Az egyik gyanúsított fogva tartását tizennégy nappal meghosszabbították, míg egy másikat házi őrizetbe helyezték elektronikus karkötővel.
Két 17 éves tinédzsert tartóztattak le Hollandiában az oroszok javára való kémkedés gyanújával, akik akár 8 év börtönbüntetésre is számíthatnak, számolt be a De Telegraaf lap.
Az egyik tinédzser apja elmondása szerint hackertámadásokkal gyanúsítják őket.
Állítólag egy speciális eszközzel vagy alkalmazással – egy Wi-Fi- snifferrel haladtak el az Europol, az Eurojust és a kanadai nagykövetség épületei mellett, amely a közeli hálózatokat figyel meg vagy adatokat fog el. Megjegyezték, hogy egy oroszbarát hacker Telegramon keresztül vette fel a kapcsolatot a tinédzserekkel.
Az egyik kamaszfiú apja elmondta, hogy fia lelkes játékos, ismeri a számítógépeket, de nem problémás tinédzser. A fiú középiskolás, gyeplabdázik és egy szupermarketben dolgozik.
Csütörtökön a bíróság úgy döntött, hogy az egyik gyanúsított fogva tartását további tizennégy nappal meghosszabbítja, míg a másik fiút elektronikus karkötő alkalmazásával házi őrizetbe helyezték.
Mint ismeretes, májusban Hollandia szigorított a jogszabályokon, és most például az Europol zárt Wi-Fi hálózatába való behatolási kísérletek külföldi állam javára elkövetett „kémkedésnek” minősülhetnek – ezen cikkely értelmében akár nyolc év börtönbüntetés is várhat rájuk. Az újság Bart Schurman kutatóra hivatkozva, aki az orosz beavatkozást és szabotázskísérleteket tanulmányozza Európában, azt írta, hogy a kamaszok „digitális kémkedés” gyanújával történő őrizetbe vétele egyedülálló eset Hollandiában.
"Wij willen ons Nederland terug". Zo liepen grote groepen in het zwart geklede jongens vanochtend al provocerend door #DenHaag. De sfeer was niet fijn. Dit gaat mis zeiden we. En inderdaad #demonstratie#malieveld loopt uit de klauwen. Dit Nederland wil ik helemaal niet #elsfest! pic.twitter.com/O2JheI3wxV
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
Két fiatalkorú holttestét találták meg szerdán késszúrásokkal a testükön a Vinnica megyei Sarhorod városban, rendőrség elfogott egy személyt, akinek köze lehet a bűncselekményhez – számolt be az rbc.ua hírportál a Vinnica megyei rendőrség közlésére hivatkozva.
A rendőrség azt jelentette, hogy ma reggel egy helyi lakostól bejelentés érkezett, miszerint késszúrásokkal teli két holttestet fedezett fel a zsmerinkai járási Sarhorodban. Később világossá vált, hogy az áldozatok a sarhorodi iskola 10. és 11. osztályos diákjai voltak.
Az elkövetőt, akinek köze lehet a tinédzserek halálához, őrizetbe vették. Egy nyomozó- és operatív csoport dolgozik a helyszínen. A tragédia minden körülményét tisztázzák.
Büntetőeljárást indítottak a büntetőtörvénykönyv 115. cikkelye alapján.
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
Tizenéveseket vettek őrizetbe Kijevben, akik katonai járműveket gyújtottak fel könnyű pénzszerzés céljából, akár nyolc év börtönbüntetést is kaphatnak – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a kijevi rendőrség sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a nyomozás megállapította, hogy a két fiatalkorú vállalta egy orosz kurátor utasításának végrehajtását, aki a Telegramon keresztül vette fel velük a kapcsolatot. A hírek szerint 1500 dolláros fizetséget ígért nekik egy ukrán katona autójának felgyújtásáért. A tinédzserek gyúlékony keveréket vásároltak, és éjszaka felgyújtották a terepjárót, a bűncselekményt pedig videóra vették a jelentéshez. Ennek következtében az autó motortere és belseje megrongálódott.
