Feltehetőleg külső behatás által keletkezett kár a napokban szivárgás miatt leállított, Finnországot Észtországgal összekötő Balti-tengeri gázvezetéken – közölte kedden Sauli Niinistö finn elnök.
„Valószínű, hogy a gázvezetéken és a telekommunikációs kábelen keletkezett kár külső behatás eredménye” – jelentette ki Niinistö.
„Ma beszéltem Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral. A NATO készen áll segítséget nyújtani a vizsgálatban” – tette hozzá a finn elnök.
A finn kormány tájékoztatása szerint károk keletkeztek nemcsak magán a gázvezetéken, de a párhuzamosan futó telekommunikációs kábelen is, amelyek összekötik a két NATO-tagországot.
A Gasgrid finn gázszolgáltató szerint hónapokat vagy akár még több időt is igénybe vehetnek a helyreállítási munkálatok.
Petteri Orpo finn miniszterelnök sajtókonferenciát hívott össze a nap folyamán.
A finn és az észt üzemeltetők vasárnap szokatlan nyomáscsökkenést észleltek a Balticconnector gázvezetéken, és felmerült a gyanú, hogy szivárgás állhat fenn, és emiatt a vezetéket ideiglenesen lezárták.
„Túl korai még következtetéseket levonni, hogy ki, vagy mi okozhatta a kárt” – hangsúlyozta Orpo, hozzátéve, hogy a földgáz mindössze 5 százalékát teszi ki Finnország energiaellátásának.
„A gázvezetéken tapasztalt nyomáscsökkenés nagyon gyors volt, ami arra utal, hogy nem kis lék keletkezhetett. Ennek okát azonban továbbra sem sikerült tisztázni” – mondta a balti állam egyik névtelenséget kérő energetikai tisztségviselője.
Az érintett, 77 kilométer hosszú gázvezeték a Balti-tenger alatt 2020 eleje óta köti össze a finnországi Inkoo LNG-terminált Paldiski észt kikötővárossal.
Tavaly szeptemberben az Oroszországot Németországgal a Balti-tenger alatt összekötő Északi Áramlat és az Északi Áramlat-2 gázvezetéken történtek robbanások, Svédország és Dánia gazdasági övezetében. Akkor négy helyen észleltek gázszivárgást. A vizsgálatok azt már megállapították, hogy szándékos merénylet történt, de felelőst mind ez idáig nem neveztek meg.
For the first time Sweden and Danmark has synchronized an interception mission with fighter jets. Two JAS 39 and two F-16 under national control. Thursday just after 1 pm. Followed a RuAF IL-20 Coot-A in intl airspace. https://t.co/0EUKco50CH#Gripen Photos: Forsvaret / SvFM pic.twitter.com/frQZWXPehr
A powerful explosion in Ivano-Frankivsk region of Ukraine. According to preliminary data, the incident may have occurred at an oil depot or gas pipeline. Its cause is still unknown. pic.twitter.com/eCkIIbRIRU
— Nanayakkarapathirage Martin Perera (@hotakasudzuki) September 30, 2023
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9

A Zaporizzsjai Atomerőmű 4-es egységénél szivárogni kezdett a hűtővíz – közölte az ukrán Enerhoatom nevű vállalat.
Hangsúlyozták, radioaktív anyag nem jutott a környezetbe, a szivárgás miatt azonban az eddigi „forró leállásból” „hideg leállás” üzemmódba kellett helyezni az egységet. Az Enerhoatom szerint mindezt az okozta, hogy az oroszok nem megfelelően, „inkompetens” módon jártak el az erőműben.
A közlemény végén arra is figyelmeztettek, hogy ebből akár atomkatasztrófa is lehet, amennyiben az erőmű jog szerinti kezelője (vagyis maga az Enerhoatom) nem kapja vissza annak felügyeletét.
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
A drone hit and severely damaged an official vehicle of the IAEA on the road to Ukraine's Zaporizhzhya Nuclear Power Plant today, in what @RafaelMGrossi condemned as an "unacceptable" attack on Agency staff working to prevent a nuclear accident during the military conflict. pic.twitter.com/XsqImDjISF
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) December 10, 2024
A PERN lengyel olajvezeték-üzemeltető szombat este szivárgást észlelt az Oroszországból Európába olajat szállító Druzsba egyik vezetékében, és leállította az olaj továbbítását – közölte a vállalat.
