Az ENSZ hágai háborús bűnökkel foglalkozó nemzetközi törvényszéke elutasította Ratko Mladics volt boszniai szerb tábornok idő előtti szabadon bocsátását, aki életfogytiglani börtönbüntetését tölti népirtásért, emberiség elleni és háborús bűncselekményekért a boszniai háború alatt. Mladics ügye a balkáni háborúk óta az egyik legfelkapottabb nemzetközi igazságszolgáltatási ügynek számít.
A 84 éves Mladics humanitárius okokból kérte szabadon bocsátását, súlyos egészségi állapotára hivatkozva. A védelem azzal érvelt, hogy „visszafordíthatatlan egészségügyi hanyatlás” állapotában van.
A bíróság ítélete kimondta, hogy Mladics valóban „élete utolsó szakaszában van”, és állapotát „súlyosnak” minősítette. A bírák ugyanakkor arra a következtetésre jutottak, hogy a hágai ENSZ-központban a fogva tartás körülményei biztosítják számára a szükséges szintű orvosi ellátást és figyelmet.
„Nincs olyan további kezelés, amely ne lenne elérhető Hollandiában” – mondta a bíróság.
A bíróság hangsúlyozta, hogy az elítélt továbbra is „átfogó és humánus bánásmódban részesül a képzett orvosok, az egészségügyi személyzet és börtönszemélyzet részéről”. A bírósági dokumentumok szerint Mladics az elmúlt években többször is kórházba került. Kognitív rendellenességben is szenved.
Ratko Mladics a boszniai szerb erőket vezényelte az 1992-1995-ös boszniai háború alatt, amely Jugoszlávia véres felbomlásának része volt.
Népirtásban, emberiség elleni és háborús bűncselekményekben bűnösnek találták, beleértve Szarajevó polgári lakosságának terrorizálását és több mint 8000 boszniai muszlim tömeges meggyilkolását Srebrenicában 1995 júliusában.
Filmbe illő hajszának lehettek szemtanúi az északkelet-boszniai Tuzla mellett fekvő Kalesija lakói szerdán, amikor eddig ismeretlen elkövetők megkíséreltek kirabolni egy ékszerüzletet, és közben tűzharcba keveredtek a rendőrséggel, majd elmenekültek.
A Klix.ba boszniai hírportál beszámolója szerint a rendőrség lelőtte az egyik feltételezett elkövetőt, akinek a holtestét társai menekülés közben kilökték a járműből.
A meneküléshez használt autót a rendőrség nem sokkal később felgyújtva találta meg.
Egy gyanúsítottat elfogott a rendőrség, a többiek utáni hajtóvadászat még folyik.
Egy 19 éves fiú tragikus körülmények között vesztette életét a hónap végén a közép-boszniai Doboj közelében, amikor az 1991–1995-ös délszláv háborúból visszamaradt, elaknásított területre lépett, hogy összeterelje állatait.
A fiatal pásztor halála ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy a háború sebei három évtized múltán sem gyógyultak be teljesen, és a mindennapi életet még mindig halálos veszélyek árnyékolják be.
A fiú édesanyja a helyi sajtónak nyilatkozva könnyeivel küszködve idézte fel fia mindennapjait: „Sokat dolgozott, szorgalmas volt. Küzdöttünk a betevő falatért” – mondta, majd hozzátette, hogy fia kecskékre vigyázott, és amikor az állatok betévedtek az elaknásított területre, ő utánuk ment, hogy visszaterelje őket. Ez a döntés azonban végzetesnek bizonyult.
A család Hodzici faluban élt, ahonnan a háború idején a bosnyák lakosságot elűzték, ám a békeévekben sokan – köztük ők is – úgy döntöttek, hogy visszatérnek szülőfalujukba. A település azonban nem mentes a veszélyektől: korábban több helyi lakos is életét vesztette vagy súlyosan megsérült aknarobbanás következtében.
Bosznia-Hercegovina ma is a világ egyik leginkább aknaveszélyes országának számít. Az aknamentesítési központ legfrissebb adatai szerint valamivel több mint 800 négyzetkilométernyi területen körülbelül 170 ezer, máig rejtve maradt vagy elfeledett akna található. Ezek közvetlen közelében még mindig mintegy 132 ezer ember él. A legnagyobb kiterjedésű aknamező az ország két entitása, a boszniai Szerb Köztársaság és a Bosznia-hercegovinai Föderáció határán húzódik.
