A dél-koreai fővárosban, autójában szerdán holtan találták Li Szun Kjun színészt, aki leginkább az Élősködők című Oscar-díjas filmben játszott szerepéről volt ismert – közölték a hatóságok, miután a rendőrség hetek óta intenzív nyomozást folytatott a népszerű színész állítólagos droghasználata miatt.
A rendőrség és a mentőszolgálat munkatársai kezdetben csak eszméletlennek hitték a színészt, akit Szöul északi részén, egy utcán parkoló autóban találtak meg. Később azonban megállapították, hogy meghalt.
A rendőrség azután kereste a 48 éves Lit, hogy bejelentést kapott eltűnéséről. A hatóságok nem voltak hajlandók további részleteket közölni, többek között azt sem, hogy Li öngyilkos lett-e. A dél-koreai média, köztük a Yonhap helyi hírügynökség szerint azonban Li családja szerdán jelentette a rendőrségnek, hogy a színész egy búcsúlevélhez hasonló üzenetet hagyva távozott otthonról.
Li egy gazdag családfőt alakított az Élősködők című filmben, amely 2020-ban – első nem angol nyelvű filmként – elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat és további három kategóriában is nyert. Az alkotás szereplői, köztük Li is, elnyerték a hollywoodi filmszínészek céhétől (SAG) a legjobb színészgárdának járó díjat 2020-ban. A Dr. Agy című sci-fi thrillerben nyújtott alakításáért Lit tavaly jelölték a legjobb színész kategóriában a nemzetközi Emmy-díjra is. Li már az Élősködők előtt is népszerű színész volt Dél-Koreában.
A színész ellen rendőrségi vizsgálat folyt, azzal gyanúsították, hogy illegális drogokat használt egy bár hostessének lakásán. Li pert indított két ember, köztük a hostess ellen, azt állítva, hogy megzsarolták. A nyomozás széles körű nyilvánosságot kapott a bulvársajtóban. Li a Yonhap szerint ragaszkodott ahhoz, hogy becsapták, és nem tudta, hogy mit vett be.
Dél-Koreában régóta a legmagasabb az öngyilkossági ráta a fejlett országok között. Szakértők szerint sok híresség öngyilkossága hátterében a rosszindulatú és sértő online kommentek és a súlyos internetes zaklatások állnak.
Bill Cosby will walk free after Pennsylvania’s highest court ruled he should not have been prosecuted for sexual assault in 2018. pic.twitter.com/oE3Pe6PA4q
Bill Cosby will walk free after Pennsylvania’s highest court ruled he should not have been prosecuted for sexual assault in 2018. pic.twitter.com/oE3Pe6PA4q
Vladimir Mikhailovich Podolyak, retired Russian Colonel and older brother of Mykhailo Podolyak, advisor to the Ukrainian President, died on 19 May 2024 at the age of 59. The circumstances of his death are unknown. The Russians have not publicly reported this. 🧵 pic.twitter.com/o1XQ48GcUk
— KIU ✪ Russian Officers killed in Ukraine 🇨🇿🇺🇦 (@KilledInUkraine) July 6, 2024
It’s weird to believe that if you have a relative living in Russia, you will necessarily be recruited. Why don’t they think that I can recruit someone?https://t.co/RNinHUvL3Dpic.twitter.com/iZQ9ULQB4M
— KIU ✪ Russian Officers killed in Ukraine 🇨🇿🇺🇦 (@KilledInUkraine) July 6, 2024
Két év után kiengedik a börtönből az erőszakért elítélt Bill Cosbyt, a bíró szerint a per törvénytelen volt, szabálytalanságot követtek el a tárgyalás alatt.
Megsemmisítette Bill Cosby ítéletét a Pennsylvaniai Legfelsőbb Bíróság, a 83 éves komikus elhagyhatja a börtönt – írja a Fox News. Cosby 2018-ban vonult be egy állami börtönbe, miután bűnösnek találták Andrea Constand megerőszakolásában, és háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélték.
