A nyugdíjreform miatt március óta tüntetések zajlanak a közép-amerikai országban, amelyhez egy hónapja a banántermelő régió munkásai is csatlakoztak. Ez utóbbi tartományban a kormány rendkívüli állapotot vezetett be, mellyel korlátozta a szabad mozgást, és parancs nélküli letartóztatásokat engedélyezett.
Panama rendkívüli állapotot hirdetett az ország banántermelő régiójában, miután a nyugdíjreform miatt tüntetések alatt üzleteket fosztottak ki és épületeket rongáltak meg. Emiatt a kormány a következő öt napra felfüggeszti az alkotmányos jogokat az északnyugati Bocas del Toro tartományban − írta a BBC.
Az intézkedés korlátozza a szabad mozgást, és lehetővé teszi a rendőrség számára, hogy letartóztatásokat hajtson végre parancs nélkül.
A zavargások a régióban egy hónappal ezelőtt kezdődtek, amikor a helyi banánültetvényeken dolgozók szakszervezete csatlakozott a tervezett nyugdíjcsökkentések elleni országos tiltakozáshoz, és sztrájkot hirdetett.
„A rend megzavarásával és a szisztematikus erőszakos cselekményekkel szemben az állam érvényt fog szerezni a béke garantálására vonatkozó alkotmányos felhatalmazásának” − mondta Juan Carlos Orillac miniszter, majd hozzátette, az intézkedés lehetővé teszi a tartomány „megmentését” a radikálisoktól.
A latin-amerikai országban még márciusban törtek ki tüntetések a nyugdíjreform miatt. Bocas del Toro tartományban a zavargásokat a Chiquita Brands egyik banánültetvényének munkásai vezették, melyet tovább fokozott, hogy a vállalat több ezer sztrájkolót elbocsátott.
A tüntetők blokádokat állítottak fel, és összecsaptak a rendőrséggel, valamint hét elején megrongálták a cég egyik létesítményét, valamint a helyi repülőteret.
A görög Evia-sziget északi részén található Mantudi-Limni-Agia Anna önkormányzata rendkívüli állapotot hirdetett ki egy sor földrengés után, amelyek az utolsó 24 órában történtek a régióban. Erről az Ekathimerini számolt be.
Minden helyi iskola zárva marad kedden.
A hírek szerint a Katasztrófaelhárítási és Katasztrófahelyreállítási Igazgatóság három házat lakhatatlanná nyilvánított, és javasolta azok lebontását. A sérült családokat ideiglenesen a helyi vendégházba helyezik el.
Due to a massive earthquake that occurred in the Pacific Ocean, a Tsunami Warning is in effect for those living in Hawaii. A Tsunami Watch is in effect for Alaska and the Pacific Coast of the United States. Japan is also in the way. Please visit https://t.co/wdFzeu1I0h for the…
A powerful Earthquake just hit the Bangladeshi capital interrupting in this news broadcast.
No, you’re not imagining it. Earthquakes and volcanoes seem to be happening more frequently and more violently everywhere right now. pic.twitter.com/csOa8FtNZj
A BBC jelentése szerint legalább 19 ember életét vesztette a Boszniában bekövetkező hirtelen áradások és földcsuszamlások következtében. Az ország középső részén a legrosszabb a helyzet, számos ember eltűnését jelentették, a víz falvakat, házakat öntött el.
Az esőzések elsősorban Jablanica és Konjic térségekben okoznak problémát, itt sokakat evakuálni kellett, mivel az árvíz a házakba is behatolt. Az áradás és földcsuszamlás ráadásul sok utat is elvágott, ami a mentést is nehezíti. A Polgári Védelmi Igazgatóság (FUCZ) jelentései szerint Jablanicából Mostar, Risovac, Prozor és Konjic felé is lezárták az utakat, Szarajevóból Mostarba pedig csak Közép-Bosznián keresztül lehet eljutni.
„A súlyos áradások és földcsuszamlások miatt sok ember élete van veszélyben, a jelentések szerint sokan meghaltak, számos sérült és eltűnt személy van” – közölte a FUCZ.
A helyzet Jablanicában olyannyira kritikussá vált, hogy Bosznia-Hercegovina védelmi minisztériuma helikoptereket vetett be a mentési műveletek segítésére. Zukan Helez nemzetbiztonsági miniszter megerősítette, hogy egy gyereket már ki is tudtak menteni a romok alól.
