Villámcsapásban hat személy megsérült egy dél-csehországi gyerektáborban szerdára virradóra. A fiatal férfit és az öt gyereket kórházban ápolják, de állapotuk stabil, nincsenek életveszélyben – jelentette a cseh közszolgálati rádió a mentőszolgálatokra hivatkozva.
A rádió szerint a villám a Jindrichuv Hradec közelében lévő tábor szélén álló fába csapott be, majd a fellobbanó tűz onnan terjedt át néhány sátorra, amelyben általános iskolás – 10-15 év közötti – gyerekek és tanítóik aludtak. A villámcsapás következtében a tábor egyik vezetője elájult, míg öt gyermek megsérült. Mindnyájukat kórházban kezelik.
KK20 Ve¾ká Kania – Na snímke blesk na oblohe poèas noènej búrky v maïarskom meste Ve¾ká Kania, asi 208 kilometrov juhozápadne od Budapeti 26. júna 2020. Lightning strikes over the sky in Nagykanizsa, Hungary, Friday, June 26, 2020. (Gyorgy Varga/MTI via AP)
Az éjjeli és a kora reggeli órákban átvonuló, heves esőzésekkel kísért viharok számos helyen fákat téptek ki, amelyek a közutakra és a sínekre dőlve közlekedési problémákat okoztak, és több helyen parkoló autókat rongáltak meg.
A kora reggeli órákban országszerte – elsősorban Dél-, Kelet- és Közép-Csehországban – mintegy 30 ezer háztartás volt ideiglenesen áram nélkül. A zavarokat a Cseh Energetikai Művek (CEZ) szakemberei várhatóan az esti órákig elhárítják – nyilatkozta a rádiónak Sona Holingerová, a CEZ szóvivője.
Több helyen tojásnagyságú jégdarabok hullottak, amelyek főleg a gyümölcs- és zöldségtermesztőknek okoztak károkat.
A heves viharok a rendkívüli hőhullámot váltották fel szerdán Csehországban. Vasárnap a meteorológusok a Prágától északnyugatra fekvő Doksany településen 41,9 Celsius-fokot mértek, ami új csehországi hőségrekord.
Egy két- és egy négyéves gyermek hunyt el. A két kisfiúra az édesanyjuk talált rá holtan a forró kocsiban, miután a feltételezések szerint megfeledkezett róluk.
Ismét két kisgyermek életét követelte a Franciaországban tomboló hőség, valamint az emberi figyelmetlenség. A négyéves Kassim Benouali és kétéves öccse, Sadek azt követően hunyt el, miután egy autóban rekedtek, ahol a hőmérséklet elérhette a 70 Celsius-fokot is. A gyermekekre az édesanyjuk, Wafa El Boubkari talált rá eszméletlenül, miután hazatértek az úszásból és egy szupermarketben tett látogatásból a carpentras-i Bois de l’Ubac-ban. A helyszínre ezután mentőt riasztottak, azonban minden erőfeszítés ellenére sem sikerült már újraéleszteni a gyermekeket.
Vasárnap az orosz fegyveres erők irányított bombákkal támadták Zaporizzsját. Ivan Fedorov, Zsaporizzsja regionális vezetője jelentette be a támadást, két bomba találta el a város lakóövezetét.
A támadások következtében jelentős károk keletkeztek, lakóházak sérültek meg, ablakok törtek be, autók és garázsok gyulladtak ki.
Az Ukrinform tudósítása szerint Fedir Maier, a Zaporizzsjai Sevcsenkivszkij járási közigazgatás vezetője megerősítette egy ember halálát, több embert továbbra is keresnek.
„Nyolc ember sérült meg a Zaporizzsja elleni orosz támadás következtében. Köztük két gyermek, egy ötéves kisfiút kritikus állapotban szállítottak kórházba” – nyilatkozta később Fedorov.
