A biztonsági szervek több tucat embert vettek őrizetbe Vinnicában a város elleni csütörtöki orosz rakétatámadást követően, a hatóságok ellenőrzik, hogy nincs-e közük a bűncselekményhez – közölte Denisz Monasztirszkij belügyminiszter sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint a belügyminiszter elmondta, hogy „a tragédia után több tucat embert vettek őrizetbe. Jelenleg a Nemzeti Rendőrség és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) hallgatja ki őket.” Mint jelezte, egyelőre nincsenek adatok arról, hogy az elfogott személyek érintettek-e az orosz rakéták célra vezetésében. Megjegyezte, hogy a megszállók olyan típusú rakétákat használtak, amelyeket koordináták szerint irányítanak a célra. „Ez nem az a tüzérségfajta, amit „szemre” irányoznak be, hanem koordináták szerint céloznak be” – mutatott rá Denisz Monasztirszkij.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, az oroszok több cirkálórakétával támadtak csütörtök délelőtt célpontokat Vinnica belvárosában, a barbár cselekedetnek, amelyet Volodimir Zelenszkij elnök is elítélt, halálos áldozatai is vannak, köztük több gyermek.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A biztonsági szervek több tucat embert vettek őrizetbe Vinnicában a város elleni csütörtöki orosz rakétatámadást követően, a hatóságok ellenőrzik, hogy nincs-e közük a bűncselekményhez – közölte Denisz Monasztirszkij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1657831800
[modified] => 1657831242
)
[title] => Vinnicában több tucat embert vettek őrizetbe a város elleni csütörtöki orosz rakétatámadással kapcsolatban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=89209&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 89209
[uk] => 89221
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 89210
[image] => Array
(
[id] => 89210
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/denisz-monasztirszkij.jpg
[original_lng] => 37149
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/denisz-monasztirszkij-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/denisz-monasztirszkij-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/denisz-monasztirszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/denisz-monasztirszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/denisz-monasztirszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/denisz-monasztirszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/denisz-monasztirszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1657833131:2
[_thumbnail_id] => 89210
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3473
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_92c8697c1db59344f991a2777ad6376c] =>
Today russia-Terrorist attacked 2 biggest Universities in Mykolayiv. At least 10 missiles. Now they attack our education. I’m asking Universities of all democratic countries to claim russia what it is really is- the Terrorist pic.twitter.com/VNiRxNbT89
— Віталій Кім / Vitaliy Kim (@vitalij_kim) July 15, 2022
Russian troops hit Mykolaiv overnight with four Kalibr missiles, damaging two houses, an apartment building, and a historical building, the military said.
Russian strike on Kramatorsk today. Russians attacked with S-300, there are wounded among civilians, including one child, according to sources @pravda_engpic.twitter.com/YKkC1R7u7F
At one of the impact sites in Kyiv, where Ukrainian firefighters are battling to bring a fire at a ruptured gas main under control. pic.twitter.com/yi9uuZCWXg
Breaking:Today, a Russian Kh-101 Air-Launched Cruise Missile was seen flying low over Kyiv during the ongoing missile attack. It's unclear if it hits anything on the ground.#Kharkiv Russia#UkraineRussiaWarpic.twitter.com/a0n3uI3Tst
🛑BREAKING: In a self-defense act to remove Hezbollah’s threat, the IDF is striking targets in south Lebanon, from which the Iranian-backed Lebanese terror organization was planning to launch their attacks on Israeli civilians.
A terrible terrorist attack was committed by the Russians right on Christmas.
In Kryvyi Rig, the Russian army attacked a multi-story building with a ballistic missile. Part of the building was destroyed. There are people under the rubble. One person has already been killed.… pic.twitter.com/CASl1Kic70
A kormány a szerdai ülésén jóváhagyta a javaslatot, melynek értelmében Szlovákia 2 052 221,51 euró értékben hadianyagot adományozna Ukrajnának.