A gyanúsítottaktól lefoglalták a felforgató tevékenységekre utaló bizonyítékokat tartalmazó mobiltelefonokat. A kurátor soha nem küldte el nekik az ígért pénzt. A tinédzserek akár nyolc év börtönbüntetést is kaphatnak.
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
Oroszország a Telegramon keresztül toboroz ukrán tinédzsereket, „könnyű kereset” ígéretével, a gyerekeket katonai koordináták megadására, tárgyak felgyújtására és robbanóanyagok elhelyezésére kényszerítik – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál a Financial Tiimes című brit kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint az orosz FSZB aktívan vet be ukrán tinédzsereket az Ukrajna elleni háborúban. A brit újság szerint a gyerekeket üzenetküldő programokon keresztül csalják lépre, pénzjutalom felajánlásával „egyszerű munkáért” – katonai felszerelések fényképezéséért, koordináták küldéséért vagy gyújtogatásért.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) őrizetbe vett egy 16 éves fiút, aki adatokat gyűjtött az ukrán állásokról Dnyiproban. Könnyen beolvadt a tömegbe, de a telefonjában olyan fotók és helyszínadatok voltak, amelyeknek az orosz hadsereg asztalán kellett volna lenniük. A tinédzsert a Telegramon keresztül szervezték be. Utasításokat és koordinátákat küldtek neki, amelyek orosz csapások célpontjaivá válhattak.
Az SZBU szerint csak az elmúlt évben több mint 700 kémkedésben és szabotázsban érintett személyt vettek őrizetbe. Közülük több mint 170 kiskorút. A mechanizmus a következő: az oroszok levelet küldenek a messengeren, felajánlva, hogy „plusz pénzt kereshetnek”. A feladat fénykép készítése, egy transzformátor fegyújtása vagy egy táska átdobása. 100 és 1000 dollár közötti összeget fizetnek. Néha mindezt „vetélkedőnek” álcázzák, ahol a „nyertesnek” díjat ígérnek.
Az egyik ilyen eset egy harkivi robbantás, amikor egy 19 éves lány felrobbantott a hadseregnek adományozott elektromos robogót. Egy katona meghalt. Egy újabb tragédia történt Ivano-Frankivszkban. Ott két fiút, egy 15 és egy 17 évest szerveztek be egy terrortámadás végrehajtására. Egyikük meghalt a robbantásban – az SZBU szerint a bombát távirányítással robbantották fel.
A közelmúltban az SZBU leleplezett egy új taktikát: orosz ügynökök ukrán tisztviselőknek adták ki magukat, és tinédzsereket kényszerítettek „feladatok” végrehajtására – gyakran nyomás vagy zsarolás hatására.
A görögországi Iraklionban, Kréta szigetén a hatóságok három tinédzsert tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy húsvét előtt robbantásokat próbáltak elkövetni. Az esetről a görög ERT számolt be.
A letartóztatottak két testvér, akik 16 és 17,5 évesek, és egy 18 éves barátjuk. A rendőrség információi szerint a fiatalok házilag készített, gyújtófolyadékkal töltött palackokat és petárdákat szerettek volna robbantani egy templom közelében.
A tinédzsereket ellenőrzés céljából állították meg, miközben autóval tartottak — valószínűleg arra a helyszínre, ahol a robbantást akarták elkövetni. Az autóban a hatóságok nyolc palackot találtak, amelyek műanyag vizes palackokból készültek, benzinnel töltve. Minden palackhoz nagy petárdákat erősítettek, ragasztószalaggal rögzítve. Emellett a fiataloknál 22 különféle típusú petárdát találtak.
A rendőrség robbanóanyagokkal, tűzijátékokkal és petárdákkal kapcsolatos törvénysértéssel vádolja a letartóztatottakat.