[type] => post [excerpt] => Vasárnap reggel az orosz fegyveres erők irányított bombákkal támadták Zaporizzsját. Ivan Fedorov, Zsaporizzsja regionális vezetője jelentette be a támadást, két bomba találta el a város lakóövezetét. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1782721440 [modified] => 1782691288 ) [title] => Két gyermek is megsérült a Zaporizzsját ért támadásokban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=248998&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 248998 [uk] => 248975 ) [trid] => vik3255 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 248976 [image] => Array ( [id] => 248976 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/1782643423-4957-large.jpeg [original_lng] => 150130 [original_w] => 1280 [original_h] => 714 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/1782643423-4957-large-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/1782643423-4957-large-300x167.jpeg [width] => 300 [height] => 167 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/1782643423-4957-large-768x428.jpeg [width] => 768 [height] => 428 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/1782643423-4957-large-1024x571.jpeg [width] => 1024 [height] => 571 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/1782643423-4957-large.jpeg [width] => 1280 [height] => 714 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/1782643423-4957-large.jpeg [width] => 1280 [height] => 714 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/1782643423-4957-large.jpeg [width] => 1280 [height] => 714 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1782680495:12 [_thumbnail_id] => 248976 [_edit_last] => 12 [views_count] => 536 [_algolia_sync] => 974197720002 [_oembed_23e335aa8b6890c399e9107abf3c793e] =>
Fának ütközött, majd árokba hajtott egy gyermekeket szállító autóbusz Pécs és Hird között, a sofőr meghalt – írja a Magyar Nemzet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatására hivatkozva. A buszbaleset a 6-os főút 188-as kilométerszelvényénél történt.
A katasztrófavédelemhez reggel fél hat előtt érkezett a riasztás, három autóval mentek ki a helyszínre. Sok sérültről számoltak be, akikkel a kiérkező mentők azonnal foglalkozni kezdtek. A katasztrófavédelem a jármű áramtalanítását intézte.
A pécsi hivatásos tűzoltók a társhatóságokkal együttműködve teljes útlezárás mellett kezdték meg a helyszíni munkálatokat. A Bama információi szerint a sofőr meghalt, és szinte mindenki megsérült a balesetben.
A vármegyei portál szerint a járművön a vezetővel együtt huszonnyolcan utaztak, ebből huszonöt gyermek. A balesetben 23-an sérültek meg, néhányan komolyabban (combtörés, medencetörés), a nagy többség azonban szerencsére csak könnyebben.
A lap úgy tudja, hogy a buszvezető rosszul lett, ezért tért le az útról.
A Boko Haram fegyveresei azzal fenyegetőznek, hogy 72 órán belül kivégeznek több mint 400 nőt és gyermeket, akiket túszként tartanak fogva. Az iszlamista terrorszervezet egyik frakciója videóüzenetben juttatta el ultimátumát a nigériai médiához, miután több mint 2,7 millió font váltságdíjat követeltek a kormánytól – írja a The Telegraph.
A cikk szerint a felvételen felfegyverzett, álarcos, félkatonai egyenruhát viselő férfiak láthatók, akik arra figyelmeztetnek: ha követeléseiket nem teljesítik, a foglyokat soha többé nem látják viszont. A nyugat-afrikai országban ugyanis egyre súlyosabb méreteket ölt az emberrablás, a banditizmus és a túszejtés, amelyeket bűnbandák, felkelők és milíciák hajtanak végre. A Boko Haram 2014-ben került a nemzetközi figyelem középpontjába, amikor közel 300 iskolás lányt rabolt el a Borno állambeli Chibok középiskolából. A videóban egy szóvivő a szervezet teljes nevén mutatta be a csoportot, és közölte, hogy a háromnapos ultimátum „az első és egyben utolsó üzenetük”. A felvételen a férfi így fogalmazott:
„Ha követeléseinket nem teljesítik, ezeket az áldozatokat — köztük nőket és gyermekeket — különböző helyszínekre szállítjuk. Mindegyiküket. Önök meghozták a döntésüket, mi is meghoztuk a magunkét. Allah nevében felszólítjuk önöket, hogy ne lépjék túl a megadott határidőt.”
Majd így folytatta: „Nézzenek rájuk most, mielőtt ezt megtesszük, mert lehet, hogy soha többé nem látják őket. Ha a kormány úgy gondolja, hogy erővel kiszabadíthatja őket, szabadon megpróbálhatja. Mi Allahban bízunk.”
Egy külön közleményben a Borno South Youths Alliance nevű csoport közölte, hogy közvetít a felek között, és beszámolt arról, hogy a fegyveresek 416 nőt és gyermeket tartanak fogva.
A dzsihadista szervezet célja a nigériai állam megdöntése és a szigorú saría törvények bevezetése. A Boko Haram elnevezés nagyjából azt jelenti: „a nyugati oktatás tiltott”.
A csoport rendszeresen támad iskolákat, és öngyilkos merényleteket is végrehajtott egy, az ország északkeleti részén már két évtizede zajló erőszakhullám részeként. A Boko Haram csak egy a számos súlyos biztonsági fenyegetés közül Afrika legnépesebb országában. Az elmúlt két évben több mint 10 ezer nigériai vesztette életét felkelések, terrorcselekmények és banditizmus következtében, miközben a biztonsági erők láthatóan nem tudják megfékezni az erőszakot.
