Több mint negyven ember megsérült a rendfenntartó erőkkel történt összecsapásokban hétfő este a libanoni fővárosban, Bejrútban – közölte az MTI. Hét ember kórházba került. A hatóságok katonai és rendőri erőket vetettek be a rend helyreállítására.
Hétfőn ismét nagy tömeg gyűlt össze a libanoni főváros központjában. Az embereket fellelkesítette az, hogy lemondott a Haszan Diáb miniszterelnök vezette kormány a múlt kedden történt robbanás miatt. A résztvevők a főváros egyik központi terére igyekeztek, hogy bejussanak, és elfoglalják a törvényhozás épületét.
Az ellenzék vezetői ugyanis a kormány távozását követően azzal álltak elő, hogy oszlassák fel a parlamentet, és tartsanak előrehozott választásokat az országban. Azt is követelték, hogy induljon nemzetközi vizsgálat a kikötői robbanás ügyében, amelyben augusztus 4-én több mint 2700 tonna, évek óta a kikötőben tárolt ammónium-nitrát robbant fel. Legkevesebb 200 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek, és százezrek otthona vált lakhatatlanná.
Egy aktivista azt mondta, hogy a hatóságok a lehető legkönnyebb megoldást választották a miniszterelnök menesztésével, most majd új kormányt alakítanak ahelyett, hogy gyökeres reformokat hajtanának végre. Azt akarják elérni, hogy a korrupcióba süllyedt teljes politikai osztály távozzon.
A Lebanon Debate című híroldal hétfő este azt írta, a kormány távozásának egyik oka az volt, hogy a testületen belül sem volt egyetértés a nemzetközi szakértők bevonásáról a kikötői robbanás vizsgálatába. A hírportál szerint az elmúlt napokban a kormány által létrehívott különleges bizottság nem jutott semmilyen eredményre a történtek feltárásában.
Korábban Mohamed Fahmi belügyminiszter még azt mondta, nem szükséges, hogy Libanon külföldi szakértőket vonjon be a vizsgálatokba, mert a történtek kivizsgálásához elegendő a helyi nyomozói és igazságügyi szervek szakértelme.
Forrás: index
[type] => post [excerpt] => Több mint negyven ember megsérült a rendfenntartó erőkkel történt összecsapásokban hétfő este a libanoni fővárosban, Bejrútban – közölte az MTI. Hét ember kórházba került. A hatóságok katonai és rendőri erőket vetettek be a rend helyreállítására. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1597161000 [modified] => 1597151148 ) [title] => Éjjel is összecsapások voltak Bejrútban, legalább negyven ember megsebesült [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=21759&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 21759 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 21760 [image] => Array ( [id] => 21760 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bejrut-tuntetes.jpg [original_lng] => 222833 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bejrut-tuntetes-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bejrut-tuntetes-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bejrut-tuntetes-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bejrut-tuntetes-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bejrut-tuntetes.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bejrut-tuntetes.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bejrut-tuntetes.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1597140350:4 [_thumbnail_id] => 21760 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 2 [views_count] => 7487 [translation_required_done] => 1 [_oembed_11fa3ec3bfe9149910224a49467b2400] =>
Shocking to see such a massive explosion in the motherland. I'm very fortunate that my family and friends are safe and well.
Neonácikkal és a szélsőjobboldali Arany Hajnal párt szimpatizánsaival csaptak össze rendőrök az ortodox nagypénteken, miután a szélsőségesek annak ellenére akartak húsvét előtt felvonulást tartani, hogy az országban a koronavírus miatt gyülekezési tilalom van érvényben.
A rendőrség beszámolója szerint mintegy 70 ember gyűlt össze a Szent Miklós ortodox templomnál Athén egyik külvárosában Iliász Panajotárosznak, az Arany Hajnal egykori parlamenti képviselőjének felhívására, és azt követelték, hogy az egyház tartsa meg az ilyenkor szokásos körmenetet a környék utcáin.
A rendőrök megpróbálták feloszlatni a gyűlést, de a neonácik petárdákkal dobálták meg őket. A rendőrök 18 embert őrizetbe vettek. Az ortodox húsvét hagyományosan a legjelentősebb vallási ünnep Görögországban, és ilyenkor mennek a legtöbben templomba is, de az új típusú koronavírus terjedése miatt az egyházi rendezvényeket és a hagyományos családi összejöveteleket sem lehet megtartani.
A szabályszegőkre akár 300 eurós bírság szabható ki, a rendőrség pedig külön őrjáratokat indított a gyülekezési tilalom betartatása érdekében. Görögországban eddig 108 ember halt meg az új típusú koronavírus miatt.