A Sarajevo Timeshoz eljutott fotókon látszik, hogy Donja Jablanica faluban az áradás okozta földcsuszamlás a házak tetejét is elérte. Az áradás ráadásul itt magával sodorta a szemetet, ami úgy elborította a házakat, hogy csak a tetők lógtak ki.
A zord időjárás Fojnicát is súlyosan érintette, Gojevici faluban a lakosok katasztrófafilmekre emlékeztető jelenetekről számoltak be. A területen villámárvizek söpörtek végig, elárasztva az otthonokat, mezőket és utakat. Sok falubelinek csak percek maradtak arra, hogy elmeneküljön otthonából, és néhány lakos csak hajszál híján menekült meg az emelkedő víz elől. Az áram-, víz- és internetszolgáltatások megszűntek a lakosság teljesen elszigetelődött. A helyiek a tűzoltókra várnak, hogy evakuálják a területet.
A károk és a halálos áldozatok teljes felmérése valószínűleg napokig tart. A hatóságok arra kérik a lakosokat, hogy maradjanak otthonukban és figyeljék a helyi mentőszolgálatok figyelmeztetéseit.
Az MTI azt írja, a lezúduló eső miatti áradás a Boszniával szomszédos Montenegróban is több falvat elvágott a világtól, utakat, aluljárókat és házakat öntött el. Itt azonban nem tudnak eltűntekről és halálos áldozatokról.
Mindeközben a világ másik végén, Új-Zélandon is özönvízszerű áradás miatt kell kimenekíteni a lakosokat. A The New Zealand Herald azt írja, egyes területeken 40 óra alatt 74 napnyi eső esett, az árvíz miatt három főutat is le kellett zárni. Dunedinben több mint 80 lakost evakuáltak az éjszaka folyamán, a szám pedig várhatóan tovább növekedik majd, mivel pénteken folytatódnak a heves esőzések.
[type] => post [excerpt] => A BBC jelentése szerint legalább 19 ember életét vesztette a Boszniában bekövetkező hirtelen áradások és földcsuszamlások következtében. Az ország középső részén a legrosszabb a helyzet, számos ember eltűnését jelentették, a víz falvakat, házakat ... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1728140520 [modified] => 1728133086 ) [title] => Rendkívüli állapotot hirdettek Bosznia-Hercegovinában az árvizek miatt, 19 ember meghalt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=181401&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 181401 [uk] => 181550 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 181411 [image] => Array ( [id] => 181411 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/670022870bef9-2.jpeg [original_lng] => 92247 [original_w] => 720 [original_h] => 450 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/670022870bef9-2-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/670022870bef9-2-300x188.jpeg [width] => 300 [height] => 188 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/670022870bef9-2.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/670022870bef9-2.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/670022870bef9-2.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/670022870bef9-2.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/670022870bef9-2.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1728210408:2 [_thumbnail_id] => 181411 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 2243 [translation_required_done] => 1 [_oembed_5587e3e309f2568cfd9b37e3dfe0f4f0] =>
❗️🌊🇦🇹 - A stationary storm brought more than 80 l/m² of rain to Sankt Anton am Arlberg in Tyrol, village in Austria, a flash flood has just swept away parts of the city. pic.twitter.com/AynS4IRBKb
Fire Horror In New Mexico: The entire town of Ruidoso, New Mexico, nearly 8,000 people were evacuated. The South Fork, Salt, and Penn Scott Fires have turned into this town’s worst nightmare. #Wildfire#NewMexicopic.twitter.com/pFelMXoGeh
— John Cremeans USA (@JohnCremeansUSA) June 18, 2024
At least 14 people died, and others are missing in Bosnia and Herzegovina after heavy rain and landslides destroyed homes, roads, and bridges. The municipality of Jablanica, southwest of Sarajevo, was completely cut off.pic.twitter.com/8aBwt4cqRn
Luís Montenegro portugál miniszterelnök rendkívüli állapotot hirdetett az erdőtüzek által leginkább sújtott régiókban.
Montenegro sürgette a rendőrséget, hogy duplázzák meg erőfeszítéseiket a tüzeket okozók felkutatására, és ígéretet tettek arra, hogy segítik az otthonukat elvesztő vagy elhagyni kényszerülteket.
Portugália északi és középső részén mintegy negyven erdőtűz pusztít a térséget több napja sújtó hőség és a szél által gerjesztve, legalább hét ember életét vesztette.
