Pénteken az ukrán fegyveres erők további 1-3 kilométert haladtak előre Oroszország Kurszki területén – számolt be az rbc.ua hírportál Olekszandr Szirszkijnek, az ukrán fegyveres erők főparancsnokának a nyilatkozatára hivatkozva.
A jelentés szerint Szirszkij elmondta, hogy az ukrán csapatok folytatják a harcot. „Néhány irányban 1-3 kilométeres távolságban nyomultunk előre az ellenség irányában. A harcok a teljes arcvonalon is folytatódnak, a helyzet általában ellenőrzés alatt áll” – tette hozzá a tábornok.
A főparancsnok Volodimir Zelenszkij elnöknek arról is beszámolt, hogy Eduard Moszkaljov vezérőrnagy már megkezdte a Kurszki terület helytartói feladatainak az ellátását. „Folytatjuk az utánpótlást, jelenleg harcok folynak Mala Lokna környékén, remélem, sok foglyot ejtünk ott” – emlékeztetett Olekszandr Szirszkij.
Evakuálják a lakosokat az Oroszország belgorodi régiójában lévő, az ukrán határ mentén fekvő Krasznaja Jaruga-i járásból – jelentette be hétfőn Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója videoüzenetben, amelyet közösségi oldalain tett közzé.
A VKontaktye orosz közösségi oldalon Gladkov kijelentette, hogy az ukrán fegyveres erők egy nap alatt negyvenszer lőtték a belgorodi régió lakott területeit, és 42 dróntámadást indítottak. Közlése szerint hét civil sebesült meg.
A járás – amelyből most a lakosokat evakuálják – a belgorodi régió északnyugati részén található. Központja, Krasznaja Jaruga mintegy 45 kilométerre van a kurszki régióban lévő Szudzsa városától, amelynek környékét augusztus 6-án érték el az Oroszországba behatoló ukrán egységek.
Az orosz hatóságok a kurszki régióban is elrendelték egy újabb terület lakóinak evakuálását. A döntést az előzte meg, hogy orosz híradásokban közzétettek egy videofelvételt, amelyen egy ukrán páncélozott katonai jármű látható, amint áthalad a Kurszki terület Belovszkij járásában lévő Girji falun. A település körülbelül harminc kilométerre délkeletre fekszik Szudzsa városától.
Előbb Nyikolaj Volobujev, a járás vezetője szólította fel a helyi lakosokat az azonnali menekülésre, majd Alekszej Szmirnov, a Kurszki terület megbízott kormányzója a Telegramon közölte, hogy a regionális hadműveleti parancsnokság a járás lakóinak evakuálása mellett döntött.
[type] => post [excerpt] => Evakuálják a lakosokat az Oroszország belgorodi régiójában lévő, az ukrán határ mentén fekvő Krasznaja Jaruga-i járásból – jelentette be hétfőn Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója videoüzenetben, amelyet közösségi oldalain tett kö... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1723537740 [modified] => 1723494788 ) [title] => Újabb oroszországi területekről evakuálják a lakókat, az ukrán csapatok tovább nyomultak előre [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=175106&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 175106 [uk] => 175210 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 175107 [image] => Array ( [id] => 175107 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240513002-1-scaled-1.jpg [original_lng] => 352363 [original_w] => 2560 [original_h] => 1438 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240513002-1-scaled-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240513002-1-scaled-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240513002-1-scaled-1-768x431.jpg [width] => 768 [height] => 431 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240513002-1-scaled-1-1024x575.jpg [width] => 1024 [height] => 575 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240513002-1-scaled-1-1536x863.jpg [width] => 1536 [height] => 863 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240513002-1-scaled-1-2048x1150.jpg [width] => 2048 [height] => 1150 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240513002-1-scaled-1.jpg [width] => 2560 [height] => 1438 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1723548645:8 [_thumbnail_id] => 175107 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2405 [translation_required_done] => 1 [_oembed_c4cdbdea7401afd34d5406fa5c02355b] =>