A védelmi minisztérium élni fog a hadianyag adományozásával kapcsolatos bizonyos költségek uniós szintű (Európai Békefenntartási Eszköz) és kétoldalú megállapodások alapján történő megtérítésének lehetőségével.
A javaslat szerint Szlovákia ezt az Orosz Föderáció Ukrajna elleni, folyamatban lévő, masszív, ki nem provokált katonai inváziójával összefüggésben teszi, reagálva az ukrán igényekre.
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
Németország hivatalosan is jóváhagyja Gepard önjáró légvédelmi rendszerek szállítását Ukrajnának – közölte Johannes Vogel, a liberális Szabad Demokraták képviselője.
A Reuters szerint Vogel megerősítette a Sueddeutsche Zeitung című napilap értesülését, amely szerint Christine Lambrecht védelmi miniszter kedden fogja bejelenteni a Gepardok felajánlását Ukrajnának az Egyesült Államok németországi Ramstein légitámaszpontján tartandó találkozón.
Olaf Scholz német kancellárt többen is bírálták már amiatt, hogy kormánya nem szállít nehézfegyvereket Ukrajnának. A múlt héten ígéretet tett a német katonai készletekből származó páncéltörő és légvédelmi fegyverek szállítására, amelyeket azonban „védelmi fegyvereknek” nevezett.
Korábban szóba került harckocsik, illetve páncélozott csapatszállítók küldése is. A német Rheinmetall hadiipari vállalat hétfőn engedélyt kért 100 régi Marder gyalogsági harcjármű, illetve 88 Leopard 1A5 harckocsi Ukrajnába történő exportjára.
Fier d'accueillir à #Lviv le détachement des gendarmes techniques et scientifiques venu assister leurs camarades ?? dans les investigations des crimes de guerre commis autour de #Kiev. La ?? première à apporter une telle aide. Ils seront à pied d'œuvre dès demain. Solidarité ???? pic.twitter.com/3pX9LkPzeq
Yet *another* video of the extreme wind produced by the strong tornado in #Paderborn. The amount of quality footage you get from a sigtor passing through a major population center is (sadly) crazy.#Tornado#Unwetterhttps://t.co/R1R4WCQHeM
60 people injured, sixteen of them seriously in a train derailment which killed at least three say authorities in the south German town of Garmisch. The injured are from all age groups said spokesman. It’s still not clear what caused the derailment & a major operation is ongoing
German police on Tuesday said they detained a 38-year-old man suspected of leaving a human head in front of the courthouse in #Bonn, #Germany.
A body was found a few hundred meters away on the Rhine River. Police said they believe the body belongs to the severed head. pic.twitter.com/Z5wGJwzt9H
Es brennen aktuell über 400 Hektar Wald und Felder bei #Mühlberg im Kreis #ElbeElster. Zwei Ortschaften müssen evakuiert werden. Es besteht eine amtliche Gefahrendurchsage wegen starker Rauchentwicklung pic.twitter.com/bQi4uKgzbd
Im Wild- und Freizeitpark Klotten fiel am Samstag eine Frau aus einer Achterbahn. Die 57-Jährige starb trotz Wiederbelebungsversuchen am Unfallort. https://t.co/nrRtOBb9XG
During a photo session with Olaf Scholz, which took place as part of the Open Day, two activists stripped naked and scattered painted bills in front of the German chancellor. ????♂️
Climate strike week 230. We are currently in Lützerath, a German village threatened to be demolished for an expansion of a coal mine. People have been resisting for years. Join us here at 12 or a local protest tomorrow to demand that #LützerathBleibt !#ClimateStrikepic.twitter.com/hGrCK6ZQew
Bitte den Bereich rund um die Ettlinger Str. weiterhin meiden.
Bürgerinnen und Bürger, die aufgrund der Absperrmaßnahmen derzeit nicht nach Hause können, haben die Möglichkeit, in die Nebeniusschule in der Nebeniusstraße 22 zu gehen.
