodzie Ukrainy, rozpoczęło się operowanie wojskowego… pic.twitter.com/OEvUjNCNhC
BREAKING - Huge Fire at Żabki housing complex #Poland oczywiste podpalenie! straż pożarna nieprzygotowana do takich akcji! - takie pożary gasi się od środka - polewanie dachu metalowego! nic nie daje, usuńcie gapiów, sprawdźcie poddasza okolicznych budynków i odłączcie gaz… pic.twitter.com/aRei3UaAnY
Fala antyukraińskiego hejtu w mediach społecznościowych przekłada się już kolejny raz w zerwanie flagi Ukraińskiej z Konsulatu Honorowego Ukrainy w Przemyślu. W tym roku to co najmniej piąty akt publicznego znieważania flagi 🇺🇦 w tym samym miejscu. pic.twitter.com/9dmhv7hJZm
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025