🇫🇷 ALERTE - Un homme torse nu a été aperçu en train d'escalader la tour Eiffel, juste au-dessus des anneaux olympiques. Le monument a été évacué. (AP) #Paris2024pic.twitter.com/ZrsHdiFAXt
#UPDATE A volcano in eastern Indonesia erupted overnight, killing at least 10 people as it spewed fireballs and ash on surrounding villages, officials said Monday as they raised the alert status to its highest levelhttps://t.co/aImkmCg4LApic.twitter.com/fZvhYRNmvW
California: What everyone feared was coming, has arrived. #cawx#cafire#wildfire#weather The Mountain Fire is being fueled by incredibly strong Santa Ana winds in Ventura County, California. In just a couple hours it has grown to over 10,400 acres and continues to burn… pic.twitter.com/ZMNRUUYIsJ
⭕ BREAKING HARD: South Carolina wildfires spread—evacuations ordered as flames engulf 600+ acres! 🔥🚨
🔸 Horry County hit hardest, with neighborhoods near Carolina Forest evacuated. 🔸 Firefighters battling blazes near Lewis Ocean Bay Preserve—some areas contained. 🔸… pic.twitter.com/17Uy1PRaOW
Ukrajnában folytatódik az Oroszország elleni háború, pénteken több irányban 60 katonai összecsapás volt és az oroszok egyre foghíjasabbak – írja az Unian ukrán híroldal.
Az orosz erők Avgyijivka, Bahmut, Marjinka, Sáhterszk és Zaporizzsja területén szenvedtek vereséget – közölte az Ukrán Fegyveres Erők (AFU) vezérkara október 28-án szombaton, reggeli összefoglalójában.
Az ukrán vezérkar szerint Zaporizzsja irányában az oroszok hiába próbálták visszaállítani elvesztett pozícióikat Verbovojétól északnyugatra, míg a Donyecki területen lévő Sztaromajorszkoje, Zolotoj Niva és Vodjanojé közelében a sahtarszki irányban támadásokat hajtottak végre, amelyeket az ukrán katonák visszavertek.
Marjinka irányában az oroszok 20 támadást akartak végrehajtani Novomihajlovka és Marjinka közelében, de az ukránok mindet visszaverték. Bahmut irányában pedig másik 5 támadást hárítottak el sikeresen az ukrán erők.
Sikertelenek voltak az oroszok támadó akciói a Donyecki terület sztyeppai, Avgyijivka, Pervomajszkoje területein, ahol az Ukrán Védelmi Erők 15 orosz támadást vertek vissza – jegyezte meg az AFU.
A vezérkar hozzátette, hogy az Ukrán Védelmi Erők folytatják az előrenyomulást Melitopol irányában és nem hagyják abba a Donyecki területen található Bahmut várostól délre irányuló támadásokat. Kiemelték, elsődleges céljuk, hogy veszteségeket okozzanak Oroszországnak.
Az ukrán védők továbbra is előrenyomulnak a Dnyeper bal partján, Herszon régióban – ez derült ki az Institute for the Study of War (ISW) szakértői által gyűjtött adatokból – írja az Ukrajinszka Pravda.
Az október 27-én közzétett földrajzi helymeghatározási adatok szerint az ukrán erők továbbnyomultak délre az Oleshoktól északra lévő Antonivszkij híd alatt (herszontól 7 kilométerre délre és a Dnyeper folyótól 4 kilométerre).
Elemzők korábban arról számoltak be, hogy egy ukrán felderítőcsoport Pidsztepnij közelében szállt partra, és elfoglalta a Poima, Cossack Lager és Krinka falvakat összekötő út egy szakaszát. Az ukrán csapatok ezután előrenyomultak Herszon régió keleti partján, és folytatták az offenzív műveleteket Bahmut közelében és a Zaporizzsja régió nyugati részén.