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
Bei einem Unfall auf der Autobahn A1 zwischen Oberbüren und Gossau sind zwei Frauen gestorben. Zum Unfall ist es gekommen, nachdem ein ehemaliges Militärfahrzeug auf dem Pannenstreifen gestoppt hatte. https://t.co/KSmT3wN0JDpic.twitter.com/rCi5emEYa8
A geriatric nurse in Germany is handed a life sentence for two counts of murder and six counts of attempted murder after sedating patients so that they did not bother him at work. https://t.co/gIQNDaBOMa
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Schweres Unwetter trifft Reutlingen! ?️ Hagel & Starkregen führten zu Überflutungen & Schäden. Laub und 30 cm hoher Hagel setzten innerhalb weniger Minuten die Abflussschächte zu und Wasser strömte in Tiefgaragen, Keller und Wohngebäude. https://t.co/324East5A8pic.twitter.com/NiE3vcIzwt
Bei einem Protestmarsch gestern Abend in Mannheim wurden Unterstützer:innen der Letzten Generation von einem Autofahrer getreten und ins Gesicht geschlagen? pic.twitter.com/NpU2AInAgG
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
Es ist unglaublich: Kampftage der Demokratie! Bundeskanzler und Bundesrat sind jetzt gefordert, das AfD-Verbotsverfahren in Gang zu setzen! – Von Karlsruhe (Sitz des Verfassungsgerichts), über Wuppertal, Koblenz, Hannover, Offenburg. Stuttgart bis Frankfurt (bereits über 60.000)! pic.twitter.com/1XvhZpdEgy
— Zentrum für Politische Schönheit (@politicalbeauty) January 20, 2024
Sie stürzten beim Spielen sieben Meter in die Tiefe: In der Region Stuttgart sind vier Kinder durch das Dach einer Sporthalle gefallen und schwer verletzt worden. Sie wurden mit Rettungshubschraubern ins Krankenhaus gebracht. https://t.co/zdzlNzPcDF
Der Zustand eines Landes wie #Deutschland wird auch daran deutlich, wie sich demokratische Prozesse - Wahlen, Parteitage usw. - ausgestalten lassen. Da ist das, was in #Essen#NRW#e2906 geschieht, ein Warnsignal.
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
A francia belügyminiszter szerint Párizs továbbra is folytatni kívánja a közös munkát a britekkel a Doveri-szorosban kialakult migrációs útvonal felszámolására.
Az Európai Unió határrendészeti ügynöksége, a Frontex december 1-től egy repülőgéppel segíti az illegális bevándorlókat Nagy-Britannia felé irányító embercsempészek elleni küzdelmet a La Manche-csatorna európai partjainál – jelentette be vasárnap este Gérald Darmanin francia belügyminiszter az észak-franciaországi Calais-ban, ahol német, holland és belga kollégáival valamint az Európai Bizottság, az Europol és a Frontex képviselőivel egyeztetett az összehangoltabb európai fellépésről.
Az egyeztetés nem angolellenes, hanem Európa-párti volt
„Az európai repülőgép éjjel-nappal fogja támogatni a francia, a holland és a belga rendőrök munkáját” – mondta a francia tárcavezető, kiemelve, hogy Párizs továbbra is folytatni kívánja a közös munkát brit barátaival a Doveri-szorosban kialakult migrációs útvonal felszámolására, de „egyenlő erőfeszítéssel”.
Kiemelte, hogy az európai partnerekkel történt egyeztetés nem angolellenes, hanem Európa-párti volt. A találkozóról kiadott nyilatkozat szerint Németország, Belgium, Hollandia és Franciaország megállapodott abban, hogy „megerősíti az embercsempészek elleni fellépés összehangolását, és ugyanakkor „javítja az együttműködést Nagy-Britanniával”. A brit felet Párizs kizárta a találkozóról, miután Boris Johnson a Twitteren közzétetette azt a levelét, amelyben egyebek mellett azt javasolta, hogy a két ország mielőbb kössön megállapodást a La Manche csatornán átkelő migránsok visszafogadásáról.