A helyi katasztrófavédelmi hatóság a honlapján 42 aktív tüzet sorol fel, mintegy 3900 tűzoltót mozgósítottak, őket több mint ezer jármű támogatja. A helyi média szerint kedd este további evakuálásokat kellett végrehajtani a Porto régióban (északon) fekvő Gondomar településen, míg a tűzoltók ellenőrizhetetlen helyzetről számoltak be az Aveiro körzetben lévő Arouca településen, a tűz által leginkább sújtott területen.
Ez utóbbi régióban mintegy 20 ezer hektárnyi növényzet égett le hétfő óta – derül ki az Európai erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) adataiból, amely mintegy tizenöt másik, 1000 hektárnál nagyobb területet felemésztő tűzvészt sorol fel szerte az országban.
Aveiro térségében egy négy tűzből álló, mintegy száz kilométeres körzetet alkotó tűzcsoport több frontja a tűzoltók erőfeszítéseinek köszönhetően az ellenőrzés határán áll – közölték a hatóságok kedd este.
Három tűzoltó meghalt kedden, amikor a lángok csapdájába estek a Coimbra régióban található Tabua közelében, így a halálos áldozatok száma hétre emelkedett, és mintegy ötvenen megsérültek eddig.
A többi áldozat között van egy 28 éves brazil, aki egy erdészeti vállalat alkalmazottja volt, és hétfőn vesztette életét, miközben szerszámokat próbált visszaszerezni; két ember, aki szívinfarktusban halt meg, valamint egy önkéntes tűzoltó, aki vasárnap halt bele hirtelen rosszullétbe egy művelet közben.
California: What everyone feared was coming, has arrived. #cawx#cafire#wildfire#weather The Mountain Fire is being fueled by incredibly strong Santa Ana winds in Ventura County, California. In just a couple hours it has grown to over 10,400 acres and continues to burn… pic.twitter.com/ZMNRUUYIsJ
Súlyos tüzek tombolnak Brazília délkeleti részén, ami arra késztette Sao Paulo állam kormányát, hogy vasárnap rendkívüli állapotot hirdessen 45 településen.
A hatóságok közölték, hogy több mint 15 ezer hivatásos és önkéntes tűzoltó küzd a lángokkal katonai repülőgépek támogatásával.
A tájékoztatás szerint két embert őrizetbe vettek gyújtogatás miatt.
Korábban beszámoltunk róla, hogy Brazília északi részén, a nemzetközi cukortermelés legfontosabb területén több mint egy hete erdőtüzek tombolnak, amelyek nemcsak a helyi földeket és az infrastruktúrát teszik tönkre, hanem a nemzetközi ellátást is veszélyeztetik.
A Sao Paulótól mintegy háromszáz kilométerre északra fekvő Ribeirao Preto városában komoly károk keletkeztek. A helyi média arról számolt be, hogy a régió nagy részén sűrű füst terjeng.
A brazil Nemzeti Űrkutatási Intézet (INPE) műholdas felvételei szerint Sao Paulo államban 3175 tüzet regisztráltak augusztus 1. és 23. között.
Az Agęncia Brasil hírügynökség arról számolt be, hogy 1998 óta idén augusztusban keletkezett a legtöbb erdőtűz.
Brazília Amazonas-régiójában is súlyos tüzek pusztítanak, amelyek a Pantanal vizes élőhelyeit és a Cerrado szavannarégiót érintik.
Brazília erdőtűzszezonja júniustól októberig tart. A térségben gyakran szándékosan gyújtanak tüzeket, hogy új legelőket és szántóföldeket hozzanak létre olyan növények termesztésére, mint a szója.