Az ukrán csapatok a Zaporizzsja megyei Robotine falutól délre nyomulnak előre, de még előttük vannak az oroszok által kiépített erős védelmi vonalak – közölte vasárnap Olekszandr Suptun, a Tavrija front védelmi erői egyesített sajtóközpontjának szóvivője egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a sajtószóvivő az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „A meglehetősen nehéz harci körülmények ellenére csapataink Urozsajne és Robotine térségében haladtak előre. Jelenleg a Robotine melletti Novoprokopivka és a Mala Tokmacska – Ocseretuvate irányában nyomulnak előre.” Szerinte déli irányban az orosz megszállók veszteségeket szenvednek, ezért kénytelenek a front más területeiről csapatokat áthelyezni.
„Legalább 100 embert veszítenek, és vannak sebesültek és foglyok is. Az elmúlt napon összesen 305 embert veszítettek. És megpróbálják befoltozni a réseket, de ez rendetlenül történik” – hangsúlyozta Olekszandr Suptun, hangsúlyozva, hogy még „elég erős” orosz védelmi vonalak várnak az ukrán csapatokra,
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az ukrán csapatok a Zaporizzsja megyei Robotine falutól délre nyomulnak előre, de még előttük vannak az oroszok által kiépített erős védelmi vonalak – közölte vasárnap Olekszandr Suptun. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1693150380 [modified] => 1693144359 ) [title] => Az ukrán csapatok Robotinétől délre előrenyomulnak, de ott vannak az orosz védelmi vonalak [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=128467&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 128467 [uk] => 128477 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 128468 [image] => Array ( [id] => 128468 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/1-8053-650x410-1.jpg [original_lng] => 45359 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/1-8053-650x410-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/1-8053-650x410-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/1-8053-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/1-8053-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/1-8053-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/1-8053-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/1-8053-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1693137331:8 [_thumbnail_id] => 128468 [_edit_last] => 12 [views_count] => 5165 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 831673513002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 3126 [2] => 41 [3] => 67169 [4] => 17 [5] => 167 [6] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Sürgős [5] => Tanú [6] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 134613 [1] => 272919 [2] => 256600 ) [tags_name] => Array ( [0] => áttörés [1] => orosz védelmi vonalak [2] => ukrán előrenyomulás ) ) [5] => Array ( [id] => 126968 [content] =>
Az ukrán csapatok folytatják Urozsajne falu elfoglalását, és Bahmut körzetében is előrenyomulnak, miközben a megszállók keleten próbálnak támadni – közölte hétfőn Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes a Telegram-csatornáján.
A jelentés szerint Maljar jelezte, hogy az ellenség most állandó támadásokat próbál végrehajtani Kupjanszk és Liman irányában, de az ukrán védők sorra visszaverik őket. Kupjanszk irányában a megszállók fokozzák a terület elaknásítását az ukrán határ mentén, és gyenge pontokat keresnek az ukrán védelmi állásokban.
Mint a helyettes védelmi miniszter vázolta, Liman irányában az oroszok folytatják támadásaikat azzal a céllal, hogy az ukrán csapatokat kiszorítsák a Donyeck megyei szerebrjankai erdőterületen, de sikertelenül. Az oroszok előrenyomulása Avgyijivka és Marjinka irányban is megfigyelhető – tette hozzá. Teljes ellenőrzést akarnak szerezni Marjinka felett, és körül akarják venni Avgyijivkát – vélte. „A védőink nem engedik, hogy az ellenség megvalósítsa terveit, de ez nagyon nehéz. A heves csaták folytatódnak. A helyzet feszült és nehéz” – magyarázta Hanna Maljar.