A háború befejezése óta 1781 ember vált aknarobbanás áldozatává Boszniában, közülük 624-en életüket vesztették. A veszély nemcsak a civileket fenyegeti: az aknamentesítés során 53 tűzszerész is meghalt, miközben a területek megtisztításán dolgozott.
😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm
Atenção aos Avisos Meteorológicos para Portugal Continental: Agitação Marítima - Amarelo [ 14 Nov 09:33 - 15 Nov 18:00 ] Ondas de oeste/sudoeste com 4 a 4,5 metros. Precipitação - Laranja [ 14 Nov 09:33 - 14 Nov 12:00 ]#avisosipmahttps://t.co/wgLnekhnrMpic.twitter.com/CjY8Z92OhG
BREAKING: A large fire has broken out at the Viva Dominicus hotel in Bayahíbe, located in the La Altagracia province of the Dominican Republic. Fire at Viva Dominicus Resort Kills Italian Tourist, Evacuates 1,700 Guests pic.twitter.com/SR000ujfNz
Három ember életét vesztette, és egy személy súlyosan megsebesült szerdán a nyugat-boszniai Sanski Mostban egy középiskolai dolgozó lövöldözése következtében, amikor a tantestületi értekezleten részt vevő tanárokra támadt – jelentette az Oslobodjenje című napilap rendőrségi forrásokra hivatkozva.
A fegyveres merénylet tényét a lapnak Adnan Beganovic, a helyi rendőrség szóvivője erősítette meg. Mint mondta: az iskola szóban forgó kisegítő alkalmazottja katonai fegyvert, géppisztolyt használt, és meggyilkolta az iskola igazgatóját, a titkárát és egy tanárt. A támadó magával is végezni akart, súlyos sebesülésekkel szállították a Banja Luka-i kórházba.
Az N1 regionális hírtelevízió információi szerint a lőfegyveres merénylet előzménye, hogy a férfi vitába keveredett az iskola vezetésével. A nyugat-balkáni országokban nem jellemzőek az iskolai támadások, de tavaly Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában is történt hasonló eset. A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a lakosságnál illegálisan.
At least sixteen people have died, and ten others were injured in a landslide in Pekalongan, Central Java, Indonesia, according to an official from the country’s disaster mitigation agency on Tuesday.pic.twitter.com/7rZWwITEFc
Kartalkaya Kayak Merkezi’nde yangın: 10 ölü 32 yaralı
Kültür ve Turizm Bakanı Mehmet Nuri Ersoy, İçişleri Bakanı Ali Yerlikaya ve Sağlık Bakanı Kemal Memişoğlu yangının çıktığı Kartalkaya’ya hareket etti. pic.twitter.com/23HcCM0QgA
Bolu’daki yangında ciddi ihmaller olduğu iddia ediliyor. Yangın alarmının çalmadığı, yangın söndürme sistemi ve yangın merdiveninin bulunmadığı belirtiliyor. Ayrıca Kartalkaya’da itfaiye biriminin olmaması ve ekiplerin ilçe merkezlerinden gelmesi müdahaleyi geciktirmiş.#Bolupic.twitter.com/R7AESGaD7s
Fire in a nightclub Pulse in Kočani, North Macedonia Local news are reporting more than 1500 people were at the club when the fire started, atleast 50 casualities and many injured. #fire#pozarpic.twitter.com/MO2mR9uCYu
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
#BREAKING Last night in Murmansk: An armed shooter on a rooftop injured multiple people while security forces faced access challenges. pic.twitter.com/CofOF39PnB
Lamentamos profundamente la tragedia ocurrida en la discoteca Jet Set. Hemos seguido el caso minuto a minuto desde que ocurrió. Todos los organismos de socorro han brindado la asistencia necesaria y están trabajando incansablemente en las labores de rescate. Nuestras oraciones…
Bus carrying about 70 Buddhist pilgrims in Sri Lanka veers off a cliffside road, killing 21 people and injuring at least 30, with an investigation into the cause ongoing 🔗 https://t.co/lvjQFPiePupic.twitter.com/j1gUrV254I
VIDEO | Visuals from Sree Lairai Devi temple in Shirgao village where a stampede broke out during a temple festival in North Goa in the wee hours of Saturday.
BREAKING: Explosion near Red Fort area in Old Delhi. Explosion near metro station. Blasts on a day when there has been a major crackdown on terror modules plotting a strike on Delhi.