California: What everyone feared was coming, has arrived. #cawx#cafire#wildfire#weather The Mountain Fire is being fueled by incredibly strong Santa Ana winds in Ventura County, California. In just a couple hours it has grown to over 10,400 acres and continues to burn… pic.twitter.com/ZMNRUUYIsJ
BRIDGE COLLAPSE IN BRAZIL KILLS 1, SPILLS SULFURIC ACID INTO RIVER
A tragic event unfolded as a bridge between Maranhao and Tocantins states crumbled, claiming one life and spilling sulfuric acid. The incident involved multiple vehicles, halting rescue due to the spill. pic.twitter.com/O8bwZnjP4E
Um ônibus da Emtram, que saiu de São Paulo com destino a Vitória da Conquista, se envolveu em um grave acidente neste sábado, em Minas Gerais. Pelo menos 38 pessoas morreram e há baianos entre as vítimas. pic.twitter.com/eKhPi9GBQn
PRESO FICA ENTALADO! Ao tentar fugir do presídio Francisco de Oliveira Conde, nesta madrugada, o detento Alan Leandro da Silva ficou entalado numa cova que ele havia cavado para fugir. A direção do presídio teve que chamar os Bombeiros para retirá-lo do buraco. É cada uma! pic.twitter.com/uWuFBZSFB2
🇧🇷 : Un tragique accident s'est produit dans l'État de Santa Catarina, au Brésil : une montgolfière transportant 22 personnes a pris feu avant de s'écraser au sol. pic.twitter.com/tFJvFHASlR
On the night of Tuesday, the 11th day of #COP30 — hundreds of Indigenous people rose in defiance, taking over the Blue Zone where world leaders negotiate. Their message is clear: no more empty promises — our lands, our rights, our future are not for negotiation! ✊🏾… pic.twitter.com/X42rAQK7AK
Új-Mexikó kormányzója kedden rendkívüli állapotot hirdetett az állam hegyvidéki területén pusztító két erdőtűz miatt. Az erdőtüzeknek már halálos áldozata is van, és ezrek evakuálását tették szükségessé – számolt be róla szerdán a BBC News.
Fire Horror In New Mexico: The entire town of Ruidoso, New Mexico, nearly 8,000 people were evacuated. The South Fork, Salt, and Penn Scott Fires have turned into this town’s worst nightmare. #Wildfire#NewMexicopic.twitter.com/pFelMXoGeh
— John Cremeans USA (@JohnCremeansUSA) June 18, 2024
A Lincoln megyei Ruidoso környékén, egy turisták körében is kedvelt törzsi területen terjedő tűz miatt mintegy 7800 embernek kellett elmenekülnie otthonából.
A South Fork Fire néven emlegetett erdőtűz hétfőn keletkezett a mescalero apacs törzs területén, és kiterjedése egy éjszaka alatt csaknem megháromszorozódott, a másik, Salt Fire nevű erdőtűz pedig Ruidosótól délre terjedt. A két tűz már mintegy 80 négyzetkilométer területet égetett fel, és egyelőre nem sikerült megfékezni.
— Believer In Freedom 2.0 (@believerinfreed) June 18, 2024
Michelle Lujan Grisham új-mexikói kormányzó ígéretet tett arra, hogy minden rendelkezésre álló erőforrást bevetnek a tüzek eloltására.
A kormányzó hivatalának közlése szerint a természeti katasztrófának eddig egy halálos áldozata van.
A lángok mintegy 500 épületet, többnyire lakóházakat emésztettek fel – mondta el az új-mexikói erdészeti hivatal illetékese, aki a száraz és szeles időjárással magyarázta a tűz gyors terjedését. Mint hozzáfűzte: az államban nem ritkák az erdőtüzek, és az előrejelzések alapján nem, számítanak rendkívüli évre.
A tűz miatt a falutól délre húzódó 70-es számú főútvonalat részben lezárták, és a telefonszolgáltatás is akadozott. Az evakuált lakosságot a környékbeli településeken helyezték el.
Közben Kaliforniában, Los Angelestől északra egy újabb erdőtűzzel harcolnak a tűzoltók, amely már több mint 15 ezer hektárt égetett fel, és amely miatt több száz embert evakuáltak. Kedden estére ennek a tűznek a 31 százalékát sikerült megfékezni.
Hatósági adatok szerint az Egyesült Államokban jelenleg 29 nagyobb erdőtűz tombol, közülük 10 a nyugati parti Kaliforniában.
Az Egyesült Államok a nyári szezon első nagy hőhullámával küzd. Kedden már több mint 70 millió amerikait, vagyis az országban minden ötödik embert érintett a hőségriasztás. Néhány városban, köztük Chicagóban, rekordhőmérsékletet mértek az évnek ehhez az időszakához viszonyítva.