Az ukrán csapatok 7,5 km mélyen ékelődtek be az orosz védelembe Melitopol és Bergyanszk irányában, miközben a front több mint 1200 km hosszában „forró” a helyzet – jelentette ki szerdán Olekszij Hromov az ukrán fegyveres erők vezérkara hadműveleti főosztályának vezetője az Ukrinform hírügynökségnek nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Hromov elmondta, hogy a támadó hadművelet során a helyzetben általában nem történt drasztikus változás. Az oroszok megpróbálnák kijutni Donyeck megye közigazgatási határára, és birtokba venni a területeket a Donyeck és Tavrija hadműveleti körzetekben.
„A Donyeck és Tavrija hadműveleti területen végrehajtott támadó hadművelet részeként a legaktívabb irányok a melitopoli és bergyanszki, ahol egységeink 7,5 km-re nyomultak be az ellenség védelmének a mélységébe” – jelezte a hadműveleti főosztályvezető. Mint megjegyezte, az ellentámadás kezdete óta az ukrán fegyveres erők 9 települést szabadítottak fel, és csaknem 160 négyzetkilométert vettek vissza az ellenőrzésük alá. „Ami az úgynevezett „forró” ütközővonal hosszát illeti, ez most meghaladja az 1200 km-t. Itt azonban az ellenséggel való közvetlen érintkezési vonalról beszélünk Herszon, Zaporizzsja, Donyeck, Luhanszk és Harkiv megyében, ahol aktív harcok folynak” – tette hozzá.
„Nem szabad megfeledkeznünk Odessza és Mikolajiv megyék tengerparti szakaszáról sem, ahol az ellenség haditengerészeti potenciáljának csökkenése ellenére sem vethetjük el teljesen a partraszállási képességeit. Emellett még mindig van határ Dnyeszteren túl, ahol Oroszország korlátozott csapatkontingenst tart fenn. Ezért ez a vonal körülbelül 3800 km hosszú lehet” – mutatott rá Olekszij Hromov.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az ukrán csapatok 7,5 km mélyen ékelődtek be az orosz védelembe Melitopol és Bergyanszk irányában, miközben a front több mint 1200 km hosszában „forró” a helyzet – jelentette ki szerdán Olekszij Hromov. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1688577240 [modified] => 1688577011 ) [title] => Az ukrán fegyveres erők délen 7,5 kilométert nyomultak előre, a front 1200 kilométerén „forró” a helyzet – vezérkar [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=122078&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 122078 [uk] => 122086 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 122081 [image] => Array ( [id] => 122081 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/hromov.jpg [original_lng] => 30522 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/hromov-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/hromov-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/hromov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/hromov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/hromov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/hromov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/hromov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1688568625:8 [_thumbnail_id] => 122081 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3734 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 831669898002 [_oembed_da2a9646e35517b4a11ddecec1bece88] =>
New. Hearing Ukraine's military intelligence is conducting a daring counter-offensive near Pokrovsk to reopen key logistics lines. Videos shared with me purport to show a heli drop in areas Russia claims to hold. *Have not been able to verify vids independently. pic.twitter.com/ZGyYfjUD2S
Az ukrán határőrszolgálat területi alakulata a fegyveres erők katonáival együttműködve hatástalanított egy orosz támadócsoportot a Donyeck megyei Bahmutnál – adta hírül a határőség csütörtökön hivatalos honlapján közzétett sajtóközleményében.
A tájékoztatás szerint az ukrán gépesített dandár drónkezelői meghatározták azt a helyet, ahol az orosz csapatok új állásokat telepítettek, és az állások megközelítésének lehetséges útvonalait is. A határőrség akna- és gránátvető csapatainak jól irányzott tűztámadásával öt orosz katonát megöltek, további 11-et pedig megsebesítettek – közölték a határőrök.
Pavlo Kirilenko, Donyeck megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy a csütörtöki orosz támadások következtében a régióban lévő Perejizne településen legalább egy helyi lakos életét vesztette, három pedig megsérült. Jurij Malasko, Zaporizzsja megye kormányzója megerősítette, hogy egy 58 éves nő meghalt, miután az orosz erők tüzet nyitottak Preobrazsenka településre a délkeleti régióban.