Wildfires raging in Fokida, central #Greece. Several #Itea villagers were evacuated to the town of Delphi, according to local media. The fire has reached Eleonas of Amfissa, the vast and “oldest attested olive grove in Greece” that spreads from #Amfissa to the Gulf of Corinth. pic.twitter.com/scmIqPliLK
Demonstration in Athens, as today marks 14 years since 15-year-old Alexis Grigoropoulos was killed by police, back in 2008. This protest comes one day after #Greece police shot a 16-year-old teenager in the head. #Γρηγοροπουλος#16χρονοςpic.twitter.com/Y8kIzcuIv2
#BREAKING: Train derailment between Greek cities of Athens and Thessaloniki kills at least 16 people and leaves 85 injured, fire officials say https://t.co/Vv39WYVgdQ
#Greece: Multiple injuries caused by train collision. The collision between a freight and passenger train occurred near Tempe, some 380 kilometers north of Athens, and resulted in the derailment of several train cars.#Τέμπηhttps://t.co/Ucf9k4fNKx
The Municipality of Volos has temporarily revoked the Blue Flag status from six beaches due to environmental concerns about the presence of dead fish in the Pagasitikos Gulf. This precautionary measure is taken to ensure the safety of swimmers and maintain environmental… pic.twitter.com/Dk1N8YJGaV
A bomb exploded near the Athens office of Greece’s Hellenic Railway company after a warning call claimed it would detonate in 40 minutes. No injuries reported. Investigation ongoing — AP. pic.twitter.com/4eqCgaZref
Tömeges összetűzés volt csütörtökön Harkiv Barabasovo nevű piacán, ahol egyéni vállalkozók és egy szupermarket őrsége csapott össze egymással, a konfliktus során lövések is eldördültek, robbanások hallatszottak, és könnyfakasztó gázt is bevetettek – adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az incidens idején felgyújtottak egy reklámsort a piac bejáratánál, de a tüzet hamar eloltották. A rendőrség később lezárta a piac minden bejáratát, és megerősített járőrözésbe kezdett a körzetben.
Az összetűzésben öten megsérültek, de közülük hárman elutasították az orvosi ellátást. Két személyt végtagjaik égési sérüléseivel szállítottak kórházba. A rendőrség 20 randalírozót őrizetbe vett.
Стрілянина за місце для зарядки електромобілів за участю помічника народного депутата Куницького.Вчора, близько 20:30, на вулиці Новоолександрівська сталася стрілянина. Помічник народного депутата від «Слуги народу» Олександра Куницького - Дмитро Ніконов вистрілив у чоловіка з травматичного пістолета і поранив його в ногу. Зазначимо, що Ніконов також є директором ТОВ «Автоентерпрайз», яке займається експлуатацією зарядних станцій для автомобілів.За словами Ніконова, незнайомий йому водій припаркувався біля зарядної станції. Ніконов попрохав чоловіка переставити автомобіль на інше місце, але той повівся агресивно і вдарив Ніконова в обличчя. Захищаючись, директор «Автоентерпрайз» вихопив травматичний пістолет і вистрілив у землю, випадково поранивши опонента у палець ноги.За словами пораненого чоловіка, коли він припаркував свій автомобіль, до нього підійшов Ніконов і попрохав переставити машину на інше місце. Він відмовився. Тоді помічник нардепа став грубити, бити по його машині, а коли водій вийшов, вдарив його декілька разів і вихопив пістолет. Водій вдарив Ніконова у відповідь, намагаючись вибити пістолет з рук, але це йому не вдалося, після чого Ніконов почав стріляти і поранив його.Зауважимо, що в Україні обмежено право на володіння травматичної зброєю. Таке право мають кілька груп громадян, одна з яких – журналісти. Саме журналістський дозвіл має Дмитро Ніконов. Ми декілька разів запитали у директора «Автоентерпрайз», журналістом якого видання він є - відповіді не почули. На фотографіях, що з’явилися у мережі, вказано, що Ніконов є журналістом ТОВ «Громадська преса України». Згідно з реєстром друкованих ЗМІ, компанія видає журнал «Новини Батьківщини» - знайти сайт або публікації журналу в Інтернеті нам не вдалося.На місце події прибула депутатка Харківської міської ради від «Слуги народу», помічниця нардепа Олександра Куницького - Аліна Мустафаєва, а також інші особи. Один з чоловіків - знайомий Ніконова, намагався перешкоджати «Антикорупційному блоку» у законній журналістській діяльності, за цим фактом до поліції подана відповідна заява та відомості внесені до ЄРДР.
Monument to Soviet commander Georgy Zhukov was dismantled in #Kharkiv
The monument was dismantled by the military. The press service of the Kharkiv City Council, which has long and consistently opposed the dismantling of the monument, has not yet given any comments. pic.twitter.com/qVfHl1f9vu
At one of the impact sites in Kyiv, where Ukrainian firefighters are battling to bring a fire at a ruptured gas main under control. pic.twitter.com/yi9uuZCWXg
Breaking:Today, a Russian Kh-101 Air-Launched Cruise Missile was seen flying low over Kyiv during the ongoing missile attack. It's unclear if it hits anything on the ground.#Kharkiv Russia#UkraineRussiaWarpic.twitter.com/a0n3uI3Tst
In #Kharkiv Oblast, #Russian aerial bombs hit the territory of a civilian hospital.
38 people were evacuated, five of them were employees of the facility, and four were given first aid on the spot. The facade of the building, windows, and roof were damaged. pic.twitter.com/WBnrhi2tRd
For the entire day, Kharkiv has been under Russian terrorist strikes. The air raid in the Kharkiv region has been ongoing for more than 12 hours.
Guided aerial bombs and missiles are targeting the ordinary buildings of Kharkiv, the ordinary civilian life of the city. A… pic.twitter.com/DVLOhrq7Oq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 25, 2024
Russia has launched another brutal attack on our Kharkiv – on a construction hypermarket, on Saturday, right in the middle of the day.
As of now, it is believed that more than 200 people were in the hypermarket. All the emergency services are already on the site and providing… pic.twitter.com/9ItlGHkkEY
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 25, 2024
Today's Russian strikes on Kharkiv are yet another example of Russian madness—there is no other way to describe it. Only insane people like Putin are capable of killing and terrorizing people in such heinous ways.
Russian forces staged a ‘massive’ drone attack on November 23 on Kharkiv, Ukraine's second-largest city, killing four people and injuring several others, officials said https://t.co/CnUVvagcJApic.twitter.com/f9kImFtwl2