Emellett letartóztatták a két kiskorú fiú apját, aki 44 éves. A férfit a gyerekek felügyeletének elmulasztásával vádolják. A nyomozás folyamatban van.
A bomb exploded near the Athens office of Greece’s Hellenic Railway company after a warning call claimed it would detonate in 40 minutes. No injuries reported. Investigation ongoing — AP. pic.twitter.com/4eqCgaZref
Automašīnas sprādzienā Maskavas apgabala Balašihā miris Krievijas Ģenerālštāba Galvenās operatīvās direkcijas vadītāja vietnieks ģenerālis Jaroslavs Moskaļiks. pic.twitter.com/7MiNHU7EwQ
18-jähriger Vorzeigeschüler mit ägyptischen Wurzeln soll Hang zu Bombenbau gehabt haben. Ermittler verhafteten den Burschen in einem türkischen Buchladen ... https://t.co/rXK2fNq2Sjpic.twitter.com/JXEtX9QWcp
VIDEO | Visuals from Sree Lairai Devi temple in Shirgao village where a stampede broke out during a temple festival in North Goa in the wee hours of Saturday.
Az internetes megfigyelés során a rendőrség videót talált egy verekedésről, amely két fiú között zajlott. A rendőrök gyorsan intézkedtek, és megállapították, hogy az eset Nagykopányon történt.
A verekedésben részt vevő személyeket a fiatalkorúak ügyeivel foglalkozó rendőrök rövid időn belül azonosították. Mint kiderült, egy 18 éves fiatal és egy 13 éves helybéli fiú között alakult ki konfliktus, amely során a fiatalabb fiú többször fejbe ütötte a 18 évest.
Az ügyben a rendőrség szándékos könnyű testi sértés gyanújával indított eljárást.
[type] => post [excerpt] => Az internetes megfigyelés során a rendőrség videót talált egy verekedésről, amely két fiú között zajlott. A rendőrök gyorsan intézkedtek, és megállapították, hogy az eset Nagykopányon történt. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1744539000 [modified] => 1744503503 ) [title] => Tizenévesek verekedéséről készült videót találtak az interneten – a nagyszőlősi rendőrség büntetőeljárást indított [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=201177&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 201177 [uk] => 201089 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 201088 [image] => Array ( [id] => 201088 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/110420251744378991.png [original_lng] => 233769 [original_w] => 610 [original_h] => 380 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/110420251744378991-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/110420251744378991-300x187.png [width] => 300 [height] => 187 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/110420251744378991.png [width] => 610 [height] => 380 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/110420251744378991.png [width] => 610 [height] => 380 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/110420251744378991.png [width] => 610 [height] => 380 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/110420251744378991.png [width] => 610 [height] => 380 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/110420251744378991.png [width] => 610 [height] => 380 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1744492708:5 [_thumbnail_id] => 201088 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2125 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_f7093dfbe40fd19dd6a2c4543d55251c] =>
Watch moment drunken passengers brawl on Jet2 flight to Leeds as one tries to ‘bite the other’s neck & gouge eyes out’ pic.twitter.com/0QkY8vrK6y
Franciaországban több család pert indít a TikTok ellen tinédzserek öngyilkossága miatt, amelyek szerintük összefügghetnek a videómegosztón terjedő, általuk károsnak ítélt tartalmaival – írta csütörtökön az AP amerikai hírügynökség.
Az egyik szülő, Stéphanie Mistre elmondta, hogy évekkel ezelőtt világa a másodperc töredéke alatt omlott össze abban a pillanatban, amikor hálószobájában élettelenül találta 15 éves lányát, Marie-t. Mistre számára az a 2021 szeptemberi nap jelentette a TikTok kínai tulajdonú videómegosztó alkalmazás elleni harc kezdetét, mert szerinte az app sodorta a lányát kétségbeesésbe és végül öngyilkosságba.