#Ultimahora | Autoridades del condado de San Joaquín confirmaron que 4 personas murieron y al menos 10 resultaron heridas tras un tiroteo ocurrido en la cuadra 1900 de Lucile Avenue, en Stockton, California.
It is heartbreaking to see Hong Kong experiencing a major housing estate fire affecting more than 4,600 residents. It has become global news, and even after 13 hours, it is still not under control. Sadly, 36 people have lost their lives, including a firefighter. Please keep them… pic.twitter.com/nY4SmkzJ67
#Breaking Buildings collapse, killing at least 19 in #Fes, #Moroccohttps://t.co/2Y44Xkt0Uw According to preliminary official figures, the incident claimed the lives of four children and injured 16 people, including two pregnant women whose conditions are stable. Three other… pic.twitter.com/dx6SX1dqmM
Residents of Demo Community, Victims of the Horrific Kasuwan Daji attack in Niger State narrates the unfortunate incident that left over 40 people dead.
🚨BREAKING🚨:HELICOPTER CRASH KILLS 2 IN RUSSIA: 🇷🇺⚠️
Footage shows a helicopter snagging power cables at a ski resort in Russia’s Perm region. Both onboard were killed — Ilyas Gimadutdinov, founder of Tattranskom, and Elmir Konyakov. The flight was reportedly unauthorized. pic.twitter.com/cGjU87f7ZO
Heartbreaking news from India this morning.... Learjet 45 VT-SSK crashes on landing Baramati airport, Maharashtra. Deputy CM Ajit Pawar and 4 others (staff/crew) on board, no survivors confirmed. Tragic loss. pic.twitter.com/uZEwVVbswL
A Learjet 45 aircraft belonging to Delhi based charter company VSR carrying Ajit Pawar, a personal security officer, an attendant, and two crew members crashed.
Seems it attempted to land at runway threshold when it lost control and crash landed triggering a fire. pic.twitter.com/3XnseGbSPa
Antalya Döşemealtı yakınlarında Tekirdağ Antalya seferini yapan yolcu otobüsünün devrilmesi ve yine Isparta karayolu Aglasun ilçesinde iki aracın çarpışması sonucu meydana gelen kazalarda yaşamını yitiren yurttaşlarımıza Allah’tan rahmet, yaralılarımıza acil şifalar diliyoruz. pic.twitter.com/1ei4d6iMwL
Record-breaking snowfall has buried parts of northern Japan, prompting the deployment of troops and hundreds of snow ploughs as the death toll from winter storms rises to 30. Authorities warn conditions could also impact a national election this weekend. #Japan#Snowstorm#ExtremeWeather#Climate#Asia
Kids trapped in screams, principal bleeding… 💔 18yo gunman stormed Thai school, shot, took hostages. Police saved them all. Heart still racing for those babies. Pray hard. 🙏#Thailand#SchoolShooting#HatYaipic.twitter.com/z6puWfT3SC
#WATCH | Hamirpur, Uttar Pradesh: An under-construction bridge collapsed due to a severe storm. Five workers killed, several others feared trapped. Rescue operations are underway. Latest visuals from the spot as senior officers reach the spot. pic.twitter.com/e5vu2dcUkB
🇺🇸: Shots fired near 42nd Street and Broadway in Times Square, New York City
According to NYPD reports and eyewitness accounts, gunfire caused panic with crowds scattering. A suspect was quickly arrested, and a firearm was recovered at the scene. No injuries have been confirmed… pic.twitter.com/3Pbgnybtx1
#BREAKING A fire broke out at a shoe factory in Jinjiang, China's Fujian Province, around noon on Thursday.
Firefighters and medics are dispatched to the scene. Officials said some people are trapped or missing, and rescue crews are still working to reach the affected area. pic.twitter.com/03xKzTrcUZ
It's tyres were completely worn out, with steel wires visibly out. How could such a vehicle be allowed to transport school children? This bus is licensed to carry 64 passengers why did it have 80?? If strict traffic laws are enforced without bribes, such tragedies are preventable pic.twitter.com/PRtMV7HSco
. @M_Kananura "We wish to confirm that, following the fatal road traffic crash that occurred yesterday evening at Chekwatit Village, Kimawa Parish, Kawowo Sub-county, Kapchorwa District, a total of 21 people, comprising 20 pupils and one adult, have so far been confirmed dead.… pic.twitter.com/MW9ACBwZYu
Egy illegális bevándorló hétfő este a boszniai Nevesinj közelében tüzet nyitott rendőrökre és helyiekre, majd két kézigránátot is a rendőrök felé dobott. A férfit végül a rendőrség lelőtte – számolt be róla a boszniai szerb közszolgálati televízió (RTRS) internetes oldala.