Fire Horror In New Mexico: The entire town of Ruidoso, New Mexico, nearly 8,000 people were evacuated. The South Fork, Salt, and Penn Scott Fires have turned into this town’s worst nightmare. #Wildfire#NewMexicopic.twitter.com/pFelMXoGeh
— John Cremeans USA (@JohnCremeansUSA) June 18, 2024
Fire Horror In New Mexico: The entire town of Ruidoso, New Mexico, nearly 8,000 people were evacuated. The South Fork, Salt, and Penn Scott Fires have turned into this town’s worst nightmare. #Wildfire#NewMexicopic.twitter.com/pFelMXoGeh
— John Cremeans USA (@JohnCremeansUSA) June 18, 2024
California: What everyone feared was coming, has arrived. #cawx#cafire#wildfire#weather The Mountain Fire is being fueled by incredibly strong Santa Ana winds in Ventura County, California. In just a couple hours it has grown to over 10,400 acres and continues to burn… pic.twitter.com/ZMNRUUYIsJ
Daniel Noboa ecuadori elnök szerdán magasabb szintre emelte a rendkívüli állapotot az ország egyes részein, hogy hatékonyabban léphessen fel a terjedő erőszak és a bűnbandák ellen. Az intézkedést először januárban vezették be.
A kiadott rendelet értelmében Ecuador 24 tartományából hétben, valamint egy nyolcadik tartomány egy településén lépnek életbe újabb rendkívüli intézkedések, amelyeknek köszönhetően a hatóságok egyebek között külön engedély nélkül razziázhatnak lakóházakban is, illetve hallgathatnak le vagy figyelhetnek meg telefonbeszélgetéseket és üzenetváltásokat.
A fokozott rendkívüli állapot egyelőre 60 napig marad érvényben, és Noboa ígértet tett arra, hogy alkotmányosságukat megvizsgáltatja az ecuadori alkotmánybírósággal.
Az államfő az elmúlt években jelentősen megnövekedett erőszakra, a közbiztonság komoly romlására hivatkozva vezetett be rendkívüli állapotot januárban, hogy hatékonyabban – akár a hadsereget is bevetve – felléphessen a terrorcsoportnak minősített, húsznál több bűnszervezet ellen.
A kormány friss adatai szerint tavalyhoz képest sikerült is 28 százalékkal csökkenteni a halálos áldozatok számát, de a mostani döntésben érintett körzetekben – Guayas, Santa Elena, Manabí, El Oro, Los Ríos, Sucumbíos, Orellana tartományban és Azuay tartomány egy településén, amelynek polgármesterét a közelmúltban meggyilkolták – ki kell terjeszteni a hatósági intézkedéseket annak érdekében, hogy más típusú bűncselekményeket is minél nagyobb arányban visszaszorítsanak.
Videóüzenetében az államfő úgy fogalmazott, hogy a most kiadott rendelettel a bűnbandák elleni „háború második szakaszába léptek”, figyelembe véve, hogy a konfliktus egyes körzetekben kiéleződött. A katonai beavatkozás miatt a bűnszervezetek ezekbe a tartományokba húzódtak vissza, és ott megerősítették állásaikat – tette hozzá az elnök.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Daniel Noboa ecuadori elnök szerdán magasabb szintre emelte a rendkívüli állapotot az ország egyes részein, hogy hatékonyabban léphessen fel a terjedő erőszak és a bűnbandák ellen. Az intézkedést először januárban vezették be. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1716496200 [modified] => 1716465635 ) [title] => Ecuador elnöke fokozza a rendkívüli állapot intézkedéseit az erőszak megfékezése érdekében [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=157965&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 157965 [uk] => 158096 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 89620 [image] => Array ( [id] => 89620 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220719ecuador-bortonlazadas.jpg [original_lng] => 80745 [original_w] => 768 [original_h] => 432 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220719ecuador-bortonlazadas-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220719ecuador-bortonlazadas-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220719ecuador-bortonlazadas.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220719ecuador-bortonlazadas.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220719ecuador-bortonlazadas.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220719ecuador-bortonlazadas.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220719ecuador-bortonlazadas.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1716543840:8 [_thumbnail_id] => 89620 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 2837 [translation_required_done] => 1 [_oembed_9a0328a2d217466973422eb4d12636c8] =>
Fire Horror In New Mexico: The entire town of Ruidoso, New Mexico, nearly 8,000 people were evacuated. The South Fork, Salt, and Penn Scott Fires have turned into this town’s worst nightmare. #Wildfire#NewMexicopic.twitter.com/pFelMXoGeh
— John Cremeans USA (@JohnCremeansUSA) June 18, 2024
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
Szicíliában rendkívüli állapotot hirdettek az elmúlt közel 20 év legsúlyosabb szárazsága miatt. A hírt az Euronews Green közölte.