A vád szerint a Cosby 2004-ben philadelphiai otthonában elkábította és szexuálisan bántalmazta a Temple Egyetem egykori ügyintézőjét.
Bill Cosby will walk free after Pennsylvania’s highest court ruled he should not have been prosecuted for sexual assault in 2018. pic.twitter.com/oE3Pe6PA4q
Cosby több mint két évet töltött börtönben. A cikkben emlékeztetnek, hogy az egykor „Amerika apjaként” ismert színész volt az első ismert ember, akit a MeToo kampány után elítéltek.
A színész azonban minden ellene felhozott vádat tagadott.
Egy pennsylvaniai bíróság májusban elutasította Cosby szabadlábra helyezését, mert a színész nem tanúsított megbánást, és nem akart részt venni a szexuális bűnelkövetők számára kötelező terápián. Cosby korábban azt mondta, hogy akkor sem vesz részt a számára előírt kezelésen, ha emiatt a teljes, tíz éves börtönbüntetését le kell töltenie.
Most a bíróság azt mondta ki, hogy Cosbyt ebben az ügyben nem lehetett volna elítélni, mert az ügyésszel kötött korábbi egyezség ezt kizárta. Emellett a tanúvallomások kezelésében is szabálytalanságokat találtak.
Az ügyészség egyelőre nem jelezte, hogy megpróbálják-e újra bíróság elé állítani Cosbyt.
[type] => post
[excerpt] => Két év után kiengedik a börtönből az erőszakért elítélt Bill Cosbyt, a bíró szerint a per törvénytelen volt, szabálytalanságot követtek el a tárgyalás alatt.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1625144400
[modified] => 1625108040
)
[title] => Törvénytelenül ítélték el – Két év után kiengedik Bill Cosbyt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=52029&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 52029
[uk] => 52191
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 52030
[image] => Array
(
[id] => 52030
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/bill-cosby.jpg
[original_lng] => 60349
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/bill-cosby-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/bill-cosby-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/bill-cosby-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/bill-cosby.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/bill-cosby.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/bill-cosby.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/bill-cosby.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1625230517:3
[_oembed_ae49c0ae0f2ab7c7562db1fd90146c78] =>
Bill Cosby will walk free after Pennsylvania’s highest court ruled he should not have been prosecuted for sexual assault in 2018. pic.twitter.com/oE3Pe6PA4q
??? #BREAKING: The main suspect in the trial has been found guilty on charges of murder linked to the terrorist attacks in Paris, says the court's presiding judge Jean-Louis Périès.
A baby girl died after being left home alone in Cleveland for 10 days as her mother traveled without having made any arrangements for the 16-month-old's care, officials say. https://t.co/mStBQM8JI0
Bill Cosby will walk free after Pennsylvania’s highest court ruled he should not have been prosecuted for sexual assault in 2018. pic.twitter.com/oE3Pe6PA4q
A baby girl died after being left home alone in Cleveland for 10 days as her mother traveled without having made any arrangements for the 16-month-old's care, officials say. https://t.co/mStBQM8JI0
29 évesen öngyilkos lett Hagen Mills, előtte pedig többször rálőtt a gyereke anyjára, Erica Price-ra, aki a karján és a mellkasán is megsérült, de még el tudott menekülni, hogy rendőrt hívjon.
Mills túszul ejtette a saját, négyéves lányát, valamint annak nagyanyját (Price anyját), így várta, hogy a volt barátnője hazaérjen a munkából. Végül a gyilkossági kísérlet után maga ellen fordította a fegyvert.
Millst összesen 13 filmben és sorozatban láthattuk 2011-től kezdve: a Bonnie & Clyde: Justified-ban Clyde bátyját, Buck Barrow-t játszotta, de feltűnt például a Véres igazság-ban vagy Zach Galifianakis sorozatában, a Baskets-ban is.
Степан Латыпов был активистом так называемой Площади перемен— дворе на севере Минска, ставшего точкой сбора протестующих против результатов президентских выборов в стране летом 2020 года. На суде он сказал отцу, что ему угрожают взяться за родственников и соседей, если он не сознается в уголовном преступлении.