A helyi rendőrség beszámolója szerint a támadó egy férfitól néhány nappal ezelőtt birkát lopott, hétfőn pedig visszatért, hogy ismét lopjon, majd rátámadt a férfira. A helyi gazda értesítette a rendőrséget, a férfi pedig egy közeli elhagyatott házba menekült. Tűzpárbaj alakult ki a rendőrök és a migráns között, a bevándorló automata lőfegyverből lőtt rá a rendőrökre, majd két kézigránátot is feléjük hajított. A rendőrök nem sérültek meg, és néhány órával később, nem sokkal éjfél előtt lelőtték a támadót.
A migrációs válság tetőpontján, 2015-ben körülbelül egymillió illegális bevándorló haladt át az úgynevezett nyugat-balkáni útvonalon. Hivatalos adatok szerint az illegális bevándorlás legnépszerűbb útvonala még mindig a nyugat-balkáni szárazföldi út, ám a magyar és a horvát határ megerősítése miatt a migránsok gyakran Bosznia-Hercegovinán keresztül igyekeznek bejutni az Európai Unióba.
ISRAEL: TERROR: One person was killed Hy'd and eight others were wounded in a terror stabbing attack at the Beersheba central bus station. The Palestinian terrorist was shot and killed by security forces. pic.twitter.com/iJZi6tJnqN
Franz Hofer, the mayor of Kirchberg ob der Donau, a village with around 1,000 residents in Upper Austria, was shot dead this morning. The suspect is currently on the run; the motive remains unclear. https://t.co/A8bpLdIRrK
#BREAKING#Montenegro JUST IN: Mass Shooting in Cetinje, Montenegro: 7 Dead, Including Children
An armed attacker opened fire in Cetinje, Montenegro, leaving seven people dead, including children. Authorities report that the suspect is still at large.
🚩 Il n'y a pas de problème de sécurité à Bruxelles et l'on peut continuer à bloquer toute réforme, y compris celle de la police. L'essentiel est que @AhmedLaaouej obtienne par le bloquage institutionnel tout ce qu'il n'a pas pris par les élections. Métro Clemenceau ce matin ⬇️ pic.twitter.com/oJJPbYnkjJ
🚨‼️🇧🇪 #BELGIUM: Manhunt Underway in Brussels Following Shooting Near Clémenceau Metro Station:
➡️ Following a shooting, one person has died tonight (Saturday) at around 9.30 p.m. local time near to the Clemenceau metro station, in Anderlecht, Brussels. The perpetrators are… pic.twitter.com/cKuWYfk2XA
#BREAKING Last night in Murmansk: An armed shooter on a rooftop injured multiple people while security forces faced access challenges. pic.twitter.com/CofOF39PnB
VIDEO | Visuals from Sree Lairai Devi temple in Shirgao village where a stampede broke out during a temple festival in North Goa in the wee hours of Saturday.
Two Shot by Stonewall Inn after Pride Parade in NYC(Usa) 2906025 Manhattan, NY: Two people were shot on Sheridan Square near the historic Stonewall Inn as NYC Pride Parade celebrations ended Sunday night. One victim was shot in the head and is in critical condition. pic.twitter.com/z1rNDbvLWn
As we remain in close contact with law enforcement on the ground, Marty, the girls, and I are saddened by today’s tragedy at Ft. Stewart. We are keeping the victims, their families, and all those who answer the call to serve in our hearts and prayers, and we ask that Georgians…
Dos personas resultaron heridas en un tiroteo cerca de una mezquita en Orebro, Suecia, informaron las autoridades. La policía pidió a la población que se mantenga alejada del lugar mientras se busca al autor del ataque. Según los medios locales, una de las víctimas fue alcanzada… pic.twitter.com/XApjBVsKmP
Suasana di sebuah kawasan sibuk di Inner West, Sydney, gempar apabila seorang lelaki melepaskan sehingga 100 das tembakan secara rawak. https://t.co/ssi0W9CqXn
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
#Ultimahora | Autoridades del condado de San Joaquín confirmaron que 4 personas murieron y al menos 10 resultaron heridas tras un tiroteo ocurrido en la cuadra 1900 de Lucile Avenue, en Stockton, California.