„Szicília az egyetlen régió Olaszországban, és azon kevés régiók egyike Európában, amely a „vörös zónában” van a vízkészletek hiánya miatt. Marokkó és Algéria hasonló helyzetben van” – áll a regionális kormány közleményében.
Szakértők szerint ez lehet a harmadik legsúlyosabb vízválság Szicíliában. A szigeten kiszáradnak a víztározók, a gazdák pedig a citrusfélék, az olajbogyó és a búza terméskieséséről számolnak be.
Valós veszély fenyeget, hogy néhány héten belül víz nélkül maradnak a sziget lakói.
Fire Horror In New Mexico: The entire town of Ruidoso, New Mexico, nearly 8,000 people were evacuated. The South Fork, Salt, and Penn Scott Fires have turned into this town’s worst nightmare. #Wildfire#NewMexicopic.twitter.com/pFelMXoGeh
— John Cremeans USA (@JohnCremeansUSA) June 18, 2024
A pozsonyi városi tanács rendkívüli állapotot hirdetett Szlovákia fővárosának területén a tranzitmigráció miatt – közölte Peter Bubla, a főváros szóvivője.
Ahogy a szomszédos államok lezárták határaikat, a migránsok nagyobb csoportjai elkezdtek felhalmozódni a fővárosban.
„Bár ennek a kérdésnek a megoldása elsősorban az állam feladata, a főváros ebben a helyzetben nem maradhat passzív megfigyelő. A város a Munka-, Szociális és Családügyi Hivatallal, valamint a civil szervezetekkel együttműködve segít a kisgyermekes anyák elszállásolásában, élelemmel és a szükséges gyógyszerekkel való ellátásában” – idézi a szóvivő szavait a Pravda.
Hozzátette, hogy a veszélyhelyzet kihirdetése lehetővé teszi a város számára, hogy működőképesebben és hatékonyabban irányítsa a segítségnyújtást.
Fire Horror In New Mexico: The entire town of Ruidoso, New Mexico, nearly 8,000 people were evacuated. The South Fork, Salt, and Penn Scott Fires have turned into this town’s worst nightmare. #Wildfire#NewMexicopic.twitter.com/pFelMXoGeh
— John Cremeans USA (@JohnCremeansUSA) June 18, 2024
Fire Horror In New Mexico: The entire town of Ruidoso, New Mexico, nearly 8,000 people were evacuated. The South Fork, Salt, and Penn Scott Fires have turned into this town’s worst nightmare. #Wildfire#NewMexicopic.twitter.com/pFelMXoGeh
— John Cremeans USA (@JohnCremeansUSA) June 18, 2024
Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
Hatalmas problémát okoznak Kanadában az erdőtüzek. Alberta tartományban összesen 110 erdőtűzről tudni, amelyek közül 37 teljesen kontrollálhatatlan, így már mintegy 30 ezer embert kellett evakuálni.
A tűzoltók vasárnap Kanada nyugati részén a közösségeket fenyegető erdőtüzek ellen küzdöttek, mivel a hűvösebb hőmérséklet és egy kis eső némi enyhülést hozott, de a tisztviselők figyelmeztettek, hogy a kegyelem csak néhány területen jött el.
Az albertai hatóságok 110 aktív tüzet jelentettek a nyugati államban, és azt mondták, hogy 37 tűz mostanra már irányíthatatlanná vált. Az evakuált emberek száma a szombati 24 ezerről 29 ezerre emelkedett. Az állam vezetője, Danielle Smith szombaton szükségállapotot hirdetett, miután áttekintette a tüzek állapotát.
Az állam vezetője, Danielle Smith szombaton szükségállapotot hirdetett, miután áttekintette a tüzek állapotát. Elmondta, hogy Albertában „forró, száraz tavaszt élünk át, és a sok vékony törmelék miatt miatt elég néhány szikra, hogy igazán ijesztő erdőtüzek gyulladjanak ki”.