Lánya halála után a telefonját átkutatva öngyilkossági módszereket népszerűsítő videókat, útmutatókat és olyan kommenteket fedezett fel, amelyek a felhasználókat az öngyilkosság puszta kísérletein túlmutató lépésekre bátorították. Azt mondta, hogy a TikTok algoritmusa többször is ilyen tartalmakat tálalt lányának.
Ez agymosás volt – mondta Mistre.
Most Mistre és hat másik család beperelte a TikTok franciaországi leányvállalatát, azzal vádolva a platformot, hogy nem moderálta a káros tartalmakat, és életveszélyes anyagoknak tette ki a gyerekeket. A hét család közül kettőnél gyerek halt meg.
A perrel kapcsolatban a TikTok azt mondta, hogy az irányelvei tiltják az öngyilkosság népszerűsítését, és hogy világszerte 40 ezer szakembert foglalkoztat – köztük több száz francia nyelvű moderátort –, akik eltávolítják a veszélyes posztokat.
A vállalat azt is elmondta, hogy az öngyilkossággal kapcsolatos videókat kereső felhasználókat mentálhigiénés szolgáltatásokhoz irányítja.
Stéphanie Mistre azt is állította, hogy lányát többször zaklatták az iskolában és az interneten. Az 51 éves anya és férje a per mellett Marie öt osztálytársa és korábbi középiskolája ellen is feljelentést tett. Mistre mindenekelőtt a TikTokot hibáztatja, mondván, hogy az applikációt egy empatikus és érzékeny tinédzser kezébe adni, aki nem tudja, mi a valós és mi nem, olyan, mint egy időzített bomba.
Laure Boutron-Marmion ügyvéd, aki a TikTokot beperelő családot képviseli, azt mondta, hogy ügyük kiterjedt bizonyítékokon alapul.
A vállalat nem bújhat többé az állítás mögé, hogy ez nem az ő felelősségük, mert nem ők készítik a tartalmat – mondta Boutron-Marmion.
A perben azt állítják, hogy a TikTok algoritmusát úgy tervezték, hogy a profit érdekében a kiszolgáltatott felhasználókat a kétségbeesés körforgásába ejtse, ezért kártérítést kérnek a családoknak. A stratégiájuk alattomos – mondta Mistre.
Depresszív tartalmakkal foglyul ejtik a gyerekeket, hogy a platformon tartsák őket, és jövedelmező termékekké alakítsák őket.
South Korea - Man Sets Himself on Fire Near Anti-Graft Office
A man died after self-immolating near South Korea's anti-corruption office amid protests over President Yoon Suk Yeol's interrogation on insurrection charges. He was hospitalized but succumbed to his injuries. pic.twitter.com/08epLrqctt
The driver of the Tesla Cybertruck that exploded on New Year's Day outside the Trump International Las Vegas Hotel "used ChatGPT to plan out his attack," according to authorities. https://t.co/c6r7MeVAeWpic.twitter.com/9hsnn2N364
A rendőrség két tizenéves gyereket letartóztatott egy angliai tűzeset kapcsán. 50 tűzoltó vett részt az oltásban és többeket evakuálni kellett.
Hétfő este hatalmas tűz pusztított a Debenhams áruházban, Canterbury városközpontjában. Az oltáshoz mintegy 50 tűzoltó, nyolc tűzoltóautó és két magasból mentő jármű vonult ki a helyszínre. A közeli utcákat lezárták a hatóság szakemeberei és a közeli kilenc lakásból 30 embert evakuáltak.
A helyi rendőrség szerdán bejelentette, hogy letartóztattak egy 12 éves lányt az ügy kapcsán, aki óvadék ellenében szabadlábon védekezhet.
Az ügyben két 15 éves fiút is kihallgattak, de egyiküket később vádemelés nélkül szabadon elengedték. A hatóságok továbbra is szemtanúk jelentkezését várják, és köszönetet mondtak azoknak, akik eddig segítettek az ügy felderítésében – írja a The Sun.
