A mesterlövész még márciusban jelentette be, hogy Ukrajnába megy. Nem sokkal később meg is érkezett, és akkor egy rövid időre az a hír is felröppent, hogy meghalt.
Mint utóbb kiderült, ez csak egy, az oroszok által terjesztett álhír volt. Utána a saját oldalán rendszeresen beszámolt a fejleményekről, mígnem májusban kiderült, hogy elhagyta Ukrajnát.
Ehhez képest kedden újabb bejegyzéssel jelentkezett oldalán a mesterlövész, amelyben azt írta: visszatért Ukrajnába. A részleteket nem ismertette, mindössze annyit írt a posztban, hogy Ukrajnának segítségre van szüksége, Oroszországot le kell győzni, és hogy a legjobb mesterlövészek a világon az ukránok.
Ezután szerdán újabb posztban jelentkezett, amelyben már az ukránok sikeres keleti ellentámadásáról írt. A mesterlövész szerint ez azért jelentős győzelem, mert a háborúban ez volt az első eset, amikor az ukránok tényleg „a ringben” verték meg az oroszokat, és nem úgy, hogy ők maguk futamodtak meg a harc elől (mint amikor tavasszal visszavonultak Kijev mellől).
Az ukránoknak egy olyan frontszakaszt és területet sikerült elfoglalniuk, amelyet aktívan védtek az oroszok. És ezeket a védállásokat nemcsak új, tapasztalatlan katonák tartották, hanem a legjobb orosz egységek némelyike is – írta Wali.
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023