Belarusian activist, political prisoner Stsiapan Latypau cut his throat in the courtroom today. He was threatened with the persecution of his family if he didn't admit himself guilty. This is the result of state terror, repressions,torture in Belarus. We must stop it immediately! pic.twitter.com/oNWn06TjOI
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) June 1, 2021
Bill Cosby will walk free after Pennsylvania’s highest court ruled he should not have been prosecuted for sexual assault in 2018. pic.twitter.com/oE3Pe6PA4q
Nos duele profundamente lo sucedido al interior de las instalaciones del comando de la @ArmadaColombia en la isla de San Andrés, donde 4 héroes perdieron la vida. A las familias les expresamos nuestra solidaridad y el compromiso de esclarecer rápidamente este lamentable hecho.
⚡️ Vice President of Lukoil Ravil Maganov threw himself from the 6th floor of the TSKL in Moscow.
The oilman died on the spot from his injuries, his body was discovered by medical personnel. The reasons for what happened have not yet been established. pic.twitter.com/kCPewki86l
A military commissar in charge of enlistment for Putin’s chaotic mobilisation campaign, Lt-Col Roman Malyk, 49, has been found dead in suspicious circumstances prompting murder investigation. His body was discovered near the fence of his home in the Primorsky region of Russia. pic.twitter.com/MzFy54TTe7
In #SaintPetersburg, the head of the financial support department of the Ministry of Defense for the Western District, Marina Yankina, mysteriously fell out of the window. pic.twitter.com/QT3PJcgtxE
Absolutely horrible story out of Bosnia today as a bodybuilding-cartel enforcer murdered his wife live on Instagram after beating her into confessing she'd gone to the police about him. 1/4https://t.co/ErBmWPdlIO
BREAKING: Sources tell the NBC10 Boston Investigators there's no longer a threat in Maine. Lewiston mass shooting suspect Robert Card is located and is deceased. https://t.co/GZVPEnejwO
Police were notified at 9:37 a.m. on Tuesday that a man had set himself on fire on St Mark's Square in the centre of #Zagreb, #Croatia, where the government and parliament buildings are located#BreakingNewshttps://t.co/6MrM8PYDH5
Man sets himself on fire in Zagreb. Chiefs of Staff from Central European NATO countries meet in Split. Water level of the Danube River stagnating. https://t.co/MciDQDKhwO
Mikhail Rogachev, the former vice-president of Yukos, a now-defunct oil and gas company, fell from a window in Moscow, according to Russian media https://t.co/nJKqBrUSRV
A retired senior Russian official close to both Vladimir Putin and the Kremlin's secret services has reportedly died after falling down the stairs of his country house and breaking his neck.
Former director of the Federal Migration Service, Konstantin Romodanovsky, 67, died… pic.twitter.com/lxwpzooXBk
Otro más que se añade a la lista. Konstantin Romodanovsky, espía considerado los "ojos y oídos" de Putin, muere después d "caerse por las escaleras y romperse el cuello" en la más reciente de las ya no tan misteriosas muertes del denominado “Death State”https://t.co/MqeVyVI629pic.twitter.com/8pKcXHeGDZ
Maksim Yeremin, a former colonel and head of the counterterrorism unit in Russia's Federal Security Service, died at 50 after choking on a piece of meat while dining at a Moscow restaurant on the 25th. pic.twitter.com/Nnt4YYnrfW
The driver of the Tesla Cybertruck that exploded on New Year's Day outside the Trump International Las Vegas Hotel "used ChatGPT to plan out his attack," according to authorities. https://t.co/c6r7MeVAeWpic.twitter.com/9hsnn2N364
South Korea - Man Sets Himself on Fire Near Anti-Graft Office
A man died after self-immolating near South Korea's anti-corruption office amid protests over President Yoon Suk Yeol's interrogation on insurrection charges. He was hospitalized but succumbed to his injuries. pic.twitter.com/08epLrqctt