An explosion occurred at a military plant of the German company Rheinmetall in Spain
As a result of the explosion at the warehouse of the defense enterprise, six workers were injured and taken to the hospital with burns. The fire covered an area of approximately 2,000 square… pic.twitter.com/DWNGsaOgHa
Fire in a nightclub Pulse in Kočani, North Macedonia Local news are reporting more than 1500 people were at the club when the fire started, atleast 50 casualities and many injured. #fire#pozarpic.twitter.com/MO2mR9uCYu
Terror in Hebei: 20 Lives Lost as Fire Devours Nursing Home in Nighttime Catastrophe.
CHENGDE, China – A horrifying scene unfolded late Tuesday night when a relentless fire surged through a nursing home in Longhua County, Hebei Province, claiming the lives of 20 elderly… pic.twitter.com/SWptjVPHDp
Twenty people died in a fire at a nursing home in Longhua county in China's Hebei province, with 19 others being sent to hospital for examination, local authorities said today. The cause of the fire is still under investigation. pic.twitter.com/VHzihVn7ly
🚨#BREAKING: A major forest fire has broken out in parts of southern New Jersey, prompting evacuations as the blaze threatens nearby homes and buildings
🔥 Incendio en el polígono La Red de Alcalá de Guadaíra | La Agencia de Emergencias de Andalucía recomienda a quienes viven o trabajan cerca que cierren puertas y ventanas. ➡️ https://t.co/Cd3yvpAD6S ✍🏻 Fernando Pérez Ávila 📹 A.Pizarro/R. del Barrio https://t.co/Cd3yvpAD6Spic.twitter.com/CNRUidITDx
Footage showing firefighting ships with the Japanese Coast Guard fighting a fire onboard the San Antonio-Class Amphibious Transport Dock, USS New Orleans (LPD-18), off the coast of Okinawa, Japan. pic.twitter.com/czcUFgvSO8
🔥 У Ростові після серії потужних вибухів спалахнула велика пожежа
Російські пабліки повідомляють про займання на лівому березі Дону, неподалік «Ростов Арени». Місцеві у коментарях пишуть, що перед цим чули вибухи. Раніше в місті оголосили загрозу атаки дронів pic.twitter.com/oGbPCVB8RF
❗️🇺🇲 - On Thursday night, October 2, 2025, a massive explosion followed by a fire erupted at the Chevron refinery in El Segundo, California, producing large flames and thick smoke visible across the South Bay area.
Incendio devora varios rascacielos residenciales en Hong Kong
Según informes, 4 personas, incluido un bombero, han muerto y al menos otras tres resultaron heridas. Un feroz incendio arrasó este miércoles varios edificios de un complejo residencial del distrito de Tai Po. pic.twitter.com/6DEKpQ8LaB
Incendio devora varios rascacielos residenciales en Hong Kong
Según informes, 4 personas, incluido un bombero, han muerto y al menos otras tres resultaron heridas. Un feroz incendio arrasó este miércoles varios edificios de un complejo residencial del distrito de Tai Po. pic.twitter.com/b22m8l0jIb
A warehouse has burst into flames in Southall, West London, and around 150 firefighters and 25 fire engines are tackling it. They declared it a major incident.
BREAKING: London Fire Brigade says 25 fire engines and 150 firefighters are responding to a blaze at a warehouse in Southall, West London.https://t.co/m0zM0N5kcf
Letartóztattak három svédet, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tinédzsereket toboroztak a közösségi médiában bűncselekmények elkövetésére Svédországban – közölte az Europol és a svéd ügyészség.
„A letartóztatás a svéd, dán és spanyol hatóságok, valamint az Europol és az Eurojust együttműködésének eredményeként történt” – áll az ügyészség közleményében.
