Eltűnt a fejkamerája annak a 21 éves brazil nőnek, aki szombaton vesztette életét, amikor nem rögzítették a biztosítókötelét az ugrásakor. Az egyik szemtanú szerint a szervezők leszedték a lezuhant nő testéről.
A baleset a Sao Paulo állambeli Limeira és Cordeirópolis között található, használaton kívüli Ponte do Esqueleto hídon történt, ahonnan a nő mintegy 40 métert zuhant a mélybe.
Az esetről készült felvételen látszik, amint a személyzet három tagja az ugrás előtt a híd szélére kíséri a nőt, miközben a biztosítókötél rögzítetlenül hever a platformon.
Az ügyben őrizetbe vett három oktató egyike a kihallgatásakor azt mondta, hogy nem tudja, mi lett a kamerával. A brazil G1 hírportál szerint a gyanúsítottak arra sem adtak egyértelmű választ, hogy kinek kellett volna rögzítenie a kötelet a nőre. Bár két gyanúsított elismerte, hogy a kötelek előkészítése a feladatuk volt, de azt nem tudták megmagyarázni, ki és miért mulasztotta el a rögzítést.
A helyszínen tartózkodó Rafael Goulart a G1 hírportálnak azonban azt mondta: látta, amint a tragédia után a szervezők egyik tagja leveszi a GoPro kamerát az áldozatról.
A gyanúsítottak ügyvédje közölte, hogy védencei szabadlábra helyezését fogja kérvényezni.
Állítása szerint az oktatók nem szándékosan okozták a tragédiát, és nem számoltak a végzetes kimenetellel sem.
Az áldozat, Maria Eduarda Rodrigues de Freitas testnevelő tanárnak készült. Az ugrás előtt az úgynevezett „repülő” pozíciót választotta, amelynél a kötélugró kitárt karokkal veti magát a mélybe. A közösségi oldalakon terjedő videón hallható, amint egy néző az ugrás előtt arra figyelmezteti a személyzetet, hogy rögzítsék a kötelet.
A baleset után ismét vita indult a Ponte do Esqueleto híd sorsáról, többen az építmény lebontását sürgetik.
[type] => post
[excerpt] => Eltűnt a fejkamerája annak a 21 éves brazil nőnek, aki szombaton vesztette életét, amikor nem rögzítették a biztosítókötelét az ugrásakor. Az egyik szemtanú szerint a szervezők leszedték a lezuhant nő testéről.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1781772540
[modified] => 1781733180
)
[title] => Nem találják a biztosítókötél nélkül lezuhant brazil nő testkameráját
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=247860&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 247860
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 247861
[image] => Array
(
[id] => 247861
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kotel.webp
[original_lng] => 11014
[original_w] => 600
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kotel-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kotel-300x225.webp
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kotel.webp
[width] => 600
[height] => 450
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kotel.webp
[width] => 600
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kotel.webp
[width] => 600
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kotel.webp
[width] => 600
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kotel.webp
[width] => 600
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1781722381:12
[_thumbnail_id] => 247861
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 857
[translation_required_done] => 1
[_oembed_f0aded93f1a46d3f7d50269dcc6dce2b] =>
A small plane from Forquilhinha, SC, crashed into a restaurant in Capão da Canoa, RS, Friday morning, killing all four on board: the pilot, a couple, and another passenger. The plane had departed São Paulo and refueled in Forquilhinha. #Brazil#Restaurant#PlaneCrashpic.twitter.com/IaiWo4V0ou
JUST IN: 21-year-old dies after workers forget to attach safety rope and push her off 40-meter bridge in São Paulo’s Limeira, Brazil pic.twitter.com/ceqniPJkUs
A hét elején a georgiai ügyészség vádat emelt öt ellenzéki személy ellen, akik tüntetést szerveztek az október 4-i önkormányzati választások napján, számolt be az Echo Kavkazu.
Paata Burchuladzét, Murtaza Zodelavát, Irakli Nadiradzét, Paata Manjgaladzét és Lasha Beridzét azzal vádolják, hogy csoportos erőszakos cselekményeket szerveztek és vezettek, megkíséreltek elfoglalni egy stratégiai és különösen fontos létesítményt, valamint az államhatalom erőszakos megdöntésére és Georgia alkotmányos rendjének megváltoztatására szólítottak fel.
Az ügyészség állítása szerint Nadiradze, Burchuladze és Zodelava „felszólították a társadalmat egy olyan „forradalom” végrehajtására, amelyben agresszív gondolkodású polgároknak kellett volna részt venniük. Elmondásuk szerint közösen kellett volna megdönteniük a kormányt, és ahhoz, hogy ezeket a cselekedeteket hatékonyan végrehajthassák, a társadalom bizonyos csoportjainak tömeges bevonására volt szükség.”
Az ügyészség megjegyezte, azon a napon a Szabadság téren Burchuladze állítólag egy akciótervet mutatott be a jelenlévőknek, „amely szerint a csoportos erőszak résztvevőinek azonnal őrizetbe kellett venniük a hatóságok egyes képviselőit, és különféle illegális befolyásolási intézkedéseket kellett alkalmazniuk a számukra nemkívánatos személyekkel szemben”, ezt követően Zodelava „felszólította az akció résztvevőit, hogy oszlopban vonuljanak a grúz elnöki adminisztráció épületéhez, amely egy stratégiai és különösen fontos létesítmény, és erővel foglalják el azt”.
A vád képviselői megjegyezték, hogy „a csoportos erőszak résztvevői szándékosan pusztítottak el önkormányzati és magántulajdont nehéz tárgyak használatával és gyújtogatással”, „sértegették és megtámadták a rendvédelmi tisztviselőket, köveket és más nehéz tárgyakat dobáltak rájuk”.
Öt ellenzéki személyt a 222. cikkely alapján stratégiai vagy különleges fontosságú létesítmények csoportos elfoglalásának vagy blokkolásának kísérlete, a 225. cikkely alapján csoportos erőszak szervezése, vezetése vagy abban való részvétel, valamint a 317. cikkely alapján erőszakos alkotmánymódosításra való felhívással vádoltak meg. Ezen cikkelyek értelmében akár 9 év börtönbüntetésre is számíthatnak.