Megkezdték a mariupoli színház bontását az orosz hatóságok – írja a BBC a város polgármesterétől kapott információk alapján.
A mariupoli színház ikonikus épülete az orosz–ukrán háborúnak: az oroszok márciusban lebombázták az akkor menekültszállásként funkcionáló épületet. A színházban több mint ezren voltak, a bent élők pedig az épület mellé hatalmas betűkkel felfestették, hogy gyerekek is vannak odabent.
Petro Andrjuscsenko polgármester szerint az orosz katonák most ennek a háborús bűncselekménynek a nyomát is el akarják tüntetni. Erre utal az is, hogy a helyszínről készült videók és képek szerint nemrégiben a színház épületét fekete paravánnal vették körül. A paravánon orosz kulturális személyiségek portréit tették közzé. Andrjuscsenko szerint az oroszok nem fogják az egész épületet porig rombolni, az elejét érintetlenül hagyják, azonban a színház lényegi részét újra fogják építeni.
A város jelenlegi orosz vezetése új műsort ígért Mariupol megmaradt lakóinak: a Brémai muzsikusokat fogják játszani – de nem a háborúban feldúlt színház, hanem a pár kilométerrel arrébb található Úttörők Palotájának épületében.
Mariupol ostroma után műholdakkal kezdték el pásztázni a város környékét, akkor több tízezer tömegsírt találtak. Ukrán becslések szerint a városban 25 ezer ukrán veszthette életét – civilek és katonák vegyesen. Oroszország csupán májusra tudta bevenni Mariupolt, ahol az Azovsztal acélgyárba húzódtak vissza a város védői, hetekig megtartva a gyár alatti folyosókat az oroszokkal szemben.
Az adatok szerint az óvóhelyen még legalább 1300-an tartózkodnak. A helyszínen folyamatosan dolgoznak a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) munkatársai.
[type] => post [excerpt] => A minap beszámoltunk arról, miszerint támadás érte a mariupoli drámai színházat, melyben rengeteg helyi személy tartózkodott az óvóhelyen. Ljudmila Deniszova emberjogi biztos elmondása szerint eddig 130 személyt sikerült kiszabadítani a romok alól. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1647631380 [modified] => 1647628388 ) [title] => A mariupoli drámai színházból eddig 130 személyt sikerült kihozni [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=77738&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 77738 [uk] => 77721 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 77723 [image] => Array ( [id] => 77723 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/a190a0c9f0e60354461745640ce08dc4.png [original_lng] => 409942 [original_w] => 675 [original_h] => 359 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/a190a0c9f0e60354461745640ce08dc4-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/a190a0c9f0e60354461745640ce08dc4-300x160.png [width] => 300 [height] => 160 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/a190a0c9f0e60354461745640ce08dc4.png [width] => 675 [height] => 359 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/a190a0c9f0e60354461745640ce08dc4.png [width] => 675 [height] => 359 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/a190a0c9f0e60354461745640ce08dc4.png [width] => 675 [height] => 359 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/a190a0c9f0e60354461745640ce08dc4.png [width] => 675 [height] => 359 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/a190a0c9f0e60354461745640ce08dc4.png [width] => 675 [height] => 359 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1647621189:5 [_thumbnail_id] => 77723 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3000 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_ef5bd5c25932a862ee8bb4c32d6694c3] =>
Andrey Paliy Wiki Andrey Paliy Biography Whowas Andrey Paliy ? Ukraine claimed today that its forces had shot dead the deputy commander of Russia's BlackSea Fleet in another significant blow to Vladimirhttps://t.co/lAoBY4pggMpic.twitter.com/XQhrzSV4wM
Today russia-Terrorist attacked 2 biggest Universities in Mykolayiv. At least 10 missiles. Now they attack our education. I’m asking Universities of all democratic countries to claim russia what it is really is- the Terrorist pic.twitter.com/VNiRxNbT89
— Віталій Кім / Vitaliy Kim (@vitalij_kim) July 15, 2022
Zaporizhzhia. Right now, residential areas where ordinary people and children live are being fired at. This must not become "just another day" in ?? or anywhere else in the world. The world needs greater unity and determination to defeat Russian terror faster and protect lives. pic.twitter.com/YnocW2yVaU
A Kolozsvári Állami Magyar Színház épületébe hétfőre virradó éjszaka ismeretlenek hatoltak be, és az ott lévő fémszekrényből pénzt loptak el.
– A betörés vélhetően hétfő hajnali 3 óra körül történt, egyelőre nem világos, hogy egy vagy több személy vett részt a rablásban – nyilatkozta lapunknak Csép Zoltán, a kolozsvári magyar színház programigazgatója. A betörő vagy betörök a Szamos felől hatoltak be az adminisztrációs épületbe, vasvágó fűrésszel szétvágták az ablakrácsokat, így jutottak be abba az irodába, ahol a páncélszekrény van elhelyezve, amit szintén felfeszítették. A betörést az őrjáratát végző tűzoltó fedezte fel.
