Bűnösnek találta hétfőn a hongkongi felsőbíróság Jimmy Lai egykori helyi lapkiadót és demokráciapárti aktivistát a nemzetbiztonság veszélyeztetésére irányuló összeesküvés, valamint lázító kiadványok közzétételére irányuló összeesküvés vádjaiban – jelentette a kínai állami média.
A 78 éves Lai, a mára már felszámolt Apple Daily című hongkongi napilap alapítója volt. 2020-ban tartóztatták le „idegen erőkkel való együttműködés és összeesküvésre lázító kiadványok publikálása” gyanújával, és már öt évet töltött börtönben, miközben számos eljárás indult ellene a 2019-es kormányellenes tüntetések nyomán Peking által bevezetett átfogó nemzetbiztonsági törvény alapján.
Az ügyben eljáró három bíró hétfőn megállapította, hogy Lai „külföldi erőkkel összejátszva veszélyeztette a nemzetbiztonságot, és felbujtó kiadványok nyomtatására és terjesztésére irányuló összeesküvésben vett részt”. Lai azonban hétfőn továbbra is ártatlannak vallotta magát minden vádpontban.
A jelentések szerint az ítélet kiszabására később kerül sor, a nemzetbiztonsági törvény értelmében büntetése akár életfogytiglani szabadságvesztés is lehet.
Lai az egyik legjelentősebb személyiség, akit a Peking által bevezetett nemzetbiztonsági törvény alapján vád alá helyeztek. A 2024-ben szigorított törvény szerint bűncselekménynek számít az elszakadást, felforgatást, terrorizmust és a külföldi erőkkel való összejátszást támogató minden cselekedet, és ezekre akár életfogytig tartó börtönbüntetés is kiszabható.
Incendio devora varios rascacielos residenciales en Hong Kong
Según informes, 4 personas, incluido un bombero, han muerto y al menos otras tres resultaron heridas. Un feroz incendio arrasó este miércoles varios edificios de un complejo residencial del distrito de Tai Po. pic.twitter.com/6DEKpQ8LaB
Incendio devora varios rascacielos residenciales en Hong Kong
Según informes, 4 personas, incluido un bombero, han muerto y al menos otras tres resultaron heridas. Un feroz incendio arrasó este miércoles varios edificios de un complejo residencial del distrito de Tai Po. pic.twitter.com/b22m8l0jIb
Egy év, nyolc hónap börtönbüntetésre ítélték Jimmy Lai hongkongi médiamogult illegális tiltakozás szervezése és a megmozduláson való részvétel miatt – adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
A 73 éves Jimmy Lait, aki a hongkongi demokráciapárti mozgalom egyik lapja, az Apple Daily tulajdonosa, 2020 augusztusában vették őrizetbe egy 2019. augusztus 18-i, engedély nélküli tüntetés miatt és idén április 1-jén mondták ki bűnösnek.
Az ügyben további hét, korábbi hongkongi törvényhozó ellen is vádat emeltek, őket 8 és 18 hónap közötti szabadságvesztésre ítélték, hármójuk büntetésének végrehajtását felfüggesztették. A vádlottak egyike még februárban mindkét vádpontban bűnösnek vallotta magát, egy másik pedig elismerte, hogy részt vett az engedély nélküli tiltakozáson.
A kérdéses gyülekezésen a szervezők szerint mintegy 1,7 millióan tüntettek a hongkongi kiadatási törvény később visszavont módosítási tervezete ellen, amely lehetővé tette volna gyanúsítottak kiadását a szárazföldi Kínának.
Lai és két, korábbi törvényhozó ellen egy 2019. augusztus 31-én zajló, engedély nélküli felvonuláson történt részvétel miatt is vádat emeltek. Ez ügyben április 7-én mindhárman bűnösnek vallották magukat és ezt az ítélethirdetést is a mai napra tűzték ki.
Jimmy Lait két fiával, valamint az általa alapított Apple Daily című hongkongi lap felsővezetőivel együtt még 2019. augusztus 10-én vették őrizetbe látványos rendőrakció keretében a nemzetbiztonsági törvény betartatásáért felelős, új rendőrségi egység tisztjei.
A gyanú szerint Lai „külföldi országgal játszott össze, lázító szavakat használt, és megtévesztő célú összeesküvésben vett részt”.
In einer Protestaktion gegen die "dekadente Abgehobenheit des Parlaments" hat sich ein Pensionist an das goldene Klavier im Parlament geklebt, das ÖVP-Nationalratspräsident Wolfgang Sobotka anschaffen ließ. https://t.co/oSGia5wMsv
For over 10 days, Ukrainian drivers have been blocked at the Polish border. Thousands of people are forced to live in difficult conditions with limited food, water, and fuel.
Ukraine cares about its people wherever they are. Our team has already gone to the border and is… pic.twitter.com/kzn1KGLrug
Thousands of trucks are stuck on the Polish-Ukrainian border due to a blockade by Polish truckers who say Ukrainian drivers are stealing their business
Swedish Environmental Extremist, Greta Thunberg has been Arrested alongside several others at the Pro-Hamas and Palestinian Demonstration currently taking place in Front of the Arena Complex in the City of Malmö, Sweden where the Finals for the Eurovision Song Contest is… pic.twitter.com/CMH0j8flfu
Swedish Environmental Extremist, Greta Thunberg has been Arrested alongside several others at the Pro-Hamas and Palestinian Demonstration currently taking place in Front of the Arena Complex in the City of Malmö, Sweden where the Finals for the Eurovision Song Contest is… pic.twitter.com/CMH0j8flfu