Büntetőeljárás indult a Ternopil megy egyik toborzó- és sorozóközpontjában történtek miatt, miután az ukrán ombudsman munkatársai több feltételezett jogsértést tártak fel egy ellenőrzés során.
A vizsgálatot azután rendelték el, hogy a helyszínen tartózkodó 28 ember közül 17-en írásban jelezték, hogy szerintük sérültek a jogaik. Az ellenőrök előzetes megállapításai szerint olyan személyeket is a központban tarthattak, akik nem tartoztak a mozgósítható állományba – tájékoztatott az Ukrinform.
A jelentés szerint az érintettek között volt egy életre szóló második kategóriás rokkantsági besorolással rendelkező férfi, mentális egészségügyi problémákkal küzdő személyek, valamint olyan állampolgárok is, akik már elérték a katonai nyilvántartás felső korhatárát.
Az ellenőrzést követően öt embert elengedtek. Az ügyészség közlése szerint a nyomozás a jogellenes fogva tartás vagy személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt indult, a hatóságok pedig jelenleg azt vizsgálják, milyen körülmények között tartották a központban az érintetteket, és történt-e jogsértés a tisztviselők részéről.
Az ügyben a ternopili rendőrség folytat nyomozást.
Az ukrán fegyveres erők több rohamezredében a katonák jogainak súlyos megsértését tárták fel a veréstől az illegális fogva tartásig, az ügyeket továbbították a bűnüldöző szerveknek – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál Olga Resetilova katonai ombudsman jelentésére hivatkozva.
A jelentés szerint az ombudsman jelezte, hogy az átfogó – köztük elnöki – ellenőrzések során egyes egységekben nyílt bűncselekményeket tártak fel. A katonák megveréséről, a szabadságuktól való illegális megfosztásáról, a pszichológiai nyomásgyakorlásról, valamint mind a katonák, mind hozzátartozóik életének és egészségének fenyegetéséről van szó. Az összes összegyűjtött anyagot továbbították a bűnüldöző szerveknek, amelyeknek jogi értékelést kell készíteniük és meg kell határozniuk a parancsnokok felelősségének mértékét.
A katonajogi biztos ugyanakkor kijelentette, hogy ez nem vonatkozik minden rohamezredre, mivel a parancsnokok túlnyomó többsége betartja a katonai normákat, és biztosítja a személyzet megfelelő fegyelmét és védelmét. Szerinte azonban vannak olyanok is, „akik valamikor azt hitték, hogy büntetlenek maradtak”.
A megállapított jogsértések ellenére Resetilova hangsúlyozta, hogy az ukrán fegyveres erők legtöbb rohamegysége nagy hatékonyságot mutat a csatatéren, hihetetlenül összetett harci küldetéseket hajtva végre.
Reagálásában a Védelmi Minisztérium hangsúlyozta, hogy a katonai ombudsman munkája megerősíti, hogy a védelmi szektorban működő ellenőrző mechanizmusok képesek azonosítani a problémákat, és jogszerűen reagálni rájuk. Ez fontos a hadseregen belüli bizalom fenntartása és az ország védelmi képességeinek megerősítése érdekében.
„Alapvető fontosságú számunkra, hogy minden katona védelemben részesüljön, és a szolgálat megfeleljen azoknak a normáknak, amelyekért harcolunk. Az ellenőrzés, az átláthatóság és a jelzésekre adott gyors reagálás lehetővé teszi számunkra, hogy a legnehezebb időkben is megerősítsük a hadsereget” – jegyezte meg a védelmi tárca.
A nyomozás minden dokumentált esetben folyamatban van, és várhatóan, ha elegendő bizonyítékot találnak, a felelősöket a törvényben előírtak szerint felelősségre vonják.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az ukrán fegyveres erők több rohamezredében a katonák jogainak súlyos megsértését tárták fel a veréstől az illegális fogva tartásig, az ügyeket továbbították a bűnüldöző szerveknek – számolt be pénteken Olga Resetilova katonai ombudsman. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1764963300 [modified] => 1764963418 ) [title] => Egyes rohamezredekben verik a katonákat, életveszélyesen fenyegetik őket és családtagjaikat – katonai ombudsman [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=227050&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 227050 [uk] => 227055 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 125967 [image] => Array ( [id] => 125967 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ukran-katona.webp [original_lng] => 91126 [original_w] => 1200 [original_h] => 800 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ukran-katona-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ukran-katona-300x200.webp [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ukran-katona-768x512.webp [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ukran-katona-1024x683.webp [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ukran-katona.webp [width] => 1200 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ukran-katona.webp [width] => 1200 [height] => 800 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ukran-katona.webp [width] => 1200 [height] => 800 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1764957792:8 [views_count] => 3586 [_thumbnail_id] => 125967 [_edit_last] => 5 [_algolia_sync] => 600120686000 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_84d1a8bc8a5e9851bcce6e52ffbf355e] =>
🚨Une de nos militante a été violemment agressée il y a quelques minutes à Lyon par des partisans de Rima Hassan, venus assister à sa conférence.
Notre militante souffre de douleurs à la tête et de nausées suite au choc. Une plainte va être déposée. pic.twitter.com/EsscrJAB2j