A Kolozs megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint hétfő reggel 6 óra körül jelentették a betörést a 112-es számon. A kár mértéke pontosan még nem ismert, a nyomozó hatóságok vizsgálják, hogy tűntek-e el más javak is. Az ügyben minősített lopás gyanújával indult kivizsgálás.
Értesüléseink szerint a pénzszekrényben őrzött 9-10 ezer lej (56-62 000 hrvinya) körüli összegen kívül más javak – iratok, számítógépek – nem hiányoznak.
Keep hearing of train burglaries in LA on the scanner so went to #LincolnHeights to see it all. And… there’s looted packages as far as the eye can see. Amazon packages, @UPS boxes, unused Covid tests, fishing lures, epi pens. Cargo containers left busted open on trains. @CBSLApic.twitter.com/JvNF4UVy2K
Operaelőadás közben balesetben meghalt egy színész szombat este a Moszkvai Nagyszínházban (Bolsoj) – közölték orosz és nyugati hírügynökségek. A baleset Nyikolaj Rimszkij-Korszakov Szadko című operájának előadásán, díszletcsere közben történt.
Egyes hírügynökségek azt írták saját értesüléseikre hivatkozva, hogy egy leszakadt díszlet okozta a 37 éves színész halálát. Az Interfax ezzel szemben úgy tudja, a férfi a díszletcserekor nem vette észre, amint fentről eresztik le a színpadi rámpát, és a szerkezet agyonnyomta.
Egyes nézők azt hitték, hogy ez a jelenet része volt, és csak akkor döbbentek rá, hogy súlyos baleset történt, amikor valaki mentőért kiáltott. A haláleset miatt megszakították az előadást, a rendezők arra kérték a nézőket, hogy hagyják el a termet.
Sono vicino alla #Sicilia e al popolo catanese in queste ore drammatiche per la forte ondata di maltempo. Il Governo deve intervenire subito, con tutte le iniziative necessarie. #Cataniapic.twitter.com/T95ID0WUsY
Five people were on board a MV-22B Osprey when it crashed in a remote area near the town of Glamis in Imperial County, @ABC7 reports. There is no official word on possible casualties. Military personnel remain at the crash site investigating the cause of crash. pic.twitter.com/Y54EVvuEpj
Im Wild- und Freizeitpark Klotten fiel am Samstag eine Frau aus einer Achterbahn. Die 57-Jährige starb trotz Wiederbelebungsversuchen am Unfallort. https://t.co/nrRtOBb9XG
Muere una niña de 20 meses por la fuerte tormenta de granizo en la Bisbal d'Empordà. Las bolas de 10 cm de diámetro han dejado además varios heridos, como a un chico al que una piedra le rompió la clavícula. También han llegado a romper cristales de coches y tejados de casas. pic.twitter.com/aYIG2ihHGh
BREAKING: A white male teen wearing camouflage is in custody after he used a rifle to kill five people in a mass shooting in Raleigh, North Carolina, including an off-duty law enforcement officer. https://t.co/Mtz4ZFwj7x
#BREAKING: Multiple people dead including an off-duty cop, multiple others injured, in a shooting in the Hedingham neighborhood of Raleigh, North Carolina.