A szivárgást a közép-lengyelországi Chodecz közelében észlelték a Druzsba nyugati szakaszának két vezetékének egyikén, amelyen keresztül a nyersolaj Németországba jut – közölte a PERN. A második vezeték változatlanul működik, és a helyi lakosok egészségét nem fenyegeti veszély, hozzátéve, hogy a vállalat vizsgálja az incidens okát.
A lengyel finomítók ellátását nem befolyásolták a történtek.
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
„A PERN elkezdte az előkészítő munkálatokat a vezeték megjavítására” – tette közzé a PERN vasárnap reggel az X üzenetküldő platformon, korábbi nevén a Twitteren.
„A PERN infrastruktúrájának más elemei normál üzemmódban működnek” – áll a vállalat közleményében. A tűzoltók és a PERN mentőszolgálatai az incidens helyszínén vannak, biztosítják a területet.
A lengyel olajimport mintegy 10 százaléka érkezik Oroszországból, az erről szóló PKN Orlen – Tatnyefty szerződés 2024-ben jár le.
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
W Chrcynnie doszło do katastrofy samolotu cessna. Służby informują o ofiarach śmiertelnych i rannych. O możliwych przyczynach tragedii mówił na antenie @tvn24 ekspert lotniczy Grzegorz Brychczyński.https://t.co/OFG5z1PzFh
Border Guard officers, working with @CBSPolicji and @KAS_GOV_PL secured nearly 4⃣4⃣0⃣kg of cocaine with a black market value of around PLN 1⃣8⃣0⃣million in the port of Gdynia‼️
This morning, unknown persons damaged Ukrainian agricultural products at the Dorohusk (Poland) railway station. Three grain trucks with rapeseed were opened. This is a transit cargo heading to Germany (Hamburg).
According to the Polish Armed Forces, a MQ-9 “Reaper” Surveillance Drone with the U.S. Air Force suffered a Total Contact Loss after launching from the 12th Unmanned Aerial Vehicles Base near the Town of Mirosławiec in Northwestern Poland on a Routine Training Mission; after… pic.twitter.com/xdO9tmg60E
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
Ze zavaleného polského dolu Rydultowy se podařilo vysvobodit 41 horníků. Ti byli po silném otřesu od ranních hodin uvěznění pod zemí. Patnáct z nich záchranáři rozvezli do přilehlých nemocnic. Se dvěma dalšími se ale stále nepodařilo navázat kontakt. pic.twitter.com/fTMzMhlqTR
❗️ A UAV probably crashed into Polish territory during the Russian attack on Ukraine
During the massive Russian attack on Ukraine, which took place on the morning of August 26, a yet unidentified object entered Polish airspace and apparently landed on Polish territory. This was… pic.twitter.com/74F820ArAo
Strażacy zgasili pożar w laboratorium wynajętym firmie zewnętrznej przez Narodowe Centrum Badań Jądrowych. Dwie osoby poszkodowane, przekazane ratownikom. Pożar w znaczonej odległości od reaktora Maria.#NCBJ@RMF24plpic.twitter.com/JDuGVDw2s6
A víz tríciumot tartalmaz, amely az atomerőművek működésének gyakori mellékterméke.
Radioaktív víz szivárgott ki a Minneapolistól 56 kilométerre fekvő Monticello atomerőmű két épülete közötti csőből, folyamatban van a szivárgás felszámolása – írja a BBC.
A szivárgást először november végén fedezték fel, de az állami hatóságok csak csütörtökön értesítették a nyilvánosságot. Az erőművet üzemeltető Xcel Energy vállalat közölte, hogy a szivárgást „a helyszínen teljesen megfékezték, és az a létesítményen kívülre nem került ki”.
A víz tríciumot tartalmaz, amely az atomerőművek működésének gyakori mellékterméke.
A hatóságok figyelemmel kísérik a minnesotai atomerőműből szivárgott 1,5 millió liter radioaktív víz eltakarítását, azonban állami tisztviselők szerint nincs közvetlen közegészségügyi vagy környezeti kockázat, és a szennyezés nem érte el a Mississippi folyót sem.
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
Lengyelországban szivárgást fedeztek fel a Barátság kőolajvezeték egyik vezetékén, amely Németországba szállítja az olajat, a károsodás oka egyelőre ismeretlen – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál a PERN lengyel szolgáltatóra hivatkozva.
A jelentés szerint a szivárgást a Barátság kőolajvezetéken október 11-én este fedezték fel. A meghibásodás helye Plocktól mintegy 70 kilométerre van. A Németországba kőolajat szállító vezeték sérült meg. A Barátság kőolajvezeték másik ága változatlanul működik tovább.
