A svéd rendőrség először dolgozik Dániában megelőző jelleggel azzal a céllal, hogy megakadályozzaa svédországi gyerekek és tinédzserek Koppenhágába való utazását, hogy dán bandák nevében bűncselekményeket kövessenek el, számolt be a The Guardian.
A jövő héttől a dél-svédországi tisztek állandó jelleggel Koppenhágában állomásoznak, miközben a dán tisztek már csatlakoztak a malmői svéd hadműveleti központhoz.
A példátlan, határokon átnyúló intézkedésekre az elmúlt hónapban több súlyos incidens, köztük halálos kimenetelű lövöldözés és fegyvertartás után került sor.
A svéd rendőrség tájékoztatása szerint dán bandák 12 évesnél fiatalabb gyerekeket toboroznak a közösségi médián keresztül, hogy autóval vagy tömegközlekedési eszközökkel lépjék át a határt bűncselekmények elkövetésére.
Az erőszakos cselekedetek a Malmö és Koppenhága közötti vonatokon fokozott határellenőrzésekhez, valamint különleges rendőri zónák bevezetéséhez vezetett a dán fővárosban, ahol a rendőrségnek engedélyezték a szúrópróbaszerű ellenőrzések elvégezését.
A koppenhágai rendőrség szerint az erőszakot két dániai bűnbanda közötti konfliktus okozta. Az egyik Koppenhága környékén található, a másiknak nincs állandó bázisa, és főként Dánián kívülről működtetik, vélik a rendfenntartók.
Ha Svédországban évek óta gondot okoznak a lövöldözések és a robbantások, az elmúlt hónapban megkezdődött fiatalok toborzása új jelenségnek számít, akik Dániába mennek bűncselekményeket elkövetni.
Bár a svéd és a dán erők korábban is együttműködtek, ez általában mindig egy konkrét esetre vonatkozott. Ez lesz az első alkalom, hogy a tisztek tartósan egy szomszédos országban végeznek megelőző munkát.
A svéd rendőrség norvég és finn kollégáival is együttműködik.
Épp a múlt héten vettek őrizetbe öt svéd fiatalt Dániában azzal a gyanúval, hogy részt vettek különböző incidensekben.
Az erőszakos incidensek legutóbbi hulláma a kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűnözői csoportok konfrontációjához kapcsolódik. A bűnözők a Telegramon, az Instagramon és a Tiktokon keresztül próbálnak tinédzsereket toborozni különféle feladatokra, „gyors keresetet” ígérve.
Ennek hátterében Dánia megerősítette az ellenőrzéseket a svéd határon.
[type] => post [excerpt] => A svéd rendőrség először dolgozik Dániában megelőző jelleggel azzal a céllal, hogy megakadályozza a svédországi gyerekek és tinédzserek Koppenhágába való utazását, hogy dán bandák nevében bűncselekményeket kövessenek el, számolt be a The Guardian. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1723905060 [modified] => 1723883651 ) [title] => A svéd rendőrséget Dániában állomásoztatják a fiatalkorúak bűnözésének leküzdésére [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=175701&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 175701 [uk] => 175652 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 175653 [image] => Array ( [id] => 175653 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/2048.jpg [original_lng] => 321540 [original_w] => 1240 [original_h] => 744 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/2048-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/2048-300x180.jpg [width] => 300 [height] => 180 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/2048-768x461.jpg [width] => 768 [height] => 461 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/2048-1024x614.jpg [width] => 1024 [height] => 614 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/2048.jpg [width] => 1240 [height] => 744 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/2048.jpg [width] => 1240 [height] => 744 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/2048.jpg [width] => 1240 [height] => 744 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1723872852:12 [_thumbnail_id] => 175653 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2496 [_oembed_32ad9bb9f2c46ef95d41d490950a4ca0] =>