Ugyanezen forrás szerint gyilkossági kísérlettel és fegyveres bűncselekményekkel gyanúsítják őket a 2024 nyarán Koppenhágában (Dánia), Malmöben és Kistben (Svédországban) történt esetekkel kapcsolatban, ahol fiatalokat toboroztak „súlyos bűnözésre”.
Az Europol szerint a három letartóztatott egy „bûnügyi cellát” vezetett az interneten. Közösségi médiájukon „gyilkossági szerződéseket” tettek közzé, amelyek a svédországi „sebezhető” kiskorúakat célozták meg.
„Online csatornájukat bezárták, és a nyomozók más, a hálózatban érintett személyeket keresnek” – közölte az Europol.
Svédország évek óta küzd a kábítószer-kereskedelem irányításáért küzdő bandák
Franz Hofer, the mayor of Kirchberg ob der Donau, a village with around 1,000 residents in Upper Austria, was shot dead this morning. The suspect is currently on the run; the motive remains unclear. https://t.co/A8bpLdIRrK
Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
Hemskt att de kan ha en rättighet att kunna bestämma över någon annans liv! Att skicka ut en 18 åring i ett främmande land? De förstår inte att Ukraina är i krig och kriget kommer att pågå några år till! Blir så ledsen att man ska behöva lämna hela sin familj och hela sitt liv över att någon individ bestämmer att man inte är tillräckligt ”svensk”. Ska liksom ta stundenten till sommaren och sedan börja jobba inom vården direkt efter studenten + det är just där det är brist på personal också! Helt sjukt hur snabbt livet kan vändas upp och ner! #xyzbca#fyp#foryoupage#foryou#migrationssverket#sjuktsorligt#utvisad
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Las autoridades en Londres confirmaron la identidad del hombre que mató a un niño de 14 años con una espada samurái. Se trata de Marcus Aurélio Arduini Monzo, de nacionalidad española y brasileña https://t.co/RZv30oQA3Wpic.twitter.com/Tzi5linTzx
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
Az Egyesült Királyságban megkéseltek egy 13 éves lányt, akinek állapota kritikus, de stabil. Egy forgalmas út mellett találtak rá megkéselve Kelet-Yorkshire-ben, akkor már életveszélyes állapotban volt.
6 óra 50 perc körül bukkantak a lányra az A63-as út mellett Hessle-ben. A nyakán, a hasán, a mellkasán és a hátán voltak szúrt sebek, illetve zúzódások. A hatóságok négy fiút és két lányt tartóztattak le gyilkossági kísérlet gyanújával.
A BBC jelentése szerint a fiúk 14, 15, 16 és 17 évesek, addig a lányok 14 és 15 esztendősek. Nem messze a helyszíntől fogták el a gyanúsított személyeket, akik jelenleg is őrizetben vannak. Kiterjedt nyomozás zajlik az ügyben, aminek bűnösei súlyos büntetésre számíthatnak.
Ha a lány nem éli túl a támadást, a bűnösökre még súlyosabb ítélet várhat a bíróságon, függetlenül attól, hogy kiskorú személyek, mivel még nem töltötték be a 18. életévüket. Ettől még azonban mindegyik büntethető, kivétel nélkül a jelenleg hatályban lévő törvények szerint.
Franz Hofer, the mayor of Kirchberg ob der Donau, a village with around 1,000 residents in Upper Austria, was shot dead this morning. The suspect is currently on the run; the motive remains unclear. https://t.co/A8bpLdIRrK
A train conductor in Italy was seriously injured after being stabbed by two young men of North African origin on a regional train in Genoa Rivarolo, sparking a nationwide strike by railway staff unions in response to the escalating violence faced by their workers.… pic.twitter.com/gkSgmUi8BM
A 23-year-old man has stabbed five passersby in southern Austria in what police said was a random attack that left a 14-year-old dead and four others injured. https://t.co/9wiQJyIqBA
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025