„Folytatni kell a munkát brit barátainkkal és egy pár dolgot tisztáznunk kell velük: először is közösen segíteniük kell az embercsempészek elleni küzdelemben, mert nem kapunk meg minden információt, a válaszok, amelyeket küldenek, nem adnak mindig válaszokat a francia rendőrök kérdéseire” – tette hozzá a francia belügyminiszter.
Probléma, hogy az angol munkaerőpiacon papírok nélkül is lehet munkát vállalni
Gérald Darmanin szerint az illegális bevándorlók irányában az angol vonzerő ellen is küzdeni kell. Példaként említette azt a tényt, hogy az angol munkaerőpiacon személyi papírok nélkül is lehet munkát vállalni, valamint azt, hogy nincs legális út az angliai menedékkérelem benyújtására a La Manche-csatorna európai oldalán.
„Miért akar annyi ember Nagy-Britanniába jutni és miért képzelik eldorádónak Nagy-Britanniát” – tette fel a kérdést Sammy Mahdi, belga bevándorlásügyi államtitkár. Stephan Mayer, a német belügyminisztérium államtitkára a migrációval foglalkozó megállapodást sürgetett az Európai Unió és Nagy-Britannia között.
A tanácskozást négy nappal azután tartották, hogy legkevesebb 27 ember, köztük hét nő és három gyermek fulladt a tengerbe, miközben gumicsónakokkal próbáltak átjunti a Doveri-szoroson Franciaországból Angliába.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felajánlotta Magyarország segítségét Romániának a konstancai járványkórház miatt, ahol pénteken pusztított tűzvész.
A magyar diplomácia vezetője szombaton a Facebook-oldalán azt írta: „a baj sosem jár egyedül. Sajnos a mondás igazsága most éppen Konstancán bizonyosodott be, ahol halálos tűzvész ütött ki egy járványkórházban”. Romániában amúgy is egyre többen szorulnak kórházi ápolásra a koronavírus miatt, s erre jött még rá a tragikus esemény – tette hozzá. Szijjártó Péter jelezte: levelet küldött Bogdan Aurescu román külügyminiszternek, amelyben a részvétnyilvánítás mellett felajánlotta Magyarország segítségét. „Amennyiben szükség van betegek ellátására, a magyar egészségügyi ellátórendszer kapacitásai megvannak, így számíthatnak ránk” – olvasható a bejegyzésben. Halálos áldozatokat is követelő tűz pusztított pénteken Romániában a koronavírusos betegeket ápoló konstancai járványkórházban. A román belügyminiszter szerint hét páciens vesztette életét, öt a helyszínen, kettő pedig a kimenekítését és elszállítását követően. Az első jelentések szerint a kórház intenzív osztálya gyulladt ki, ahol lélegeztetőgépek működnek. A tragédiáról készült amatőr videófelvételeken az látszik, hogy a kétemeletes épület jelentős részét sűrű füst lepte el, a földszinti kórtermekből a betegek az ablakokon kimászva menekültek.
Lengyelország tűzoltókat és különféle eszközöket indított útnak szombaton Németországba, hogy segítsék az árvíz utáni helyreállítást, valamint az erdőtüzek sújtotta Görögországba és Törökországba, hogy részt vegyenek az oltásban.
A lengyel állami tűzoltóság országos központja a Twitteren közölte: 138 darab hűtveszárítót indítottak útnak a nyugat-németországi Rajna-vidék-Pfalz tartományba, ahol július közepén a szokatlanul heves esőzés súlyos áradásokhoz vezetett. A természeti katasztrófában összesen 175 ember vesztette életét Rajna-Pfalzban és Észak-Rajna-Vesztfália tartományban.