Az ukrán vezérkar legfrissebb, csütörtöki összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mintegy 580-nal 217 910-re nőtt. Az ukrán katonák az elmúlt nap folyamán megsemmisítettek egyebek mellett egy orosz helikoptert, tizenkét harckocsit, tíz tüzérségi rendszert és kilenc drónt. Ezekkel együtt az orosz hadsereg eddig 301 helikoptert, 3955 harckocsit, 3793 tüzérségi rendszert és 3333 drónt veszített Ukrajnában.
Ma az ukrán védelmi erők mind támadó, úgy védekező hadműveleteket hajtanak végre, komoly összecsapások vannak folyamatban. Az ellenség a bombázások és csapások számának növelésével próbálja megállítani az ukrán ellentámadást, közölte Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes a nemzeti telemaraton adásában.
„Több irányban indult el az ellentámadás, ugyanakkor az ellenség is több irányból támad. Vagyis az ukrán hadsereg jelenleg egyszerre támad és védekezik, csak más-más irányban” – mondta a miniszterhelyettes.
Hozzátette: „Az ellenség most növeli a tüzérségi, légi és aknavetős csapások számát. Így próbálja megállítani az előrenyomulásunkat, ez a taktikájuk. Ráadásul Ukrajna déli részén csapatainknak aknásított területekkel kell szembenézniük, nagyon nehéz az előrehaladás. Egyszóval lehet, hogy lassan, de ha a számokat nézzük, magabiztosan haladunk előre.”
Maljar közölte, hogy az ellenség páncéltörő irányított rakétákat és kamikaze drónokat vet be, megpróbálja megállítani az ukrán erők előrenyomulását. „Valójában nagyon kemény párharc van folyamatban, amikor mindkét fél maximálisan kihasználja a lehetőségeit, az ellenség összpontosította erőit”, jegyezte meg Maljar. A miniszterhelyettes tájékoztatása szerint az elmúlt héten és június 12–13-án az oroszok nem tudtak előretörni. Az ukrán honvédők azokon a területeken próbálnak előrenyomulni, ahol az ellenség támadást tervez, például Bahmut irányába.
„Mi haladunk előre, az ellenség nem, mert csapataink nem hagy lehetőséget. Különböző okaink vannak a sikerre, és más előnyeink is vannak. Ha az ellenség előnye fegyverekben és létszámban van, akkor a mi előnyünk a gyors döntéshozatalban, a motivációban és a szakértelemben van. Ezért ez egy nagyon komoly párharc két nagyon erős fél között” – összegezte Maljar.
Vietnam arrests 6 for attacking police headquarters in Central Highlands https://t.co/h5ZuUOBH4o ... and hunting for others for attacking two police headquarters in the Central Highlands province of Dak Lak, killing some officers and civilians.
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
⚡️In the southwestern part of the Black Sea, a Ka-29 of the Black Sea Fleet inspected the Sukra Okan dry cargo ship because it was not responding to warnings — MoD
Seit dem Hamas-Terrorschlag in Israel ist auch in Deutschland die Lage angespannt. Antisemitische Vorfälle mehren sich. Nun ist nach SPIEGEL-Informationen eine jüdische Gemeinde in Berlin attackiert worden. https://t.co/gpb2LKFvbD
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Today while walking my 3 year old daughter a group of “Slava Ukraini” protesters followed us around and shouted as my daughter grew increasingly anxious and scared.
I decided to speak with the protesters in the hopes that I could trade a few minutes of conversation for them…
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
🚨 Předseda hnutí ANO Andrej Babiš byl dnes napaden berlí do zad. Stalo se to tak na setkání s voliči v Dobré u Frýdku-Místku. Incident podle na místě řešila policie. Babiše podle informací ošetřují v místní nemocnici. pic.twitter.com/r8ARb50xnh
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.