A rendőrség 32 éves nőt tartóztatott le, aki pénzért adta át saját gyermekeit koldulás céljából. A 9 éves kisfiút és 5 éves kislányt a tervek szerint először Ivano-Frankivszk, majd Lemberg megyébe szállították volna, és az „igénybe vevő” a gyermekek egyhetes használatáért 1000 dollárt fizetett volna, vagyis fejenként 500 dollárt.
A huszti rendőrség azonnal intézkedett, amikor a nő megkapta a pénzt, a gyerekeket pedig már a „megrendelő” autójából kellett kiszabadítani.
A rendőrség további intézkedéseket hajt végre a bűnszervezet felderítésére és felszámolására, amely a kiskorúakat saját haszonszerzésre kényszeríti koldulásra.
A kisfiú és a kislány jelenleg egészségügyi intézményben vannak, életük és egészségük nincs veszélyben, és később a szociális szolgálatok gondoskodnak majd róluk.
[type] => post [excerpt] => A rendőrség 32 éves nőt tartóztatott le, aki pénzért adta át saját gyermekeit koldulás céljából. A 9 éves kisfiút és 5 éves kislányt a tervek szerint először Ivano-Frankivszk, majd Lemberg megyébe szállították volna, és az „igénybe vevő” a gyermek... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1775723580 [modified] => 1775657897 ) [title] => Kárpátalján a rendőrség megmentett két gyermeket a kizsákmányolástól, anyjukat letartóztatták [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=240147&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 240147 [uk] => 240107 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 240106 [image] => Array ( [id] => 240106 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/080420261775633628.jpeg [original_lng] => 388020 [original_w] => 1468 [original_h] => 1600 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/080420261775633628-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/080420261775633628-275x300.jpeg [width] => 275 [height] => 300 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/080420261775633628-768x837.jpeg [width] => 768 [height] => 837 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/080420261775633628-940x1024.jpeg [width] => 940 [height] => 1024 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/080420261775633628-1409x1536.jpeg [width] => 1409 [height] => 1536 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/080420261775633628.jpeg [width] => 1468 [height] => 1600 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/080420261775633628.jpeg [width] => 1468 [height] => 1600 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1775647100:5 [_thumbnail_id] => 240106 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1643 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_518073538a19622a7bba704aee7fe864] =>
Tributes have been paid to the victims of a “heartbreaking and devastating” crash after a school coach trip returning from Exmoor Zoo slid down a 20ft slope in Somerset.
Az Unian ukrán hírportál tájékoztatása szerint a mikolajivi járásban tíz ember sérült meg egy orosz dróntámadásban, vasárnap az egyik áldozat a kórházban meghalt.
A Mikolajvi Területi Ügyészség sajtószolgálata közölte: egy 13 éves lány vesztette életét, hét másik gyermek megsérült.
A nyomozás szerint március 28-án, 19:50 körül orosz katonai erők pilóta nélküli repülőgépekkel támadták meg a régiót. „A támadás következtében egy falu tíz lakosa megsérült, köztük 8 gyermek, akik akkoriban a település központjában tartózkodtak. Egy gyermek, egy 13 éves lány, a kórházban belehalt sérüléseibe” – áll a jelentésben.
Információk szerint a támadásban három magánház, három üzlet és egy autó megrongálódott, ezenkívül Sahíd-drónok támadták meg a Voznyeszenszkij járást, megrongálva egy oktatási intézmény ablakait és egy elektromos vezetéket. A járás egyik települését részlegesen elvágták az áramszolgáltatástól.
Russia bombarded the city with drones for most of the night. Damage to infrastructure has been reported, according to the local military administration.
An air raid alert is currently in effect in the city, and residents are being asked to…
Уночі РФ атакувала Одещину і Сумщину, є загиблі та травмовані.
Як повідомив начальник Одеської ОВА Олег Кіпер, унаслідок масованої атаки на півдні області зазнали значних руйнувань лікарня та житлові будинки, виникла пожежа на території Дунайського біосферного заповідника.… pic.twitter.com/KJUjWqpeVc
❗️Russia struck a Nova Poshta terminal in Dnipro: hundreds of parcels that people across the country were waiting for came under attack.
Fortunately, no employees were reported injured. Emergency services and police worked at the scene to deal with the aftermath of the strike. pic.twitter.com/VZuPE8ie9x
Az ukrán Olekszandr Bolotov megmentett egy 9 éves ikertestvért, akik a vízműveknél jég alá estek Bydgoszcz városában, Észak-Lengyelországban. A január 10-én reggel történt vészhelyzetről a Bydgoszcz Informuje helyi újság számolt be.