Residents of Demo Community, Victims of the Horrific Kasuwan Daji attack in Niger State narrates the unfortunate incident that left over 40 people dead.
🇺🇸: Shots fired near 42nd Street and Broadway in Times Square, New York City
According to NYPD reports and eyewitness accounts, gunfire caused panic with crowds scattering. A suspect was quickly arrested, and a firearm was recovered at the scene. No injuries have been confirmed… pic.twitter.com/3Pbgnybtx1
+++ACHTUNG – Polizeieinsatz in der Dankersstraße in Stade+++ Derzeit kommt es in Stade zu einer polizeilichen Einsatzlage. Meidet den Bereich weiträumig! Einsatzbegleitende Informationen erhaltet ihr auf dem WhatsApp-Kanal der Polizei Stade unter:https://t.co/LeoOTiCZOzpic.twitter.com/12fvSVxH8I
— Polizeidirektion Lüneburg (@Polizei_LG) June 29, 2026
At least three students are confirmed dead and five others were injured in a #shooting incident at San Jose National High School in Tacloban City, the #Philippines on Monday. Two suspects, both minors, have been arrested.
Egy békefenntartó katona életét vesztette a boszniai Travnik település közelében található Vlašić-hegyen, ahol az EUFOR missziójában szolgált.
Az EUFOR közleménye szerint két békefenntartó katona a szabadidejében Vlašić térségébe ment hegyet mászni, amikor a baleset történt – számolt be a Szabad Magyar Szó az N1 nyomán.
A helyszínre mentőhelikoptert küldtek.
– Mentőhelikopter ment a nehezen megközelíthető terepre, de a kiérkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani – olvasható az EUFOR közleményében.
A másik katona sérülések nélkül megúszta a balesetet, őt biztonságos helyre menekítették. Az EUFOR részvétét fejezte ki az elhunyt katona hozzátartozóinak.
Halálfélelmük lehetett azoknak a bosnyák játékvezetőnek, akire dühös futballhuligánok támadtak rá egy autós alagútban.
Félbeszakadt a Velez Mostar–Borac Banja Luka bosnyák bajnoki a 81. percben, amikor a címvédő vendégcsapat megszerezte a második gólját. A hazai szurkolók ezt nehezen viselték, mert úgy érezték, hogy a játékvezető korábban nem adott meg csapatuknak egy jogos tizenegyest – írja az Origo.
A feldühödött drukkerek a pályára tódultak, és kergetni kezdték az ellenfél játékosait és a bírókat, akik az öltözőbe menekültek. Állítólag a Velez elnöke azt kiabálta a sporiknak: „Nem fogtok ebből innen élve kijönni.”
Később a csapatnak ugyan sikerült elhagynia a stadiont és környékét, a játékvezetők viszont nem jártak ilyen sikerrel. Sabrija Topalovic játékvezető és asszisztense autóját ugyanis a Mostar szurkolói a Szarajevóba vezető úton, a Lendeva alagútban megállásra kényszerítették. Baseball-ütőkkel szétverték az autót, bántalmazták a focibírókat – egyikük könnyebb sérüléseket szenvedett –, majd felgyújtották a járművet. A tetteseket még keresi a rendőrség.
A Bosznia-Hercegovinai Labdarúgó Szövetség elnöke, Vico Zeljkovic elítélte a meccsen történteket és a huligántámadást a játékvezetők ellen. A lehető legkeményebb szankciókat helyezte kilátásba a találkozó szervezői, valamint a hazai csapat elnöke, Semsudin Hasic ellen, akit a leginkább felelősnek tart a történtekért.
A bajnoki három pontját 3-0-s gólkülönbséggel a Borac kapta meg.