Szombat hajnalban indult útnak a lengyel rendőrség egy helikoptere Varsóból Törökországba, nyolc rendőrségi helikopterpilótával és három tűzoltóval a fedélzetén. A helikopter, a pilóták és a tűzoltók az egy hete tomboló erdőtüzek oltásában fognak segíteni Törökország déli partvidékén. Előző nap három tűzoltó indult útnak szintén Törökországba, a levegőből való oltáshoz szükséges eszközökkel.
Közben Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szombaton Twitter-üzenetben közölte, hogy görög hivatali partnerének segélykérő felhívására Lengyelország 46 tűzoltóautót és 146 tűzoltót küld Görögországba, hogy részt vegyenek a mediterrán országot sújtó erdőtüzek oltásában. A természeti csapás egyik legnagyobb kárvallottja Évia, a második legnagyobb görög sziget.
Fánisz Szpanosz, az Éviát is magába foglaló középső országrész kormányzója szombaton a Facebookon tett közzé kétségbeesett felhívást, amely szerint a lángok már lakóházakat, emberéleteket fenyegetnek, ezért még több tűzoltó repülőgépre lenne szükség. „Pusztán buldózerekkel nem lehet felvenni a harcot a lángokkal” – írta. Évia szigetén az elmúlt napokban számos települést kellett kiüríteni; olyan is előfordult, hogy a tengeren menekítették ki az embereket, mert a tűz minden szárazföldi menekülőútvonalat elzárt.
Hoy la noticia es los incendios que arrasan algunas zonas de España, en este caso en la provincia de Ávila, desde Navalmoral. Este imagen nos la hace llegar @Meteoavila2pic.twitter.com/IX2KCNWGoh
#BREAKING - Jason Childers shot this video of the rapidly spreading #wildfire in Bay County, #Florida Friday afternoon. WMBB News 13 reports fire is now more than 100 acres and two homes were engulfed in flames at Alva Thomas Road. pic.twitter.com/X1mYrckjYA
Przypomnę Wam przykładowo, w jakich warunkach pracują po wypadku ratownicy w kopalni. Na zdjęciach #Zofiówka 2018 po wstrząsie. Po wybuchu metanu niekiedy, jak teraz na #Pniówek pracować się czasem nie da. A oni i tak zawsze idą po żywego...? https://t.co/Ad8Zpp3hFh
— Karolina Baca-Pogorzelska (@BacaPogorzelska) April 20, 2022
Avec la #sécheresse marquée s'accentuant sur la région, le risque d'#incendie se montre très marqué pour la période sur le Sud-Est de la #France. Un feu a parcouru 10Ha cet après-midi près de #Grasse dans les #AlpesMaritimes, menaçant des habitations. Photos via Riviera Meteo pic.twitter.com/9PYVVos2Ks
Les sapeurs-pompiers du @sdis_06 à pied d’œuvre sur les hauteurs de #Grasse, entre #Spéracèdes et #Cabris, pour venir à bout d’un violent feu de forêt qui menace une centaine d’hectares de végétation après en avoir détruit au moins une dizaine. ? Frantz Bouton pic.twitter.com/4lCrgFxB0X
? Depuis hier soir, de virulents incendies touchent Landiras et la Teste-de-Buch en Gironde. Près de 1.400 hectares sont partis en fumée et 6.500 personnes ont été évacuées. (via SDIS 33) pic.twitter.com/jdm9AfZhzc
VIDEO: Firemen battle against a blaze in the Spanish region of Galicia, where pockets of wilfire threatening the municipalities of Caldas de Reis and Vilagarcia de Arousa continue to break out. pic.twitter.com/2NpCTx6xi8
Uno de los momentos más tensos que vivimos en el incendio de #Verín fue cuando el #fuego, en cuestión de minutos saltó la autovía das Rías Baixas #A52 y cortó completamente la conexión de #Galicia con la meseta. pic.twitter.com/JZ93pmH0L1