Fires broke out in #Russia in vast areas of western Siberia near the city of Tyumen, and a state of emergency was declared due to the fire approaching residential areas. pic.twitter.com/d7eS1vFJtF
ACTUALIZACIÓN | Ovejuela se suma a los municipios evacuados en la mañana de este viernes, Cadalso, Descargamaria y Robledillo de Gata, debido al incendio de #IFPinofranqueadopic.twitter.com/Uj0vI2EMb6
Large openings appeared on roads near a residential complex in Tianjin's Jinnan district in China forcing authorities to rescue residents.#China#Tianjinhttps://t.co/nmEpf6MTQJ
#Chine ?? Des milliers de personnes ont été évacuées de plusieurs immeubles dans la ville de Tianjin, dans le nord du pays, après que des effondrements de terrain ont créé de grandes fissures dans les rues voisines ? @Reutershttps://t.co/s4FaqGdRQX pic.twitter.com/Wq24iyHd11
VIEWERS DISCRETION ADVISED? ?Fatal Accident On Hwy1 Near Carberry, MB @CarraDeShaukeen
At least 15 people have been killed in a crash Between A Semi-Truck & Handi-Transit Vehicle on the Trans-Canada Highway west of Winnipeg near Carberry, Manitoba. #Carberry#mbpoli#Mantioba… pic.twitter.com/7KC0GGDibj
BREAKING: ? Forest fire in La Palma rises to Level 2 emergency and evacuation of residents. The fire started near the LP-1 highway in Puntagorda. Evacuees are being taken to a sports centre for safety...https://t.co/6eKA2yQDRLpic.twitter.com/fUkCzwmbfN
My family arrived there today, a small fire appeared to start mid afternoon in the hills. Everyone was very calm, but in the last hour they have been told to evacuate. They have been given a town to get to and so they are in the process of trying to do that now. #corfupic.twitter.com/OlTRKG7vAF
The Israeli Ministry of Defense alongside the IDF have announced that they are preparing to implement an Evacuation Order for any Town or City in Northern Israel which is within 2km of the Border with Lebanon; this Evacuation Order is the result of continued Clashes and… pic.twitter.com/h3IlBtktO3
Video: A fire has started at Cowboy Cookout BBQ Restaurant in Frontierland. Disneyland Paris Fire Rescue is on the scene and addressing the situation. The land is being evacuated. pic.twitter.com/IIMldHIBd1
😞 Kulsary, #Kazakhstan. About 500 residential buildings and infrastructure buildings were flooded. Social facilities, the central stadium, as well as the city akimat and retail outlets were also under water. More than 86,000 people live in Kulsary. The evacuation continues. pic.twitter.com/u7tzkkkTr5
The Yangtze River, China's longest river, has seen the water level of its section in Wuhan, the capital of central China's Hubei Province, exceed its warning mark for the first time in almost four years. #GLOBALinkpic.twitter.com/oLEbyffoBJ
#UPDATE A volcano in eastern Indonesia erupted overnight, killing at least 10 people as it spewed fireballs and ash on surrounding villages, officials said Monday as they raised the alert status to its highest levelhttps://t.co/aImkmCg4LApic.twitter.com/fZvhYRNmvW
California: What everyone feared was coming, has arrived. #cawx#cafire#wildfire#weather The Mountain Fire is being fueled by incredibly strong Santa Ana winds in Ventura County, California. In just a couple hours it has grown to over 10,400 acres and continues to burn… pic.twitter.com/ZMNRUUYIsJ
Arriving from St. John's (YYT), Air Canada (PAL Airlines) flight 2259 made an emergency Landing at Halifax Airport (YHZ) after it damaged main landing gear during descent on 28 December.
During the landing roll, De Havilland Canada Dash 8-400 plane’s wing scraped the runway… pic.twitter.com/6NW80tRgaR
Yunanistan’ın Santorini Adası çevresinde başlayan sismik hareketlilik devam ediyor. Bölgede 26 Ocak'tan bu yana deprem fırtınası yaşanıyor. Son deprem ise bu sabah saatlerinde meydana geldi. AFAD saat 06.36'da meydana gelen depremin büyüklüğünü 4,5 olarak duyurdu. Yunanistan ise… pic.twitter.com/sZ1y3vE7LL
Initial reports of several killed and over a dozen injured, after an SUV plowed into a closed-off street filled with people celebrating the Lapu Lapu Festival in Vancouver, Canada. pic.twitter.com/cLQQPfOMCq
Due to a massive earthquake that occurred in the Pacific Ocean, a Tsunami Warning is in effect for those living in Hawaii. A Tsunami Watch is in effect for Alaska and the Pacific Coast of the United States. Japan is also in the way. Please visit https://t.co/wdFzeu1I0h for the…