Vele Mostar - Borac match was interrupted in the 82 minute after local fans stormed the pitch, who were furious at the work of referee Sabrija Topalović. After the game, Velez Mostar fans also attacked the car in which 3 referees were traveling and they burned it. pic.twitter.com/SqEygY5cMf
A group of men threw Molotov cocktails at a COVID vaccination center in the eastern German state of Saxony and reportedly fled the scene in a red limousine. https://t.co/rkkN9ZrA1z
Preliminary investigations show that the burning of the Vehicle Registration Center in Zubin Potok was intentional. 2 hand grenades were also dropped in Zvecan, but fortunately didn’t explode. pic.twitter.com/dkQtyLgPgk
#CHAD??: Early this morning of October 20, 2022, demonstrations reported in several Chadian cities with many injuries and deaths already recorded in #Ndjamena. pic.twitter.com/zgMfGBBgvK
Numerous famous moai statues irreparably damaged after a forest grass fire swept through Rapa Nui National park in Chile's Easter Island pic.twitter.com/pA9f20RpRM
#RCA : incendie ravage totalement les bâtiments de la délégation de l’Union Européenne à #Bangui, selon l'ambassadeur @UEDouglasCarp qui évoque aucune perte humaine. C'était ce lundi matin autour de 3h . Enquête ouverte mais pour l'instant, piste d'un court-circuit privilégié. pic.twitter.com/8tevsE5TBI
Zarzuty podpalenia usłyszał 35-latek, który w Radłowie (woj. małopolskie) koło Tarnowa miał podpalić karetkę, która następnego dnia rano miała jechać w konwoju humanitarnym do Ukrainy.https://t.co/XYSX1vpJ1P
? In Ankara ??, during the events of the Parliamentary Assembly of the Black Sea Economic Community, the representative of Russia ?? tore the flag of Ukraine ?? from the hands of a ?? Member of Parliament.
« Nous aussi, on passera en force ». A l’avant un groupe important de manifestants vêtus de bois et hostile à la police a déployé des parapluies pour se cacher du premier drone qui bourdonne dans le ciel lyonnais. pic.twitter.com/mPMSEJDyAu
??Igor Matovič @i_matovic přijel na tiskovou konferenci hnutí #SMER a do reproduktorů říkal fakta o politické straně a jejich členech. Bývalý ministr vnitra Slovenské republiky Robert Kaliňák ho napadl.#Slovensko#MVSRpic.twitter.com/1hVABx1cbH
Avenue de la République, les hordes cagoulées tentent désespérément d’obtenir une charge policière. Les CRS se font un peu prier. pic.twitter.com/ycXoWqUKuo
Paris — Chaotic scenes in the city center as masked leftist rioters and Antifa are running through the streets to celebrate the socialist and communist coalition electoral win. An explosive device goes off at the Place de la République. pic.twitter.com/UXvTjh0u6E
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
🚨Ballot drop boxes with completed votes have just been set on fire in Vancouver, WA and Portland, OR. Expect more wild stuff this week. Stay vigilant. pic.twitter.com/qTXHPXZc2h
The parliamentary election in Georgia has started and thugs supporting the pro-Russian government are attacking voters and election observers at a number of polling stations.
BREAKING🚨: The suspect arrested while carrying a blowtorch during the L.A. fires is confirmed to be an ILLEGAL alien, per @BillMelugin_. pic.twitter.com/y3QNx0TSj1
Earlier today, armed extremists set fire to a Christmas tree in Suqaylabiyah in Hama, Syria. Local channels say they were Uzbek militants.
HTS apologized for the incident and promised to deal with any future threats, but many Christians do not believe this will happen. pic.twitter.com/1Op98CUmTB
Anti-government protesters vandalize the offices of the ruling Serbian Progressive Party in the northern city of Novi Sad as others clashed with police and SNS supporters in the capital, Belgrade https://t.co/Ter74kSSgupic.twitter.com/evATTE0kFC
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
Arson wave hits Ukrposhta over draft notices – CEO Smilyansky
Postal workers are exempt from the draft because they deliver draft notices.
Last month, Ukraine’s Defense Minister Mikhail Fedorov revealed that around 2 million men are wanted for avoiding mobilization.… pic.twitter.com/ZHZZbjI4C1
🇬🇧 Several ambulances of the Jewish volunteer emergency medical service Hatzola Northwest were set ablaze in London’s Golders Green area in a suspected antisemitic arson attack.
Surveillance video shows several masked men pouring gasoline on vehicles before fleeing the scene. pic.twitter.com/tjn5udewYq
Případem se již začal zabývat NCTEKK ve spolupráci s @VSZ_Praha pro podezření ze spáchání TERORISTICKÉHO útoku dle § 311 TZ. Vše za aktivní spolupráce bezpečnostních služeb. Aktuálně nebudeme zveřejňovat další informace. #policiepphttps://t.co/d2O8FGpINl