Az eset az Ökörmezői kistérségben, Cserjésen történt. A hírt a transkarpatia.net közölte.
Az információk szerint a két iskolás között vita alakult ki, mely közben a lány bántalmazni kezdte a fiút. A történtekről értesítették a rendőrséget, akik büntetőeljárást indítottak az ügyben.
A bíróság 17 ezer hrivnya bírságra és bírósági illeték kifizetésére kötelezte a 17 éves lány szüleit.
Halálos áldozata is van az AEK Athén–Dinamo Zagreb Bajnokok Ligája-selejtező előtti összecsapásnak. Az UEFA pedig pont az erőszak veszélye miatt megtiltotta, hogy vendégszurkolók érkezzenek Athénba, de ez nem mindenkit tartott vissza, több száz horvát érkezett meg Görögországba. A beszámolók szerint nagyjából 150-en közülük rátámadtak a hazaiakra.
Az AFP arról írt, hogy egy 22 éves görög férfi az áldozat, akit megkéseltek, és a kórházba szállítás után meghalt. A rendőrség tájékoztatása szerint legalább hatan megsérültek, és 83 embert tartóztattak le.
A támadásról több videó is felkerült a netre. Az egyik vasútállomáson is készült egy olyan felvétel, amin látszik, hogy a horvát szurkolók botokkal vonulnak, úgyhogy nem valószínű, hogy spontán tört volna ki a balhé.
Terjednek olyan hírek is, hogy nem csak a dinamósok voltak a támadók között, hanem a velük jóban levő Panathinaikosz-szurkolók is kihasználták a lehetőséget, hogy a városi ellenség ellen lehet menni, de arra nyilván még várni kell, hogy ezt valaki hivatalosan is megerősítse.
[type] => post [excerpt] => Halálos áldozata is van az AEK Athén – Dinamo Zagreb Bajnokok Ligája-selejtező előtti összecsapásnak. Az UEFA pedig pont az erőszak veszélye miatt megtiltotta, hogy vendégszurkolók érkezzenek Athénba, de ez nem mindenkit tartott vissza, több száz ... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1691504760 [modified] => 1691489901 ) [title] => Horvát és görög szurkolók estek egymásnak a BL-selejtező előtt, egy ember meghalt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=126022&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 126022 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 126023 [image] => Array ( [id] => 126023 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/97270a28-63c4-4027-90f4-3feaa58dfc62.jpg [original_lng] => 35154 [original_w] => 1024 [original_h] => 450 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/97270a28-63c4-4027-90f4-3feaa58dfc62-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/97270a28-63c4-4027-90f4-3feaa58dfc62-300x132.jpg [width] => 300 [height] => 132 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/97270a28-63c4-4027-90f4-3feaa58dfc62-768x338.jpg [width] => 768 [height] => 338 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/97270a28-63c4-4027-90f4-3feaa58dfc62.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/97270a28-63c4-4027-90f4-3feaa58dfc62.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/97270a28-63c4-4027-90f4-3feaa58dfc62.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/97270a28-63c4-4027-90f4-3feaa58dfc62.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1691479401:12 [_thumbnail_id] => 126023 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2119 [_oembed_a5d2285e873c761535051cfc2d428f29] =>
Al menos nueve muertos y varios heridos tras una estampida en el estadio Cuscatlán de El Salvador.
El hecho se produjo cuando cientos de personas trataron de ingresar a uno de los sectores del estadio mientras se desarrollaba un partido entre los equipos Alianza y FAS. pic.twitter.com/aKCKOh7v6o
Luto en el estadio Cuscatlán de San Salvador,que terrible tragedia el humo y el cierre de uno de los portones que luego fue derribado por aficionados que querían entrar, dejó cuantiosas pérdidas humanas @radioysklpic.twitter.com/vyw0T0832t
Al menos nueve muertos y varios heridos tras una estampida en el estadio Cuscatlán de El Salvador.
El hecho se produjo cuando cientos de personas trataron de ingresar a uno de los sectores del estadio mientras se desarrollaba un partido entre los equipos Alianza y FAS. pic.twitter.com/aKCKOh7v6o
Luto en el estadio Cuscatlán de San Salvador,que terrible tragedia el humo y el cierre de uno de los portones que luego fue derribado por aficionados que querían entrar, dejó cuantiosas pérdidas humanas @radioysklpic.twitter.com/vyw0T0832t