Jajcarz, który trzema jajkami obrzucił kolumnę Jarosława Kaczyńskiego w Gnieźnie, dostał za to 100 zł mandat od policji. Wychodzi 33 zł 33 gr za jedno jajko?! Straszna inflacja w tym Gnieźnie! pic.twitter.com/yNhUep7bG5
En #IFAñoDeMoncayo el #BIEM4 ha realizado ataque directo al fuego en defensa de los municipios de El Buste así como en el Santuario de la Misericordia y camping en Borja, donde han realizado cortafuegos con máquinas de ingenieros. pic.twitter.com/xJhsFCTh21
Meanwhile in Poland: ecological disaster on the Oder River. Thousands of dead fish, dead beavers...Allegedly, the cause is a highly poisonous solvent. Although the poisoning began a few days ago, there is no information about its source. The Gov doesn't give a damn.#Oder#Riverpic.twitter.com/LEID4D8ZFi
Mersin’in Gülnar İlçesine bağlı Büyükeceli Karadere mevkiinde sabah saatlerinde çıkan yangın Silifke İlçesine bağlı Hırmanlı Mahallesine sıçradı. pic.twitter.com/BICGtlGsKR
#Scramble, another immediate take-off for the #ItalianAirForce#Eurofighters engaged in Air Policing activities in Poland to intercept 4 Russian fighters after they had entered first Polish then Swedish airspace, before being forced to return to Kaliningrad airspace pic.twitter.com/Piy7YUIE2g
Zgorzelec, ul. Daszyńskiego - wybuch na stacji paliw. Do wybuchu doszło w trakcie prowadzonych czynności, po zakończonych działaniach konserwacyjnych, w pustym zbiorniku podziemnym na benzynę.
Zarzuty podpalenia usłyszał 35-latek, który w Radłowie (woj. małopolskie) koło Tarnowa miał podpalić karetkę, która następnego dnia rano miała jechać w konwoju humanitarnym do Ukrainy.https://t.co/XYSX1vpJ1P
ACTUALIZACIÓN | Ovejuela se suma a los municipios evacuados en la mañana de este viernes, Cadalso, Descargamaria y Robledillo de Gata, debido al incendio de #IFPinofranqueadopic.twitter.com/Uj0vI2EMb6
W Chrcynnie doszło do katastrofy samolotu cessna. Służby informują o ofiarach śmiertelnych i rannych. O możliwych przyczynach tragedii mówił na antenie @tvn24 ekspert lotniczy Grzegorz Brychczyński.https://t.co/OFG5z1PzFh
BREAKING: ? Forest fire in La Palma rises to Level 2 emergency and evacuation of residents. The fire started near the LP-1 highway in Puntagorda. Evacuees are being taken to a sports centre for safety...https://t.co/6eKA2yQDRLpic.twitter.com/fUkCzwmbfN
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
Border Guard officers, working with @CBSPolicji and @KAS_GOV_PL secured nearly 4⃣4⃣0⃣kg of cocaine with a black market value of around PLN 1⃣8⃣0⃣million in the port of Gdynia‼️
According to the Polish Armed Forces, a MQ-9 “Reaper” Surveillance Drone with the U.S. Air Force suffered a Total Contact Loss after launching from the 12th Unmanned Aerial Vehicles Base near the Town of Mirosławiec in Northwestern Poland on a Routine Training Mission; after… pic.twitter.com/xdO9tmg60E
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
California: What everyone feared was coming, has arrived. #cawx#cafire#wildfire#weather The Mountain Fire is being fueled by incredibly strong Santa Ana winds in Ventura County, California. In just a couple hours it has grown to over 10,400 acres and continues to burn… pic.twitter.com/ZMNRUUYIsJ
❗️Uwaga, w związku z kolejnym atakiem Federacji Rosyjskiej wykonującej uderzenia z użyciem rakiet manewrujących, pocisków balistycznych i bezzałogowych statków powietrznych na obiekty znajdujące się między innymi na zachodzie Ukrainy, rozpoczęło się operowanie wojskowego… pic.twitter.com/OEvUjNCNhC