Az online kiadvány megjegyezte, a tavon játszó gyerekek alatt beszakadt a jég. Egy volt ukrán rendőr sietett a segítségükre, aki egy másik férfit is bevont a mentésbe. Rögtönzött eszközökkel, többek között ágakkal és egy sállal húzták ki a gyerekeket a partra, és elsősegélyt nyújtottak nekik, amíg a mentők meg nem érkeztek. Később tűzoltók és orvosok érkeztek a helyszínre, akik megvizsgálták a kimentett lányokat, életük nincs veszélyben.
Bydgoszcz város hatóságai azt tervezik, hogy meghívják az ukrán és egy másik lengyel férfit a városházára, hogy kifejezzék hálájukat bátorságukért.
A történet széles körű visszhangot váltott ki Bydgoszczban és egész Lengyelországban.
Őrizetbe vett a lengyel rendőrség a délnyugat-lengyelországi, alsó-sziléziai vajdaságbeli Jelenia Górában egy 12 éves lányt, akit azzal gyanúsít, hogy köze van iskolatársa, egy 11 éves kislány meggyilkolásához – közölte keddi sajtóértekezletén Ewa Weglarowicz-Makowska, a helyi ügyészség munkatársa.
A kislány holttestére hétfő délután bukkantak Jelenia Góra egyik utcáján, annak az iskolának a közelében, amelynek tanulója volt.
A körülmények rendőrségi közlés szerint késes támadásra utalnak.
Weglarowicz-Makowska kedd reggel a sajtónak elmondta: megállapították, hogy egy 12 éves kislánynak, ugyanazon iskola diákjának, „a legnagyobb valószínűséggel köze van az eseményhez”.
A kiskorúak bírósága kedden napirendre tűzi az ügyet, előtte már jóváhagyták a lány letartóztatását.
A tettes indítéka egyelőre ismeretlen. A lányok látásból ismerték egymást, de nem voltak barátnők – jegyezte meg az ügyész.
Wieslaw Szczepanski belügyminiszter-helyettes kedden bejelentette: a tárca kötelékében működő helyi kórház 16 pszichológust küld az érintett iskolába a diákok és a tanárok lelki támogatására.
A városi önkormányzat közölte: pszichológiai és pedagógiai tanácsadást szerveznek a város más iskoláiban is, és pszichés támogatásban részesítik a meggyilkolt gyermek szüleit.
Jerzy Luzniak, Jelenia Góra polgármestere a tragédia miatt összehívta a járási válságkezelő csoport ülését.
Oroszország ukrán gyerekekkel próbálja benépesíteni a népességhiányos, depressziós régióit.
Ebből a célból egy csoport kitűnő tanuló iskolás gyereket szállított a megszállt Sahtarszkból az Oroszországi Föderáció Szahalini régiójába „egyetemi diákcsere” ürügyén, és a Távol-Keletre való költözésre buzdítják őket, számolt be szombaton a Nemzeti Ellenállási Központ.
Megjegyezték, hogy ezek „kitűnő tanuló” gyerekek, a Kreml-párti szakkörök résztvevői és orosz honvédek családjaiból származó tinédzserek. Kirándulásokat szerveznek nekik, egyetemeket mutatnak be nekik, és közvetlenül arra buzdítják őket, hogy „Távol-Keleten építsék fel életüket”.
„Ez nem egy „oktatási körút” – ez Oroszország gyarmatosítási programjának része, amelynek célja az ukrán gyermekek asszimilációja és az ukrán kulturális környezetből való kiszakításuk. A „szahalini mentalitást” ráerőltetik a gyerekekre, integrációs tanfolyamokat tartanak, és felkészítik őket az átkötözésre” – áll a jelentésben.
A Nemzeti Ellenállási Központ rámutat arra, hogy ez a séma az ideiglenesen megszállt területek felnőtt lakosságának Szibériába való deportálására felkészítő programmal cseng össze.
„Most Oroszország egy második vonalon indítja el a gyarmatosítást: „a fiatalok elszállítását a megszállt területekről”. Szahalin és a Kuril-szigetek depressziós régiók, ahol kevés a lakosság. Az Oroszországi Föderáció megpróbálja ukrán gyerekekkel benépesíteni őket, a demográfiai erőforrásként használja a megszállt területeket”, összegezte a Nemzeti Ellenállási Központ.
Tributes have been paid to the victims of a “heartbreaking and devastating” crash after a school coach trip returning from Exmoor Zoo slid down a 20ft slope in Somerset.