This Thursday evening a mass shooting occurred in Raleigh, North Carolina. 5 people have been killed, including an off-duty police officer. The suspect, a 15-year-old male, was apprehended at a barn & has been taken to a hospital after a self inflicted gunshot wound to the head. pic.twitter.com/yQ2oKJwV3V
One person was killed in a bus rollover, according to Brandeis University, which chartered the bus. The accident happened near the Brandeis campus in Waltham, Massachuetts. https://t.co/RBdFsRaWj6
Our friend Pete Reed was killed yesterday at Bakhmut, doing what he always did - saving lives and helping humanity. Dedicated, generous, selfless, funny, hero. Rest easy, brother. Russia will pay. #petereedpic.twitter.com/zECRxrqf6r
Numerous Emergency crews are responding to a 3-alarm fire with a Massive explosion at a RM Palmer chocolate company in West Reading Pennsylvania reports of multiple people have been trapped with injuries inside the building. pic.twitter.com/19ANHYj0Je
Typhoon #EgayPH (DOKSURI) Issued at 8:00 AM, 26 July 2023 Valid for broadcast until the next bulletin at 11:00 AM today. TYPHOON EGAY WOBBLES OVER THE WATERS NEAR FUGA ISLAND pic.twitter.com/1pSXOs4GAO
— Bayanihan Today ?? (@BayanihanToday) July 26, 2023
? [#EnDirect] ⚠️ Un pylône haute tension (enfin, ce qu’il en reste)… à La Chaux-de-Fonds (CH) non loin de la France. De telles images au cœur d’une ville de 37.000 habitants sur notre continent, sont inédites. Le phénomène (ici) correspond à une macrorafale. ⛈️ #Orages#Jurapic.twitter.com/dUW6LjQulD
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
#BREAKING: A tight-knit Torres Strait community is calling for the removal of a 3.5m crocodile after the body of a missing 16-year-old boy was found on Saibai Island. Our thoughts are with the boy's family. Latest: https://t.co/QN81EpI5HApic.twitter.com/Cg4unITYHZ
Today a @UN vehicle was struck in Gaza, killing one of our colleagues & injuring another. More than 190 UN staff have been killed in Gaza. Humanitarian workers must be protected. I condemn all attacks on UN personnel and reiterate my urgent appeal for an immediate humanitarian…
— António Guterres (@antonioguterres) May 13, 2024
ISRAEL: TERROR: One person was killed Hy'd and eight others were wounded in a terror stabbing attack at the Beersheba central bus station. The Palestinian terrorist was shot and killed by security forces. pic.twitter.com/iJZi6tJnqN
🔥 How the Fire Started at Mexico’s Hot Air Balloon Festival 🇲🇽
The first-ever Hot Air Balloon Festival in Enrique Estrada, Mexico, ended in disaster when a balloon erupted in flames . Carrying three passengers, the fire claimed one life, with two others hospitalized for severe… pic.twitter.com/snUWng1iNM
🚨BREAKING | The US-Israeli backed Gaza Humanitarian Foundation opened fire on civilians after losing control over its so-called aid distribution point in west Rafah, with armed personnel responding by shooting instead of managing the crowd properly.
‼️‼️‼️ Just a few minutes ago, a powerful explosion occurred near an airfield in Russia's Bryansk region.
According to preliminary information, the Ukrainians struck another Iskander-M missile launcher that was intended to be used in tonight’s attack on Ukraine. pic.twitter.com/CHMA0Y2JQL
Pusat Kawalan Operasi Daerah Angkatan Pertahanan Awam Hulu Perak memaklumkan keseluruhan 48 mangsa terlibat, termasuk 13 orang meninggal dunia di lokasi kejadian dan dua orang di hospital, manakala empat lagi mangsa tercedera. #BernamaNews#BernamaImagespic.twitter.com/slhm25kK9B
A 16-year-old boy who was standing on a dock was killed after he was struck by a small plane that crashed into a lake northeast of Toronto, police say.
Durham Regional Police said they responded to the plane crash on Lake Scugog near Williams Point at about 12:30 p.m. on Friday.… pic.twitter.com/uAQdrQ8LSP
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) July 19, 2025
🛣️ 🇳🇴 Norway - Person missing after landslide at motorway in Norway
A person is missing after a landslide struck near Nestvatnet in Levanger, north of Trondheim, Norway. The landslide has damaged both the new and old E6 mo… in Nestvatnet, Levangerhttps://t.co/1cKTJBUH7Jpic.twitter.com/2uA1NakgQM
😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm
Atenção aos Avisos Meteorológicos para Portugal Continental: Agitação Marítima - Amarelo [ 14 Nov 09:33 - 15 Nov 18:00 ] Ondas de oeste/sudoeste com 4 a 4,5 metros. Precipitação - Laranja [ 14 Nov 09:33 - 14 Nov 12:00 ]#avisosipmahttps://t.co/wgLnekhnrMpic.twitter.com/CjY8Z92OhG
Farkasok szabadultak el egy előadáson a kínai Hszianban. Az állatok egy színházi előadásban szerepelnek, az üzemeltető szerint nem veszélyesek az emberre – írja a Daily Mail.
A kínai Hszian egyik színházában élő farkasok is részt vesznek az egyik, A Tuoling legenda című előadásban, azonban egyik alkalommal berohantak a közönség közé, a színészeket is üldözték, az egyiküket meg is támadták.
Az előadásban egy jelenetben szerepelnek a farkasok, amely a híres kereskedelmi útvonal, a Selyemút történetét dolgozza fel.
A színház üzemeltetője szerint a farkasok ártalmatlanok. „A farkasokat 3-4 generáció óta háziasították. Profik nevelték és tanították őket, 2018 óta szerepelnek a színpadon, és azóta senkit sem bántottak” – nyilatkozta a tartomány kulturális turizmusának helyi szóvivője. Azt is elmondta, hogy a farkasokkal közös jelenetekhez a színészek védőöltözetet viselnek.
A történtek miatt biztonsági hálót fognak emelni a színpad és a közönség közé.