A Barátság üzemeltetőjének állítása szerint a kőolajvezeték nyomáscsökkenésének okai továbbra sem ismertek. A helyszínen dolgoznak a katasztrófaelhárítók.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a Barátság kőolajvezeték a fő útvonal, amelyen a kőolajat Németországba szállítják.
A kiadvány arra is emlékeztetett, hogy a közelmúltban három helyen történt meghibásodás az Északi Áramlat-1 és az Északi Áramlat-2 gázvezetékeken. Egyes európai országok szerint a gázömlés oka szabotázs lehetett.
#Scramble, another immediate take-off for the #ItalianAirForce#Eurofighters engaged in Air Policing activities in Poland to intercept 4 Russian fighters after they had entered first Polish then Swedish airspace, before being forced to return to Kaliningrad airspace pic.twitter.com/Piy7YUIE2g
Meanwhile in Poland: ecological disaster on the Oder River. Thousands of dead fish, dead beavers...Allegedly, the cause is a highly poisonous solvent. Although the poisoning began a few days ago, there is no information about its source. The Gov doesn't give a damn.#Oder#Riverpic.twitter.com/LEID4D8ZFi
Jajcarz, który trzema jajkami obrzucił kolumnę Jarosława Kaczyńskiego w Gnieźnie, dostał za to 100 zł mandat od policji. Wychodzi 33 zł 33 gr za jedno jajko?! Straszna inflacja w tym Gnieźnie! pic.twitter.com/yNhUep7bG5
Zgorzelec, ul. Daszyńskiego - wybuch na stacji paliw. Do wybuchu doszło w trakcie prowadzonych czynności, po zakończonych działaniach konserwacyjnych, w pustym zbiorniku podziemnym na benzynę.
Zarzuty podpalenia usłyszał 35-latek, który w Radłowie (woj. małopolskie) koło Tarnowa miał podpalić karetkę, która następnego dnia rano miała jechać w konwoju humanitarnym do Ukrainy.https://t.co/XYSX1vpJ1P
W Chrcynnie doszło do katastrofy samolotu cessna. Służby informują o ofiarach śmiertelnych i rannych. O możliwych przyczynach tragedii mówił na antenie @tvn24 ekspert lotniczy Grzegorz Brychczyński.https://t.co/OFG5z1PzFh
Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
Border Guard officers, working with @CBSPolicji and @KAS_GOV_PL secured nearly 4⃣4⃣0⃣kg of cocaine with a black market value of around PLN 1⃣8⃣0⃣million in the port of Gdynia‼️
According to the Polish Armed Forces, a MQ-9 “Reaper” Surveillance Drone with the U.S. Air Force suffered a Total Contact Loss after launching from the 12th Unmanned Aerial Vehicles Base near the Town of Mirosławiec in Northwestern Poland on a Routine Training Mission; after… pic.twitter.com/xdO9tmg60E
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
Ze zavaleného polského dolu Rydultowy se podařilo vysvobodit 41 horníků. Ti byli po silném otřesu od ranních hodin uvěznění pod zemí. Patnáct z nich záchranáři rozvezli do přilehlých nemocnic. Se dvěma dalšími se ale stále nepodařilo navázat kontakt. pic.twitter.com/fTMzMhlqTR
❗️ A UAV probably crashed into Polish territory during the Russian attack on Ukraine
During the massive Russian attack on Ukraine, which took place on the morning of August 26, a yet unidentified object entered Polish airspace and apparently landed on Polish territory. This was… pic.twitter.com/74F820ArAo
Strażacy zgasili pożar w laboratorium wynajętym firmie zewnętrznej przez Narodowe Centrum Badań Jądrowych. Dwie osoby poszkodowane, przekazane ratownikom. Pożar w znaczonej odległości od reaktora Maria.#NCBJ@RMF24plpic.twitter.com/JDuGVDw2s6
❗️Uwaga, w związku z kolejnym atakiem Federacji Rosyjskiej wykonującej uderzenia z użyciem rakiet manewrujących, pocisków balistycznych i bezzałogowych statków powietrznych na obiekty znajdujące się między innymi na zachodzie Ukrainy, rozpoczęło się operowanie wojskowego… pic.twitter.com/OEvUjNCNhC
Hatalmas olajszőnyeg keletkezett a dél-kaliforniai partvidéken egy tengeralatti olajvezeték szivárgása miatt – közölték vasárnap az amerikai hatóságok.
A tájékoztatás szerint több mint 572 ezer liter olaj szivárgott a Csendes-óceánba. A szennyezés miatt le kellett zárni a Los Angelestől délre található Huntington Beach településének strandjait.
Katrina Foley, Orange megye vezető tisztségviselője a Twitteren partra mosott halott madarakról és halakról számolt be. Az olaj szombaton ömlött ki egy vezetékből, amely több kilométerre található a partvonaltól. A térségben több tengeri olajfúrótorony is található.
„Mindennek visszafordíthatatlan hatása van a környezetre” – hangsúlyozta Foley. Mint írta, az olajszennyezésnek az Elly olajfúrótoronyhoz van köze. Hozzátette, hogy a szennyeződés Huntington Beach mólójától egészen Newport Beach településig húzódik a mind a szörfösök, mind a napozók körében közkedvelt partszakaszon.
Foley közölte azt is, hogy az olaj beszivárgott a Talbert lápvidékre is, jelentős károkat okozva a környezetvédelmi területen
Az amerikai parti őrség szerint az olajszőnyeg harminchárom négyzetkilométernyi területet borít.
A hatóságok önkéntesek közreműködésével próbálják megakadályozni, hogy a szennyeződés tovább hatoljon a lápvidékre, illetve a Bolsa Chica ökológiai rezervátumba.
A szivárgást időközben megszüntették, de további javítási munkálatokra lesz szükség a vezetéken.
A 70-seater bus and a mini truck collides and catches fire at the Dschang cliff in the early hours of the morning leaving 14 dead, 38 others removed and rushed to the hospital in Dschang. The numbers may increase as the rescue team continues with their rescue mission#Cameroonpic.twitter.com/FYMlBJb55e
??? ????????? ???????? ????? ???? ???? ???????? ??? ?? ????? ?? #??????? Ce matin à 4h, un bus de Menoua Voyage venant de #Douala entre en collision avec un camion. Nous y reviendrons #Camerounpic.twitter.com/x6kDW1anAv
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
Kína egyelőre tagadja azt az értesülést, hogy egy francia vállalat szerint szivárgást észleltek a kínai Tajsan atomerőműnél. A történteket az amerikaiak is vizsgálják.
A Tajsan atomerőmű részben a francia Framatome tulajdonában áll, ők küldtek figyelmeztetést az amerikaiaknak a szivárgásról. A levél szerint a kínai hatóságok az atomerőmű környékén már a sugárzással kapcsolatban elfogadható határértéket is megemelték annak érdekében, hogy ne kelljen bezárni a létesítményt.
Az amerikai kormány képviselője a CNN-nek még azt nyilatkozta, hogy még ha igaz is az értesülés, a szivárgás egyelőre nem olyan mértékű, hogy „válságról” lehessen beszélni.
Egyesek szerint meglepő, hogy egy külföldi vállalat az amerikai kormányzathoz fordul segítségért egy ilyen ügyben, de a CNN-nek nyilatkozó atomenergetika-kutató, Cheryl Rofer érthetőnek nevezte ezt annak fényében, hogy az amerikaiaknak több erőforrásuk van a kérdés vizsgálatához. A CNN-nek nyilatkozó bennfentes források szerint az amerikaiak egyedül a Framatome megkeresésére reagálva folytak bele az ügybe.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács az előző héten több ülést is tartott a szivárgás kérdésében, eközben pedig az amerikaiak felvették a kapcsolatot a francia és a kínai kormánnyal is. Egyelőre nem fejtették ki, hogy mire jutottak a kérdésben, de hangsúlyozták, hogy ha komoly veszélyről lenne szó, akkor mindezt – az erre vonatkozó nemzetközi előírásoknak megfelelve – már nyilvánosságra hozták volna.
Az erőmű honlapján vasárnap este publikáltak egy közleményt, amelyben azt írták, hogy mind az erőműben, mind annak környékén „normális” értékeket észleltek.
A Tajsan atomerőmű építését 2009-ben kezdték meg a kínaiak a franciákkal közösen. Az erőmű első blokkját 2018-ban, a másodikat pedig 2019-ben helyezték üzembe.
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
Szivárog a levegő a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) – írja a Ria Novosztyira. Az űrállomáson jelenleg 3 orosz és 1 amerikai asztronauta tartózkodik.
Az ISS-en tartózkodó űrhajósoknak pénteken át kellett költöznie három napra az orosz részbe, majd ezt követően lezárják a NASA blokkját. A cikk szerint a levegő nyomásával próbálják felderíteni, hol lehet a szivárgás. Arra gyanakodnak, hogy egy vagy több apró repedésen keresztül szivárog a levegő, a sérüléseket pici meteor vagy űrszemét okozhatta.